Délmagyarország, 1947. október (4. évfolyam, 222-248. szám)
1947-10-11 / 231. szám
DÉLMAGYARORSZÁG Szombat, 1947 október 11. | Dolgozók Színháza !. Október 14-én, kedden este 7 órakor Szorocsinszhi vásár Dogozók bérlete I. 1. Október 15-én, szerdán este 7 órakor LÍLlOMFi Dolgozók bérlete ll. 1. Október 20-an. hétfőn este 7 órakor LlUOMFI Jegyek elöjegyezhetők és válthatók DÉLMflGYflRORSZÁS kiadóhivatalában naponta 8—3 óráig S P O « T A SzAC mérkőzés előtt A piros-fekete együttes nem lebecsülendő ellenfelet kap vasárnap. A SzeniiSrinci AC jelenleg jó formában levő középcsapat és a SzAK-nak vééig teljes erőbedobással kell küzdenie, ha meg akarja szerezni a győzelmei. A SzAK-védelem eddig nem kapott egy mérkőzésen sem két gólnál többet, viszont a csatársor legnagyobb teljesítménye három gót volt. Sok függ attól, hogy a vezetőség a megtevő játékosanyagból hogyan tudja összeállítani a legjobb tizenegyet. Reméljük, hogy végre megtalálják; a leggólképesebb csatársort és a hátsó formációkkal nem lesz semmi baj. A nagy érdeklődéssel várt összecsapás iá lék vezetője Lehel le sz. A SzAK hétfőn reggei a gyorssal indiX francia portyájára, na nem jön kőfbe semmi akadály. Kétnapos Sgyeftséft. atlétikai viadal Szegeden Ma délután fél 3 órakor és vasárnap délelőtt 0 érakor kerül sorra az Ady Endre-téren az országos ügyességi csapatverseny postaverseny formában, vagyis nem kell a vidékieknek Pestre menni, hanem kerületi Székhelyenkint lesznek a versenyek megtartva. Ugyanekkor lesz az Ifjugági ügyességi csapatverseny. Az egyesüíeHbajnokságba beszámítják az eredményeket. A női kerületi ügyességi csapatversenyt is megrendezik az elmarad 1 kerületi váltóbajnoksággal együtt. ( Ma Postás—BSE kursárlobdaniériőzés Szegeden Ma délután 4 órai kezdettel kerül sorra a rókusi tornacsarnok- udvarán a Postás—RSE NR I. kosárlabdaraéritőeés. II, osztályú snlycanelőverseny Ma este 6 órakor a Klauzál-amnáíium tornatermében Postás—B pesti Vasutas II. osztályú súlyemelő verseny lesz, utána sportvaceora és szüreti bál a Postásoltkonban. A Tisza birkózói m országos bajnokságban A Tisza birkózó élgárdája vasárnap Budapesten az országos görög-római 1 úrkőzóbajnokságokon vesz részt. Dobó lés Tamási, a két kiváló légsúlyú versenyző győzelmi esélyekkel indul. A TIsza-iftk Mákén A Tisza ifjúsági labdarúgócsapata ma az MVSE ifivel bajnoki mérkőzést játszik Makóu. Mezítlábas hiradó Az Uttörő-bajnokság mai fordulója ban 3 órai kezdettel az Újszeged— Osotnogyi (Rakonczay), Kat. diákotthon— Ujsomogyi (Toldi) és a Rókusi— Szilíért'(Dudas) mérkőzéseket játsszák A mezittábasbajnokság vasárnapi fordulójában a SzATE-pályán 12 órakor Mátyás-tér--Ujszegedi MaDISz, 10 órakor * Tanítói kiskertek—Gyáiai 'MaDISz mérkőzésre kerül a sor. — Tápén 1 órakor Tápéi MaDISz—Szentmihályteleki MaDISz, 3 órakor Tániaui^í—llcujlmvltv, ucjlután 3 órakor Garami—Kereskedelmi. A Hunyadi-téren 3 órakor SzMTE— Klebelsbergtelep, 11 órakor ugyanitt « Petőfi tanonc—Püspöki tanonc" mérkőzést játsszák A Somogyitelepi •MaDISz "pihen. Szeged város bajnoki címéért a Tápéi MaDISz - Móravárosi MaDISz .mérkőzést 19-én, vasárnap kdi lejátszani, 15-én, szerdán 3 órakor a Garami—Tápéi mérkőzést is te kell játszani. PART HI RE K Figyelem R-gárdisták: Aki a vasárnapi zászlóavatást ünnepségre jelölve van, délelőtt 9 órára jelenjen meg a Kálvin-téri központban. R. G.parancsnok. Belváros !