Délmagyarország, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)
1947-06-15 / 133. szám
I Világ proletárjai egyesüljetek! Ma: egé^ heti rádióműsor Szeusd, 1947 lonius 15. vasárnap, IV. évi. 133. sz. Bra: 40 fillér * MA9YA II itOltftf IBKIftTA AÍÜT DÉLM A* Y AROR«ZÁ« Í NAPILAPJA 3 éves terv | a megvalósulás előtt A minisztertanács elfogadta a 3 éves tervre vonatkozó törvényjavaslatot és a Tervhivatal feLá'litásáról szóló rendelettervezetet. Ez la rövidke hir nagyjelentpségü esemény a fiatal magyar demokrácia történetében. Semmi kétség, hogy a pártközi megegyezésen alapuló törvényjavaslat néhány nap múlva törvény lesz és teljes iramtmal megkezdhetjük az előkészületeket. Az a néhány hónap, amely az ország dolgozóinak rendelkezésére állott, hogy megismerje a Kommunista Párt által kezdeményezett 8 éves tervet, elegendő volt ahhoz, hogy nagy lelkesedéssel és sok reménységgel töltse el őket. Azt lehet mondani, ma a munkás, a paraszt és a kisfizetésű értelmiségi lis a 3 éyes terv körül zajló eseményekre szegezi tekintetét és tőle várja — joggal —az ország gazdasási, vérkeringése meggyorsuljon és az egyén megélhetese is könnvebb legyen. A tegnapi minisztertanács döntése lezárja az ikleges várakozás időszakót. A termelés láza ragadJja magával a dolgozó tömegeket. Látni akárják, hogy minél gyorsabban létrejöjjenek a terv végrehajtó szervei a Tervhivatal és a vele szoros kapcsolatban lévő Tervgazdasági Tanács, A demokratikus pártok képviselőiből megalkotott Tervhivatal, amelynek feladata a terv részletes * kidolgozása és a végrehajtás ellenőrzése a vállalatokban dogozó; termel őmegbizottak közreműködésével indítja tel.a nagy munkát. A dolgozók az Suzeinbizottságokon keresztül érvényesíthetik majd akaratukat a tervmegbizott kijelölése tekintetében. A dolgozók módot kapnak arra és kétségtelen, hogy élni is fognak a lehetőséggel, hogv érvényesítsék kezdeményező lendületüket és lecsapjanak oda, ahol szabotázs, renyheség vagy bürokratizmus (mutatkozik A törvény majd feljogosít arra: ezekkel az akadályokkal^ eVélyesen szembeszálljunk. Erősen reméljük azonban, hogy nem lesz szükség a törvény kényszerítő erejének túlzott igénybevételére. Á terv a demokratikus partok közös megegyezésével lép életbe. Végrehajtása nemzeti feladat íés hazafiúi kötclesseg. Mindenki, laki meghiúsítására törekszik, az Cgész nemzettel száll szembe. Árpolitikai alap, amelyen a 3 éves terv mint nemzeti feladat megszülethe-j lett, .a nemzet egysége. A 3 éves8 terv nagy célja, "az • életszínvonal (jelzőszámainak megkettőzése csak rügy vehető biztosítottnak, ha az Aljból kialakult és erősödő nemzeti egységet mindnyájan ápoljuk. 'A tervgazdálkodás ellenségeinek második csoportja most felel nemzetellenes vétkeiért a biróság -előtt, „a Kisgazdapártban alattomosan dolgozó kétszínű klikk fővezére megszökött a Kisgazdapárt kormányrudját jó demokratáknak ismert személyek vették kezükbe: megvan tehát a remény arra, hogy a nemzeti összefogás a műhelyekben, a földön és irodákban csodákat fog jnüvelui, ugy, ahogy történelmünk folyamán mindig nagygyá vált a nemzet, amikor egy nagy célért össze tudott fogni, i (F. L.) Ma Szövetkezeti Nap Szegeden Üdvözöljük a szövetkezett mozgalom önfeláldozó harcosait •Ma a Szegedi és a kötnyezo törvényhatóságok területén működő szövetkezetek a nemzetközi szövetkezeti mozgalom hagyományaihoz híven megrendezik a tudományegyetem aulájában az ez évi Szövetkezeti Napot. A Délinagyarország egy egész héten át állandóan foglalkozott a szövetkezeti mozgalom nagy jelentőségével. Ezzel isi bizonyitani kívánta, hogy a Magyar Komunista Párt minden erejével támogatja a szövetkezeteket. A szövetkezeti mozgalom, amelyet végre sikerült egy központ köré csoportosítani, már eddig is felmérhetetlen szolgálatot tett az országnak azzal, hogy biztosította a lakosság ellátását és elősegitette az áruzso ra letörését. A 3 tevés terv, melyből pár nap múlva törvény lesz, még fokozottabb mértékben támaszkodik majd a jól kiépített és központosított szövetkezeti hálózatra. A Szövetkezeti Nap alkalmából Szeged és környéke dolgozói szeretetlel üdvözlik a szövetkezeti mozgalom fáradhatatlan harcos katonáit. A Szövetkezeti Nap prograthia Az előkészítő bizottság a Szövetkezeti Nap műsorát véglegcsen megállapította. Az ünnepi nagygyűlés fét 11 órakor kezdődik és azon az elnöki megnyitót Komócsin Miüály szakszervezeti megyei titkár tartja." Az ünnepi beszédet a kormány képviseletében Takács Ferenc földművelésügyi államiaintilkár mondja és ugyancsak felszólal a nagygyűlésen dr. Szilágyi László, az OKR h. vezérigazgatója, valamint dr. Rubinyi Pál, a FOK kiküldöttje. A Moszkvában tartózkodó Rónai Sándor kereskedelem- és szövetkezetügyi minisztert Vajda Gyula