Délmagyarország, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-21 / 113. szám

Szjerda, 1917 május 21. délmagyarország 3 Beszélgetés Szánthó ZoStánnal Magyarország belgrádi követével „Az uj Jugoszlávia nem tesz különbségei állampolgárok kőzött" Az utolsó hetekben Szegedet és környékét elárasztották1 jugoszláviai •menekültek*«, akik koldulnak és •könnyező« szemekkel ecsetelik tra g£kus«« életüket, -üldöztetésüket és menekülésük történetét*. A nnenekül­lek* a leggaládabb rágalmakkal ille­tik oéíi. szomszédunkat, elhallgatják és letagadják népellenes és haza­fiatlan megnyilatkozásaikat. Szántból Zoltán belgrádi köve­tünk átutazott Szegeden, lapunk mun­katársának alkalma vojt fiatal demo­kráciánk belgrádi képviselőjét meg­szólaltatni a menekülők kérdésében. — Jugoszláviára tisztelettel tekint a világ — kezdte nyilatkozatát Szántlió Zoltán —, mert a békekonferencia elé több mint másfélmillió hősi ha­lottad állt. Jugoszlávia tekintélyének fontos tényezője belső újjászületése. A jugoszláv népek nemcsak a német megszállókat távoiitották el, hanem a reakciós áruló klikkeket az országon belül, akik szövetkeztek a megszál­lókkal és .ezért velük sorsközösségre jutottak. .fHgo*MÍávtábau a háború alatt orafeteJt és teremtődött meg egy ui5l"pu>u ország, amelynek ncin­a©eségpl kérdése tökéletes meg­*Míáxl nyert uj, líemokratlkus el­véUbet, uj stocsáFs és gazdasági íasMieíéíeJben. Az uj Jugoszlávia demokratikus állani és nem tesz KdEcmifféle különbséget állampol­^asrai között. zésekben, bocsánatot nyertek. Az élő lelkiismeret é(s a bűntudat kiűzi azon­ban őket az országból. Külföldön ezek a menekültek nem tudnak olyan ma­gas erkölcsi magaslatra emelkedni, mint hazájuk, ezérl rágalmaznak, de nunciálnak. A menekülők másik1 cso- Jugoszlávia és népei szabadok, az öt' noríin szahntálókbó] rekrntá lóriik éves terv a szabad országot és népeit gázdaggá és műveltté teszi: — fejezte be nyilatkozatát Szánlhö Zoltán bel­grádi kpvet. portja szabó tálókból rekrutálódik. lugosiláviában "s gyenge termés volt, a megígért külföld' segítség elmaradt, mert a nemizelM/J re­akció igy kísérli meg a népura­lom lejáratását Ez a próbálkozás azonban hiábavaló! Az a nem­zet, amely több mint másfélmillió ember! áldozott szabadságáért, a legnagyobb könnyedséggel küzdi le a gazdaságii nehézségeket, mert fia' öntudatosak. A gazdasági nehézségek leküzdésére szigorú beszolgáltatás! rendeleteket adott kii a kormányzat. A nemzetközi reakciót támógató zsíros parasztréteg szabotálja a beszolgáltatást. Miután a büntetések szigorúak, amikor a hu­rok szlorul körülöttük, elmenekülnek. — A menekültek Magyarországon visszaélnek a vendégjoggal' és' rágal­mazásáikkal kisérliík meg elrontani a két ország Közti jóviszonyt, ezt pe­dig a magyar demokrácia' nem tűri! Jugoszlávia nem kívánja a magyar népnek, amely annyit szenvedett Hor­thy politikája miatt, hogy újból vagy ahhoz nasonló politikai" vonalra lép­jen. Magyarország megtalálta a kiutat a katasztrófából, ez a kiút a régi támadó és revizionista- politika meg­szüntetése, a szívélyes és baráti vi­szony kialakítása a többi dunamenti állammal. A »menekülő*, lelkeket mérgező elemeknek pedig nem rész­vét es alamizsna jár, hanem internáló­tábor. flk gy* Találkozás Az uri Magyarország szembe­állította a város ás falu íio)|go­zóit, hogy a szembenálló feleket a legnagyobb mértékben kizsák­mányolja. A Magyar Kommunista Párt úttörő tevékenysége a munkás­paraszt közeledés problémáját si­keresen oldja meg. A város dol­gozói voltak a kezdeményezők. A földreform során segítettek a< falusiaknak kilépni, elosztani az ősi just. Amikor az ujgazdák­nál jelentkezett a szerszámhiány., a városi munkás alkotó