Délmagyarország, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-22 / 114. szám
CsürÖTtói, 19*17 május 22. DELMAGYARORSZÁG A Gazdasági Főtanács leszállította a tej árát, felemelte az étolaj, cukor, szappanfejadagot (Bjidapest, május 21) A Gazdasági Főtanács dönlő fontosságú rendszabályokat foganatosított a drágaság leküzdésére. A GF" szerdai ülésén a szakszervezetek Képviselőivel egyetértésben elhatározta valamennyi fontosabb 'parrilA gyártású fcalkul-ác'éinak legiiiteV«ccM» felülvizsgálatát. A felöl vizsga latba az Anyag- és Árhivatal mellett bekapcsolódik a szakszervezetek tanácsa és az egyes üzemekben áz üzemi bizottságokat is feltétlenül meghallgatják. Az árfelülvizsgátásra kiküldölt bizottságok gyorsított ütemben folytatják munkájukat az igazságos árakért vívott harcban. Ez a nagyobb lélekzetü akció azonban természetesen időt vesz igénybe. A GF azonnali hatállyal is egész'sor intéafcedést foganatosított, amelyekre az fűmült napokban folytatott" elővizsgálat alapján már lehetőség nyílik. Ezek Pjf. azonnali rendszabályok A következők: 56 százalékkal felemelik a Jegvre ad»t! éfolajfejadagokat. A lej fogyasztéi árát a vállalkozói lia«a®BJ»ér terhére csökkentik, lerMwfei árát ugyanakkor emel'k abból n óéiból, hogy fokozott felhozatalt biztosítsanak. 5 snázaSékkal csökkentik a vaj ÜrúL Junius l-re a rendes fejadagon felüt 1 kiló olcsó cukiról kapnak a dolgozó családfemtartök. A legsürgősebben kidolgozzák a módozatokat a jegyre adott mosószappan monnvSségének felemelésére és az igy megáÖapftott fejadagok kiszolgálásának biztosítására. Intézkedéseket tesznek a margarin árának * lehetőleg 10—12 százalékkal való leszállítására. A textilellátás vonalán szintén sor kerül döntőfontosságú sürgős intézkedésekre. A GF jóváhagyta, hogy a szakszervezetek és a kiskereskedők bevonásai al fexliibtooltság alakuljon az Anyag- és Árhivatal mellett, amelynek a legsürgősebben íntízkedn5 kell a pániul tipusáruk gyártásának üavf 4 mfl lió méterről hav! ti millió méterre való felemeléséről, a műselyem- és bélé&árukbatt újra kialakult" feketepiac letöréséről és általában a textilellátás megjavításáról Folyamatban vannak a megbeszélések az üzemi ellátás javítására is. A cipőfronton külön bizottságot küldött k? a GF annak legsürgősebb kivizsgálására, hogy a lipusc'pők és cipő javítások terén milyen árleszállítási fellel elérni!. Elrendelte a GF azt is, hogy a-/\ exfiortra szánt tojásmennyiségekből készleteket dobjanak a piacra a tojásárak csökkentésére. A gazdasági rendőrség tovább folytatja az árdrágítók elleni erélyes akciót. A GF a szerdai ülésen hozzájárult az építőipari kollektív szerződés módosításához azzal, hflgy az engedélyezett béremelés az építkezőkre nem hárítható át, tehát a béremelés az építkezéseket nem fogja drágítani. * Kártalanítják az adópengöbetétek elhelyezőit. A GF akként döntött, hogy egyelőre csak az 1946. évi április 17-ig elhelyezett olyan betelek ntán engedélyez kártalanítást, amelyek őszszege ápril's 17-től a stabslrzáCléJg megszakítás nélkül fennállott. Ez a kártalanítás viszont a kisembereket érinti és egyedül a takarékbetétkönyv alapján nyer folyósítást. Minden st&zctror adtópeitgü ntán öt fór/ufót térítettek. 