• összes 24 éven aluli tagjai ifjúsági aktivál tartanak 11-én 6 órakor. Megjelenés kötelező. Belváros II« összes ifjúsági agitátorai 12-én, vasárnap délelőtt 10 orukor megbeszélést tartanak. Megjelenés kőtelező. A felsővárosi MKP pártszervezet kőműves falujáról vasárnap reggei 7 órára a felsővárosi pártszervezetben gyülekezzenek. Hétfőn este 5 órai kezdettel kerületi, üzemi és a szakszervezeti tükár elvtársak közős értekezletet tartanak. Kálvin-tér 6. szám alatt.. Hétfőn, ia-áa délután 6 órakor kisiparos és kiskereskedő aktivaértekezlelet tartunk Kárász-utca 6. szám alatt. Felkérjük kisiparos és kiskereskedő párttagjainkat, hogy feltétlenül pontosan jelenjenek meg. Hétfőn, 13-án délután 5 órakor pro pagandavezetők értekezlete. Az öszszes kerületi és üzemi agitáció felelősök megjelenése kötelező. Vasárnapi falujárás Október 12-én: Belváros I., Alsóváros, Konzervgyár Szőregre; Belváros II. Gyáiára; Város I. Lengyelkápoinára; Szegedi kenderfonógyár Sándorfalvára ; belsőváros és Dohánygyár Csengelére és Felsőkózpontra; Belváros II. ós Vizmü telep Rúzsa járásra. Sza&Bzeruezgti hlrgfe Az Élelmezési Munkások Szakszervezetének vezetősége felhívja tagjai figyelmét, hogv október 12-én, vasárnap délelőtt* fél 10 órakor a Széchenyi Fiimszinbázban zászlóavaló ünnepélyt rendez. Kérjük tagjaink pontos megjelenését. Az Élelmezési Munkások Szákszervezete október 12-én, vasárnap este 7 órai kezdettel táncestélyt rendez. Szeretettei várunk minden tagot. Belépődíj nincs. Felhívunk minden szegedi kegydijas munkásnőt és munkást, hogy saját érdekükben jelentkezzenek október Í3tán, 14-én, 15-én n toxtilszakszervezet irodáján (Kálvária-utca 10. sz., II. emelet). ÍRÓGÉPEK és számológépek vétele a legmagasabb árban. FARKAS irógépüzemnéí Szeged, Kossuth L. sug. 8. Teíefon:497. 350 kbc-es D.K.W. motorkerékpár, mint az uj, eladó „ARANY KERÉK99 Arany J. utca 4. Vasárnap délelőtt is. Közellátási közleménye! Cukorkloszfás módosítása. Az egy éven aluli csecsem ŐK lisztpót jegyének «Bt szelvényére nem 20, nanem 40 dkg. cukor "vásárolható. Talpalás! utalványigénylés. Cipőtalpatásj utalvány ok, amelyekre kedvezményes áron lehet férfi-, női és gyermekcipőket meg talpai tatai, Igényelhetők a közellátási ügyosztály jegykezelő körzeteinél, Zsótér-ház, fi. "em. Polgármester* APRÓHIRDETÉSEK i FOGLALKOZÁS ] KERESEK jobb családból megbízható, 50—60 év körüli, önállóan jól főző mindenes bentlakót jó bizonylfványnynl. Jelige »Megbízható*. JOBB nő bejáró főző mindenesnek 15-ére idősebb házaspárhoz is címenne. Zákány-utca 39. SEPRŐKÖTO, varró és válogató felvétetik. Böröcz seprőüzem, Mura-u. 7. CIPÉSZSEGéDKK állandó munkára felvétetnek. Varga. Dugonics-tér. VIDÉKI utazásra jó kereseti forróshoz juttatnék hölgyeket és férfiakat. Értekezni lehet ma reggel 8—12-ig a Központi Tejivóban. POLOSKAIRTÁST dángázzal, garanciával végez a Cyánvállidat, Kálvária-Utca 30. ACJTö, motor és kerékpárgumi Javítás garanciával. Solti garage. Kálvária u. 8. Telelőn: 447. CZIZMÁT. biigerit és dpőt csak Vargánál. Dugonics-tér. LUCZA