Délmagyarország, 1947. december (4. évfolyam, 274-297. szám)
1947-12-04 / 276. szám
Csütörtök, 1917 december 4. OELliiGI A8US9ZA6 Karácsonyi éleimlszerjuttafásf kapnak az üzemi dolgozók A GF növeli a hároméves lerv decemberi beruházásait Két éve, liogy a Gazdasági Főtanács megkezdte működését, az évforduló alkalmából a GF ünnepi ülést tartott, amelyen megjelent Tildy Zoltán köztársasági elnök is. Dinnyés Lajos miniszterelnök üdvözölte a köztársasági elnököt, majd Vas Zoitán miniszter, a GF főtitkára ismertette a GF-nek az elmúlt két év alatt kifejtett munkásságát. Vas Zoltán beszámolója után Tildy Zoltán köztársasági elnök méltatta a Gazdasági Főtanács eredményes munkáját. Kiemelte Vas Zoltán érdemeit a GF élén és köszönetet mondott tevékenységéért. Tildy Zoltán beszéde után kitüntetéseket adott át a GF főtitkársága huszonhét tisztviselőjének a két év alatt kifejtett eredményes és jó munkájuk jutalmául. A Gazdasági Főtanács fennállásának második évfordulóján tartott szerdai ülésén az alábbi fontos döntéseket hozta: A GF elrendelte, hogy legkésőbb három napon belül a lepedőt, a zsebkendőt és a pelenkát is be kell vonna a jegyre kapható olcsó lipusáruk köze. Elrendelte továbbá aGF, hogy halrisnyán kivül más kötött-szövött árukat is elő kell álütani tipus minőségben és olcsó tipus áron. . 1 Elhatározta a GF, hogy karácsonyra az iizenti dolgozókkülön Jegyes élclnmzcrJnttatást ad, amelynek, tereiében liszt, zsír és olcsó gyümölcs;/ lesz kapható Jegyes áron. A GF megítélése szerint a bankjegyforgalom egyelőre elérte azt a határt, amely a gazdásági élet mai szükségletének megfelel, ezért már egy hónap óta abban az irányban működött, liogy a bankjegyforgalom ne emelkodhessék. Ennek előfeltétele volt a deficitmentes költségvetés megteremtése. Ez sikerült is olyan értelemben, hogy az államháztartás már hónapok óla bevételi többlettel zárult és ez lette lehetővé, hogy a karácsonyi segély kifizetésével mutatkozó " 28 millió forintos decemberi tu [kiadás ellenére deficitmentes a decemberi költségvetés is. A költségvetés egyensúlyának helyreállítása ellenére egyre emelkedő keretben foglalkozott a GF a hároméves terv beruházásaival. A decemberi pénzgazdálkodás kerete a közmunkaváltságga1 együtt már 90 millió forintot meghaladó összegre emelkedett. Ebből mintegy 26 millió a mezőgazdaság, ugyanannyi a bányászat és az ipar, 21 millió az utak, hidak és vasutak és 12 millió az építési és kulturális beruházások öszszege. Az egészséges pénzgazdálkodás egyedüli utja a Készpénzkímélő fizetési forgalom előmozdítása, amelynek érdekében a GF már régebben a községek és városok .pénzforgalmának postatakarékpénztári csekkszámlán való elhelyezését és a közszolgálatból származó fizetéseknek'folyószámla- és csekkrendszerben való lebonyolítását rendel [e el. A Gazdasági Főtanács . már több ülésén foglalkozott a szárazság miatt egyes vidékeken levő nyomasztó takarmányinség orvoslásával. Elrendelte, hogy takarmányfelvásárlási és szétosztás! akciót keli Snü'tau!. Erre 10 millió forintos keretei frlzlosftotf. A lakarmányfélét tehát 10 millió forintos keretben, 10 hónapi hiteire és készpénzfizetésre kell adni. A takarmány szükséges összeírására, a takarmány és a hitelek széloszlására minden megyében bizottságokat alakítanak,' amelyeknek tagjai a gazdasági felügyelőség, az állattenyésztési egyesület, az Országos Szövetkezeti Hitelintézet