Délmagyarország, 1948. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1948-01-03 / 2. szám
- Saombat, 1948 január 3. D £ L M A 6 Y A B O R S Z A G 3 A centenáriumi év a komoSy uffáépités éve less A szegedi Nemzell Bizottság 4S-as Ünnepélye Csütörtökön ünnepeit az egész ország. Ezúttal nemcsak a végi esztendőtői búcsúztak és köszöntötték az ujat, hanem ünnepelték az 1848-as események százesztendős évfordulójának . első napját. A centenáriumi év első napja egybeesik a magyar Szabadsaghare nagy szellemi bajnokának. Petőfi Sándorhafc küldésével. Ot is, a szabadságharc fiataljainak 25 éves torróteik ü vezetőjét, az üstököst ünnepelték ezen a napon Szerte az országban mindenütt a nemzeti bizottságok rendezlek ünnepségeket és bevonták munkájukba az ifjúságot is a 48-as bizottságokon keresztül. Ünnepélt az ország demokratikus népe ós megérte azt. hogy a centenáriumi évre valóban teljes tisztaságiiban, igazi lényegében, szabadon emlékezhetett nagy hőseiről. -' Am ünnep délelőttjén a hon védzonekar adott térzenét a városháza előtt, délután pedig Szendén is a Nemzeti Bizottság rt»dezett megemlékező ünnepségei a városháza közgyűlési termében Zsúfolásig megtelt a terem, de sajnos éppen a fiatalság nem vett részt olyan nagy számban, mint kívánatos lett vo'na. A Himnusz elhangzása után <ir. Tóth László országgyűlési képviselő, a Szegedi Nemzeti Biavttság elnöke nyitotta meg az éton épséget — Napjaink küzdelme, a magyar demokrácia valóraváltásáerí nem más, mint a 48-as hősök eszméinek, programjuknak korszerű megvalósítása — mondotta. Majd kitért arra, hogy a márciusi ifjak egyike, az eszméiért hősi halált halt Vasvári Péi már ugy érzi, hogy a polgárság forradalmát kövelni íögja a negyedik rend forradalma. Ünnepi beszédet a magyar ifjúság nevében dr. L 5 k 6 s Zoltán, a 48-as bizottság tagja mondott Hangsúlyozta, hogy a 18-as osabadságnarc azért nagyjelentőségű, mert ez volt az első lemben építsük fel ezt a hon védséget, a dolgozó nép szabadságának és a békeszerető népek szabadságának védelmére. A honvédség mindig őrt fog állni a dolgozó nép belső békéje mellett és ellenszegül o külső támadóiknak a békeszerető népek testvéri közösségében. Az ünnepséget Seres József vált Petőfi-verseket. szabadművelődési felügyelő zárta be és rámutatott orra, hogy az 1348-as és vele az 1948-as év a szabadság szimbólumává emelkedett. Mintha a gondviselés intézte volna a magyarság sorsát ugy — mondotta —•', hogy éppen most legyen a nagy változás. A kétkedőket meggyőzi majd ez az év, mert erre "hizlalja nemcsak a jövő szép álina, hanem a muH is. Az egyes felszólalások között szép sikerrel működött közre a reudőrzenekar Bórsav- és Kodály-müvekkel, Varga* Lehel karnagy vezénylésével, uz Általános Munkás Daiegyíet pedig dr. IindrŐdy Ferenc vezénylése mellett indulókkal. Márky Géza, a szegedi Nemzeti Színház művésze ugyancsak nagy sikerrel szaNémán köszöntötték a centenáriumi épet a szegedi harangok Amnesztfa-rendeSet készül a centenárium alkalmából A köztársaság második évfordulója és a centenárium alkalmából az igazságügyi konnányzat közkegyelmi tervezetet készít. A tervezet szerint négy részbői áll a közkegyelem. Általános amnesztia alá esnek mindazok, akik