kelmefestő és vegytisztitó vállalat: Rákóczi-tér, Klebolsberg-tér és Kazinczy-utca • BŐRKABATFESTÉST, javítást vállalök. Gábor Imréné, Olhalom u. lb. YENNEK jó állapotban 40-4l-es bilgeri! vagy csizmát Tórök-utca 11. sz., textiiüzlek VESZEK fafűtéses »Zepkir«-kályhát és autogeizert. Dr. II önig, Móricz Zsigj mond-rakpart 3. HEREMAGOT legmagasabb napi árban vásárolunk. Ákos magkereskedés, Kiss-ulca 2. (Párizsi Nagyáruházzal szemben.) ANGóRAGYAPJUT és gubanoot magas áron veszek. Széli-utca 49. BÉLYEGGYCJTEMÉNYT, tömegbélyeget veszek. Árjegyzék a kirakatban. Falus bélyegüzlet, iskola-utca 29, FoI Á D Á S-V ÉTEL 1 gadaímf-templomnál. RÁDIÓCSÖVEKET r (külföldit Is), rádiókat átveszek. Rádiók részletre 120 Ft-tói Alkatrészek amatőröknek fillérekért. Amatőrbolt, Dánt-utca. GYAPJÚT és angóragubancot vásárolunk. Bérmunkát vállalunk. Fonógyár, Szeged, Cserepes-sor 9. LIBÁI(AJAT most vásároljon. Olcsóbb, mint a serlésháj í Libaapróiékot, hust naponta frissen. Ecet, só. Ungár csarnok, Mikszáth Kálmán-ntea 1. VASVÁZAS hévér, kisebb-nagyobb, ku KGLÖNBEJARATU bútorozott szoba férfinak azonnal kiadó. Széchenyi-tér 8., i. 11 j SZÉP emeleti lakásom zárt folyosóval, jószágturtással elcserélném. — Sánta Péter, Othalom-utea 9., I. cm. PÉNZJUTALMAI' adok annak, aki szoba-konyha, speizos lakáshoz juttat. Barna Béla, Somogyiteiep II. u. 29. SZOBA-konvliás lakást keresek házimunka végzéséért. Jelige /Iparos*. BELVÁROSI különbé járatú bútorozott szoba magányos úriembernek, esetleg két diáknak 15-ére kiadó. Cim a kiadóban. BELVÁROSI összkomfortos háromszobás lakásomat elcserélném ugyanolyan kétszobásra. Jelige »Régi bérű*. I különfélék I FŰSZER ÜZLETBE vagy kocsmába, söntésbe közreműködéssel betársulnék. Jelige /Rendes*. JOGFOLYTONOSSÁGGAL kocsmát, sőntést átvennék. Jelige »Jó bor*, koricáért, krumpliért vagy pénzért VASUTASOK !f! Figyelem!! Igazoleladó. _ Tabán-utca 25. vánvba három 5i>vb Vm „„S, VENNÉK uj vagy használt jó állapotban levő íüraőszobakáiyhát, alacsony viznyoinásut és egy fűrészporoskályhát. Jelige /Készpénz*. ELADÓ egy "női nutriabunda és átmeneti kabát, férfikabátok, tisztiköpeny. Alföldi-utca 9. FÉRFI fekete télikabát teljesen jó állapotban olcsón eladó. Br. Jósikautca 37., emelel. CIPÉSZSEGÉDET szöges férfimunkára felveszek. Jókai-utca 9. LISZTNEK, ruhának, vásározó kereskedőknek, mindennek megfelelő láda eladó. Oroszlán-utca I., cipCszüzIet. KÉTSZARNYAS vaskapu kaskapuval és 30 vaságy eladó. Szt. Ferenc-u. 13. HÁZTARTÁSI és intézeti tűzhelyek kaphatók Kovács tüzheiyraktárában, Szt. Ferenc-ulca 13, EGY jókorban levő fotelágy eladó. Londoni-körut 13. MAJDNEM ui női kerékpár olcsón eladó. Szt. László-utca 7., II. em. KÉT politúros szekrény, egy használt varrógép sürgősen eladó. Oroszlánutca 6. , , FEHÉR , mély gyermekkocsi, furőgép, kertiseprőanyag eladó. Gyöngytyufcutca 20. szám. HÁZ eladó. Somogyitelep XIII. utca 813. szám. , , VADON AT uj női héíómgek eladók. Tudakozódni a kiadóban. MÁRKÁS festmények, szekrény, knstályvázák eladók. Tisza Lajos-körut 33* íí 5 AUTÓGUMI 75 °ó> értékű, 3 drb, 18x190 méretű, 2 drb 18x210 méretű, külső és l>első abroncsokkal együtt eladó. Talajtani Intézet, Valéria-tér 10., II. emelet. . EGY női varrógép, jókarban levő, jutányosán eladó. Somogyitelep 8. utca 171 szám "TIZ darabból álló ebédlcbutor, igen jókarban levő, eladó. Érdeklődni lehet Reitzerné kézimunkaűzlefa" Aradiutca 6. ELADÓ könyveit, srépirodoimií ifjúságit, szótárakat tudományost, hozza rml. Branner fényképészteméi ^ 'T, ?rÜa^a.