Délmagyarország, 1947. október (4. évfolyam, 222-248. szám)
1947-10-29 / 246. szám
proletárjai egyesülíeteW Pénteken délután 5 órakor csarnokban Rákosi Mááyás beszél. A Rádió helyszíni közvetítést vezzétek meg a töme^ Mumkásegység Szegeden A Szegedit Népszava tegnap! számában közli a Szociáldemokrata Párt országos választmányának határozatait és szegedi vonatkozású megjegyzéseket ás fűz hozzá. A központi határozat értelmében szintén visszautasítja Révai elvtársunk jóbaráti figyelmeztető szavait a 'Szociáliémokrata Pártban mutatkozó jobboldali irányzat veszélyességéről. de ugyanekkor leszögezi a helyi pártszervezet ama óhaját, hogy egyetértésben akar működni pártunk itteni szervezetével és a Délmagyarországgal. Mi nemcsak helyeseljük ezt az utóbbi álláspontot, de szivből üdvözöljük is és annak a bizonyítékát látjuk benne, hogy a helyi szociáldemokrata vezetők méltó komolysággal fogják fel a mai helyzetei, amely minden öntudatos munkás Számára előírja a munkásosztály erőinek összefogását és az egységes fellépést a belső és külső reakció el7en. Egyúttal - azonban szerelnénk megértetni testvérpártunk helyi szervezetével azt is, hogv amikor Révai elvtársunk vágy a Dé lm agyarország rámutat a jobboldali irányzat veszedelmeire vagy arra a csoportra) amely bárhol" az országban ilyen ncze*$ket képvisel, sohasem támndi az egész Szociáldemokrata Pártot. Ugyanilyen határozottsággal lépnénk fel minden jobboldali irányzattal szemben, ha a mi pártunkban jelentkezne. A mi módszerünk ilyen nagyhorderejű ellentétek esetében nem az elhallgatás", hanem a legkimé.etI énebb kioperálása a kezdődő bajnak.. Mi örülnénk legjobban, ha Szegeden, ilyen radikális műtéti beavatkozásnak nem mutatkozna meg a szüksége és a szegedi szociáldemokrata szervezet egyetemével a legharmonikusabban együttműködhetnénk a jövőben iis. Nemcsak örvendetes, de egyúttal a legindokoltabb lenne, ha éppen Szegeden teremjődnéaiek meg a. zavartalan együttműködés feltételei. Hisz Szeged, országunk második legnagyobb városa, az a hely, ahol a reakciós gondolkozás 'á legÍ makacsabbnak bizonyult és ahol ppen ezért leginkább szükség van az összes őszintén haladó pártok, személyek összefogására és egységes fellépésére. * Igy fordíthatja Szeged a rosszat jóra. Szeged a maradiság városa, igy a munkásegység megszilárdításán keresztül a haladó gon- j dolal és a haladó lett pionérja lehet. Szervezik a muíilíásuzserakirősáyekai A munkáshiróság felállításával kapcsolatban a szakbírókat már kijelölték, akiket felterjesztenek az igazságügy miniszterhez kinevezésre. A szakbírók kijelölésével egylídőben megkezdődött az ország nagyipari üzemeiben a muukástíirák kijelölése is. fÁ munkások ezektől a bíróságoktól remélik az árak letörését, ezért türelmetlenül várják, hogy megkezdjék munkájukat. e Gaulle Kommunista győzelem Franciaországban — Nagytőkésekkel tárgyai Truman A vasárnapi francia választások végleges adatait tegnap este lelték közzé. Az adatok világosan bizonyítják a fcomimmk-da párt erősödését a reakció egységfrontja ellenére is. A százalékarány a következő: 1 Francia kommunista párt 31.8, szocialisták "21.1, MRP 12.9, I)c Gaulle pártja 28.8, egyéb pártok 6.6, Sok helyen előfordult, hogy ott, ahol a reakció szavazataival a szocialista jelöllek jutottak be a kommunista párt ellen, a tömegek valósággal népiíéletszeruen kéiiyszeritctték a polgármesteri, hogy a választás után néhány órával mondjon le és ázuj poigármésíervátasztás kommunistát helyezeti a község élére. Az eseményei! tovább hullámának De Gaulle nyilatkozatot adott. Ebből kitűnt, "hogy a tábornok minden eszközzel diktatúrára törekszik. A francia nemzetgyűlés — De Gaulle szerint — nem ki a tömegek akaratát s ezért fel kell oszlatni. A C,c Soir francia lop