Délmagyarország, 1947. október (4. évfolyam, 222-248. szám)
1947-10-21 / 239. szám
Világ proletárjai egyesüljetek t „Hazánk erőben, tekintélyben meggyarapodva, felnyomul a környező népi demokráciák színvonalára" (RáKosi Mátyás) 1 M G Y AR KOMMUdlSTA V. évi. 239. sz. PÁR f DEL rii AGYAKOR i Z A G I NAPI LA P J A ARA 4® FILLÉR ~ Szegedi, HM7 október 21. Kedd iö¥8lieiiisek a demokrácia erői A Szabad Nép vasárnapi szájában Rákosi Mátyás elvtárs az ország legfontosabb külpolitikai s a7. ezzel kapcsolatos belpoliIkai kérdésekről nyilatkozott, fai számunkban leközöljük a yilatkozal foníosabb részeit és sgyben felszólítjuk az MKP min •tea tagját, hogy a lehetőség szerint figyelmesen tanulmányozza St ezt a nagyjelentőségű cikket rijes terjedelmében, á Szabad 'épben leközölt szöveg alapján. A fiatal magyar demokrácia él azzal a lehetőséggel, hojjy olyan külpolitikát folytamat, amelyet egyedül a dolgozó magyár nép érdekel diktálnak. Megkötöttük a kulturális egyezményt Jugoszláviával, amelyet hamarosan barátsági és kölcsönős segélylyujlá&í szerződés követ. Rákosi báty ás elvtárs a kővetkezőkkel >kolja meg, máért éppen JugoizláViáVal óhajt hazánk elsőnek lycu szerződest kötni. A Dunamedence népei közül a legtöbb rokonszenvet nálunk a jugoszlávok élvezik. Ebben a rojfconszcnvben benne van a csodálat és elismerés, amellyel a magyar demokrácia Jugoszlávia hősi szabadságharcát nézte s hála a nagylelkű és nagyvonalú poétikáért, amellyel a felszabadult Jugoszlávia és vezére, Tito mar salí fitvolt bori lat! a bácskai vé •röngzésekre, elsőnek békejobbot „ihíjtoll a magyar népnek és bölcs belátással kéVelle a m'aféyar kisebbség figyel. Továbbá Rákosi elvtárs hivat:özik a gazdasági előnyökre. A magyar és jugoszláv ' termelő erők szerencsésen egészítik ki egymást így jött létre az ötéves szerződés, "amely a magyar ipar termékeinek elhelyezését biztosát ja- s rgyh.cn a "jugoszláv ötéves tervnek ás Segítségére siet. A jugoszláv-magyar összefogásnak .politikai előny© az. hogy a német támadó szellem újjáéledése, vagy más imperialista törekvés ellen védeímül szolgál. Ez az összefogás csökkenti azoknak az esélyeit, akik a külföldi reakcióban reménykedve harcolnak a népi erők ellen. Rákosi elvtársi kitért a 9 nagy köm ni un i stci párt lengyelorsz ági összefogására is. Ezt az amerikai imperializmus egyre támadóbb. egyre reakciósabb politikája tette szükségessé. A máso koalíció párf|ai megállapodtak a kormányprogramban, a dolgosok bíróságának ás a bankok államosításának kérdésében A négy boaifrtós párt hétfőn' értekezletet pénteken délelőtt gében a Magyar Komnnmlsta1 belőtt púrlküzl éríckezlcteí tar- folytatják. Párt csepeli programjával azo8 tott, amelyen rétegesen raegál- i Az országgyűlési választáso- nos. Ennek alapján a magyar nek. Ennek felállítása nem észszerű, mert az időközben nagyranőtt kommunista pártok önálló harcokban nagy sikereket és befolyásokat értek el. Az uj Internacionálé most egy lépés volna visszafelé. \ niásSJC V^tCÍ ÍZ ho^y C7 1 esi — „ .