Délmagyarország, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-17 / 160. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Csütörtök, 1947 julius 17. Veres Péter: Jelentős segítségben részesítjük Szegedet Munkatársunk beszélgetése az újjáépítési miniszterrel Suerdán "Szegedre érkezett Veres Péter építés- és közmunkaügyi mi­niszter Lékai András miniszteri taná­csossal és Cseres Tibor sajtóelőadó­val, hogy személyesen vizsgálja felül azokat a' károkat, amelyeket Szögeden a vihar és jégverés okozott. Pelelőtt Dorozsmát éj} környékét tekintette meg, majd utána a szegedkórnyéki tanyákra, továbbá Algyőre és Táiwára látogatott el. Megvizsgálta a somogyi­telepi pusztítást is, a városban pedig A színliázon, egyetemen, az alsóvá­rosi templomon és a többi középüle­ten esett károkat nézte meg. Ellen­őrizte agy ben a Faragó-utcai mun­kúslakások építését is. Délután a hód­mezővásárhelyi tanyákat látogatta vé­gig, maid Szeged érintésével utazott vissza Budapestre. Veres Péter miniszter a károkról a következőket mondotta a Délma­gyarország munkatársának: — Inkább a tanyavilágban vannak súlyosabb károk. Sajnos, nem minden károsult területet tudtunk bejárni, de S y is nagy pusztítás turult elénk, ind azoknak a kisparasztoknak, akik­nek termését tönkretette az idő és a vihar lesodorta a házuk tetejét, épü­letanyag-, elsősorban cserepsegelyt fogunk küldeni. A középületeknek ugyancsak a szükséghez képest a le­hető legsürgősebben segélyt küldünk. Tapasztalatom szerint egyes helye­ken a mezőgazdasági kár még a száz százalékosat is felülmúlja, mert a kitört gyümölcsfáknál és a valóság­gal agyonvert szőlőknél még a jövő evi termésüket is elvesztették a tu­lajdonosok. Véleményem szerint a ku­koricában is sjáz százalékos a )vár, répában, burgonyában pedig ötven­hatvan százalékos. Arra a kérdésünkre, hogy az épí­tésügyi minisztérium mennyi segélyt utal' "ki a károk helyreállítására, a következő választ kaptuk: — Erre határozott feleletet nem adhatok. Pontosan Budapesten állapít­juk meg az összes adatok összevetése és a Gazdasági Főtanáccsal való tár­gyalások után, mindenesetre a szük­séghez gépest jelentős segítségben részesítjük a várost. Cseres Tibor sajtóelőadó utján meg­tudtuk, hogy 40—50 ezer cserepet és körülbelül 10 ezer négyzetméter ab­laküveget küldenek mar a közeji na­pokban Szegedre, egyben további anyagkiutalásról is gondoskodnak. Vasutas fiatalok a demokrácia utján CsejítTben, feltűnés nélkül végzi a munkáját Szegeden egy ifjúsági szervezet: a Magyar Vasutasok és Hajósok Szabad Szakszervezetének kebelén belül megalakult SzIT. Legutóbb elbeszélgettünk a vasuta­sok ifjúsági szervezetének vezető­jével, Belányi Bélával. Elmondot­ta nekünk, hogy a szervezetük; még csak ezen a nyáron alakult meg Szegeden és máris több mint 200 tagja van. A vasutas fiatalok állan­dóan jelentkeznek azóta is felvé­telre. Hamarosan sor kerül a nagv érdeklődésre való tekintettel több vasutas SzIT-szervezet felállításá­ra. A fiatal és nagy ügvbuzgóságol eláruló Belányi Bélától megkérdez­tük, hogy mi a szervezetük távo­labbi és közelebbi munkaterve. A következőket tudtuk meg: — Minden erőnkkel igyekszünk bekapcsolódni az egész magyar if­júság pagy mozgalmába, a 48-as mozgalomba. Minden munka, amit eddig végeztünk és a jövőben vé­gezni fogunk. 