Délmagyarország, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-28 / 118. szám
mm praletirjai egyesüljelek! Szeged, 1947 májas 28, szerda, IV. évi. 118. sz. Ára: 40 fillér RORSZAG A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT D 4 L M A G Y A R O R 8 Z Á O I NAPILAPJA .A hároméves ierv\ és a szakszervezetek | . Szerte as országban a szervezett dolgozók nagy őrömmel és lelkesedéssel fogadták a hároméves tervet ésakészűlnek a terv gyakorlati .végrehajtására. Számtalanszor megállapították az illetékesek, hogy az újjáépítés, a Stabilizáció, a termelésnövekedés mai eredményeiben döntő szerepe volt a szakszervezeteknek és a szervezett dolgozóknak. A 3 éves terv sikere, illetve Végrehajtása is nagyflészt azon múlik, hogyan vi•szonylanaJk a szakszervezetek és általában a dolgozók' a 3 éves tervhez. Augusztus elseje, a gyakorlati végrehajtás megkezdése rohamosan közeíedik, fel kell tehát készülni szakszervezeti vonalon is a tervvel kapcsolatos tennivalókra. Mi á szakszervezetek feladata a hároméves terv végrehajtásánál? A legelső, hogy a szakszervezetek alaposan megismerjék a tervet, megismertessék a dolgozókkal általánosságban, de különösen szakmai •vonatkozásban, A terv végrehajtásának egyik előfeltétele, hogy minden dolgozó világosan lássa: mit miért köli .elvégezni, végrehajtani országos viszonylatban, de különösen a saját szakmáján, üzemén belül Minden dolgozó lássa, hogy mit jelent a terv végrehajtása a saját életszínvonala és áltatában a dolgozók helyzetének megjavítása terén. Minden c|itudatos, szervezett dolgozónak éreznie kell, hogy a. terv végrehajtásának alkotó, tevékeny részese a saját, ezentúl a nemzet felemelkedése szolgálatában. A szakszervezeti központnak szakmaiv vonatkozásban egy központi szervet, tervbizottságot kell felállítani, liogy ez a bizottság a tervvel kapcsolatos feladatokat az illetékes szakmán belül elvégezhesse, illetve előkészítse. A terv végrehajtásában gazdasági és politikai feltételeken kivüll döntő szerepet játszik a kád'cr-kérdés. Már a terv megvalósításának kezdetétől fogv&, de mindvégig teljes „erőnkkel oda kell hatnunk, liogy a jó szakmunkásokból műszála vezetőket neveljünk ki, ezért szakszervezeti feladat a szakmai továbbképzés szélesebb alapokon való megszervezése és gyors ütemben való fejlesztése. Számolnunk kell azzal, hogy a ma egyes szakmákban ferialló murikanélküliiság helyett egy-„egész sor iparágban szakihuukáshiány fqg mutatkozni, ezért a felszabadulás után visszaesett szakmunkásutánpótlást, a tanoncnevelést is tervszerűen kell végezni, illetve szélesebb alapokra kell "helyezni. Ennek eliősegitéséh> z szükséges, hogy az ui tynoiictörvépy mielőbb megjelenjen. A rrmszaki és szakmai tudás hathatós fejlesztése mellett minden szakszervezeti vezetőnek arra kell törekedni, hoyg minél több gazdasági, pénzügyi szaktudást szerezzenek, mert á harcot a jelentkező akadályokkal szemben csak igy tudják'eredményesen véghez vinni. Á terv végrehajtása az üzemekben, a munkahelyeken az üzemi bizottságokra nagy feladatokat hárít. Közvetlen feladatunk, hogy az üzemekre eső munkaterv végrehajtását pontosan és állandóan ellenőrizzék. Szorosabbra kell fűzűi a kapcsolatot egyrészt az üzem dolgozóival, másrészt a szakszervezetükkel, hogy az üzemi bizottsáKisgazdapártban megint kétféle vezetéssel találkozunk Rákosi Mátyás nagyjelentőségű beszéde Kappsvárolt (Kaposvár, május 28.