és az UFOSz képviselői- Akciót létesítenek továbbá a hároméves terv alapján a takarmányszegény vidékek tenyészállatainak á bővelkedő vidékekre való elhelyezésére. Elrendelte továbbá a GF, hogy a takarmányozás céljaira eddigi határozataival kiutált 870 vagonos melaszt további 300 vagonnal ezer vagonra kell emelni. Intézkedett végül, hogy azokon a vidékeken, ahol szarvasmarha-tuikinálat van, annak levezetésére 1500 tonna marhát vásároljon a jóvátételi hivatal a jövő évi jóvátételi kötelezettségünk teljesítésére. A közellátási miniszter a közelmúltban rendeletet adott ki, amely lugkővásárJósra jogosilő engedélyt biztosit a gazdáknak, de kimondotta, hogy lugkövet magánszemélynek nem szabad kiadni ós a szappant csak közös községi szappanfőző helyeken szabad kifőzni. A GF-nek tudomására jutott, hogy vidéken ez az intézkedés, amely az előforduló 111gkőmérgezéses baleseteket akarta kiküszöbölni, sok panaszra adott okot és elrendelte, liogy a szappanhiányra való lek'utctiel egyelőre további hat hónapra' a gazdáknak közvetlenül is kiszolgáltatható fngbő házi szappanfőzésre. A GF inár most fel kiván készülni a tavaszi szántási kampányra. ezért bizottságokat küld ki, amelyeknek jelentést keli lenniük arról, hogy az állam és más közületek kezén levő traktorok milyen módon használhatók fel a szántási munkálatoknál. Vidéken üzemesitett gépállomásokat állítanak fel, amelyekben gyorsan mozgósítható traktorokat tartanak üzemben és anielyo-K a trnktorjavitásokat is gyorsan elvégzik. Tájékoztató előadások a mankásbirák részéra A munkásbiróság felállításával a kormányzatnak az volt a célja, hogy á súlyosabb gazdasági természetű ügyekben a jogászi csűrés-csavarást a dolgozó tömegek józan mérlegelésével és kemény kiállásával, erélyéve* váltsa fel. A szakszervezetek tájékoz lalni kívánják a munkásbirosígokban majd helyet foglaló üzemi dolgozókat az egyes érvényben levő törvényekről, közellátási rendelkezésekről. Ezért Szeged legismertebb jogászainak bevonásával a Szakmaközi Bizottság előadássorozatot rendez, amelyre a kél szegedi nagyüzem minden bárónak felterjesztett munkását meghívja. Az előadássorozat pénteken este 6 órakor kezdődik a szakszervezeti székházban. II közellátási minisztérium segítség heiveit tanácsot osztogat Tejgyüjtö központokat kell szervezni Szegeden Megírtuk, hogy a város közellátási bizottsága Szeged valósággal katasztrofális tejellátása miatt feliratban fordult a közellátási minisztériumhoz. A jelenlegi beszolgáltatás mellett ugyanis a klinikákat, kórházakat nem tudják megfelelő menynyi ségü tejjel ellátni, mert ezek az intézmény ex naponta alig kapnak néhány literrel. A közeilátási minisztériumból szerdán érkezett, válasz. Ebben kalácsot® ugyan nem, de tanácsot annál bővebben adnák. Először is felhívják a közellátás figyelmét a tejbeszolgáltatás végrehaj iásának minél szigorúbb ellenőrzésére. Azt tanácsolják, hogy szervezzenek !anyai tejg'yujtőközponlokál. így is azonban tanácsuk szerint" csak ugy hajtható végre a tej beszedése, ha' a tcjgyüjtőáUomások jármüvekkel rendelkeznek és ezzel keresik fei a tehéntartő gazdákat. Mindezek a tanácsok igén szépek, de más a helyzet az íróasztal mellett ós más"a valóságban. A szegedkörnyéki tanyák tehén tar ló gazdáin a sor, hogy belássák ennek a kérdésnek fontosságát és egy-egy tehenük után naponta egy litert szolgáltassanak be a "megszabott áron. Hasonló