Délmagyarország, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)
1947-06-18 / 135. szám
Hazaiérő hadifoglyok névsorát közöljük Világ proletárjai egyesüljetek! Szeged, 1347 iunlos 18, szerda, IV. évf. 135. sz. Ára: 40 fillór Rákosi Mátyás beszéde Debrecenben a hadiiotjiyo* előtt: Gondoskodunk arról, hogy a hazatérő hadifoglyok földet kapjanak (Debrecen, junius 17.) Rákosi Mátyás a Magyar Kommunista Párt főtitkára kedden délelőtt Molnár Érik népjóléti miniszter társaságában Debrecenbe érkezett, hogy a tegnap érkezeit magyar hadifoglyokat üdvözölje* Rákosi Mátyás a többi közöli a kővetkezőket mondotta: 1 Hogy most itt magyar földön még a békekötés ratifikálása előtt találkozhatunk, azért elsősorban a Szovjetunió nagy vezérének, Sztálinnak kell há át adnunk. Deineg kell köszönnünk közbejárásukat a Magyar Demokratikus Nők Szövetségének is. Az az ország, amelyet inost itl találtok, más, mint amelyet itt hagytatok. Évszázados intézmények szűntek itt meg, olyan intézmények, amelyeknek eltűnését a munkásnép nem fogja megsirattak Ma már nincsenek meg az többiek tízezer holdjai, mert a földnélküli parasztoknak adtuk át azokat. A földéhség nagy volt,, de gondoskodtunk arról, hogy akik a földoszlásnál nem voltak itlhon, a hadifoglyoknak is színién jusson a földből s reméljük, hogy a hadifogoly nincstelenek jelentékeny része földhöz fog julni. Sokat nem tudunk adni, mert az ország nagyon lerongyolódott helyzetbe került, de azt a keveset amink van, szívesen adjuk oda. — Két évi szárazság után most elég jó termés mutatkozik, a gazdák bizakodóan nézhetnek a jövő elé* ami meg fogja könnyíteni a hadifoglyok elhelyezkedését az újjáépítésben. — Ti hadifoglyok megismertétek a Szovejtuniót s megtanultátok beíiszterházyak, a Ballhányialc és a1 csülui azokat a liösi erőfeszítéseket, amelyeket a Szovjetunió népe hazája megvédésére és az ujjáépités terén tett. A hadifoglyok a fogságban szerzett tapasztalataik alapján tisztában vannak a szovjetmagyar barátság szükségességével és jelentőségével. Sokat szenvedett hadifoglyok terjesszétek a béke gondolatát. Megszenvedtetek érte. Segítsetek velünk együtt ujjá- • építeni az országot, hogy létre- j hozzuk végre azt, amiért Kossuth és Petőfi is és évszázadok i óta annyi jó magyar fanatizmussal küzdött, az erös, sza- > had, független és demokratikus j magyar köztársaságot. í Rákosi Mátyás beszédét a hadifoglyok és a megjelent közönség lelkes tapssal fogadta. Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettcs éa Molnár Erik népjóléti miniszter ezután elbeszélgettek a hadifoglyokkal, majd délután 4 órakor visszautaztak Budapestre. Segitsünk a hadifoglyokon! Ismeretes, hogy a szociális felügyelőség hadifogolyszo gálalot tart fenn a nagyállomáson. Ez a szolgálat áldozatos munkává látja cl feladatát és éleimmel, gondos segítséggel vár ja a hazaérkező hadifoglyokat. A vasárnapi csoport megérkezésénél is Dénes Leónéval az élen jelentős segítségben részesitclték hazatérő hadifoglyainkat. A szükséges élelmiszerfélék előteremlése azonban igen nagy nehézségekbe ülközik. Felkérik ez ért Szeged közönségét, hogy ajánljanak föl élelmiszerié éket a hadifog!vok részére, vagypedig pénzben! adománnyal segítsék a szolgálatol. Különösen tojásra és gyümölcszöldségfélékre lenne szükség. ; Elkészült a város jövő évi költségvetése Az eddiginél sokkai