Délmagyarország, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-21 / 113. szám

SjiWa délután Sárakor Gerő Ernő a rádióban beszél filii proletárjai egyesttjetet^y Szeged, 1947 május 21., szerda, IY. évi 113. sz. Ára: 40 fillér DÉLMAGYABORSZM A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT D É L M A O Y A R O R 8 Z Á O I NAPILAPJA A megvalósítás előtt A Szovjetunió májusban ratifikálja a magyar békeszerződést (London, május 21.) A Finnor­szággal kötött Jjjpkeszerződés brit részről történt ratifikálásának ok­irata most Peterson moszkvai brit nagykövet kezében van. A brit kor­mány érintkezésben áll a szovjet kormánnyal annak a napnak kitű­zésére, amelyben a két ország Moszkvában hivatalosan letétbe he­lyezi a ratifikáló okiratot. Ezen a napon lép hatályba a finn békc­szenrzőaés. A finn békeszerződés­hez több állam ratifikációja nem szükséges. A szovjet kormány kö­rülbelül három hete értesítette a brit kormányt, *\ogy Szovjet­Oroszország kész a csatlós álla­mokkal kötött békeszerződéseket május közepe táján ratifikálni. 50 szegénygyermek iürödhet naponta a gőzfürdőben Junius 10-re elkészül a pontonhíd — Átveszi a város a repülőtéri épületeket — A várost tanács illése Nem egész két hónap választ el bennünket a hároméves terv elin­tíitásának. időpontjától. Augusztus 4-én a tervszerű munka útjára lé­pünk 'és fokozatosan teremtjük «ieg a íólótet a dolgozó tömeg ré­szére. Egy esztendővel ezelőtt a mil­liókat kereső munkás, paraszt és tisztviselő szintén várta augusztus 1-ét. Mindaddig, mindennap csak fokozód ott a nyomor és az in­fláció. Az emberek mint ván­szorgjó sebesültek léptek egyik napból a másikba,, sokan hi­tetlenekké váltak s nem láttak •{megoldást. A forintot ebben az időben kezdték emlegetni. Akadt párt Magyarországon* amely ki­futat látott a mélységből és derű­látást öntött az "emberekbe. Mindez ismeri tény. A huszadik század > pénzügyi csodája«: a fo­rint beváltotta a hozzáfűzött re­ményeket. Ma már hároméves terv­ről beszélhetünk. Számoszlopokat, adattömegeket olvashatunk arról, te ennyit keres a munkás 1950-ben milyen életkörülmények között él­het majd' a falvak népe és hogyan szabadulhat meg fokozatosan nyo­masztó terhétől a kisiparos és •kereskedő. Nem lehet elegendőt irni a terv­gazdálkodásról. Külön foglalkoz­hatunk az ipari termelés eredmé­nyeivel, a mezőgazdaság felada­taival és azzal, hógy mit jelent minden dolgozó részére a tervgaz­dálkodás. Ma, közvetlenül a terv elindítása előtt legfőképpen és leg­többet a politikai előfeltételekről beszélhetünk, arról, hogyan pró­bálják gátolni az előkészítő mun­kákat a nagytőke egyes csoport­jai. Ehhez a kérdéshez tartozik a hároméves terv pénzügyi előfel­tétele is. Erről beszél ma délután Gerő Ernő közlekedésügyi mi­niszter, az újjáépítés egyik vezér­alakja. Gerő elvtárs beszéde annál is inkább érdekes, mert a bankok államosításával kapcsolatban bizo­nyára számos nagy horderejű be­jelentést hallhatunk majd. A hároméves terv pénzügyi elő­feltételeinek megteremtése döntő kérdés. Mondhatjuk: ezen áll, vagy bukik a tervgazdálkodás. Mi belső erők felhasználásával, az ország­iján található tőkével akarunk el­indulni A pénzintézetek, bankok szerepe tehát nem közömbös, ök rendelkeznek a legnagyobb gaz­dasági erőforrásokkal és nekünk az a véleményünk, hogv haszon­talan tevékenység lenne csupán a (pénzintézetek munkája, ha nem vonnánk be őket — á három leg­nagyobbat az államosításon ke­resztül — az alkotó, országot te­remtő munkába. A Kisgazdapárt politikai bizott­ságának a bankok államosításával szembeni halogató állásfoglalása azt mutatja, hogy7 a nagytőke meg szeretné akadályozni az államo­sítást. Azt kérik" a MKP-tól, hogy világosítsa fel őket az államosítás előnyeiről. Biztosak vagyunk ben­ne, hogy Gerő Ernő miniszter meg­adja a választ a Kisgazdapárt •ér­deklődő® vezetőinek is. Ezért jelentős a »hidverő« mi­niszter beszéde, amely irányt mu­lat a hároméves terv megvalósítá­sa felé. K. I. A városi tanács keddi ülésén C s á­n y i Ferenc műszáki tanácsos beje­lentette, hogy junius 10-e körül el­készül a leherpcntonhid a Bertalan­emlékműnél. Huszonötezer forint ere­jéig engedélyezték Aigner-telepen ár­tézi kut fúrását és amint anyagi lehe­tőség nyílik rá, megkezdik a telep kö­vezését is. Klebelsberg-tclep részére azl ottani strandfürdőhöz három köb­méter faanyagot utaltak ki. -Tárgyal­ták a nyári szabadságolásokat is. Ugy döntöttek, hogy a 15. fizetési osztály­tód a 12-ig kétheti, a többiek három­heti szabadságot kapnak. A tanács­nokot' és hiwit ilvezptők néup betj badságra mehetnek. Donászy Kál­mán kulturtanácsnok előterjesztésére