Délmagyarország, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)
1947-06-14 / 132. szám
Szombat, 1947 junius 14. DÉLMAGYARORSZÁG 5 meglakol a Szeged és környéke földmivessmerszetek kirendeltsége A szakszervezeti székházban Szeged és környéke földmüvesszövetkezetek képviselői ülést tartottak. Az ül&sen résztvettek: a kereskedelem- és szövetkezetügyi minisztérium helyi képviselője: Horváth Bertalan főfelügyelő* a Fö'dmüvesszövetkezetek Országos Központjának kiküldötte: Szénássy Imre kerületi vezető* Labády Gyula megyei szervező, „Mison Nándor, a Munkásszövetkezet ügyvezető igazgatója, Bedö Kálmán, a MKP íaluszervezője és a környékbeli földmüvesszővetkezetek képviselői A szövetkezeti probléma alapos megvitatása után az ülés egyhangúlag kimondta, hogy megalakul a Szeged és Környéke Földművesszövetkezetek Kirendeltsége. Az ellenőrző bizottság tagjait az érdekelt tagszövetkezetek vezetőségéből választották. A megalakulással — me'yben vezetőszerepet vitt a Földmüvesszövetkezetek Országos Központja, valamint hathatósan támogatta, a Magyar Kommunista Párt — Szeged olyan intézménnyel gyarapodott, amely a termelő parasztság érdekeit fogja képviselni. Szabadság-estof rendez az egyetemi ifjúság A Szegedi Egyetemi Ifjúsági Szövetség (SzEISz) is megalakította a maga 1848-as bizottságát* hogy méltóképpen készülhessen a szabadságharc százévest évfordulójának megünneplésére. Ez a bizottság már eddig is szép munkát végzett. Nyilvános szerepléseik közül különösen kitűnt a májusban megrendezett nagysikerű népi est. Most ujabb nagyjelentőségű előadásra készülnek és vasárnap este 8 órakor Szabadság-estet rendeznek az Ady-téri egyetem nagy előadótermében. ' Ezen érdekes visszapillantást vetnek lytirópa ezer esztendejének nagy szabadságmozgalmaira és ezen keresztül bemutatják a parasztság* munkásság és a haladószellemű polgárság küzde'mét az évszázados elnyomással szemben a független, szabad életért. Az érdékesnek ígérkező előadást számos verssel, szavalattal, énekszámmal, kórusmüvekkel teszik változatossá. A műsorban közreműködnek az egyetemi színjátszókon és a népi kollégistákon kívül a szegedi munkás kulturcsoportok is. A díjmentes előadásra minden érdeklődőt szívesen látnak. Julius 1-töl ismét folyósítják a hirák és ügyészek képesítési póidiját ••ppbiih A közalkalmazottak igazságügyi szakszervezeti csoportja április 10-ei) tartott gyűlésén olyérlelmü határozatot hozott, hogy országos mozgalom keretében memorandummal fordul a köztársasági elnökhöz, a Gazdasági Főtanácshoz és miniszterekhez az elmaradt pótdijak folyósítása iránt. A mozgalomról annakidején tájékoztatták a sajtót is s a Magyar Kommunista Párt sajtóorgánuma állt ki egyedöttséget vezetett Rákosi Mátyás ininiszterelnökhelyetlesnez, aki határozott ígéretet telt, hogy pártfogolja a kérést 'és az ügyet a Gazdasági Főtanács elé terjeszti. Közbenjárására a Gazdasági Főtanács elrendelte, hogy a birói és, ügyészi kar ezentúl fizetése 40 százalékának megfelelő pótdijat kapjon. A csütörtöki minisztertanács a __ is foglalkozott a kérdéssel s jóvádül a" követelés jogossága melletí s hagyta a Gazdasági Főtanács határobiztositotta a birói és ügyészi kart 'zatat s a birói és ügyészi kar julius l-lől kezdve ismét megkapja az ed a párt támogatásáról. A pórt magáévá tette a jogos kívánságot és dr. Zöld Sándor nemzetgyűlési képviselő kül-lékát. dig nélkülözött jogos képesítési pótAz osztály sorsjáték tegnapi húzásán a' Pető Bankház szerencsés vevői nyertek a 16452 számmal Megválasztottá!: a szegedi tudományegyetem uj rektorát A szegedi tudományegyetem jövő hét csütörtökén délelőtt fél 12 órakor rendezi meg a központi egyetem dísztermében