nem bűnözési hajiamból, hanem a felszabadulás utánt idők rendkívüli körülményei miatt követtek el bűncselekményt. Amnesztiát kapnak azok is, akiinek büntetése már | a rendelkezés is, amely azoknak a sorsáról dönt, akikct'nz ostrom és a felszabadulás rendkívüli körülményei miatt 1C45 január elején kiengedtek a fegyintézetekből, A negyedik csoport a politikai bűnözők amnesztiájával foglalkozik. Annyi bizonyos, hogy csak enyhébb politikai bűncselekményekre terjed ki az amnesztia. A törvénytervezet január kölátszjjí, illetve | zepére elkészül és a miniszterma mér szinte tanács elé kerül. A február 1-én Harari$zu#ással üdvözölte az Újév első perceit, a centenáriumi évet a főváros és a magyar falvak lakossága. Megszolaltak a harangok 9 mintegy másFl század távlatából köszöntötték a lánglelkü köilő születése napját. A nádfedeles kicsiny házból indult útjára a költő, ki később a magyar szabadság vértanújává lett. Felszabadulva a fasizmus jármai alól, mint szabad emberek szabad hazában léptünk a centenáriumi évbe. - Ugy rémlik azonban, Szegeden megfeledkeztek az Újév napjáról, a harangok némák maradtak, még a városháza harangján is csak az óra ütött tizenkettőt. Milyen szerencse, hogy legalább az óra nem feledkezett mert s pontban éjfélkor köszöntötle a centenáriumi évet. De Szegleden nemcsak ez az egy torony mered az ég felé, .mégis csak ebben az egy toronyban hallottunk vaiami kondást, ami talán az Újév kezdetét volt Mvatolt jelezni. Ugyanígy volt a békekötés napján. Bezzeg, nem hallgattak a tornyok 1643—44 éjjelén. Majdnem két órán keresztül bukott a fogadalmi templom tornyában a shősöki harangja. Hősöket dicsőített, zselléreket, munkásokat, akik kényszerből életüket adták, hogy a fasizmus megmaradhassa* Ezzel fizettek a síró anyáftnak, a könnybarázdás feleségeknek. Szerették volna, ha a nép továbbra is szelgasorbau él, propagandául felhasználták még a templom harangjait is. Szerencsére nem így tőrtént: Gydzott az igazság! Ok, azuszse tó fasiszták elmentek, tü szerencsére a harangod megmaradtak továbbra is a tornyokban, hogy igazi hivatásukat teljesítsék: ófr esőilsék a szabadság mártírjait. A harang azonbaa csak öntvény, martától nem jöhet mozgásba, hál némfl maradt. Nem volt talán, aki meghúzza a kőtelet? Vagy talán a demokrácia és a szabadságnak hiveit nem engedték a kötelekhez? Nem tudjuk: Ugy látszik, Szegedi templomainak nem szabaefrsighőse Petőfi Sándor. Vagy mi tévedtünk? Döntsék ü ezt az erre hivatottaki idejétmúltnak jJiiknek bűne netn is számit bűncselekmény- , megjelenő hivatalos lap közli az Ország—Vi?ág „ T .. ,7 , : nem ]« szamii rmncseieiuneny- iuthuuu> imj, w Kihalom a magyar történetem- k Aroneszüa jellegű lesz ez amnesztia teljes szövegét, bea, amikor a külső el/.enség-j * 1 Jé' veíő küzdelem egybefonódott a belső ellenséggel való harcost, vagyis a nemzeti szabadságharc a társadalmi szabadságjogokéri való küzdelemmel. Petőfi, Kossuth. Táncsics beszédeiből vett részletekkel táwasztolla alá mondanivalóját, majd kijelentette: — Nekünk a magyar wzana'ftakiak hiU: lettel, alkotni akarással teli iSveloftíik- A eeiitenártuml évne* a komoly újjáépítés évéarfc keli íennié. A mag var viszonyok átalakítása nem állhat meg a