a mosl megalakult pedagógusének'kart segélyoen részesítették, ezenkívül el­határoztáK 550 forint értékben a Ma­gyar-Szovjet Művelődési Társaság ki­adványainak megvásárlását. A tanács megbízta Somogyi Imre gazdasagi tanácsnokot, hogy a repülőtéri épületekre vonatkozó szer­ződést kösse meg a közlekedésügyi minisztériummal. Ennek megfelelően még ezen a héten Budapestre utazik, hogy a város nevében végkép átve­gye ezeket az épületeket. Targyalta a* tanács a gazdasági vasul alkalma­zottainak slá tuskérdését is és elvben hozzájárultak a Somogyi tanácsnok által előterjesztett Tervezethez. Vég­leges megbeszélés céljából a legrö­videbb időn Délül a közüzemi szak­bizottság elé kerül az ügy. Elhatároz­ták a városi pénztárak biztosítását a tényleges napi helyzetnek megfe­lelően) Áz ajánlatot tevő nyolc biz­tosítói társaság egyikével kötik meg a szerződést. Az uj szegedi UTC-pá­lyá bérleti szerződését 25 évre meg­hosszabbították az ujszegedi kender­gyárral. Egyben azonban hlroipévos újjáépítési tervet kötöttek ki velük. Az OTBA igényjogosultak gyógy­szerellátása gyakorlatilag május 22-én kezdődik meg. Érvényes vé­nyek kiállítására az erre rendsze­resített vényürlapon minden OTBA orvos jogosult. Az igényjogosultak a szabályosan kiállított OTBA yé­nyek alapján kiszolgáltatott gyógy­szer árának 50 százalékát tartoz­nak a gyógyszertárban azonnal ki­Ennek értelmében az.első évben meg kell ópiteniök a kerítést és egy úszó­medencét, a második évben "tenisz­pályát, a harmadikban pedig teke­pályái kell Létesíteniük1. Áz üzletek zárórájának kérdése kö­rül élénk vita alakult ki a kereske­delmi alkalmazót lak szakszervezete, valamint a kereskedelmi és iparka­mara javaslata fölött. A kérdés vóg­rizetni. Különlegességek az OTBA terhére csak főorvosi engedéllyel Írhatók fel. Főorvosi engedély bár­mely kerületi főorvostól beszerez­hető. Az OTBA gyógyszerrcndelési ulmulatója rendkívül bő, igy az igényjogosultak minden körülmé­nyek között a gyógyuláshoz vezető gyógyszereket megkaphat iák. leges rendezéséire Dénes Leó pol­gármester a közeljövőben értekezletet' hiv össze. A somogyi.telepi MNDSz .900 sze­igény gyermek ingyenes fürdését kérte a városi gőzfürdőben. Viola Györjjjr tisztifőorvos előterjesztésére ugy dön­tött a tárnics, liojgy a közegészségügyit intézetben naponta 50 gyermek fűröd­be t meg djjmentesen. Szovjet hatonákat gyilkolt, most ösztöndíjjal Hollandiában tanul A napilapok hirt adtak arról, hogv Papp Kálmán református leológi. i hajlgatö, alüt négy szovjet katon a meggyilkolásává t vádolnak, állami ösztöndíjjal Utrechtbcn tanul. Illeté­kes helyen közlik, hogy Papp Kálmán nem kapott állami ösztöndijat, hanem az ulrechti Stipendium Bernardium meghívására tartózkodik Hollandiá­ban. „Hálatelt szívvel köszönjük meg Sztálin nagylelkűségét66 Az MNDSz szegedi csoportja csütörtökön ünnepli a hadifoglyok' hazatérését A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége arra .szólit fel míudea olyan anyát és feleséget, akinek f érje, vagv fia még ma is hadifog­ságban van a Szovjetunióban, hogy személyesen jöjjön és mondjon köszönetet a Szovjetunió miniszterelnökének, Sztálin generalisszi­musznak a szegedi orosz városparancsnokságon keresztül azért a nemes gesztusért, hogy meghallg atta és kérését teljesítette sokezer könnyesszemü, remegőszivü magyar asszonynak. Mondjunk köszö­netet azért a nagylelkűségért, hogy szeretteink hazabocsájtását a Magvar Nők Demokratikus Szövetségének kérésére és Rákosi Má­tyás miniszterelnökhelyettes közbenjárására még a békekötés rati­fikálása elölt, ebben a hónapban,, májusban megkezdi es utnakíndit­ja a magyar hadifoglyokat hazájukba. "Asszonyok! Jöjjetek eí csütörtökön délután fél 5 órakor a Ma­gyar Nők Demokratikus Szövet-sége központjába (Tisza Lajos-körut 57.), hogy mindannyian,, egyetemesen hálatelt szívvel köszönjük meg a Szovjetunió bölcs vezetőjének, Sztálinnak nagylelkűségéi. Aki szeretteit örömmel és szivének minden szeretetével várja, hogy mielőbb karjaiba zárja, az mindenki ott legyen. Magyar Nők Demokratikus .Szövetségének vezetősége Hadianyagot adnak el az angolszászok Francénak (London, május 20) A News Chro-iMagár.üzlérek »különböző teljesen sza-lazi üzérek — fűzi hozzá '& hidősífö niele ikülbntudósilója megállapítja, j bályos tranzakcióié utján nagymeny- — nem titkolják, hogy a vásárolt hogy Franco aiz angolszászok hadi-1 nyiségű katonai felszerelést, ruházati anyag nagyrésze Spanyolországtea kc­anyagfeleslégének legjobb vásárlója.1 cikkel és fegyvert vásároltak. Ezek'rült. Május 22-én kezdődik meg a OTBA tagok gyógyszerellátása

Next

/
Thumbnails
Contents