gúnyosan megjegy[fei, hogy a tábornok nagyon naiv, ugy hiszi, hogy a nemzetgyűlés öngyilkosságot"követ el s azután a hatalmat De Gaullera testálja. harcoljon azok ellen, akik az ország szuveréiíltása ellen törnek és akik zűrzavart kellenek, hogy a demokratikus intézményeket megdöntsék. A szocialista oldalon fokozódik a zűrzavar. Blurn és Ramadier egyaránt kirohantak a De Gaulle-csoport és a kommunisták ellen. Blum és Ramadier következetes önmagához és határozottan munkásárul'ó politikát folytat. Ez a politika előbbutóbb teljesen kettészakítja ezt a szocialista pártot is. Ugyanez a bomlási folyamat van a Bidaultféle katolikus néppártban is. Ramadier egyébként a kedden kezdődött parlamenti politikák vitában felveti a bizalmi kérdést. Most tiltott napvilágot, hogy egyes Európában járt amerikai politikusok azt jelentették: A francia szakszervezetek hátráltatják, hogy Franciaország dollárkölcsönbcn részesüljön. — Egyébkent Truman elnöknél — mint a legutóbbi értesülésünk mondja — bizalmas értekezletek folynak. -Nagytőkések, politikusok, újságírók, tábornokok < a résztvevők. Részletek a tanácsfkozásokrói nem szivároglak ki. 00 & pp • / • 'etöllölték a főispáni állásokat Szeged parasztpárti főispánt kapott A négy koalíciós párt kedden tartott pártközi értekezletén megA francia kommunista párt az állapodott a főispáni állások bétől|eseményekkel kapcsolatban állványt adott ki ldFranciaországot fasiszta veszély fenyegeti. Minden köztársasági érzelmű becsületes francia polgár tömörüljön s tése kérdésében. A megállapodás szerint a 26 megyei főispánság mellett 3 törvényhatósági jogú város főispáni tisztsége kerül betöltésre az alábbi megoszlás szerint: Magyar Kommunista Pár!*. Aitatij, Összehangolják a Tervhivatal, az Anyag- és Árhivatal munkáját Hétfőn délután tartotta meg a miniszterelnökségen szokásos ülését az országos tervtanács. Az ülésen nagyon fontos határozatot hoztak. Elsősorban elfogadták az országos tervhivatal előterjesztését az Ipari termelés előirányzatára vonatkozóan az év utolsó negyedére vonatkozóan. Az ipar', teráicíés az október, november és december hón apókban az ©döii>' eredmények f£« gyeíemísevételével majdnem neind'en egyes Iparágban emelkedő irányzatot mulat. Az ejső fontos programpontja volt az ülésnek az országos tervhivatal novemberi beruházási jelentésének elbírálása. A novemberi beruházások nagymértékben az eddigi keretek sózott mozognak. A legnagyobb tétéi ezúttal is a mezőgazdaságot illeti, valamivel kevesebb összeggel szerepei a bányászat és az ipar. ismét kevesebb összeggel a közlekedés. A végösszeg, megfelelően az előző hónapok összegcinek, azaz 82 millió forint körül van. Az országos tervhivatal javaslatára a tervtanács elhatározta, hogy javaslatot lesz a Gazdasági Főtanácsnál; az országos tervbiva1 a; és az anyag- és árhivatal munkájának az ' eddig inéi megfelelőbb összehozására. Baranya, Békés, Borsod, Csongrád, Szolnok, Sopron, Vas és Zemplén vármegyék, valamint Kecskemét Üij. város Független Kisgazdapárt: Bihar, Heves, Esztergom, Komárom, PestPilis-Solt-Kiskun, Szatmár, Tolna és Veszprém S zocia I demolcra ta vármegyék. Párt: Csanád, Fejér, Győr, Nógrád, Somogy és Szabolcs vármegyék!, valamint Miskolc thj. város. " Nemzeti Parasztpárt: Báes-Bodrog, Hajdú, Zala vár-megyék és Szeged thj. Város. A l'őispán személyére vonatkozóan lapzártáig néni érkezeti jelentés. A legközelebbi pártkőzi értekezlet az államtitkári állások betöltését fogja eldönteni a korábban megállapított pártarány szerint. A Magyar Kommunista Párt valószínűleg a következő államtitkárokat küldi a minisztériumokba: miniszterelnökségi állam titkárok: YÍ+S Zoltán, mint a Gazdasági Főtanács titkára és Nógrádi Sándor. Belügy: Szeben* i Endre. Közlekedésügyi Bebrics