íd:féií: kü"yNfeskedfK* rókusi templom mögStt. be, Dózsa György-ntca 2. (Kulturpalo tánái.j ELADó a Nagyfeketén szabadkézből 1516 (H-öt szántó. Érdeklődni lehet dr. Csiszár Lajos, Tisza Lajos-körut 73, és dr. Dalos Imre, Tisza Lajoskörut 20.. ügyvédednél. ÖTÉVES jól tejelő tehén és egy használt, jókarban levő igáskocsi eladó. Tápé, Tóth Ferenc, Honvéd-utca 50. ELADó: paplan, összekótőszőnyeg, gramofonlemezek, egészen uj 38-as női cipő, egy násy fotel, réz kávédaráló, egy férfdiázicipi;. Somogyiutca 11., I. em. 5. ajtó, jobbra. Érd. a déiutám órákban. DHóTSZÖRU löxterrier kutyák, kitűnő patkányfogók, eladók, foss. Vadász-utca 5." UJ politúros rekiuniéváz&k, iratszekrény olcsón eladók. Madách-utca 16., üszit&ios KEMÉNYFA komplett háíószobabutor és egyéb használt bútor eladó. Poigárntca 20., I. 1. EGY vörösselyem szalondivány, két ÓCSKA kalapját ne dobja el. Mencz kalapos ujjá festi "és formázza. Dugonics-tér 2. ÉLETHŰ rnüfogak, fogtőmés, foghúzás felelősséggel, olcsó árban. Rácz Géza fogász, Mikszáth Kálmán-utca. KERÉKPÁRKÜLSŐ- és bejsőgumik érkeztek leszállított árban. Uj kerékpárok és rárasztó eladása. Vidra-utcai kerékpárosnál. P ARADI-vendéglőben (Feltámadás-u. 20) ízletes két tál étel 1.40, kihordásra 1.30. Minden szombaton disznótoros vacsora. ÉRTESÍTEM t. rendelőimet, hogy kádármüheiyemet ösz-utca 20. sz. alá helyeztem" át. Minden munkáért szavatosságot vállalok. Miklósi kádármester. 15-000 forint értékű jobb íérftszővetraktárrai társulnék jómenetelü üzlethez. Jelige ?Üzlet*. EGY liter bor a MEGA-ban Ft 6.80. ELVESZETI' csütörtökön . egv fehér kiscica. A megtaláló jutalomban ré,. , , „ - , . , . szesül. Orosztan-utca '6. Mayerné, M^^Siif AÜ, 6rim SZÉTFEJTETT, lavasalt holmikból, W„^Ktbel6 10 és 12 óra k0£t" Gimi maradékokból ruhát készítek bármi1 féle eitciiérlékért. Cim a kiadóban. a kiadóban. 2 toteláey nagy ebédlőasztiti,|céklLAPOZ^/'ltarén- "és^l^é1 Madonna-kép, háromnegyedes he- é k faiazásá 6s javitását szaksze.xfl"" f!u.aSa ,JUwln; rüen végzem. Csuka-utca 24. IÁROMAJTÖS fehér nagy kredenc MAGÁNYOS nőt" vagy férfit gondoznék szoba-konyhás, jószágtartásos íafeliér nagy kredenc márványlappal eladó, vendéglőbe alkalmas." Hunyadi-tér 3., II. em. TÉLIKABÁT, sötétszürke, hosszú, kifogástalan állapotban eladó. Érd. Tompái, Károlyi-utca 1. FUTÓSZŐNYEG eladó. Kálvária-u. 31. TÁMLÁS reoamié eladó. Somogyitelep II. utca 53. lakás ] LAKÁST vagy társbérletet keresek köitséginegtéritéssel. Jelige ? Két szoba*. SZEGED legszebn helyén 3 szobás komfortos lakásom elcserélném Pesti, Lipót, belvárosi hasonlóért. «Sürgős csere.i kásért. Jetige »Jószágtartás*. Felelős szerkesztő: DR. FERENCZ LASZLÖ Felelős kiadó: KONCZ LASZLöKtadja: B HÍRLAPKIADÓ KFT, Szerkesztőség: Jókai utca 4. Felelős szerkesztői telefon: 48®. Szerkesztőségi teiefon: 103. Nyomdai szerkesidőrég este 8-tói: ÓflR Kiadőhlvalat Kárász-utca é. Telef<vii: 325a hírlapkiadó kft mamme