Délmagyarország, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)
1947-04-10 / 80. szám
Csütörtök, 1947 április 10. veLiásrAioiiiifl 3 Az összeesküvés tanulságai Irta: KEVAI JÓZSEF. V. Révai József clvlárs a Zeneakadémiában fenti cimen előadást lartolt, amelyet ériéke ós érdekessége miatt teljes terjedelmében folytatólagosan közlünk. A főgyengéje ezeknek a népi értelmiségieknek az volt, hogy minden népies x egük ellenére sohasem voltak következetes, demokratikus nülifasiszták. Ellenzékben voltak bizonyos tokig az urj rendszerrel szemben, a régi rendszer ilyen vagy amolyan megnyilvánulásaival. de nem végiggondolt elvi alapon. Nem azt kifogasolták a német fasizmusban, hogy fasizmus, hanem sokkal inkább azt, hogy német. És ha a német fasizmus történetesen tudott volna tígv fasizmus maradni, hogy egyben nefií kapcsolódik össze a német imperializmus terjeszkedési törekvéseivel, akkor ezek az elemek semmi kifogásolni valót ncin találtak volna a német, vagy olasz kerMok lj,6zt megmaradó fasizmusbán. Nem annyira a nagybirtokot kifogásolták és ennek megnyomorító hatásait, mini inkább azt, hogy a nagybirtokos osz'tály tagjai közt igen sok sváb eredetű volt. Ugyanígy nem anynyira a.nagytőke uralmának gazdasági és politikai hatásait Kifogásolták a magyar nép fejlődésére, hanem inkább azt. hogy ez a nagytőke a tulajdonosok felekezeti statisztikáját tekintve, túlnyomórészt zsidó, volt. Ezek a nem elvi, demokratikus alapon álló elemek ennélfogva találkozni tudtak a régi rendszerrel. Horthyn nem' lehetett sem ázl kifogásolni, hogy zsidó, sem azt, hogy sváb, sőt bizonyos erőfeszítéssel még ezt is rá lehetett mondani, hogy nem fasiszta, nem is nyilas. Ez az ideológia nem nyújthatott kellő alapot következetes ellenzékiségre. Ennélfogva ezek a népfiak ideológiájuk hamis elemei révén állandóan ki voltak szolgáltatva a veszélynek, hogy elcsúsznak a régi rendszerrel való szövetség felé. Ez a magyarázata annak, hogyan válhattak ezek a Kiss Sándorok és Fitos Vilmosok részeséivé a horthysta összeesküvésnek. Nem tagadóm, hogy ezeknek a népi értelmiségieknek az ideológiáját csak nagy vonalakban jellemeztem. Tagadhatatlan, hogy 1919-től. 19454g a Horthy-rendszerrel szemben a nagybirtokosok uralmával szemben bizonyos ellenzéki szerepet ís játszottak* Hivatkozóin például Szabó Dezsőre. De. meg kell azt is értenünk, hogy 19-től fogva eZek a jnépi ellenzéki emherek £ppen Ideológiájuk gyengét folytán nem játszhatták a következetes ellenzéknek a szerej>él. Ez magyarázza meg azt is, hogy találkozunk az összeesküvők közölt olyanokkal, •akikről nem lehel tagadni, hogv nem voltak barátai a németeknek, sőt bizoilyos értelemben németellenesek voltak. De ncin voltak németellenesek demokratikus alapon, antifasiszta elvi alapon, hanem németellenesek voltak magyai- laji alapon, tumlista alapon, a magyar fasizmus elvi alapján. Csoda-o, hogy amikor a német fasizmus letűnt a történelem színpadáról, akkor a »népi« ideológiának a bizonyos értelemben poziliv elemeivel szemben előtérbe kerüllek a negatív, a kártékony elemek. Azok, amelyek a régi rendszerrel való szövetség irányába estiszlnllák, taszították őket Maga az a lény, hogv óz az ugynevezett népi ellenzék, a régi rendszerrel szembea, nem demokratikus alapon állt, letompította törekvéseik harcos Jellegéi a nagybirtok ellen. Talán emlékeznek rá. hogy ezekben -a né[á mozgalmakban egy évtizede szerepet játszót! a kérdés, vájjon nem arra kell-e irányt venni, hogy meggyőzzék a régi rendszer magyarszármazásu uralkodóosztályát, hogv térjen magához. változtnssoii politikáján, ugoruj inagyar nemzeti vezető osztályt. Nem véletlen tehát, hogy éppen ezek a reakciós ideológiai elemek kerültek előtérbe és teremtették meg azt az alapot, amelyen d Kis Sándorok és a Vahjvak szövetkezni tudtak a magyar köztársaság és a magyar demokrácia ellen a borthystákkal. Már beszéltein arról, hogy ilyen rájl vagy népi alapon álló ellenzék a fasizmus kezdeti korszakában szinte jon ál Végre a saját árnyékán és a' törvényszerűen fellépnek mindenparasztság elnyomása helyett ami i hol. Igy volt ez a német f.ozismus töra létalapja volt — fogjon össze a pa-J ténetében is. Talán emlékeznekttregor raszlsággal és vele együtt alkossort' .Strasser nevére, akit Hitler uralomrajutósá után maga Tett el láb alól, mert kispolgári fasiszta oppoziedójával