1946 április lö-án a zugpiacon százezer adópengőért két forint értékű aranyat lehetett venni, tehát sokkal jobban járt, aki a kormány Ígéreteiben bízva adópengői? etetekben helyezte el pénzecskéjét, mint azok a spekulánsok, albjk tőrtai)a»yat vásároltak érte. A sertéshizlaló gazdák megsegítése érdekében elhatározta a GF, hogy ... azokon a helyekén, ahol sertéspestis müvelődósbelii egyenlőtlenséget jelentői vész mutatkozik, a szimultánoltások kulturális olló« kiküszöbölhető és ezsorán az öt holdon aluli gazdák ót-: zel a magyar dolgozó társadalomi ven százalékos árkedvezményt kap-j művelődése biztosítható. Jócsik Lanak. Elhatározták továbbá, hogy a! jos tájékoztatását a szegedi szövetkeszérumok forgalmi adóját 15 százalékről 5 százalékra szállítják íe és mérsékelik a szérumok postai szállitásii diját is. Pedagógus érlekeilef Szegeden Kovács Máté kultuszállamütkár ég Jócsik Lajos államtitkár a Nemzeti Parasztpárt szegedi szervezetének meghívására május 26-án (pünkösdhéttőn) Szegedre érkeznek és délelőtt fél 11 órakor előadást tartanaid a városháza közgyűlési termében. Jócsik Lajos államtitkár a szövetkezeti szakoktatásról, Kovács Máté kultuszállamtitkár művelődéspolitikánk főbb problémáiról beszél. Azonkívül Horváth János, a Nemzeti Parasztpárt Országos Központjának kiküldőttjei szól az értelmiség szerepéről a népi demokráciában. A kultuszállam titkár előadásában kultúrpolitikánk főbb kérve lési kormányzat terveivel és ázokdéseiről szólva foglalkozik a köznekal az intézményekkel, amelyekkel a zeti intézmények vezetői és mindenki, akit a szövetkezet és a szövetkezeti oktatás érdekel, a legnagyobb érdeklődéssel várják. Még a WnMí Idő alalf fs Sáiicos falattal reteszeli el a város egyik feizkivafa áztak kapuját egy nyugatos özvegy Ügyes-bajos dolga minden földi halandónak akad s ba legalább már közhivatalba kell menni, eddig jnindig fiimán bejutottunk — a kapun. Nem igy történt ez a városi pénzügyőrségen. Sürgős ügyünk lévén, harmadszorra si került hosszabb-rövidebb csengetés után a szentély kapuját átlép ni. A meglepetés azonban bent, a Az MKP követelésére Megakadályozzák a szabad cukorra! való spekulációt A város közellátási bizottságának szerdai ülésén dr. K e 11 e r Tv vadar .tanácsnok bejelentette, hogy májusra 15 tonna pótkiutalást kapott Szeged kenyérgabonából, ugyancsak májusra Szeged és környéké'400 mázsa korpakiutalásban részesült. Ismét felvetődött az értekezleten a szabad cukor kivitelének ügye. A Magyar Kommunista Párt ós a szakszervezetek kiküldötte az eddigi értekezleteken a legerélyesebben álljástfogal'ltak azoknak a nagykereskedőknek szigorú megbüntetése mellett, akik a szabad cukrot Szegei területéről kiviszik spekulációs szándékkal és ezzel a szegedi dolgozókat megkárosítják. Bedö Kálmán, a MKP kiküldötte ismételten hangsúlyozta, szükségesnek tartja, hogy a város hatósága akadályozza meg a Szegedre kiküldött cukornak idegen törvényhatóságok területére való KORZO-MOZ1 Telefon 624 Ma, csütörtökön bemutató! Korda Sándor legújabb angol filmje! Irta; Bus Fekete László. A főszerepekben: Merte OBERON .ILLAN MARSHALL ós HANS JÁRAY LYO (A SZELELEM VISSZANÉZ) Műsort bevezeti VILÁGHÍR ADÓK. Előadások: 4, 6 ós 8 árakor. szállítását, ami végeredményben a város minden dolgozójának és a szegedi fogyasztóknak megrövidítését eredményezi. Javasolta egyben, hogy a cukor kios'ztása egyenlő mennyiségben történjék, mégpedig ugy, hogy egy vásárló se kaphasson egy kilónál többet egyszerre. A bizottság magáéivá tette a MKP kiküldöttének javaslatát, valamint Keller tanácsnokét is, hogy a gyárakhoz közel lévő kereskedők értesítsék az üzemi bizottságokat a várható cukorkiosztásról és igy még jdejébeti jegyeztethetnek. István Béla közellátási felügyelő bejelentette, hogy a szabad cukor kivitele ügyében nyomozást folytattak ás az iratokat átadták a gazdasági rendőrségnek. A szabad cukor kérdésével kapcsolatban /Aczél Alfréd még hozzáfűzte, intézzen feliratot a bizottság, hogy a