földreform-; nái és a puszta németellenes-; ságnéi. Nem szabad megállaaunk, hanem tovább keli 'ítienKünfc a népi demokrácia utján ás fe: kell számolnunk a külföldi imperialisták, a háborús uszítók magyarországi szővetsé- A* iparügyá minfszter rendegesoinek, a nagytőkéseknek po- telet adott Ki a kontárkérdés BtÜuti és gazdasági befolyását megoldására. A rendetet szerint (S. " az iparüzőket arcképes igazolA honvédség nevében Bar- vánnyal lálják el annak igazotha János elvtárs, honvédíct- lásánl, hogv jogosultak ct végezKása-Őrnagy szólalt fel: ni az ijjazotványban feltüntetett — Be fogjuk bizonyítani — ipar körébe tartozó inimkákat. mondotta —, hegy a honvédség A könvveeskékel, amelyek egy a 48-as szabadságharcos hon- naptári év tartamára szólnak, vődsért egyenes leszármazottja- az illetékes ipartestület állit ja ként forradalmi hadsereg akar ki. Az uj rendetet szerint azt is lenni és minden tevékenységünk megbüntetik, aki ismételten konodafrdnyul, hogy ebben a szel- tárral végeztet ipari inunkét. g sz@ fSti; itozmanSiaáfaláDy ^lemelésÉi IkérSÉü a város vezetői Moét vásároljon i-a pritiia tűzifát, lignitef, textilt és fiiszerárucikkeket a Munkásszövetkezetben Telefon: 4-63 BITUPEST. SríÁI'n teneraPssztmasr Rákod Mátyásnak a következő váiasrfávfrai'otküldte: »A Magyar Keuucuntsta Párt löfllfeórának, Rákos! Mátyásnak, BudapPKt. A Magyar Kanrr.ruD.*s!a Párt klzpontl vezeSőséjébvíí és öuuek "személyesen köMÜB&n etesnapana alkalmáMi küléWt elvtárs' üdvözletét és Jók'váaBégoiuit. Sztálin J.o PRÁGA. A csehszlovák kommunista párt ^jtkársága évvéri jelentésében közölte, hegy u párt taglétszáma az elmúlt évben 250 ezerrel gyarapodott. A csehszlovák kommunista pártnak most 1,310.000 tagja van. Reü&^st a fcontárkérti&; menoldánára íi héten Budapesten járt Gyáni Imre főispán, Dénes Leó elvtárs polgármester és Róna Béla elvtárs pénzügyi ianácsaok. Az újjáépítési minisztériumban és a tervhivatalban nagyobb összeget kértek Szeged szamára a közmunkák fedezésére. Azt kérték, hogy százezer forinttal, tehái havi" 220 ezer forintra emeljék fel a szegedi Jiözmánkadijak összegét. Vázol- den ták n város súlyos anyagi helyzetét és illetékesektől kedvező Ígéretet kaplak. Komoly stádiumba jutottak a szegedi háziipari foglalkoztató felállítására vonatkozó tárgyalások is. Előreláthatóan, ha a további tárgyalások is sikerre vezetnek az' ujjáépitéri minisztériummal, akkor még január véKillSntették MNDSz Az újév tnásodilc napján Dinnyés La jos miniszterelnök Tildy Zoltán elnök megbízásából kitüntetéseket nyújtott vit a szociális munkában kiv ált magyar asszonyoknak. A Ma: gyár" Nők Demokratikus Szövetségének tagjai valamenynyíen egyforma kitüntetést, a Köztársasági Érdemérem aranv fokozatát kí\p!