Délmagyarország, 1947. december (4. évfolyam, 274-297. szám)
1947-12-02 / 274. szám
Kedd, 1.017 december 2. DÉLMAGYAROKSZAG 2 Másság egy polifilcai pártbasi írnia csali érdekek keüö súllyal képviselni Uigy vármegye feemmiiíifsla sjnfíszervfHBli vezetőinek áriekezieíe Szegeden MKP nagyszegedi végi-ehajtóbjzoltsága üzemvezetői L;s szakszervezeti értekezletet tartott vasárnap; amelyen résztvettek a délpest-, bácsbodro®, békés- és csongrádmegvei pártszervezeti, szakszervezeti vezetők, üb. és bizalmiak. Az értekezlet az Internacionálé eléneklése után Tombácz Imre elvtárs megnyitójával vette kezdetét, majd megválasztották az értekezlet elnökségét és Rostás István elvtárs, az Országos Szervezési Osztály helyettes vezetője nagv taps közt emelkedett szólásra. Bevezetőül azt vázolta, hogy az értekezlet célja az olt megtárgyalt. szakszervezeti és üzemi problémák felhasználása és továbbítása az üzemekben és gyárakban. Foglalkozott az MKP elért vezetőhelyével és ennek kapcsán felmerült politikai, gazdasági és kulturális feladatok megoldási lehetőségeivel. Rámutatott arra is, hogv a dolgozók magasabb életszínvonaláért folytatott harc során máris olyan nívót értünk el, amely mögött messze maradnak a gazdag nyugati országok, mint Franciaország, Anglia, sőt Amerika. Rátért ezután a reakció választás utáni bomlasztó aknamunkáidra. Az azóía feloszlatott Pfeiffer-párt elnémitása máris mutatja jó hatását a parlamentben, ahol megszavazták gazdasági életünk egyik alappillérét képező bankáJlámoxi lést a inünkásbilóságok felállítását, amely szorosan összefügg a drágaság problémájával. A szakszervezetekről szólva hangoztatta Rostás elvtárs, hogy az elmúlt 25 év alatt a szakszervet elekbe tömörült proletariátus azt a réteget jeIwe"í amily az országban a írgelnyomottabb volt. Itt a Kommunista Pár részére nem nyújtották azt a lehetőséget, hogy a munkások érdekeiért harcoljon. A felszabadulás után a ni agyai* szakszervezeti téren uj forma jelentkezett: a szabad szakszervezeti forma s a tagok létszáma erősen felduzzadt. Hirtelen köziéi másfélmillió jjsauvára** moaet & Kedden és szerdán Trópusi szenvedély Egy mámoros szerelem sziv bem árkoló története A tő szerepben: |vív an romapíce a bujaszépségü, éjfekete erot Üfcus dém on. Síi í ss adó! fe ————————————————— Csütörtökön: ICirfmsz a moziban soha nem látott attrakciók: jfWKDO ás TEÜ5Y a Fővárosi Nagy Cirkusz attrakciói, a neveltetés nagymesterei, i saraséjyesen lépnek feí > j sztepadon és íVHJJAM BOYD a láiagelé préri-ben EffadSwtó: iéJ i, fél 6, fél a munkás özönlött bc a szakszervezetekbe. a pozíciókért éles pártkilzúelem indult meg. Nem azt nézték, ho® megfelelő ember kerül-e vezető állásba, hanem a paritást figyelték, hogy egy kommunista mellé egy szociáldemokrata kerüljön. — Célunk az — folytatta Rostás elvtárs —, hogy a szakszervezetekben ez a I áriv lloniás megszűr jö » és azok az emberek kerüljenek vezetőhely ekre, akifc'ben a munkásság megbízik és akiket a munkásság kiván odaáll" tani. Pártunk álláspontja az, hogy a szakszervezetbe pártpolitikát vinni i em szabad. Ez nem jelenti azonban a politika kizárását a szakszervezetből, mert ennek a munkás tömegszervezetnek nem elég a munkásság bérével foglalkozni, hanem az ország termelési, gazdasági, kulturális problémáinak eldöntésénél a szakszervezetnek döntő súllyal kell birni. Pártunknak ezt az álláspontját, hogy szakszervezetbe politikát vinni nem szabad', a szindikalisták ugy akarják kihasználni, hogy "a munkásság előtt ezt a kijeleulést akként állítják be, a munkásság ne érdeklődjön semmi más iránt, mint mennyi lesz a munkabér és dolgozzon. Pártunk felvetette a szakszervezetekkel kapcsolatban az önkéntesség kérdését, vagyis azt a problémát, hogy a szakszervezetekbe csak" önként belépő tagok legyenek. Erőszakkal senkit se kényszerítsenek be a szakszervezetbe. A párt veteménye szerint az önkéntes tagsággal a szakszerve. 