cukorosztás terén a vidék ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe. Bedő Kálmán javasolta még a továbbiakban,, a közellátási kormánybiztosság jrjon át a szegedi erdőigazgatóságnak, hogy a takarmányhiányra való tekintettel különösen az ujgazdák és a .szegényparasztok érdekében engedélyezzék a Szeged területén- lévő öreg erdőkben a jószágok legeltetését. Kiss Mihály, a szakszervezetek kiküldötte javasolta, hogy a kerti vetemények és egyéb piaci termények vidékre szállítására vonatkozóan időnként felvásárlási Ujaimat rendeljen el a város hatósága, hogy ezáltal biztosithassák az itteni fogyasztóközönség irdekeit. közhivatalban fogadott, amikor megtudtuk a bezárt kapu rejtélyét. A Madách-utca 18. számú ház tulajdonosa, dr. Nagy Ai^alna, táblai tanácselnök özvegye a felszabadulás elől mint annyian mások, szintén nyugatra távozott a mire itthon megindult az újjáépítés,, hazavitorlázott. Elhagyott lakását annakidején a felszabaditól katonaság vette igénybe s később a hontalan városi pénzügyőrség rendelkezésére bocsátotta, amit a lakáshivatal kiutaló végzése szentesitett. Ámde jogrend is van a világon, az elmenekült háztulajdo-' nos visszaigényelte s törvényadia jogánál fogva meg is kapta saját házában elhagyott emeleti lakását s azóta »rettegésben* él a belváros kellős közepén a nyugatos özvegy és láncos lakattal reteszeli et" a város egyik közhivatalának kapuját. Dr. Haluska főfelügyelő kénytelen külön alkallmazottráí gondoskodni, hogy legyen,, aki a naponta csengető feleket a város hivatalába ki- és beengedi. Amit leirtunk, arról meg is győződtünk, ha mégis akad, aki nemi liszi, járjon utána, Madách-utca 18. alatt töprenghet az egész nap dólgozó, rohanó ember, mitől féi menekülés viszontagságaiban megedződött* nyugatos özvegy. V é Ú r e megállapodtak ® v az üzletek zár az üzletek zárórájában A szegedi kereskedelmi alkalmazottak szabad szakszervezete — amint ismeretes — akciót indított a nemrég bevezetett zárórarendelet megváltoztatására. A zárórakérdós körül nagy vita alakult lei és hosszabb idő óta húzódik ennek a fontós kérdésnek a rendezése. Szerdán végül is az érdekeltek megbízottai megbeszélésre ültek össze Dénes Leó polgármesternél és sikerült megfelelő módon rendezni a zárórakérdést. Ezentúl a füszerüzletek reggel 8—1 óráig, délután pedig 3—fél 6-ig tartanak nyitva. Hetipiaeos na polcon, tehát szerdán és szombaton egyhuzamban tartják nyitva üzletüket. de szombaton csak 5 óráig. A többi üzletek minden nap megszakítás nélkül 8—fél 4 óráig tartanak nyitva. Szombaton csak 3 órájg. A záróra megtartását ezentúl aokkal szigorúbban ellenőrzik majd és a kereskedelmi alkalmazottak szakszervezetének javaslatára rövidesen záróraellenőrző bizottságok alakulnak a kereskedők és alkalmazottaik megbízó ttaiból. Írógépet, számológépe! legmagasabb SLoiou Szenesi irodagép Vállalat, Széchenyi-tér 1 Telefon 6—41. Akácmézet IjLT 4Í ^ ^ I »nn!nsnbh nn • M. jl JL MLS .-ként 13*ÖO 1 egolcsóbb art liiszerüzlei SCáltay u. 6 (Kid a.) SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ szeged telefon 490 Ma premiert FJöadísok kezdete 5, 7, 9-kor! A llegujabb amerikai filmremek I vádlott közbeszól Izgalom! Humor! Szereiemi Főszereplők CARY GRANT BONALI) COLMAN, JEAN ÁRTIHJR Azonkívül- IIIRADö. A rendes előadások előtt fél 4-től 5-ig. FRANK CAPRA amerikai dokumentum-filmsorozata május 22—254g. »• rés/: 1 háború előjátéka Belépődíj egységesen 1 forint. Előadások kezdete fél 4—5-ig- A háború előjátéka. 5, 7, 9-kor-Vádlott közbeszól. Pénztár délelőtt 11—12 óráig. Délután az előadá* kezdete előtt fél órával.