48-as munkának szá­mit. Szervezetünk tagjai máris min­den héten tanulmányi kiránduláso­kat tesznek, hogy felismerjék iga­zi oSztályhelyzelüket és megismer­jék a dolgozótársainak problé­máit. Legutóbb Mezőhegyesen az. oltani cukorgyár dolgozóit látogat­tuk meg. .Vasárnap, 20-án pedig Szekszárdra utazunk. Augusztus­ban egy egész heti tanulmányútra indul mintegy 50 fiatal. Pécs—Ba­laton-környéke, Győr, Sopron, He­rend, Budapest és Szeged lesz üt utvonalunk. A szegedi ifjúmunká­sok igv egész Dunánlul dolgozói­nak helyzetét megismerik. Ezenkí­vül kulturális és sportvonalon is ott akarunk lenni a haladó demo­kratikus ifjúság pldalán — fejez­te be nyilatkozatát Belányi Béla. Távozóban látjuk, hogy az i/ju­murikások a Boldogasszony-sugár­uti MÁV-palotában rohammunka: keretében hozzák rendbe tágas he­lyiségüket. A rohammunkát végző fiatalok árulják el, hogy nagy se­gítségükre van a nehézségeik ki­küszöbölésénél Csamangó Henrik és Szcndrei Kálmán elvtárs, avas­utas szakszervezet részéről és Bahr József, a pályafenntartási üzemi bi­zottság flnöke. Szeged ifjúsági szervezetei kö­zött uj szint jelent a vasutas SzIT működése és egyben azt is jelenti:, hogy a vasutas ifjúság js a demo­krácia utján keresi a boldogulást. Csütörtökön perbeszédek és ítélet a barkai gyilkosok ügyében A mult hónapban közel egjr hétig tárgyalta a szegedi népbiróság Kiss Dezső-tanácsa a harkai internálótábor Szegeden elfogott pribékjeinek bűn­ügyét. A főtárgyaLást el kellett pa­polni néhány ujabb tanú kihallgatása végett. A szerdai főtárgyaláson a har­kai lál>or volt főjupóiát, dr. Wein­mann Istvánt hallgatták ki. aki a la­borban végrehajtott törvénytelen hár­mas kivégzésrőt tett vallomást. Ter­helően vallott Nylkos, Pántis és Fodor vádlottakra. Kihallgattak még tobb volt táborlakót, akik mind terhelő vallomást tettek. Somos József hon­védszázados, katonai szakértő meg­hallgatása után a főtárgyalást elna­polták csütörtökre, amikor a perbe; szédekre, és valószínűleg a késő doh órákban Ítéletre is sor kerül. Eleübelépeff az árigazolás! elöiré rendele! A burgonya ára még mindig magos — A Községi Élelmiszerüzem vegye hezebe a burgonyaellátási SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ SZEGED TELEFON 490 Csütörtöktől vasárnapig! Ezt a filmet minden nőnek látnia kell! Két iérfi asszonya A megrázó szenvedélyek és örök szerelem tílmje! Főszereplök: RENCE SAINT-CYR, JEAN MIK AT, JEAN GALLAND. Azonkívül: Iliradók. lilőadá.sak: tét 5, léi 7 és fél 9. Hétfőn lépett életbe az pj piac­rendelet, amely szerint minden ke­reskedő, legyen az piaci árus. v:\gy nagykereskedő, tartozik hatósági ár­igazolással ellátni az árut (gyümölcs, főzelékféle, burgonya, stb.). Az .