Délmagyarország, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)
1947-07-16 / 159. szám
V Sserda, 1947 julius 16. DÉLMAGY ARORSZAG Kedden elindult a szegedi tanyákra a népjóléti minisztériumtól kapott egészségügyi vándorautó A város tanácsa Szeged rombolt várossá nyivánitását kert Megírtuk. Jiogy a város jogügyi és pénzügyi bizottságának ülése elhatározta, hogy pert indit a gázgyár ellen, mert nem hajlandó megtéríteni azt a nagymennyiségű tüzelőanyagot, amelyet 1944. év őszétől Í945. év tavaszáig kölcsönöztek neki. A városi tanács keddi ülésén hasonlóképpen határozott és ugy döntött, hogy pert indítanak azért is, mert a szerződés ellenére "a gázgyár az utcai világitótesteket nem hozza rendbe. A gőzfürdő a belépőjegyek dijának felemelését kérte azzal, hogy ismét megindítják a gőzszolgáltatást is. A tanács a jegyek árának emelését elutasította és csupán luilöu gőzpótjegy kiadását engedélyezte. Foglalkozott a tanács a'járdák megjavításának kérdésével. Elhatározták, ismételten felszólítják a háztulajdonosokat, hogy a megrongálódott és sok helyen súlyos szerencsétlenséget okozó rossz járdákat a legsürgősebben javítsák meg. Ahol a felszólításnak! nem tesznek eleget, otf a város csináltatja meg a járdát és ennek árát a legszigorúbban behajtja a házigazdán. Feliratot intézett a tanács az épités- és közmunkaügyi minisztériumba és ebben kérik, hogy Szegedet nyilvánítsák a lcgufóbbi jégkár és szélvihar következtében rombolt városnak, egyben pedig adják meg az'ezeei járó kedvezményekel is. Annakidején ezt a kérést elutasították, de most a vihar piisztitásai ezt ismét indokolttá teszik. Egyébként ezt Szeged különleges helyzete is indokolja. A város árvizutáni újjáépítése óta ugyanis hét éviized telt el és a mostani vihar azért okozott olyan rendkívül súlyos károkat, mert az épületek túlnyomó része közel 70 éves, úgyhogy csak a leggondosabb karbantartással lenne elkerülhető azok teljes pusztulása. Ha az őszi esőzések előtt kellő adókedvezményt és kölcsönt nem tudnak biztosítani, akkor a város lakosságának jelentős része hajléktalanná válik, mert az elavult épületeket nem tudják kijavítani. Dr. Mogán Béla tiszlifőorvos jelentette, hogy a népjóléti miniszter vándorautót adott Szegedre a tanyai, egészségügyi szolgálat megindítására. Az autó má>r a (mull héten megérkezett Szegedre és megfelelően átalakitották azt egészségügyi célokra, kedden reggel pedig már el is indult a szegedi tanyákra. A vándorautónak azonban nemcsak Szegeden és környékén kell szolgálatot teljesítenie. Munkáját ugy osztják be, hogy ölnapolí a szegedi tanyákon tölt, négyet a hódmezővásárhelyi, hetet a csongrádi, pié^yet a csanádmegyei tanyákon és ismét négyet a Pest vármegye déli részén. Az emiitett vármegyék a költségekhez megfelelő arányban járulnak hozzá. Az autóval együtt Molnár Erik népjóléti miniszter 3000 forintot is küldött. Ebből az összegből megfelelő felszereléssel, így fogászati berendezéssel és nőgyógyászi vizsgálóasztallal látták el az egészségügyi auFót. A szolgálatot zöldkeresztes védőnők látják el, czenkivül Kovács Júlia gyermekorvos jár mindenfelé az autóval. A szegedi tanyákon a nőgyógyászati vizsgálatokat dr. Berkes Pál látja elv a többi helyre pedig a női klinikáikul szakorvost. Mindegyik helyre a fogklinika is ad szakorvost. Elhatározta a tanács, hogy tiszai mentőszolgálat részére egy csónakot vásárol. Szükséges lenne azonban egy motor^ beszerzése is. Az ősszel Szegeden felállításra kerülő statisztikai hivatal szervezeti szabályzatának elkészítésével dr. Mihályffy László tanácsnokot bizták meg. Foglalkozott a tanács a Magyar Hirdetőirodával kötött szerződésével, amely ez év végén jár le. Elhatározták, hogy a szerződést nem újítják meg, hanem az utcai hirdetéseket ezentúl házikezelésbe