nagyobb összegei fordítanak szociális célokra Róna Béla pénzügyi tanácsnok 6s a irárosi számvevőség" Csikós Jenő főJszámvevő vezetésével nehéz munkát végezve keddre elkészítette Szeged költségvetését az 1917—48-as gazdasági évre. A költségvetés elkészítésénél nag.v nehézségekkel kellelt megküzdeniük, inert a belügyminisztérium rendelete értelmében az uj költségvetésnek deficilmenlesnek kell lennie. A multévi alapköltségvetés 11 milüó 152 ezer forint volt, 566 ezer forint deficittel. Az uj költségvetés összeállításánál a pótköltségvetésből indullak ki, amely 14 millió forintot lesz ki. Ezt a város saját erejéből tudta fedezni, Az uj költségvetés végószezege tehát most 14 millió forint és ebben sem hiány, sem felesleg nincs. Százalékszerü "felhasználásának megvizsgálásárnál a következő képel kapjuk: Altalános közigazgatási költségelvre B8.5 százalékot irányozlak elő a multévi 31.3 százaléksai szemben. Az emelkedést a kisebb fizetésemelések Okozták. Közegészségügyre 6.7 (tavaly Ugyanennyi), közoktatásra 11 (tavaly 13)6), szociális kiadásokra 14.73 (tavaly 14.1), közélelmezésre 7.4 jCttivaly 6.7), városépítésre 13 "(tavaly 16.7), liilelügyekre 1 (tavaly 1.7), vagyonigazga.lásra 8.2 (tavaly 6.1) száEalékot vettek fel. A kiadások fedezete százalékarányban a kővetkezőképpen alakul (záróleiben a tavalyi százalékszámot köEőljük) Általános közigazgatásnál 64 (65), közegészségügynél 2.5 (0.9), szociális kiadásoknál 2.3 (1), kózélelmezésnél ÍU.5 (3.5), városépítésnél 4 (4), vagyonigazgatúsnál 13.5 (18.5), hilelügynét 2.9 (5) százalék a várható bevétel. A költségvetést ugy állították öszüze. hogy a személyzeti illetékek hozzávetőlegesen négymillió forintot fcmésztenek fel. A kiadott munkák munkabére 3 millió forint, ezenkívül pedig 450 ezer forintot fordítanak B munkanélküliek foglalkoztatására. Adókból körülbelül balmillió forintot Bzed be a város a költségvetési előirányzat szerint. Ebből a legnagyobb léteit a borfogyasztási és vigalmi adó leszi ki. A kiadások közül a legnagyobb tételt a szociális költségek jelentik, erre azonban Szeged különleges körülményei miatt feltétlenül szükség van. Az étkeztetések, napközi otthonok, szereletnáz nagyobb költségeket igényelnek és a jövőben fokozottabban kiván a város gondoskodni a szegényellálásróí. "Kulturális célokra ís jelentős összeget kívánnak fordítani. Elhatározták például Juliász Gyula szórnának elkészítéséi is. A gondos alapossággal elkészített költségvetési tervezetet pénteken és szombaton tárgyalja a város jogügyi bizottsága, héttőn pedig a kisgyűlés és a közgyűlés. A Kisgazdapárt nyilatkozatot adott ka az amerikai-szovjet jegyzékváStás ügyében A munkáspártokkal való együtmühödés fontosságát hangoztatja a nyilatkozat A Független Kisgazdapárt politikai bizottsága a magyar kormány változással kapcsolatban az amerikai-szovjet jegyzékvállás ügyében felkérte a MÖT-ot az alábbi nyilatkozat közlésére: »Az elmúlt hónapban a párt politikai vezetőinek politikájában az öszszeesküvés következtében keltősség és törés következett be, amely ugy belföldön, mint külföldön félreértésre és gyanakvásra adott okot. Ez a helyzet kétségtelenül súlyos következményekkel járt. Ezek egyike voltgi legutóbbi kormányválság, amellyel a külföld is igen intenziven foglalkozott Határozottan meg kell azonban állapítani, hogy a változással kapcsolatban