0 ek súlya £ ÖVí ketlui fo mert az így megmaradó tagok szívvel-lélekkel dolgoznák szakszervezetükért. A szakszervezeti munkát fokozni kell az üzemekben is és ebben a kommunista elvtársaknak kell elől járni. Pírttitkár, üb. elnök, bizalmi és az igazgatóság cselleges kommunista tagjai naponta beszéljék meg az üzemek termelés problémáit és az igy kialakult határozatokat vigyék ki a munkásság közé. Idézte Farkas elvtárs legutóbbi beszédét, melyben kijelentette, hogy a ketSő netn mindig több, mint az egy. Áll ez különösen a munkásosztályra, a melynek érdeke egységes, mégis két pártra oszolva nem tudja érdekeit olyan súllyal képviselni, mint egy egységes politikai pártban. Erre nemcsak pártunk, hanem a Szociáldemokrata Pár! haladó szellemű munkásai is rájöttek és egyre gyakrabban hallatszik az egységre vonatkozó kívánság. A tapsokkal sürün félbeszakított előadást 37 felszólalás követte, amelyekre Rostás elvtárs részletesen válaszolt. Majd Kövi elvtárs politikai, gazdasági és szervezeti problémákat felölelő határozati javaslatot terjesztett elő, amit az értekezlet egyhangúlag elfogadott. Tombácz Imre zárószavai után az Internacionálé eléneklésével ért véget a nivós értekezlet. A magyar sütőipar já hirnevéiiek biztosítására szakszervezet* sStéi&iiieiy&ai indul Szépen A háború és az azt követő közellátási korlátozások kihalót lak Magyarországon a pékipar fejlődésére is Már kilencedik éve, hogy a nélcck fehérárut. zsemlyét, kiflit, perecet, stb. nein süthettek, időközben rengeteg fiatat segéd, tanonc került ki a szakmából, úgyhogy fehérárunak hírét sem látták. \ külföldön Is híres magyar pékipar ilyen szempontból — a közellátási korlátozások eltűntével - a jövőben komoly válságba jut, mert a jelenleg működő és a sütés minden ágában szakképzett sütőszemélyzet kiállásával nem lesz Magyarországon, aki a fehérsüíemény sütését tudná. A szegedi élelmezési munkások sütőcsoportja e célból komoiy akciót kezdeményezett éshathónapos tanfolyamot indít fiatal segédek és tanoncok rószer©, amelyen Szeged legidősebb és legjártasabb szakmunkásai oktatják majd őket a sütemény Ízes és szakszerű elkészítésére. A tanfolyamot a szföjvetsezeti sütőüzemben rendezik. A város közellátási hatóságai már intézkedtek, hogy 3 szükséges finom tisztmeu nyiséget utalják kl s igy a tanfolyam "sikere a hozzávalók beszerzésévei is biztosítva vau. A tanfolyamon nemcsak gyakorlati, hanem elmélel! oktatásban ii részesülnek a hallgatók. Itt emiitjük meg, hogy na eikészitelt árut a városi szegényház ápoltjai kapják. Falcione beismerte; £ JPf f f ©I'-pá I»t ©él ii ilemokráeiift megdöntés© f©Ié A közelmúltban felgőngyólitelt rémhirterjesztő központ őrizetbe vett vezéreit, dr. ralcione Kálmán és Fodor István volt pfeifferisla képviselőket, valamint Madaras Lászlót az államvédelmi osztály átkísérie a népügyészségre, ahol dr. Polónyi Jenő vezető népügyész és dr. Lippay László n ép ügyész kihallgatásuk után elrendelte előzetes letartóztatásukat. Falcione kihallgatása során telt vallomása a legékesebb bizonyíték Pfeifferék árulására. Bevallotta, hogy Pfeiffer esendőrkül önitm ények) fe®utasítására szervezték meg vérben várják a bevonulást a rémhírterjesztés! akciót s — természetesen az ameríerre az aljas célra a parla- kaiak nyomában. Azt is tudment egyik bizottsági ter- • tűk, bogy a régi világ vissaainét használták fel. Ott gyü- állítása az ő kezükbe van letekertek össze időnként a í téve. Ahogy itthon dolgoznak, vezér utasításait átvenni. — A Pfeiffer-párt célja — mondotta — a demokrácia megdöntése volt. Ugy tudták ős vakon hitték Is, hogv Sulyokéb és Nagy Ferences külföldi aknamunkája gyümölcse rövidesen megérik, Németországban már beszervezték a nyilasokat, egész Díszes ünnepség Szegeden a iugesifáv köztársaság évferdy fáján Már hírt adtunk róla, hogy a Magyar-Ju