veszik. Budapesti kiküldött vizsgálja felül a szegedi épületkárokat Dénes Leó polgármester telefonon kérte az Anyag- és Árhivatalt, hogy küldjön le megbízottat a vihar és jégverés által okozott károk megállapítására. Kedden meg is érkezett Szekezdte a károk megtekintését, különösen ez üvegkárokat és a megrongált tetőzeteket vizsgálta fejül. A polgármester épületfa- és cserépkiutalást kért tőle. Márkus miniszteri tanágedre Márkus Antal miniszteri tana- csos megígérte, hogy gondoskodik a csos, az Anyag- és Arhivatal építési .kiutalásról, ezenkívül szenet is ígért osztályának vezetője. Kedden meg is a szegedi cserópgyárak részőre. Megjavullak a terméskilátások A Dunántul kivételével enyhült a mezőgazdasági munkanélküliség Így is lehet? Vasárnapi számunkban foglalkoztunk a szegedi Nemzeti Színház mérlegével. Rámutattunk az együttes hibáira. Állásfoglalásunkat a színház néhány tagjának vidéki kirándulása igazolta. Hódmezővásárhelyen jvendégszerepelt« a szegedi színészek egy csoportja. Kabarémüsort adtak, amely azonban még a 'vidéki,! társulatok nívóját sem ütötte meg, Hódmezővásárhely sajtója a vendégszerepléssel kapcsolatban súlyos támadást intézett a szegedi színház ellen. Vaszy Viktor, a színház igazgatója a sajtómegnyilatkozááok nyomán a töbhí helységben, ahol az együttes még vendégszerepel, sajtónyilatkozatot adott le, melyben megtagad a vendégszereplőkkel minden közösséget. Ez azonban nem elegendői Súlyos mulasztás terheli a színház igazgatóságát. A vidéken vendégszereplő színészek kvaLitásai nem ismeretlenek az igazgatóság előtt, ennek ellenére 'nem ellenőrizte az igazgatóság a műsort, melynek bemutatásához látatlanul hozzájárult. Nemcsak irányítani, de ellenőrizni is kell a tagokat. A vidéki kirándulás a színház idei botlásait csak súlyosbította, reméljük a kultuszkormányzat szigorú vizsgálatot indit az ügyben és a bűnösök elnyerik büntetésüket. Ugy az igazgatóságnak* mint a tagoknak tudomásul kell venni, hogy a nemzetiszinházi tagság jvötelez: tiszta művészetet kell adni mindenkor. jd.) (Budapest, julius 15.) Az Országos Földmüvelésügyi Tanács a kerületi földmüvelésügyi tanácsok jelentései alapján a következő tájékoztatást adja a (mezőgazdaság helyzetéről: Junius 10-től julius 9-ig bezárólag ország pagyrészében több volt az eső, mint cnnek^jíz időszaknak többéves átlagmértéke. Egyes helyeken azonban az átlagon aluli csapadék volt észlelhető. Az eddigi próbacséplések igazolják azt a feltevést, hogy a juniusi kedvezq'időjárás megjavította a gabona terméskilátásokat. A kapásnövények általában jó termést ígérnek. Bár a répaféléket levéltetü támadta meg, ennek ellenére a cukorrépák feltűnően jó fejlődést mutatnak. A takarmányozás helyzete általában nem javult. Szarvasmarhában és sertésben nagy a kínálat. A ló ára továbbra is magas. A kapásnövények ápolási munkái nagyban enyhítették a munkanélküliséget, ennek ellenére Dunántul kivételével munkásfeleslegek mutatkoznak. Arainak a MaDISz fiataljai A MaDISz fiataljai az egész országban rohammunka keretéhen sietnek segítségére a rászoruló hadiözvegyeknek. Sorban aratjáK le Szeged környékén is a hadiözvegyek gabonáját a demokratikus fiatalok. Legutóbb a GyálaréLi MaDISz-szervezet végzett ilyen munxát. Papdi Ferencné és Szi tus Péterné földjén aratták le a gabonát. A munkában kitűntek: Farkas Dezső és a Szólpál-testvőrek. Minden este panasznapokat tartanak az MKP szervezeteiben A DELMAGYA R0RSZAG HADIFOGOLYSZOLGALATA 2003 hadifogoly érkezett Debrecenbe Hódmezővásárhely— Julius 15-én délben 2 óra 10 pereli^' Máramarosszríetnél ujabb nadilögolyszcrelvény lépte át a határt Záhonynál és a késő délutáni órákban Debrecenbe érkezett. A 2003 hadifogoly közül 1468 legénységi, 273 munkaszolgálatos, 170 polgári személy és 122 tiszt. Kedden