évzáró ünnepi közgyűlését. A rektor megnyitó beszéde után dr. Mester János bölcsészkari dékán »A modern nevelés« címmel tart előadást, majd az egyes tudománykarok teszik meg jelentésüket az elmúlt tanévi pályamunkákról és osztják ki a pályadijakat. Az egyetemi énekkari a Himnuszt és a Szózatot énekli, az ünnepség pedig a rektor zárószavaival ér véget. Az egyetemi tanács a következő tanévre rendes szokás szerint már meg js választotta az uj rektort. A tanácsülés egyhangú határozattal dr. Székely István professzort, a magyar magánjog tanárát kérte fel erre a tisztségre* aki el is vállalta a megbizatást. Dr. Székely István 1888-ban született Gyulán, tanulmányait Budapesten végezte. Képesített biró és ügyvéd, a magánjogi szemiuárium igazgatója és az egri érseki jogakadémia tanára, 1933-ban a pécsi tudományegyetemen szerezte magántanári képesítését, majd 1940től a kolozsvári volt Ferenc József tudományegyetem tanáraként működött. Szegeden 1946 áprilisa óta professzor. Kinek váltják be az aáópengőiietéiét ? (Budapest, junius 13.) Az adópengőről szóló egyes takarékbetétek után járó kártalanítás tárgyában pénteken megjelenő rendelet értelmezéséről illetékes hely az alábbi felvilágosítást adta: Csak azok a betevők léphetnek fel kártalanítási igénnyel, akiknek adóE engőről szóló eredeti betétkönyvük irlokukban van és azt a kiállító pénzintézetnél vagy fiókjánál bemutatják. A folyószámla betétek nem esnek a rendelet hatálya alá. Kártalanítás csak azon összeg után jár, amely 1946 április 17-től julius 20-ig mint legkisebb belét megszakítás nélkül állandóan fennállott. Ez ugy értelmezendő, hogy a legfeljebb 1946 április 17 napján fennálló adőpengő lakarékbetétegyenleg képezheti a kártalanítás alapját. Amennyiben a fenti idő után ez a betétösszeg csökkent volna, akkor a kártalanítás alapjául a megjelölt időszakban jelzett legkisebb összeg szolgál. Az összeg kiszámítása ugy történik, hogy a kártalanítás szempontjából figyelembejövő minden tízezer adópengd után 50 fillért fizetnek ki. Aki 1947 deecmber 31-ig bezárólag kártalanítás igényével a betétkönyvet kiállító pénzintézetnél nem jelentkezik, kárigényét véglegesen elveszti. Igazolványképet rürgősea 10 perc alatt. Fotókópia (okmánymásolás) Dlaposltivek készítése mozihirdetők részére K O Z Ó-F O T Ó Mikszáth Kálmán utca U. Telefon: 3-Ó5 Az összeesküvők irányítottak az ujiáépitési minisztériumban (Budapest, junius 13) Mistéth Endre és társai összeesxüvési perének második napja. A bíróság folytatta Mistéth Endre volt építésügyi miniszter, elsőrendű vádlott kihallgatását. — A minisztériumban ellenségesen fogadott egy klikk — vallotta Mistéth. Ez a klikk intrikalt ellenem a pártban, a miniszterelnöknél, mindenütt, ahol csak tehette. Ezzel szemben 'én összehívtam a közösségi tagokat és azt mondottam nekik, hogy próbálják felvenni ezek ellen az emberek ellen a harcot. Mistéth uijui Jackó Pál másodrendű vádlott kihallgatására került sor. A főtárgyalast nétfőn reggel 9 órakor folytatjak. n Nemzeti Segély megyei értekezlete 10.000 forintot Egyre nagyobb méretekben bontakoznak ki a Nemzeti Segél/ "junius 15-i megyei értekezletének köi> vonalai. A Nemzeti Segély előkészítő bizottsága a városháza kis tanácstermében tartotta utolsó ülését, melyen véglegesen megállapította a városháza közgyűlési termében vasárnap 9 órakor kezdődő megyei értekezletenek egésznapos műsorát. Az értekezlet iráni igen nagy érdeklődés nyilvánul meg Csongrád vármegye egész területéről. A konf resszus résztvevői a déli szünetben özös ebéden vesznek részt, este pedig megnézik a Szorocsinszki vásár előadását a Nemzeti Színházban. PARTH1REK R. G. faiiujárécsoportok