csősz)áv Társaság a két műnkáspárttál együtt nagyszabású ünnepi közgyűlés keretében emlékezik meg kedden délután fél 5 órakor a városháza közgyűlési termében a jugoszláv .köztársaság kikiált ásának második évfordulójáról. Az ünnepi beszédet Schiífert Pál országgyűlési képviselő, a társaság központi kiküldöttje mondja. Dr. Antalffy György helyettes polgármester az" einöki megnyitót mondja eí, Dániel György aszerint közeledik az ő hajnaluk. — Nekünk a talajt kellett előkészítenünk a reutfszeirváltozáshoz s ehhez legbiztosabban ugy jutottunk volna el, ha réinliirek terjesztésé vei megingatjuk a közvélemény demokráciába vele!! hl!ét. Ennek a munkának volt az j eredménye r ogv hónapok óta ! a legképtelenebb hirek jártak ' szájról-szájra. Ha Falcione ; akadályozva volt, Vándor Fe; renc volt a futár Pest és Szódig az eddigi munkáról számol. gect közölt. Hozta az uj rémbe. Záróbeszédet Tombácz Imre ; híranyagot - és vitte Pestre A vezetőségi tag mond. A műsormindig kielégítő jelentéseket, keretében Moórv Luci és Deák amíg rajtuk nem' ütöttek. Sándor, a szegedi Nemzeti Szin- - - ..... ház művészei jugoszláv költök verseibői adnak elő, a Főiskolai Kamarakórus dr. Szeghy Endre vezénylésévei "* Kodály-kórusmüveket énekei, a renilőrzenekar pedig Varga Lehel vezénylésével a magyar ós jugoszláv himnuszt, valamint a Szózatot játssza. Az ünnepségre a város egész -társadalmát meghívja és szerkesztő, a társaság titkára pe- várja a rendezőség lilái IsgvaHogoszláv ItarüságS és segélynyújtási egyezményt küilfgil A belgrádi rádió jelenti: Tito tábornagy Bulgáriából való vlszszalérése során Különvonatában fogadta a külföldi sajtó képviselőit. Nyilatkozatában kijelentette, hogy a jugoszláv-bo'gár baráti és kölcsönös segélynyújtási egyezmény nemcsak a" két ország szempontjából nagyjelentőségű, hanem, az egész világra nézve is. A jugoszláv és a bolgár nép felszámolta a mult bűneit és a jövőben megakndávida^i mtvfesz matiné Oecetnker 7-án, vasárnap délelőtt 11 órakor a Széchenyi Moziban Kétórás kacagás, tréfa, tánc, népszerű OPERA- és OPERETT-számok. A SZEGEDI FELLEPNEK áll. nemzeti színház művészeinek közreműködésével KÁLDOR JENŐ KÖMIVES ERZSI LÖRINCZ ZSUZSA SOLT MANYI ' TÓTH BÖSKE ÉRDY PÁL GATHY PÁL Konferál: SUGÁR JENö MÁRKY GÉZA RAJZ JÁNOS ROZSA MIKLÓS SUGÁR JENÖ SZABADI ISTVÁN lyozzák, hogy a Balkán újból a háború tűzfészkévé váljék. A Balkán békéjével biztosítva van Európa békéje is. A Bulgáriával kötött egyezményhez hasonlóan egyezményt kívánunk köt ír a szomszédos Román fával, Magyarországgal is. Albániával már kötöttünk ilyen egyezményt. Ilyen egyezmény a béke biztos alapja. Nem hiszek a háborúban — jelentette kl —, kihívások ugyan előfordulhatnak, ezt azonban meg lehet beszélni békésen is -- mondotta Tito tábornagy. Ami óta a szegedi államvédelmi osztály felgöngyölítette az országj rombadöntűsére alakult szervezkedést s a liirhedt pfeiffeiisták lakai alá kerültek, megszűnt a suttogó propaganda s a megműtelyezeUek is öntudatra ébredve várják az elvetemült szevvezkedők méltó megbüntetését. A pfeifferísta rémhírterjesztések kapcsán őrizetbe vett Módos István MÁV főintéző, a pályafenntartási osztály vezetője ellen a népügy észséa elkészítette a vádiratot, amit: az igazságügyminiszter jóváhagyóit, igy ügye rövidesen az ötösfanacs elé. kerül. Morze inzilv-11 Filléres áru lesieti haphaiék a DÉLMAGYSRORSZáG tiadóhivaisláfean December 4-töl személyesen tép feí cokod1ni a nagy yarázstái Azonkívül: Vadonatúj filmpéldány: ZORO ás HURU öl cirkusz hősei a órás kacagás! Remek szóríduMás! a Széchenyi Moziban Szédületes siker! MtHdenkL látni óhajtja! Mindenki megnézi! Csütörtök óta hömpölyög a város minden rétege, hegy táthassa ezt a csodálatos amerikai Mopex viíágfihnct, melyből árad a hit, a jóság és humánum ereje 1 CROMiN: Mennyország kulcsa Ma és a héten mágmiBdennap tél 0 és H-U«r.