munká­val támogatta a föld művelőit. A'város és falu munkásai felis­merték már az egymásratalálás értékeit és jelentőségét. Pünkösd két napján a szegedi dolgozók végigjárják Nagyszeged jelentő­sebb településeit, hogy megbe­széljék a további tennivalókat. A város és a falu már fogja egy­más kezét, ezt a személyi barát­ságot szövetséggé kell 'elmélyí­teni, hogy a nemzet szempontjá­ból is gyümölcsötlermő össze­fogás legyen. Harc a legnagyobb népbetegség ellen Uj védőoltási alkalmaznak Magyarországon Tüdőszanatóriumot kell létesíteni Szegeden A mostani nagy világháború után az összes fertőző betegségek közül a tuberkulózis terjedt el hazánik­— Jugoszlávia befelé is — folytatta KEf ^litiSjli; ban legjobban és a tüdővész elle­realizálta. AZOK aleleinek, amelyek ni küzdelem sqrán további intez­csak saúrfce tagok voltát fasiszta és , kedesig tilos az orszagban minden­reakciód egyesületekben ós szövetke- 'nemit tuberkulinozás, mert az mezőgazdasági tanfolyamot rendeztek a télen „Müveit, szakképzett parasztságra van szükség" A mezőgazdasági szakemberek ©rszágjos szövetsége hétfőn délután tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen a földmüvelésügyi mi­niszter többek között a következő­ket mondotta: — Sem- a magyar mezőgazdaság­ra, sem a szövetségre nem lehet közömbös, hogy mi történik a me­zőgazdasági munkásság mintegy 40 százalékát kitevő ujgazdákkal. Minden erőnkkel ezek mellé kell állani. Még sok időbe telik, amig a drága termelési költségeket meg Igazolványképet sürgősen 10 perc zlattFotókópla (okmánymásolis) Diaposltivek készítése mozi­hirdetók részére K O Z Ó-F OTÓ Mikszáth Kálmán ulca 11. Telefen: 8 65 Minden élelmiszerből < legjobbat, legolcsóbban adom. Kenyerem, felvágottjaim elsőren­dúek. Friss vágottbaromfi na­bfitod Ungár élelmiszercsarnohban MlkszAth Kálmán utca I SZ. Csuhéj szatyroké: viszonteladóknak retlKUlOK legolcsóbban SZEREDAIX ÁL Cserz? Mihály a. 3— Telefon 1-61. tudjuk szüntetni. Gazdasági el­esettségünkben igen fontos utat lá­tok, amelyen keresztül mégis a felemelkedés felé megyünk, ez pe­dig a ipezőguzdasági szakoktatás. Az elmúlt tél folyamán országszer­te 1500 tanfolyamot tartottunk. Ezt a megkezdett munkát a jövőben fokozni kell. El kei" jutni ugyanis oda, hogy müveik szakképzett pa­rasztságunkra támaszkodva a ter­melési költségek lecsökkenjenek. Ezt ugy érhetjük el, ha bevezet­jük a kötelező, mezőgazdasági szak­oktatást. Annál is fontosabb ez, mivel azt tapasztaltam,, hogy a 20 éven aluli fiatalság nem érdeklő­dik a gazdasági tanfolyamok iránt, csupán az idősebbek. Ezt az álla­potot meg kell szüntetni. egészségügyi kormányzat BCG-ol­tások országos megszervezésével kíván a tuberkulózis ellen küzde­ni. Ennek lényege: a tuberkulino­zás alkalmával negatívoknak ta­lált egyéneknek a tuberkulózis el­len való védőoltása, amit dr. Ha­vas András, a Szovjetunió tudós tüdőszakorvosa, a dán egészség­ügyi szervezetek segítségével egész Magyarországon alkalmazni fog. A dánok bocsátanak rendelkezésünk­re autókat, tuberculint, oltóanya­got és minden anyagi szükségle­tet, orvosokat és ápolónőket s ők továbbítják tapasztalataikat a mi orvosainknak) s velük karöltve vég­zik el 50 éves korig minden, lakos­nál a tuberculin reactiot Az összlakosság érdekében meg­értéssel kell fogadni ezt a mun­kát s mindenkivel megértetni, ha ható. Szegeden a tuberculinozás évek! óta folyik, le keli azonban szö­gezni, hogy a tüdővész elleni küz-. delemben a BCG-oItás nem az egyedüli teendő, a tömegoltások elvégzésével az egészségeseket véd­jük meg az esetleges megbetegedé­sek ellen, a további nagyon fontos munka a fertőzőképes betegek el­különítése és sürgős gyógyitómun­ka bevezetése. Ehhez azonban