p következő hadifoglyok érkeztek meg Szegedre: Bálint István Szeged, Liszt-utca 24., Mészáros János Makó, Zsombok Dezső Szeged, Jósika-utca 24., Kondács József Szeged, Rózsa-utca 20., Kalmár Antal Szeged, Móra-utca 40., Kiss György Öszentiván, Scjyem János Sjeged, Dózsa György-utca 9., Péri József, Rákóczi-utca .61., Payer Mátyás Atati, Pusztai Árpád Újszeged, Roócz Mihály Deszk, Németh József Nagyszéksós, Dudás László Szabadka, Szabó Baltancs József Alsótanya, Dörner István Zombor, Antók Mihály Apátifalva, Gresz József Szeged, KálváriaUtca, Juhász János Iorökkanizsa, Palkovics József Kaposvár. (Debreeen, julius 15) Debrecenbe kedden este 7 órakor Máramarossziget felől kétezer hadifogoly érkezett haza. Az újonnan érkezettek között van 122 tiszt, 1455 közlegény, 140 polgári személy és 273 munkaszolgálatos. Cukorkák niDden minőségben legolcsóbban KOVÁCS IMRE cukorka kereskedő Tisza Lajos körút 48. Telefon 2—45. DIIGÁSZ Ozlot: Károlyt u. 3. Üzem Tápéi utca 7. fest, tisztit Az MKP szngedi szervezetei az egyes kerületekben lakó doígozók érdekeinek védelmében eddig is minden sikon kiálltak. A kommunista törvényhatósági tagok és a Kommunista Párt minden funkcionáriusa állandóan gyűjtötték azokat a panaszokat, amelyek orvoslásra szorulnak. A rókusi pártszervezet legutóbb felujitofta a kerületi panasznapokat, amelyeket minden péntek este tartottak meg a párt helyiségében. A jó példa láttán a többi kerületek! szervezetei megbeszélésre jöttek öszsze és elhatárolták, hogy a pártszervezetek ezután minden este 6 órától 9 óráig panasznapokat tartanak a párthefyiségekben. Ezeken a panasznapokon felveszik mindenkinek a panaszát és az MKP mindent elkövet, hogy a felvett sérelmeket az) illetékesek orvosolják. Szeptemberben lesz az őszi árnmin'avásar Budapesten Az illetékes minisztériumok és szervek végső döntése szerint már az idén megtartják a budapesti őszi árumintavásárt szeptember 5 és 15 között. A budapesti Városligetben rendezik a vásárt a mezőgazdasági muzeum, a városligeti tó és az ezekhez tartozó kertterületeken. A vásáron ipari és mezőgazdasági bemutató lesz, amelyen valószínűleg külföldi államok is résztvesznek majd. A kiállító vállalatok, ipari üzemek jelentkezése ipár megkezdődött a vásár szervezőirodájában, VI., Bajcsy-Zsilinszky-ut 25._ Jelentkezési határidő julius 31. FÉRFI ésNOI Vegyes pankrációs viadalok VI1/20 Vasutas Stadion Jegyek az IBUSz-nüI. Segitseg a viharkárosultaknak Beszámoltunk arról az akcióról, amelyek a mult szerdai pusztító vihar után megindultak annak érdekében, hogy a város, különösen pedig a gazdatársadalom minél nagyobb segítségben részesüljön. Tombácz Imre nemzetgyűlési képviselő, a Magyar Kommunista Párt nagyszegedi pártbizottságának elnöke nyomban a vihar utáni napon felutazott Budapestre, hogy a Gazdasági Főtanácsnál járjon ki segítséget. Ezenkívül dr. Pálfy György főispán és Dénes Leó polgármester is közbenjárt a segítség megsürgetése érdekében. A főispán közölte, hogy sikerült eredményt elérni és ötszáz mázsa kölest, valamint kettőszázötven mázsa csalamádénak való lófogu kukoricát és ötven mázsa lucernát utaltak ki a károsult szegedi gazdáknak. Ezt a jelentős mennyiséget már útnak is indították Szegedre és Alsóközpontra. A gazdasági felügyelőség ellenőrzésével a termelési bizottságokon keresztül osztják ki az érkezett készleteket. Sikerült százezer forint őszi szántási hitelt is biztosítani, ezenkívül ezerötszáz mázsa rozsot, háromezer mázsa búzát és nyolcszáz mázsa őszi árpát. Ez a mennyiség js rövidesen megérkézik Szegedre. A főispán és a polgármester kedden még külön is táviratozott a földmüvelésügyi minisztériumba* hogy a (gyümölcs- és szőlőtermelők részére 50 mázsa rézgálicot küldjenek legsürgősebben Szegedre. Fizess elő a Délmagvarországra