„ _ w mÁtewwé! -i riiáoní kél-ti 1 taimdol! a korntanyprogramban, fton a magyar nép többsége oz köztársaság kormánya abból 8 nwi ti^m nsdh FV nfel- 1 továbbá megegyezett a dolgozók orszúgépUő munka és a démo- célból, hogy az országépités oyugaa isuona oraja. i^qf^sileges uraorablrósúgának a kratíkus erők egysége mellett munkáját és a hároméves terv kérdésében is és abban, hogy a döntött. Az ekként megnyilvá- végrehajtását a dolgozó nép |obanfcok államosításának* továbbá snitt többségi akaratot, valamint gátnak biztosításával és életszlnaz eleklronros energiaforrások As az ország sürgető érdekeit szem bauxittelepek államosításának előtt tartva, a négy koalíciós párt továbbá megegyezett a dolgozók orszúgépUő munka és a demo levés hamis. A világ nem földrajzilag oszlott ketté, Az imperializmusnak ellenzői vannak Amerikában es Angliában is. A vilá^"íngofeS; 1 végrrí.ajtásárót srékk rendélet- teljes egyetértéáBen megllápoimperiaiista törekvés választotta í tervezeteket mf* » hó folyamán dott a kormány által végrehajtat perialista szét. A lengyelországi határozat nagy visszhangot keltett a szociáldemokraták között is. Azok a szocialisták, alak az imperializmus és a reakció elleni' nagy harc katonái, helyeselték a határozatnak azt a részét, amely a jobboldali szocialisták ellen irányul. A. kommunista pártok összefő-' gása „a legjobbkor jött és a dé- ' mokrácia jelentős tárgyalás alá vrszáfc. A pártközi tandió programban, amely Tényevonalának emelésével biztosítsa, a legsürgősebb kormányzati teendőkéi megállapította. (A kormányprogramot a 3-lk oldalon ismertetjük.) ÍI.GOO h&mh aláírási élfőn kezdődött a Píeiííer-párt ellen benyújtott petíció tárgyalása A parlament delegációs terme zsúfolásig megtelt reggel 9 óráneinzetközi 1 ca, a koalíciós pártok és a Hadierőgyarapodása: energiaforrás, 1 kális Párt közös petíciójának amelyből a népi erők világszerte § nyilvános tárgyalására a Pfeifc.rőt mériíhetnek. Nemzetközileg | fer-párt mandatumai ellen. A 18 nálunk is. A magyar helyzetre kél tény nyomja rá bélyegét. A Választások és a nehéz gazdasági helyzet. Mindakettő a demokratikus erők szorosabb Összefogását követeli — mondja Rákosi elvtárt. A választást a Magyar Kommunista Párt előretörése és a parasztság balratolódása jellem teherautórakomány pefiiciós ira tot a terem hatalmas karzatain tudták csak elhelyezni A petíció indokölásólran megállapítja, hogy az ajánlások túlnyomó része hamis volt és fey o Pfettfér-pórt jogtalanul indult a választásokon. •A Pfe'ffer-p&rt ügyét maga Pfúfn. A koalíció olyan többséget 1 fer Zoltán vé/ii a tárgyaláson, kapott amely a népi erők nyu-| Orbán László dr. országgyügödi. egészséges fejlődését iViz-Ilési képviselő a tárgyalás során íositja. De a választások azt is I bejelentette, hogy megmutatták, íiogv százezrével I az ajánlások közül ez ország varinak , Magyarországon íasisz-| összes vúlasztókeröleítíbeis ták és reakciósok, akik ugrásra 1 ——~ készen állanak és hajlandók g minden dehiokPáda ellen törő pártot támogatni. Ezt a Pfeiffer-párt és Barankovies-párt példája megmutatta. A választások! egyik tanulsága, hogy minden demokratának keményebben és következetesebben kell vinnie a demokratikus öszszefogás politikáját. Minden ingadozás a reakció malmára hajtja a vizet. Az a bizonytalanság, amely a Pfeiffer-petícióval kapcsolatban a Szociáldemokrata Pártban mutatkozik, a reakció mintegy tizenegyezer aláírás! hamisítottak a Píeiffer-párt