*•­igazolás abban áll, hogy a kereskedő a piacon, a Marx-téreri a mázsaház körül cirkáló közellátási élten őr­től kér egy vételi bárcát és bemondja, kitől vásárolt és milyen árut, milyen minőségűt, mennyiért és a vételi je­gyet keltezéssel Lítják el. Ha vidékre megy az áru, azt is fel kelt tüntetni. Megállapítható, hogy a vételi jegy bevezetése jó hatással volt a piacra, bár szerdán, lévén hetipiac, nem zaj­lott le zökkenőmentesen a vételi je­gyek beszerzése. Több piaci ellenőr beállítása lenne szükséges hetipiacos napokon. A szerdai piacon általában hiányol­tuk az irányárakat feltüntető táblá­kat. A maximált cikkek ára mindenütt megtalálható, de úgynevezett irány­ár a szabad forgalmú árukra vonat­kozólag sehol nincs feltüntetve. Nem elejeiKlő az Irányárakat uj­s-ájokban kifejté tenni, a ianyatok ejtystzerüen azt felelik. ha az irányárnál Jóval magasabb ár Jráre! érdeklődünk, hotty nem ol­vasnak újságol. Igy állhatott elő av az eset, bo^jy a burgonyát még a mai napon is 1.50-ért "adták a termelők. Az árellenőrző közegek azt tapasz­talták, hogy a piaci árusok felfelé kalkulálták az árakat és figyelmez­tetni kellett őket, hofpr a kereskedői haszon felszámításánál pontosan szá­mítsák ki 9Z o jadási árakat, mert a dolgozók minden fillérért nehezeri Szakszervezeti Vasutas nagygyűlés Szegeden A szegedi üzíelvezetőség vasutasai 19-én, szombaton nagygyűlést rendez­lek a Széchenyi Moziban. A közlekedés dolgozói nagy vára­kozással tekintenek a gyűlés elé. Tud­iák, hogv egy-egv üzemi nagygyűlésen fontos bejelentéseket hallhatnak és lehetőség nyílik jogos kéréseik elő­terjesztésére. * A gvü lésen részlvesz dr. Kovács Kálmán miniszteri osztályfőnök is, aki ismerteti a vasul háromeves tervének szegedi feladatait. A gyűlésen nem­csak a feladatokat szabják meg, ha­nem figye[eml)c veszik azokat a kí­vánságokat is, amelyek éppen a 3 éves tervvel kapcsolatban a gazda­sági jólét emelését, a könnyebb és szociálisabb munkafeltételek meg­valósulását célozzák. Egyetemes és minden vasutast ér­deklő problémák jelentik a gyűlés anyagál, minden vasutasnak érdeke tehát, hogy megjelenésével növelje a gyűlés jelentőségét és súlyt adjon követeléseiknek. Az Anjtol-Magyar Julafonó Magyar elvtárs, a lexlilmiyikások titkárának és az MKP üzemi csoportjának kezde­ményezésére Kakasszóken nyaraltalja la munkások gyermekeit. A nyaraláson 60 gyermek vesz részt, a gyermekek három hétig kitűnő ellátást kapnak. A gyár "a nyaralás előtt egy öltözet ruhával ajándékozta meg a munkások gyerm ekeit. dolgoznak meg. Tehát az 1.56-ra kal­kulált árat nem lehet önkényesen 1.60-ra felkerekíteni. Akadtak viszont piaci árusok, akik az engedélyezett haszonkulcsot sem használták ki, be­látva, ha kélnaponkint megforgatják tőkéjüket, elég szép haszon, ha 10— 20 százalékkal kalkulálnak. Kirivó árakat találtunk 7a burgo­nyafronton. Szegeden a burgonya nem akar blcsóbb lenni. Itt ismét 'rá kell arra mutatnunk, jjogy addig a fo­gyasztó megfelelő áron nem jut bur­gonyához, amíg a város a Községi Élelmiszerüzem utján nem veszi ke­zébe a beszerzést. Szerdán reggel 1.60—1.70 volt a burgonya a piacon és akadtak kereskedők, akik Mélyku­ton (60 kilométerre Szegedtől) vásá­rollak burgonyát ténvegesen olcsób­ban és 1.60-ért