} A Magyar Kommunista Párt kaposvári szervezete pünkösd vasárnapján nagygyűlést tartott, melyen Rákosi Mátyás adott politikai tájékoztatót. Rákosi Mátyás az ország gazdasági helyzetének ismertetésével kezdte beszédét. A legerélyesebb intézkedéseket követelte a spekulánsok és az árj] drágító; ellen. A bankok államosításáról ezeket mondotta: — Az a kérdés, hagy lé vau a bárotok átlijrwrátása mellett és 11 van elten©, ©Jvait m'oj a választó viz. Ezen leüet megmérni, hogy ki akarja talpraállitani hazánkat, ki akar erős demokráciát és ki ennek ellenkezőjót. Majd a következő szavakkal folytatta nagyhatású beszédét: — Meg kell mondanunk, hogy a bankok államosításának kérdése mögött a demokrácia és a régi rend harca rejtőzik. A Kisgazdapártban újra működnek a régi uri rend nivei, akiknek terveiről az összeesküvés kiderítése rántotta le a leplet. — Am nemcsak a bankok államosítása, hanem a politika más területén is azt kell látnunk, nogy a KiS£!a<őapárl környékén meg'nt kétféle vezetéssel találkozunk. A h'vatalos vezetés lermészetesen sflnja a koaPciát, a nemh'vatalos, titkos földalatti kisgazda vezetőség azonban továbbra és a nemrég leleplezett összeesküvés szellemében dolgoz"!'. Rákosi Mátyás emlékezett arra, hogy mik voltak az összeesküvés céljai. Kijelentette, nogy az összeesküvés felgöngyölítésénél nem történt meg minden, aminek meg kellett volna történnie. Néhány nap múlva érkeznek Debrecenbe azelsöhadifogolyszállilmányok (Budapest, május 27.) Az ünnnepek alatt a budapesti sajtóban az a hir terjedt el, hogy 1500 hadifogoly hétfőn, Illetve kedden Debrecenbe érkezik. A népjóléti minisztérium illetékes osztálya megállapítja, hogy a hir téves értesüléseken alapul. A tényleges hefyzet ezzQl szemben az, amiről már az elmúlt hét végén adtak hirt'a lapok, hogv többszáz hadifogoly érkezett és további csoportok érkezése várhaló Focsaniba. Kedden a magyar népjóléti minisztérium különbizottsága repülőgépen elutazott Romániába, hogy az ottani hatóságokkal a további szállítás részleteit megtárgyalja. Ennek megfelelően az első hadifogolycsoportok érkezése néhány nap múlva várható Debrecenbe. A szovjet hatóságok értesítették a magyar hatóságokat hogy a moszkvai kerületben a magyar hadifoglyok elindítása ftájus 27-én és 28-án megtörténik. Ezeknek cjkezése is néhány nap múlva várható. 210 ezer tipuscipőt gyártanak havonta 15 százalókkal csökkent.k a cipők árát (Budapesti tudósítónk telefonjelcntése) Ismeretes, hogy a közveütókereskedelein igen sokat keres a bőrféléken. Illetékes helyen Ls felfigyeltek már erre és ezért pontos számítások i/lapján a közeljövőben leszállítják a nagykereskedők haszonszázalékát. Ennek következtében 5—8 százalékos árleszállítás válik haladéktalanul lehetségessé. Biztosítják a havi 210.000 pár tipuscipő gyártását is. Különösen a nyári szandálcipőknél történik majd nagyobb mértékű árleszállítás, Ezeknél "előreláthatóan 15 százalékos árcsökkenés lép életbe a közeli napokban. — A rui véleményünk, az — folytatta Rákosi elvtárs beszámolóját —, hogy mo3t kell pótolnunk, amit három-négy hónappal ezelőtt gjmnlasztottunk. Ezt meg kell tennünk, ha nem akarjuk, hogy a demokrácia minden vívmánya veszélybe Jusson. A lehető legrövidebb időn belül el kell távolitauuns felelős helyekről mindazokat, akilk egyhuron pendültek az összeesküvőkkel. A Külföldi kölésönökről szólva Rár kosi Mátyás kijelentette; nem felel