ák. A kitüntetettek között van Tildy Zoltánná, az elnök hitvese. Dinnyés Lajosné, Rákosi Mátvásné $7.ftkasits Arpádné. Gerő Ernőnó. Rajk T.isztóné, Vas Zottánné, Erdei Fcrencné és az ország minden részéből egyszerű paraszl asszonyok, bányászfelesértC'k és minden dolgozó rétért képviselői. ícvabbra isérvénves a régs iitriorinfos A Magyar Nemzett .Bank a forgalomban tevő, 1946 évi ju WASHINGTON Az amerikai rádió beszámolt arról, hogy hivatalos megállapítások szerint november l-e óta 000 kőzfogyasztSsu cikk ára az Egyesült Államokban 3.2 százalékkal drágult. RANGOON Burma az első brit "birtok j lesz, amely vasárnap független állammá válik. A burmai állam függetlenségét vasárnap 4 óra 20 perckor kiáltják k*. ' Ennsk ik időpontnak közr ledtI tó vei 19 percen ót tartó tenepélyes dobpergéssel jAlzftt az időt és a dobpergés elteltével Burma függetlenné v#. lik. •PRÁGA A Nádora Obrodának a<lott cikkében Clementts állümtitkár nyilatkozott Csehszlovákia külföldi kapcsolatairól Megállapította ez államtitkár, • hogy az újév legnagyolA kérdése a csehszlovákiai nragyár kisebbség sorsának neadezése és a rnagyarorszüs^ szlovák áttelepülések zése. A naóyszegedi 48-os huíturveraenv Az 1848-as Orszf jos Kultur-i munista Párt na^fszepedl verseny Nagy szegedi Rendé-1 rehajtó" bizottsága: zőhizottsárta alábbi időpon-í _ Hálás köszönetet utóitokban ^ helyeken rendez! dok a ma^r in5nt ner9, meg a körzeti ének- és zene- iöleatületem, valamint az írversenyeket: Ipádközponti szülők és tankÉ1. Énekkarok részére januári telesek nevében azért a n»4-én, vasárnap a Tisza-szálló' gyón kedves sdvességűkérk nagytermében délután 4 órai melynél fotya lehetővé tettéa kezdettel. tanulóinknak a 48-an kultur_ „ , , , ., _ . veríenveii való megjelenésÜ; ^ncszamok résíére ja-. h Gyermekeinknek ige» nuár 4-én vasárnap déután, örömet és kédves él4 óra, kezdette! a P«s^iménvt tetszettek szerezni a Egyesületi Székháza, \ásárhe-; rendelkezésünké lyi-sugárut 21. j bocsájtásával. Magvaros, né?3 Az ecyéni énekszámok, ré-: nevelő munkákkal igyekszünk szére január 6-án. Vízkereszt népünket felemelni s ezzel viszonozni kedves szívességük** napján délután 4 órai kezdettel az alsóvárosi kultúrházban, Rákóczi-utca 1. Belépődíj ? és 1 forintos árban a helyszínen váltható. >éa támogatásukat. — Köszönetet mondok továbbá a Magvar Konynunkrtwi Párt városházi falujáró eso8 >?e«e J fi! mi Nem/eü S? pIí*? ítefi műsers: Ssombat, január 3., este 7-kor: .VWsőrnap, január 4., délután 3: Sfasfárnap, jíinuár 4, este 7-kor: gén ismét feiállithatfák Szege-Inlus hó 3-i keteHc! ellátott 10 a háziipari foglalkoztatót, j forintos dmtetü bankjegyeknek !a forgalomból való bevonására kitűzött időtartamát a magyar kormány hozzájárulásával 1948 márrius hó 31-ig terje<lő időpontik meghosszabbilolta, igy tonát ugy, mint eddig fizetésképl^en el keH fogadni. Ez után az időpont után a Nemzeti Br.nk és fiókintézetei csak beváltásra jogosultak 1951 március 31-ig. At arany ski az asszony. — opera. —• Svlvla balett- — Béri elszülte i . A mosoly országa, cperelL Bérletszünet. Kifolctto, opera. Bérictsz Kéri a Rendezöbizottsáíí a| portjának azért a táinortatáft'közönséget, hogy a 48-as cen-j ért.-hosy eay vaskáívhévól tenárium jegyében megrende- negarándékozta az árpádkőazett versenyeken minél na-) ponti áll iskolát Kérem «M» gyobb számban jelenjenek; Kommunista Pártot, meg, hogy igy valóban az hoey a múltban anmira elbaegész országot megmozgató • nvagoít tanvai népet szíves eseménnyé váljék. i támogatásukkal a jövőben is A 48-as kulturversennyel kapcsolatban a következő levelet kapta a Magyar Komfelkarolní cziveskedjenek. gyaros szíves köszönettel: H»dj Antal áll áll. isk, IpazgaVi