adták" Szegeden, mert még a fuvarköltség kifizetése után is megtalálták számításukat a ^zegedj' irányárak mellett. Délelőtt 11-kor megjelent n nvSr­eéj>i burgonya a piacon, amit egy nagykereskedő utján a pbel árusok 1.20-ért hoztak forga­lomba. Értesülésünk szerint a következő na­pokon több vagon érkezik a nagyke­reskedőnek a Nyírségből, de ez még mindig nem az aK ár. amit a dolgozóik meg tudnának fizetni. Budapesten 8C fillér üzletben. Pécsen 60 fillérért ad­ják a burgonyát s Szegeden még min­dig 1.60-at körnek érle. A varos bur­gonyaellátásál nem lehet többé csak a magánkereskedelemre bizni. Több mint 70 ezer városi lakos burgonya­elláLásáról kell gondoskodni, éppen ezért vegye kezébe a Községi Élelmi szerüzem haladéktalanul e& B pro blémál Laktanyákat alakit át a város X kislakásoknak nes Leó polgármester enyhíti a lakásínséget Dénes Leó polgármester már hosz­szu idő óta tobb alkalommal eljárt annak érdekében a honvédelmi mi­nisztériumban, hogy a jelenleg hasz­nálaton kivül levő" szegedi laktanyá­kat adják át a városnak. A lakta­nyák ugyanis az idő viszontagságai következtében egyre jobban 'romla­Belvárost - mozi Telefon: 6—25. Csütörtöktől vasárnapig! Nem repriz! Uj film! Uj amerikai MOPEX UNIVKR­SAI. FILM! Á préri törvénye Vadnyugati film, mély Amerika nyugati "szélein játszódik, ahol az ököl és a revorvor a tör­vény. Keménykölésü bátor férfiak -rettenthetetlen küzdel­me az igazságért. Vakmerő lovasbravurok, személyes bá­torság, villámgyors cselekvés, izgalmakkal tülfütött, lebilin­cselően izgalmas vadnyugati történet. Ezt megelőzi: Konya a feUfe extázis Az UNIVERSAL különleges uj filmje. IIIRADó fél 5, fél 7 és lé® 9. Pénztár d. e. 11—12 és félórával az előadás megkezdése előtt. nak és egyre jobban használhatat­lanná válnak Szerdán értesítést ka­pott a polgármester, hogy a lakta­nyákat a minisztérium kiutalta, de nagyrészüket csak ideiglenesen. Vég­képp a város tulajdonába ment ul a lóversenytéri légvédelmi laktanya, a baktói tüzér és gyalogsági lőszer­raktár, a gyujtószerraktár és a felső­városi utász gyakorlótér. Ezzel szem­ben csak ideiglenes használatra, 1950 szeptember elsejéig kapta meg a vá­ros az uj honvédlakianyát, a volt Ilorlhy-Iaktanyát, a volt huszárnak ta­nyát, a volt utászlaktanyát, a sza­badkaíuti harcszerű lőteret éa gya­korló teret. Dénes Leó polgármester nyomban kéréssel fordult a honvédelmi minisz­tériumhoz és Révai József, Tombácz Imre, dr. Zöld Sándor kommunista nemzetgyűlési képviselők utján azt a kérést terjesztette elő, hogy a ki­utalt laktanyákat véglegesen adják ál 9 yárosnak vijgy legalább hosszabb illőre. A laktanyák nagyrészét ugyanis főként kislakások céljaira szeretnék felhasználni, márpedig az egészséges, használható lakások céljaira való át­alakítás hosszabb időt vesz igénybe és igy félő, hogy éppen mire a mun­kálatok befejeződnek, addigra keltene visszaadni az épületeket. A polgár­mester mindent elkövet annak érde­kében, hogy ezeket az értékes épüle­teket sikerüljön biztositaDi a vároe t lakossága számúra. Fizess elő a Délmagvarországra

Next

/
Thumbnails
Contents