miniszteri osztálytanácsos képviseli. Előreláthatóan megjelenik a nagygyűlésen a Szegeden tartózkodó dr. Molnár Erik népjóléti miniszter Is. angol KCpTiíeiötr" tiltakoznak a Daily Herald magyarellenes cikke miatt Az egész angol sajtó nap-nap illán részletesen foglalkozik a magyar ügygyei. Néhány újság azonban nem ismertette, legfeljebb csak megemlítette Dinnyés miniszterelnök sajtókonferenciáját és parlamenti bemutatkozó beszédét. Már nem is tűnik fel, hogy a Daily Herald, a munkáspárt lapja a Sulyok-felszólalis feltűnő közlésével ismét előljárt Magyarország gvalázásában. Hilbermann munkáspárti képviselő nagy felháborodással jelentette ki, hogy á munkáspárt hivatalos lapja a legrosszaDbul Viselkedik a magyar helyzet ismertetésében. Az angol képviselőház a jövő csütörtök egész napját külpolitikai vitára fordítja. Valószínűleg Bevin külügyminiszter tart beszámolót az európai politikai helyzetről. Az érdeklődés fen szükségesnek látszik hangsúlyozni, hogy az angol külügyminisztérium óvatosan kezeli a magyar ügyet és tartózkodik olyan túlzásoktól, amelyek azt mulatnák, hogy tökéletes egyetértés van az Egyesült Államok ós. Anglia közt a magyar helyzet megitéléseben. Wallace népszerűsége növekszik Amerikában Wallace népszerűsége egyre jobban íiövikszik az Egyesült Államokban. Politikai tekintélyét mind a demokraták, mind a köztársaságiak egyre jobban elismerik. Wallace nemcsak az előterében a magyar ügy áll. Több elnökválasztáson lép fel jelöltként, baloldali munkáspárti képviselő készül i hanem pártvezér is lesz. ö fogja megfelszólalni a csütörtöki vitában a ma- j alapítani az amerikai politikai élet! gyar demokrácia érdekében. Ismétel-! harmadik nagy pártját. Uiahb lépés a munkanélküliség enyhítésére A Magyar Kommunista Párt a maga részéről mindent megtesz, hógv a munkanélküliséget enyrnlse. Tombácz Imre nemzetgyűlési képviselő eljárt Budapesten az illetékeseknél, hogy a szegedi konzervgyárak emeljék fel a munkások létszámát. A kormányzat megtelte ilven irányban a szükséges intézkedéseket. Mint ismeretes, Szegeden még az. ősz folyamán 1700 marhát vágtak és azokat á hűtőházban tárolták. A kormány ugy döntött, hogy ezt a husmennyiségel' Szegeden a Pick-szalántigyároan dolgoztatja fel Ez a rendelkezés két irányban is kedvező hatással lesz. Egyrészt jelentősen enyhiti a munkanélküliséget, másrészt a város husellátási problémájának megoldásához is Hozzájárul. ;A két munkáspárínak élen kell járnia a 3 éves terv megvalósításáért folytatott harcban Rajk László beszéde a kezletén MKP és SzDP vezetőinek érteA Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt értekezletre ltivta össze a megyék és városok munkáspárti vezetőit, valamint megyei és városi funkcionáriusait, hogy közösen beszéljék meg a minisztertanács által már elfogadott hároméves terv végrehajtásának kérdéseit. Rajk László belügyminiszter mondott nagyobb beszédet. Üdvözölte a szociáldemokratákat és rámutatott arra, hogy nem volt sima az ut, amig eljutottak odáig, hogy a minisztertanács megszavazhatta a hároméves tervre vonatkozó javaslatot. Antikor a Kommunista Párt a maga hároméves tervét megalkotta, majd közvetlen utána a .Szociáldemokrata Párt is létrehozta a tervét és ezeket a terveket egyeztette a Nemzeti Parasztpárt tervével, kiderült, hogy a Kisgazdapártnak, mint legnagyobb kormányzópártnak, nem volt programja és ezért szabotálta is a pártközi értekezletek megkezdését. Rajk László rámulatott arra, hogy nehéz harcok előtt állunk. A nemzetközi tőkés imperialista csoportok jobban szeretnének egy gyarmati sorsban élő Magyarországot' és megkisór— Aligha hiszem — mondotta Raik elvtárs —, hogy ezek között az erok közölt összeütközésre kerül a sor, mert Magyarországon az erő túlsúlyban a demokratikus oldalon van, "a két munkáspárt vezetésében. A belügyminiszter ezután hangsúlyozta, hogy a kél munkáspártnak élen kell járnia a hároméves terv megvalósításáért folytatott harcban. Rajk László beszéde után Kemény György és Antos István államtitkár szólalt fel, aki részletesen ismertette a hároméves terv megvalósításának kereteit és irányelveit. ' lik megakadályozni a hároméves terv megvalósítását. Emelkedik a NiK-vá lalatok termelése (Budapest, junius 14) A NIK vállalatok termelése május hónapban elérte a 110 millió fórint ériéket. Az eredmény elérésében kiemelkedő nagy érdeme van a Weiss Manfréd Müveknek, amely 50 százalékkal multa felül az előző hónapi termelést, valamint a borsodnádasdi lemezhengermüveket, amely 20 vagon finomlemez termelésével felülmúlta az 1938. évi béketermelést. E kimagasló eredményért a NIK vezetősége dicséretben részesítette az említett üzemek ősszmunkásságat és vezetőit. Az elért eredmény a legjobb bíza* nyiték az államosítás melleit. J