Lajos. Népjóiét: "Vikot János. Kultusz: AfexJts György. Fölclmüvülésügy: üonáth Ferenc. t'éázügj: Antos István. Ezenkívül kommunista politikai államtitkár lesz az iparügyi minisztériumban és egy-egy államtitkárt küld a párt az iga+ágügynúnjsztériutn keretében működi)' közellátási hivatalhoz államtitkári beosztásban. hz angolok ellenzik Németország leszerelését UNO a báboms uszítást Az angol alsóház hétfői ülésén vita alakult ü£Í a német kérdésről. A felszólalók Jórésze Németország gazdasági leszerelése ellen foglalt állást. Megállapítást nyert, hogy Németországban a négyhatalmi rendszer összeomlott. Angliának arra keh törekedni, hogv Nyugatnémetországot önállóan "adminisztrálja. Bevin külügyminiszter Is Kifejtette, hogy Németkérdéséiben felszólalt. ország kérdésében ellentétek vannak a Szovjet és Anglia között a jóvátétel tárgyában. A német kérdéssel kapcsolatban érdekes az a hir, mejy szerint Clay tábornok Berlinben sajtónyilatkozatot adott s kijelentette, liogy az amerikaikat csak fegyveres erőszak kergetheti ei Németországból. Az végre letelt. UNO politikai bizottságában egyhangú megegyezés sziiA Szovjet küldöttségének javaslata szerepelt napirenden, mely szerint a háborús uszítást el kell Ítélni. Ezt a javaslatot több oldalról kisebb mértékben módosítani .tóéi, a akarták. A kompromisszumos vaslatot 55 delegátus fogadta Feltűnő volt. hogy az USA és Szovjetunió is egyvéieményen volt. Az eseményekből kitűnik," hogy a Szovjet mégkompromisszumok árán is az együttműködésre törekszik. Nagy Ferenc és Eckhardí Tibor mini koromsimm az magyar munkásvezető ellen Szánt hó János, az amerikai szállítómunkások: szakszervezetének magyar származású titkára ellen hajszát indítottak. Az amerikai titkosrendőrség vizsgálatot folytat s sztrájkok előkészítésével, béremelés Iránti harccal vádolja. Különböző reakciós elemeket, vezérigazgatókat, hírhedt miműkásel lenes egyetemi tanárokat hallgattak ki ellene. Az ameriüui rendőrség mindenáron be szerelné bizonyítani, hogy Szánllió kommunista tevékenységet fejt ki s „terhelő tanukén! Eckbardt Tibort és Nagy. Ferencet szándékozik kikaílgaint. •Szémthó sorsa megmozgatta a Szakszervezeti Világszövetséget, nagy ainerlxai munkás szervezeteket." a Glo-t. Az amerikai magyarság különösen megmozdult és híviratok százával tiltakozik a személyes szabadság és a szakszervezetek szervezkedési jogának ujabb durva megsértése ellen. 1 felhatalmazási firwÉny vifáfa az országgyűlésben Az országgyűlés keddi ülésén a Polgári Demokrata Párt bejelentette az országgyűlés elnökének, hegy Vészy Mátyás képviselő párttagsága megszűnt. Az országgyűlés ezután folytatta a felhatalmazási javadat vitáját. Balogh István (FDP hangsúlyozta, hogy pártja a felhatalmazást politikai kérdésnek tekinti és ezért a javaslatot íeuntartás nélkül nem fogadja el. Rámutatott arra, hogy az ellenzéknek — szemben Baran'kovilcs István felfogásával — bizonyos mértékben igenis a fék szerepéi kell betöltenie. Rónai Sándor kereskedelemt ügyi miniszter benyújtotta a szövetkezetről szóló törvény 185/86. paragrafusaiban foglalt" határidők meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Az uj határidői a törvényjavaslat 1948 április 30-ában állapítja meg. A miniszter beterjesztette továbbá a kormánynak az Országos Nemzeti Hitelintézet fennállásáról szóló jelentést. A felhatalmazást javaslathoz szólva Beeh'ler Péter, a Szociáldemokrata Párt kijelölt szónoka elvileg ellene vau a rendelettel való kormányzási rendszernek, de még nincsenek elég konszolidáll állapotok, hogy ettől el lehetne tvkiulení. A törvén}'javaslatot elfogadja. Az elnök napirendi indítványára az ülést szerdára halasztották, napirenden az államháztartás továbbvitelére adandó féjtahatalnmzásról szóló törvényjavaslat vitájával.