szükséges Szegeden 200 ágyas tü­dőkórház (sebészettel) létesitése, azonkívül az OTI, MABI, OTBA. MAV bevonásával tüdőszanatóriumi létesítése s végül meg keR o'dani Szegeden a nagyon aktuális kér­dést, ami a tüdővósz melegágya, szűnjenek meg fiz egészségtelen pincelakások és kisablaku viskók. Reméljük, hogy a most sürgősen sikerül a védőoltásokat 100 száza- I felépítendő munkás lakóházakat 'lékig elvégezni, a tüdővészmegfoete- jmég sok fogja követni s akkor ez gedés és halálozás csókkenése var- laz utolsó probléma is megoldódik. Két kormányküldött utazik Moszkvába megtárgyalni a hadifoglyok hazatérését Szekfü Gyula moszkvai magyar követ táviratban közölte, hogy a hadi­foglyok hazaszállításával kapcsolatban számos olyan Kérdés merült fel, amely feltétlenül szükségessé teszi, hogy még a megkötendő hadifogoly-egyez­mény tárgyaló bizottságának Mosz­kvába érkezése előtt két hadifogoly­kérdésben jártas szakértő utazzék; sür­gősen a szovjet fővárosba. Kerületi és üzemi szervezetek fígy után 5 órakor Gerő elvtárs »A cimmel előadást tart, a I. pártszervezet a Kálvin-téri közvetíti Gerő elvtárs beszéd Igyobb számban való megjele elem! Május 21-én,. szerdán dél­hároméves terv pénzügyi problé­mit a rádió is közvetít. A Belváros székházban hangszórón keresztül ét. Kérjük az elvtársak minél na­nését. Megnyílt a Hungária felújított kerthelyisége Tánczenét a Hungária szalonzenekara szolgáltatja Régi jóhirü konyha Jó italok Viz alatt tisztítják az iszaptól a Tisza-híd roncsait A keddi városi tanácsülésen Rónai tosjtva van. A hídnál jelenleg is lázas Béla pénzügyi tanácsnok bejelentette,' ütemben folyik a munka. Még mindig hogy a közúti hid építéséhez szűk- a roncskienielés előkészítésével fog­séges pénzösszeg, mintegy 600 ezer lalkoznak, de már egy lépéssel előbbre forint a következő két hónapra biz- jutattak ezen a téren. A búvárok) j ugyanis nagyjából megtisztították: mád | a viz alatt az iszaptól, kövektől abron­csokat, de az úgynevezett bekötések is hosszú időt vesznék még igénybe. A kiemelendő hídroncs ugyanis 5—600 tonna sulyu, úgyhogy 14—16 helyen is kell rajta bekötést alkalmazni. Bz abból állj hogy hatalmas vaslemezzel veszik körül a roncsdarabot, amely­nek alját a búvár erősiti oda a vizi alatt és ennek segítségével emelik ki azután majd a' vízből. Egy-egy bekö­tés legalább egy napot vesz igénybe, ezért még ez a munkálat több mint két hétig eltart. Előreláthatóan, haj semmi akadály nem jön közbe, ak­kor junius 10-én megkezdődik maga a roncskiemelés is — amint a mér­nöki hivatalban közölték a Délma­gyarország munkatársával. A hidépitésnél 180 munkás dolgo­zik most. A parton cölöpjármokat vernek le, amelyre szín tón a roncs­kiemelésnél lesz majd szükség. Két hajó is horgonyoz a közelben ebből Dl célból és hamarosan harmadikat is kapnak. A roncsokat ugyanis egyrészt A népjóléti miniszter kiküldöttje­ként dr. Újhelyi Szilárd miniszteri osztályfőnök, a hadifoglyok hazatéré­sét előkészítő bizottság elnöke megy Moszkvába. Megalakult a MNDSz Újszegeden Vasárnap délután a MNDSz Újsze­geden is megalakította helyi csoport­ját a Tóth-féle vendéglőben. Az ala­kuló ülésen a rendőrzenekar és a Nemzeti Szinház művészei szórakoz­tatták a hallgatóságot, mig Zsulán Józsefné ismertette az MNDSz célki­tűzéseit. Az uj MNDSz-csoport a közeljövő­ben háziipari kiállítást rendez, junius 1-én pedig a Tóth-féle vendéglőben a :>építsük fel fogadalmi templomin­kat* akció keretéhen magyarnóta-estet rendez. Az Ipart Vásár QJf) feleionszáma 040 ipna _ _ a hajókról, másrészt pedig a cölöp­jármokról • szakítják* majd ki. minden minőségben legolcsóbban KOVÁCS IMRE Tisza Lajos körút 48. Telefon 2—45.

Next

/
Thumbnails
Contents