vasárnap renget a ine£t»eszéft helyen pontosan 4 érakor gyülekezzenek. firtebn»<égi aktíva junius 17-én délután tét 7 arakor Kálvin-tér 6. szám alatt. Az orvosok, mérnökök, pedagógusok ós jogászok megjelenése kötelező. Czenw ts kerületi a&itátorgárdavezettSk értekezlete lesz a Kálvin-téri székházban szombaton délután fél 6 órakor. Megjelenés kötelező. írógépet, számológépel legmagasabb v^Sroio* Szenesi Irodagép Vállalat, Széchenyi-tér ? Telefon 6—41. Liliom vendéglőben ma megnyitó vacsora Búcsúzzon el a Darlíngtúl .Már csak 2 napig ny'tva! Szombat és vasárnap záróra 4 órakor 1920 u'abb hadifogoly érkezett Debrecenbe Debrecenbe a" reggeli órákban jer lentették, hogy egy Máramarosszigetről indult hadifogolyszerelvény Záhonynál átlépte a magyar határt. A1 szerelvény, amely 1920 foglyot szállított, kőztük 1501 legénységi és 397 tiszti áilományu hadifoglyot, valamint 22 nőt, pénteken délután megérkezett Debrecenbe. A népjóléti minisztérium azonnal utasitolta a debreceni hadifogolygondozó bizottságot, lássa el a hadifoglyok fogadásával kapcsolatos teendőket. Molnár Erik népjóléti miniszter a hadifog yok nae féréséről szólva a kővetkezőkel mondotía az egyik budapesti lap munkatársának: — A Szovjetunió jóindulatának köszönhető, hogy már most megindulnak szovjet területről a magyar hadifoglyok. Havonta nhszonótezer embernek kell hazakerülnie, úgyhogy szeptemberre százezer hadifogoly érkezésével lehet számolni. Drága orvosság volt. . . Herskovics Abris felsővisói román állampolgár Németországból! Romániába igyekezett 100 fiola! gyógyszerrel a zsebében. Miitor az országba belépett a gyógyszerekkel, súlyos jövedéki kihágást követett el s hogy Romániába akarta vinni, közszükségleti cikk engedély nélküli kiszál'itásának kísérletével} bűncselekményt követett el. Aá uzsorabiróság jogerősen nyolchavi börtönbüntetésre és háromévi jogvesztésre itéite a gyógyszercsempészt. Egyben Magyarország területéről örökre kitiltotta/ s a gyógyszereket elkobozta. A Nemzeti Segély ujabb adományai az ujgazdák és a csecsemők részére A Nemzeti Segély a csecsemővédelem, a TBC-elleni küzdelem, a züllés veszélyének kitett gyermekek megmentése mellett nagy súlyt helyez sé falu, a dolgozó parasztság megsegítésére, Jelenlegi munkájának egyÍK főiránya ez. Erre a célra a külföldi magyarok ruhaadományaiból 105 ruhacsomagot oszt ki a Nemzeti Segély) szegedi szervezete szegényparasztok, uj földhözjuttatottak között. A ruhacsomagok vegyesen tartalmaznak férfi, női és gyermekholmikat. A rufaaosztás lebonyolítása érdekében az NS érintkezésbe lépett az UFOSz helyi szervezetével, hogy jelölje ki azokat az újonnan földhözíuttatott gazdákat, akik a segítségre legjobban rászorulnak. A Nemzeti Segély akciója az ujgazdák " körében igen nagy prómefi váltott kí és az UFOSz helyi vezetősége az ujgazdák köszönetét tolmácsolta az ujgazdák megsegítésére indított mozgalomért. Az ujgazdák, a falu megsegítése mellett a Nemzeti Segély eredeti munkatervét is folytatja es nem feledkezik m^g a városi szegénysorsu dolgozók sovány, sápadt gyermekeiről sem. A Nemzeti Segély tápszerkészletéhői 400 csomag tápszert oszt ki. A Nemzeti Segély áldásos munkája minden tekintetben hz ország újjáépítését szolgálja és a 3 éves tervbe is komoly munkatervvel kapcsolódik be. Az Alföld legnagyobb táblaüveg és üvegáru nagykereskedés, üvegezést vállatat Mérey u. ! Körösi Géza i. Telefon: 5-f7 JÓL AKAR SZÓRAKOZNI? Keresse fel Dorozsmáji TÁNCKERTET* Petőfi-utca 14. Csütörtök, szombat, vasárnap TÁNC! a JBARANYAYTánckert- Dankó gazz fogalom! A délvidéki vármegyék szöveíkezeiel junius 15-én, vasárnap déielőH fél 11 órakor egyetem di^zgylllést tartanak