Délmagyarország, 1947. augusztus (4. évfolyam, 173-197. szám)

1947-08-01 / 173. szám

Hazatérő hadifoglyok névsor Világ proletárjai egyesüljetek Y szege*, 1947 amasztns 1, etetek, it. éví. is. sz. Munkával és szavazicédulával a 3 éves tervért . Népönk és országunk történel­mében, sem országalapitásunk ezer­éves évfordulója elölt, sem utána, nem fordult elő, hogy céltudato­tosaiu tervszerűen kezdtük az or­szágot épitenL. Voltak idők, amikor az ország .fejlődése meggyorsult, (gazdasági és kulturális életünk üteme megélénkült, mint Szent Ist­ván idejében* a tatárjárás után. Mátyás korában vagy az első vi­lágháború előtt, a magyar kapita­lizmus kiépülésének korszakában, de ilyen rohamos, tervszerűen ki­számított építés még sohasem folvt az országban* mint amelyre most készülünk. Más különbség js van a múlttal szemben. Azelőtt a magyar mun­ka eredményét mindig jtz uralkodó réte^ a gazdagok szük csoportja aratta le, a szegénynek csak mor­zsa iutott a gazdagok asztaláról, most olyan építésbe kezdünk, amelynek gyümölcsét a dolgozó nép, a testi és szellemi munkás egyanánt fogja élvezni. Mondhat­nánk ugy is, amit a nemzet vet. 8 ezúttal a nemzet fogja learatni. A| nemzet pedig, ma nem a nemesek fi és arisztokraták vagy gazdag tő­kések vékony rétege, hanem a messzemenő jogokkal felruházott dolgozó nép. A hároméves terv, amely ma elindul győzelmes ut­cára* igazi nemzeti program: nem­zeti a legjobbja legnemesebb érte­lemben, ugy ahogy a legnagyobb magyarnak mondott Széchenyi ér­telmezte: a nemzetért végzett mun­ka líazafiassága értelmében. Amikör kezeinket rátesszük a szerszámok nyelére, amikor elin­dítjuk a kerekeket, emlékezzünk arra is, ami lehetővé tette,, hogy a hároméves terv elinduljon út­jára. A nemzeteket és államokat azok az erők tartják fenn, ame­lyek megteremtették. A hároméves tervet azok fogják legbecsületeseb­ben végrehajtani, akik kezdemé­nyezték* akiknek mindinkább ér­deke: a magyar dolgozó nép élén a Magyar Kommunista Párttal, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front* amely Debrecenben meg­teremtette az ui magyar demokrá­ciát. Jól véssük agyunkba: a há­roméves terv él vagy bukik a ma­gyar demokráciával. Azok, akik nem akarják* vagy szabotálják a hároméves tervünket a demokrá cia esküdt ellenségei, összeeskü­vők. akik nyiltan nem merik han­goztatni céljaikat, mert tudják, hogy az egész magyar nép ellenük fordulna, hazaárulók, akik idegen ^segítséget* atombombákat akarná­nak igény bevenni,, mert a nép őket nem támogatná. Gyújtogatok és alattomos robbantók, akik mun­kánk eredményeit akarják tönkre­tenni és a legveszedelmesebbek és legocsmányabbak a spekulánsok, az árdrágítók, akik országunk gaz­dasági szervezetét szeretnék szét­inarni, hogy a nyomor és elégedet­lenség ^ivaros vizében halászhas­sanak és közben megtölthessék zse­beiket a dolgozóktól elorzott fillé­rekkel és százezerékkel. A pana­•másők és megvesztegethetők sise­ákosi Mátyás beszél Csepelen a OTIVi^gyarSian a 3 éves terv első napján (A beszédet a rádió is közvetíti). Felkérjük a szervezeteket, hogy szervezzék meg a rádióelőadás csoportos meghallgatását Kiket jelölt a Magyar Kommunista Párt? A Magyar Kommunista Párt összeállította képviselőjelöltjeinek listáját. Azo­kat a kommunistákat küldi az országgyűlésbe, akik eddigi tevékenységükkel megmutatták;, hogy' szeretettel, önfeláldozással akarják és tudják képviselni az ojszág törvényhozó testületében a dolgozók ügyét. Országot lajstromos lista vezetői: Rákosi Mátyás miniszterelpökhelyettes, Budapest Rajk László belügyminiszter, Budapest Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter. Budapest Dögei Imre földműves, az UFOSz főtitkára, Budapest Szobek András közellátási államtitkár, Budapest Házi Árpád, Pest megye alispánja, Budapest Olt Károly magántisztviselő, Budapest Kállai