sem a kormány összetételében, sem petU« egyéb hatalmi poz'efókhan semmi, a pártra nézve kedvezőtlen változás nem történt. A Független Kisgazdapárt egyetlen olyan poziciót, vagy erőtényezőt, amelyet eddig birtokolt, el nem veszített és meg kell állapítani azt 's, hogy sem a koabeiós partnerek, sem más tényezők nem ®s léplek fel olyan követelésekkel, amelyek a párt halaira* súlyát csökkentettéi volna. Ellenkezőleg az történt, hogy a Kisgazdapártnak megnyílt a lehetősége olyan pozíciók visszanyerésére, amelyeket az előző pártvezetőséggel szemben táplált bizalmatlanság folytán eddig nem volt módjában megszerezni. Lehetősége nyilott továbbá a pártnak arra is, Jiogy a koalícióban végre elfoglalja azt a méltó helyet, amely mint a választásokon többséget szerzett pártot jogosan megilleti. A Füg' getlen Kisgazdapárt politikai bizotf sága megállapítja, a pártnak változatlanul az a törekvése, hogy választóinak és párlvezetőségének szabad meggyőződése és teljes egyenjogúsága alapján folytassák a koalíciós együttműködést a magyar munkásság pártjaival és ezzel lerakják szilárd alapjait egy olyan korszerű, de sajátosan magyar demokratikus rendnek, amelyben a magyar nép szabad akarata szerint alkotja mef uj társadalmi farmáit és gazdasági rendszerét.v üdvözlő távirat Szeiedröl Gfoza és Dinnyés miniszterelnököknek A román vendégek Szegeden tartózkodása alkalmából táviratot intéztek Groza Péter román és Dinnyés Lajos magyar miniszterelnöknek Szeged és Temesvár vezetői. A távirat szövege a kővetkező volt: • Temesvár és Szeged főispánjai, polgármesterei a szegedi meleg baráti találkozóról, amely a két nemzet testvéri kapcsolatainak kimélyitését szolgálja, szeretetteljes üdvözletünket küldjük. Tito Jonescu, Joszip Petrifc, dr. Pálfy György, Dénes leé.« Megérkezett a szovjet A kormányváltozás Az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a külügyminisztérium megkapta a szovjet választ a magyarországi eseményekkel kapcsolatban küldött tiltakozó jegyzékre. A választ most tanulmányozzák a külügyminisztériumban. A Reinold News cimü angol lap foglalkozik a magyarországi helyzettel. Az angol lap xicmeli, hogv a magyar koalícióban semmiféle változás nem következett be, sem a kommunisták, sem a szocialisták egyetlen uj miniszteri állást sem nyerlek. Igaz, hogy a szocialisták és kommunisták képviselete nincs arányban a választási arányokkal, de ez "nem szokatlan az európai koalíciókban, miről Franciaország és Olaszország tanúskodik. A magyar pártok* közötti küzdelmet összekeverték a nemzetközi hatalompolitikával és ideológiai válasz Washingtonba külföldi visszhangja problémákkal. A lap szerint azonbaa a magyar válság nem más, mint kétségbeesett küzdelem Magyarországon a szocialista problémák körül. Az angol alsóház nétfői ülésén n kormány szóvivője válaszolt egy munkáspárti képviselő magyarvonatkozásu kérdéseire. A képviselő azt kérdezte, vájjon a kormány nem fog-e csatlakozni az Egyesült Államoknak s magyarországi ügyben küldött tiltakozó jegyzékéhez és nem fogja-e módosítani a Magyarországgal kötött kereskedelmi megállapodásokat. A kormány szóvivője kijelentette, Anglia továbbra is igyekszik felvilágosítást beszerezni n magyarországi üggyel kapcsolatosan. Amíg a kormány tényleges információt nem kap, adefig nem kötheti le magát, nogy milyen magatartást tanusitson. . lL, j