ajánlásgyfljtÖi. A koalíciós pártok minden hamis aláírásnál kérik a bizonyításit eljárást és sorra be. ás jelentik, hogy a kerületek ajánlási ivein Pfeifferék melv aláírásokat hamisították. " • Somogyi ődőn ismertette a koalíciós pártok panaszának azt a részét, amelyben a Prs-Pll "s-Solf-KI ttra vármegye választókerületben kérik a Mftgyar Függetlenség! Párt képviselői megbízatásainak megsemmisítését azzal az Indokolással, hogy az ajánlások ogyrésze nem felei meg a törvényes követelményeknek, mert az érvényes ajánlások száma kevesebb, rrcfai! ssklporti io.fé^lce€iéselc a fcözmiinüaválfsái s?alio!á!áI effeis dik világháborúban katonailag szarvá( növeli meg s ezért nemi megnőtt Egyesüli „Államok világuralomra tör. Az imperialistái; nem mulatják ki nyíltan terveiket. Pacifista és demokrata álarc mögé rejtőznek. A demokrácia őszinte harcosainak a soraiba fúródnak bc. ami a jobboldali szocialista politíkűsok segítségévei sikerül Ilyen külpolitikai helyzetben szükséges, hogy a demokratikus erők csoportosuljanak. A kommunista pártoknak első vonalba kell áilniok. A második világháború megmutatta, hogy a kommunisták" a legk övetkezetesebb és legáldozaikészebb katonái a népi szabadságnak és nemzeti függetlenségnek. Az, az elhatározás, bog}' jövőben nemcsak tájékoztatják egyyrist, hanem küzdelmüket ís cgyiöeb angol ják, már magában véve a demokratíküs erők igen nagy sikere. Ezzel kapcsolatban máris vádak merültek a varsói megegyezéssel szemben. Az elmúlt napokban Budapesten közmunkaügyi értekezletet tartottak. Megátíapitódolt, hogy Szeged lakosságának csak mintegy ötven százaléka fizeti rendszeresen a közmunkaváltságot Érthetetlen, hogy miért szabotálja minden második szegedi a törvényben előirt közmunkakötelczel tségét, hiszen az, igy befolyt összegek elsősorban a m línkatiél küliség enyhítésére mennek. Azonkívül szegedi "iszonylathan igen fontos közérdekű munkákat Végeznek a rendelkezésre álló ősszegbőlv Áz áraSrrLtóS vizvédelmi töltés rgdhehozáss, elljárá^ javasoltaim lenes erők eleve sikertelenségre véletlen, hogy a napokban már felbukkanhatott egy polgári, a munkáspártok ellen Irányuló blokk gondolata. íell erősíteni a numkásamennyH a löí-vény megbi?tározolt, az ajánlások' egHrésze pedig hamis aláírásukat fariafitiazctt. Pfeiffer Zoltán felszólalásában politikai fejtegetésekbe bocsáikozott. Elismerte az ajánlások politikai és erkölcsi bázisát. A továbbiakban Pfeiffer a petíció erkölcsi alapját rtíatta az ajánlások és a pártjára esett szavazatok összehasonlításával. Pfeiffer Zoltán a továbbiakban tagadta, hogy az ajánllások közül bármelyik hamisítás lenne. Egyben kérte a választási iratok beszerzését és azt, hogy pártjának képviselői az iratokba betekinthessenek. A védőárat beterjesztése és szóbeli indokolása után Major Ákos elnök közölte, hogy eddig két kerülethői szerezte he a bíróság a választási iratokat, amelyek 90 mázsát nyomnák. A többi kerületből még nem érkeztek be az iratok. Kijelentette: nincs semmi akadálya annak, hogy azokba betekinthessenek. A panasztbenyujtő pártok nclvében Orbán Lászlő válaszolt ,o védőiratra és Pfeiffer Zoltán Lugas-Utca! átjáró, szeretetház, iskolák, óvodák rendbehozatala, közúti hídroncsok cltakaritása, nehéZpontonliid