Gyula hírlapíró Budapest Dr. Orbán László Budapest Dr. Andics Erzsébet egyetemi magántanár, Budapest Nonn György egyetemi hallgató, a MaDISa országos főtitkára, Budapest Keresztes Mihály, Békésmegye főispánja Szírmai István hírlapíró, Budapest Mód Aladár hírlapíró, Budapest Somogyi Miklós M.EMOSz-elnöt, Budapest Piros László, a Szakszervezeti Tanács helyettes fő­titkára, Budapest Dr. Kardos László, a Győrffy-kollégium igazgatója Ligeti László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szak­szervezetének titkára Rob Antal, a Délszláv Antifasiszta Szövetség főtitkára, Budapest Ai !ii Supka József, a vegyipari szakszervezet főtitkára, Budapest Ilku Pál taniló, Pécs Jóboru Magda tanár, Budapest Rudas László iró, Budapest Dr. Szőnyi Tibor orvos, Budapest Csanád, Csongrád, Szeged választókerület jelöltjei Révai József, a Szabad Nép főszerkesztője, Budapest Erdei Mihály földműves, a FEKOSz országos elnöke Szentes ' Dr. Zöld Sándor orvos, Szeged s Dékány András földműves, Nagykamarás Halász Mihály kőmüvessegód, "Hódmezővásárhely Tombácz Imre szabósegéd, Szeged Kiss Imre polgármester, Makó Kádár János hagyma kertész, Makó Farkas Imre cipészmester, Makó Nagygyörgy Mária textilmuniás, Szeged Borb ás Lajos földműves, Szentes Kónya Lajos férfiszabó, Makó Komócsin Mihály, a szakszervezetek megyei titkára, Szeged Komócsin Zoltán kereskedősegéd, Szeged ~ Szalai Béla egyetemi hallgató, Budapest Rob Antal, a Délszláv Antifasiszta Szövetség főtitkára Fehér István UFOSz megyei elnök, Mindszent Csamangó Henrik főkalauz, Szeged Belezvai Imréné MNDSz-titkár, Szentes Simön József lanitó, Szeged Ifj. Nagy Ferenc földműves, Csongrád Havalecz Istvánné gyári munkás, Szeged Sévity Koszta földműves, községi biró, Ballooya Dr. Erdélyi Jenő főorvos, Szeged Szabó Imre hagymakertész, Makó Koncz Péter mérnök, Hódmezővásárhely Ilodák János földműves, Pitvaros Sinka Györgyné földműves, Nagymágocs Berkecz Pál földműves, Szegi-ár Székely Béla postafőtiszt, Szeged Másán Pál földműves, Medgyesegyháza Neducza István tanitó, Magyarcsanád Haló József szakszervezeti titkár, Makó Bacsa János földműves, Csanádapáca Tomsik Lajosné földműves, Kevermes Bodor Károly kulxikos, Kiskundorozsma rehada, amelyet örökségül hagyott ránk a fehér ellenforradalom és a nyilasvilág. Ezeknek el kell tűn­niük* ha a magyar nép élni akar. El kell enyészniük azoknak a po­litikai pártoknak is, amelyek őket támogatták. Ezért választunk. A vá­lasztócédula most olyan szerszám lesz a kezünkben* amellyel eltaka­rítjuk az útból az akadályokat hal­mozó ellenséget. Azt is mondhat­nánk, a választási harc, a válasz­tási munká a hároméves terv szer­ves része. Az építésnél is először el kell simítani a talajt., azűtán kezdhetünk az alapok lerakásához. Az egyik kezünkben, a szerszám­mal, a ínásikban a szavazócédulá­val kell ma tehát elindulnunk a hároméves terv utján. A' nemzet minden tagját hívjuk a munkára. Nem szük, osztály- .vagy .pártér­dekről van szó, a nemzet'egyete­mes ébdeke kívánja* hogy a leg­nagyobb lelkesedéssel, a legna­gyobb' erőfeszitéssel mindenki ki­vegye részét a munkából, éppúgy mint ahogyan mindenki részesül-1 ni fog a munka gyümölcséből is.; Milliók, a magyarság többsége! óhajtja a terv sikeréi, mert tud-j iák. hogy megmenti őket a mun-1 kanélküliség rémétől* nélkülözéstől és nyomortól mentes, emberibb életet fog júz'ositani a dolgozók­nak, fokozottabb súlyt az ország irányításában a dolgozóosztályok­nak és erőt befelé* tekintélyt kifelé a magyar demokráciának. Éppen ezért a magyarság, millióinak kell résztvenni a terv megvalósításában, igazi népmozgalommá kell válnia, nemes vetélykedésnek, ki teljesíti jobban a 'tervet, ki ad löbb mun­kát a nemzetnek. Ebben a nemes versenyben, a hároméves terv út­mutatása alapján épül ki a szebb magyar jövő.

Next

/
Thumbnails
Contents