meg a valóságnak az, hogy a kommunisták mindenféle külföldi kölcsön ellen volnának. Az igazság az, hogy szíves köszönettel fogadunk minden olyan külföldi segítséget, amelyet nem kötnek politikai feltételeihez. De ha tokstlanö kelf egy kölcsön és at érszabadsági és fü£krtfeusé*© között, ttUwr hivató ktNfS. hogy u magyar roéfr a szotaiimftlot fogja vik^Mioís. Rákosi Mátyás kíméletlen rendszabályokat követelt a korrupció ellen, majd h had'ifogolykérdésről beszélt. Ismertette Sztálin generaKsszünusszal folytatott levélváltásának történetét. — Azt mondhatom — jelentette ki ezután —, hogy legkedvesebb működésem lesz, amikor a hadifoglyokat hazai földön üdvözölhetem. Éq, aki három esztendeig voltam hadifogoly, nagyon jól tudóin, mát érez a sokai szenvedett fogoly, araikor újra hazai földre teheti a lábát. A külpolitikai helyzetről szólva azt mondotta Rákosi Mátyás, hogy a népek békevágya — amely Angliában és Amerikában is egyre erősebbé. válik — végül is győzedelmeskedni fog. Ha azt látjuk, hogy Anglia, vagy Amerika felől még ma is komoly erők támogatják a béke és a nép ellenségeit, ne feledkezzünk meg arról, hogy velük Szemben nem fcevésbbé hatalmas erők állanak, amelyek a békét, a demokráciát, a wjiílMöságjot, a kts országok ffig£Hfoitté&éf és virágzását akarják. Beszéde befejező részében hangsúlyozta Rákosi elvtárs: a munkásegység;, a munkás-paraszt szövetség ereje olyan nagy, hogy minden nehézség ellenére létre fogja hozni a saabad, független, erős, dolgozó Magyarországot. goka "kellő segitséget idejében megkapják. Az üzemi bizottságoknak, hogy a 3 éves terv végrehajtása alatt fokozatosan tudják az ellenőrzést és az irányitást gyakorolni a jelenleg illegi évö fogainkat ki keíl bővíteni, életbe kell tehát léptetni az uj üzemi bizottsági szabályzatot. A felállítandó országos tervhivatalban a szakszervezeteknek feltétlenül vezető helyet kél' biztosítani, hogy az ottlévő szakszervezeti emberek összhangolják a tervet az egyes szakszervezetekkel. A szakszervezetekv a szervezett dolgozók óriási áldozatokat hoztak az ország újjáépítése, a stabilizáció 'érdekében. Továbbra is hajlandók minden erejükkel dolgozni és harcolni az ország gazdasági, politikai felemelkedéséért, de joggal követelik, hogy a 3 éves terv megvalósításához szükséges befektetéseket, illetve terheket elsősorban a gazdagok vállára keli rakni. El kell kobozni a háborús és inflációs Nyereségeket, államosítani kell a Nemzeti Bankót és a nagybankokat, egyrészt azért, mert a felszabadulás után a semmiből ezek az intézmények óriási vagyonokat szereztek, másrészt azért, mert ezek a bankok szorosan be vannak építve a nagyiparba és meglehetünk arról győződve, hogy ja hároméves tervet pénzügyileg . nem elősegíteni, hanem hátráltat. ni iparkodnak. A 3 íves terv megvalósítása érdekében meg „kell erősíteni a szakszervezeteiket, meg Jtell erősiteni a kapcsolatot az egyes helyi és központi szervek között. Még szilárdabbá kell tenni a szakszervezeti egységet, ezen belül a munkásegységet. A terv sikeres megvalósítása nemcsak a szakszervezeti Ingóknak, hanem az összdolgozók egyetemes érdeke, ezért a szakszervezetnek a végrehajtásba be kell kapcsolni a még nem szakszervezeti tagokat is, hogy a magyar dolgozók egy emberként álljanak munkába, hogy a dolgozók életszínvonalának a maihoz képest 100 o/ovkal való felemelése hafa-t déktalinul megvalósuljon. Piros Lásdtó. j