nagyvonalúsággal intézkedett a közellátási minisztérium a szegedi közellátási bizottság másik felterjesztésében is. A szakszervezet indítványára ugyanis azt kérte a bizottság, hogy azoknak a gazdáknak, akik a d£uji6yirorszíg 194 8 CENTENÁRIUMI NAPTÁRA december közepén jelenik meg t . . A naptárt a magyar irodalom legkiválóbbjainak írásai. •' ; elbeszélései, versed teszik színessé. Foglalkozik az ipar, a mezőgazdaság, a parasztság í kérdéseivel, hasznos tudnivalókkai és statisztikai adah tokkal kiegészítve. Közli a hivatalos és részletes vásári jegyzéket. VisznteladÉkíól eljegyzést a DÉLMSSY ÍRORSZÁG kiadóhivatala elfogad. csak egv száz kilón aluli disznót vágnak, ne kelljen zsírt beszolgáitalniok. Ezzel szemben most azt válaszolták, hogy a sertések erős kiMziaiása közellátási éretek, tehát a kérést nem engedélyezhetik. fl Munkásőrség Klob ma farija élső vitaestiéi Az elmúlt héten megnyílt szakszervezeti Munkásegység Klub ma tartja első nyilvános klubnapját és megindítja a tervezett vitasorozatot. Az első vitaindítók: Komócsin Zoltán és Pintér Géza, akik a legaktuálisabb politikai problémáról, a munkásegység és az egységes munkáspárt kérdéséről tartanak előadást. A vitát a szakszervezeti székházban, Kálvária-utca 10. szám alatt délután 5 órai kezdettel rendezik. Az előadásokhoz mindkét munkáspárt részéről és külön a szakszervezeti mozgalom részéről máris több hozzászóló jelentkezett. A Szakszervezeti Szabadegyetem szombati előadásán „Araik, bérek, kollektív szerződések® elmen ugyancsak nagyon aktuális előadást tart Friss" István, a Szabad Nép munkatársa. Az előadáshoz Bozóki Lajos szól hozzá. Textilfeketézőket fogott a gazdasági rendőrség Az ujszegedi állomáson nagy bőröndöket cipelő aszszony vonta magára a rendőrőrszem figyelmét. Igazoltatta, majd felnyitotta a bőröndöket, amelyek sz; nig tele voltak téli textilárakkal. A leigazolt özv. Matyi Sándömé Árva-utcai magánzónőt bekiI Beaváros* Mozi | Csütörtöktől vasárnapig a moziban FERNSHDO és TEDDY a nevetletés nagymesterei, a humor királyai, a Fővárosi Nagy Cirkusz attrakciói személyesen lépnek lel • színpadon Ellenállhatatlan, humoros, tréfás, nevettelő műsorszámaikkal 30 perces gondtabui derűt, jókedvet, boldogságot árasztanak. A legpompásabb szórakozás Egyidejűleg: WILLIAM BOYD a Amerika legkiválóbb bravurszinésze főszereplésével Lángol a préri cowboy fi lm a javából. — Elszánt banditák harca igaz férfiak ellen. Példátlan iu izgalmas harcok az igazságért. IIIR A » ó! Előadások: fél 4, fél 6, lé! ». Pénztárnyitás délelőtt 11—12 -s délután az előadás előtt túlórával. sérték a gazdasági rendőrségre, ahol megkezdték a kihallgatását. Itt bevallotta, hogy hónapok óta rendszeresen kapott Szögi Imre Klauzál-téri textilkereskedőtől osztott haszonra bizományba árat. Az irni-olvasni nem tudó özv. Malvinénak minden alkalommal felirta a kereskedő az anyagúk beszerzési és eladási árát és ezzel a cédulával jelentkezett a haszon elszámolására. Szögi az eladási árakat a megengedett 17 százalékos haszonkulcs helyett 22 százalékkal kalkulálta, de özv. Matyiné ezt is túllépte, természetesen a saját külön hasznára, ahogy a vevőket be tudta csapni. Á legutolsó tételt, amellyel tetten ért éle. a betegen fekvő Szögi helyett ifj. Kamocsai Gáborné üzlelvezető adta ki a szokásos módon. A nyomozás során kiderült, hogy hasonlóképpen feketézett a textilanyagokkal Matyiné szomszédja, Majláth