épités, min én nek az alapnak terhére ment. Az illetékesek most -igen szí-j több, mint 3 órás felszólalására gomura fogják kezükbe a hátralékos összegek behajtását és megfelelő eszközökkel eleiét fogják venni az újjáépítés" szempont já bői káros rendszertelen fizetésnek. A közmunkaügyi hivatalnak módjában ált többek között adócsalás miatt az ügyészségen feljelentést termi, azonkívül súlyos esetekben internálása vannak ítélve, ha a munkásegység szilárd. Erre nagyon tanulságos a román példa." Romániában a két párt egyesülését a reakció súlyos vereségének tekintik. A munkásegység azonban az elmúlt hetekben, éppen a reakciós megmozdulások, a gazda-, sági nehézségek, d'd jelentékeny részben a kommunista pártok varsói összefogása következtében nálunk újra megjavult. Erre azért is szükség van, meri a fiatal magyar demokrácia azon szervei, mellyel az élelmiszerellátást és a gazdasági termelést szervezik — a választások előtt és után — meglazultak. A rossz termes következtében uj jnternaaiottáléról beszél- azonkívül némi csalódottság is tapasztalható. Nyáron a kormány jó termés esetén bizonyos könnyítéseket helyezett kilátásba. De a 120 éve példátlan s harmadszor egymásután sújtó aszály halómra döntötte a terveket. Nemcsak, hogy lazítani nem lehet a kötöttségeken, hanem keményebbre keíl fogni a beszolgáltatásokat és egyéb rendszabályokat. Ennek ellenére a gazdásági helyzetünk lényegesen jobb, mint tavaly volt. Aki az európai élelmezés helyzetét ismeri, az tudja, hogy mi még ezen. a téren Is jobban állunk, nnijit' a legtöbb más ország. Mi csak saját készleteinkre támaszkodva is ki tudunk tartani a következő aratásig. Ehhez nzonltan az kell, hogy vaskézzel tőrjük lé a spekulációt. A spekulá.aió és árdrágjifás politikai fegyver is a fiatal demokráciánk ellen. Letörése tehát politikai harc kérdése. Hogy mennyire igy van ez, bizonyítja a munkásbiróság megalakítása körüli politikai harc vagy a fényűző mulatók bezárása" körüli egységfront. X Magyar Kommunista Pári amely a felszabadulás uiání re" méöytelcn helyzetben nem reííci\t meg s vállalta a síabiRzáció kilátástalannak látszó fetadatát s a mainál rosszabb 45-ös. 46-os helyzetben .is bizakodással tekintett a jövőbe, szilárdan a kormány mellett áll. A tapasztalatok alapján szilárdan bizik 3 dcHangoztatta, hogv sem a . védőirat, sem pedig Pfeiffer Zoltán felszólalása egyetlen olyan adatot sem produkált, amely a petíciót megdönthetle volna. Megállapította: a 25 esztendős reakció ideje alatti választások n'á! is példa nélkül áll a jogihamisitSsokilak az á tömkeíége, amit az MPP az ajánlások során produkált. ' mokrácia erőiben, de nem becsüli 'le a nehézségeket sem Mindén engedmény, amely á reakció és az imperializmus felé szól, csak növeli az imperialisták és a reakció étvágyát. Ezért ezen a téren még szívósabban fogunk küzd'dni — mondja Rákosi elvtárs. — Mindent megleszünk. hogy a munkásegységet, a munkás-parasztszövetségei szilárdítsuk és magunk mellé állitsujc a magyar nép minden demokratikus erejét. Ez a szándékunk sikerrel fog járni s hazánk erőben, tekintélyben felnyomuk a környező demokráciák mellé Erre a munkára feszítse meg erejét mindfen kommunista és rr. magyar demokrácia minden katonája. i