Albert is, aki több szegedi kereskedővel állott ugyanilyien üzleti összeköttetésben. Majláthnak nincs iparengedélye, igy ellenük árdrágító üzérkedésen kivül jogtalan iparűzésért is eljárás indul. A gazdasági rendőrség mindkettőjüket őrizetbe vette. Eljárás indul Szögi Imre, ifj. kamocsai Gáborné és mindazon kereskedő ellen, aki továbbeladás céljából számla nélkül feketézésre szolgáltatja ki a textilanyagokat. A gazdasági rendőrség a feketézőknél talált 52 méter árut,, elkobozta. Pár! és érdeitáépvisefei Az érdekképviselet, mint a neve is mutatja, érdekvédelmi szerv. Feladata egy bizonyos szakmához vagy tár-1 s ad a Imi réteghez tartozóknak gazdasági érdekeik előmozdítása — pártkülönbség nélkül. Jlven szerv csak akkor tudja betölfeni hivatását, ha ott nem párt- vagy személyi szempontok, hanem kizárólag a hozzája tartozók gazdásági szempontjai érvényesülnek. Ha a pártoknak szerepük van az érdekképviseleti munkában, akkor ez csak az lehet, hogy a bentlevő emberek a többi pártok embereivel, és a pártonkivüliekkel jót, közmegelégedésre vezessék a szervezetet. Továbbá a pír tok feladatához tartozik, hogy ereket a szervezeteket céljaik elérésében támogassák. Mindezt azért tartottuk szükségesnek megjegyezni, mert 3 Szegedi Népszava tegnap megjelent cikkében olyan kitételek vannak, hogy »a Szociáldemokrata Párt egyedül a KOKSz-ot támogatja® s hogy »szociáldemokrata kereskedő a KISOSz szervezési munkájában nem1 vehet részt, abba tagul nem léphet be«. Meg kell mondanunk nekünk, a KOKSz ellen nem pártpolitikai, hanem elvi kifogásaink vannak, mégpedig azérl, mert a KOKSz a nagykereskedőknek is (s hovatovább már csak ezeknek) érdekképviseleti szerve és mi a nagykereskedők és kiskereskedők érdekvédelmét nem tartjuk őszszeegyezte thelőnek. Ennek dacára azonban mi soha sem mondtuk, hogy tagjaink nem léphetnek be a KOKSz-ba. Mi azt hisszük, ilyen tilalom' az érdekelitek s rajtuk kérésziül az egész kiskereskedőiül— sadalom kárára van — d'<* nem használ a Szociáldemokrata Pártnak sem. Mellesleg megjegyezzük, hogy abba a KISOSz-ba tiltja a Szociáldemokrata Párt szegedi szervezete tagjainak1 a belépést, melynek központi vezetőségében "60 százalékban szociáldemokraták vannají, amit különben bizonyítani fog a pénteken Szegedre érkezp Papdi Márk elvtárs, PajydS György elvtárs testvéröccse, n KISOSz társelnöke, 30 érts szociáldemokrata párttag. Elkészült a Juhász Gvala-szsh&f A Juhász Gyula-szoborbizottság szerdai ülésére Szegedre érkezett Petri Lajos szobrászművész, aki Juhász Gyula szobrának elkészítésére ka]xttí megbízást. Bemutatta tervét a bizottság elölt é,s azt vaiamenynyien' nagy tetszéssel fogadiák ei. A terv " szerint előtérben Juhász Gyula ülő alakja Látható, amint ' anyjára támaszkodva egyik kezében ceruzát, másikban könyvet tart. Mell ék figura ként háta mögött három tragikus pózban [evő női alakot lathatunk, amely a nagy szegedi költő tragikus életét szimbolizálja. A szobor Felállításává! kapcsolatban azonban még anyagi nehézségek vannak. 4 DÉLMAGYARORSZAG hadilogo ly szolgálata Ujabban érkeztek: Berta Mihály Dorozsma, ösi Sándor Szeged, Darabos Mihály Hódmezővásárhely, Valaczkai Lajos Orosháza, D;uida Dezső Szegedi, Hanák Lajos Algyő. Szegedre érkeztek: Czípó Dezső Szeged. Gál fi András Szleged, Hegedűs Gábor Pusztamérges. Ma házilag készített ERDÉLYI TÖLTÖTTKAPOSCTA és HÁZI SFXTKOLBÁSZ a Baross éítüremtot