szemben állt Hitlernek a politikájával, amely mindenben a német nagybirtokosok és nagytőkések érdekeit szolgálta. De az, hogy Gregor Strassferí Hitler eltelte láb alól, nem változtat azon a Tényen, hogy Gregor Strasser, nem ellensége, hanem legfeljebb ellenfele volt Hitlernek. Ez vonatkozik a magyar viszonyok különbözőségét figyelembe véve, ezekre a németellenes, magyar fasiszta mozgalmakra ís. (Folytatjuk.) A Détmagyarországi Textilmüvek Rt három vezetőjét őrizetbe vette át szegedi gazdasági rendőrség A szegedi gyár termelésének nagy részét Budapesten feketén hozták forgalomba - Adócsalás gyanúja miatt eljárás indult a vállalat vezetői ellen Szombaton húzás! Sorsjegyek: •léi (Szeged, április 9.) Lassan hónapok teltek el, hogy a szegedi rendőrség gazdasági rendészeti osztályának munkájáról alig hallottunk valamit. Sokan azt hitték, hogy a rendőrség jnár nem is dolgozik az árdrágítók ellen, vagy talán már nincsenek is feketézők. A gazdaság) rendészeti osztály a stabiiizá.ió megerősödése után a kisfeketézől; kipusztultak ugyan,, de mos! már a tőkések, gyárigazgalók, nagykereskedők üzelmeiről kell a lep VI lerántani. Hosszú, fáradhatatlan munka eredményeképpen sikerűit ezen a héten az első ilyen társaságról a leplet lerántani. A szegedi és fővárosi lapok már régóta irnak olyan feketéző vállalatokról, melyek a textil áru nagyrészét a hatóságokat megkerülve külföldre juttatták. A budapesti gazdasági rendőrség sorban le is leplezte az ilyen üzemeket, ahol a gyártott textiláru jelentős részét feketén hozták forgalomba. A szegedi gazdasági rendőrségnek egy ilyen vátlaíatot sikerült bravúros nyomozás után itt Szegeden is leleplezni. Mint a Délmagyarország munkatársa értesült, a Délmagyarországi Textilmüvek Rt. Cserepessor 9) szám alatti telepén történő gyártás legnagyobb részét a vállalat vezetői Budapesten feketén hozták forgalomba. Az üzletembereket , névszerint Lippói Gyulái, Mandler Györgyül és Sehratl Izsákot már őrizetbe is vette a gazdasági rendőrség. Nevezettek részvénytulajdonosok az üzemben, amelynek egyúttal alkalmazottai is voltak. Üzleteik jövedelmeire jellemző, hogy Lippói Gyula többek között egyik fővárosi ügyletének* lebonyolítása során egyetlen vacsorára nem kevesebbet., mint 2000 forintot számolt fel mint reprezentációs költséget, amit természetesen a részvényesek fizettek meg.-Lippói efyébkénl belső barátai előtt bizalmasan azt is elárulta,. hogy a feketeüzleteket egy olyan emberrel kötötte let aki már régen külföldön van és budapesti megbízottját az ÁrModern fürdőszobás munkáslakások építését kezdik meg tavasszal Szegeden Elkészültek Sebestyén és Kövér főmérnök tervei — A Petötisugáruton épülne fel a háromemeletes bérpalota, amelynek terveit ismertetjük (Szeged1, április 9.) Megírtuk, hogy a keddi tanácsülésen Sebestyén Endre és K ö vér Tibor városi főmérnökök benyújtották tervükét a felépítésre kerülő munkáslakásokra vonatkozóan. Mindkét terv igen érdekes és számos modern elgondolást tartalmaz, Sebestyén főmérnöké azonban lényegesen olcsóbb és igy a "mai körülmények közölt könnyebben megvalósítható. Döntés azonban még nem történt arra vona'tkozóan, hogy melyik tervet fogadják eT. A Sebestyén-féle terv a Petőfi-sugáruti telekrész generáli* felhasználásával foglalkozik és a társasház-épités előnyeit domborítja ki a szétszórt családi ház jellegű településsel szemben. Természetesen a társasházban is megvan minden családnak az a minimális kertterülele, amelyen kerti bútorok helyezhetők el. Ezenkívül minden lakáshoz két erkély tartozik, hogy a környező kerttel minél szervesebb kapcsolata legyen. A dolgozó nő tehermentesitését is különböző apró építkezési eljárások szolgálnák Igy például a konyhán ételadó nyilásl készítenek, hogy az ebédet ezen keresztül lehessen beadni a nappali szoba hsztalára. A lépcsőházban egy fali szekrény mögött vannak a villanyórák és a szértJétledóbó nyílás. Innen a szemét az alagsori légmentesen zárt tartányba kerül. Az épület maga az egészségügyi kivánahnaiknák megfelelően déli oldalán szélesebb, észák felé összeszűkül. Az épületeket háromemeletesre tervezte, de a tetőrész kihasználásával ez négy emeletnek felel meg. A magas Talajvizállás miatt legfeljebb félméter mélyen helyeznék el az alagsori padozatot. Ezáltal majdnem főldszintjellegü jól világított ós széllőzletett helyiségekbe^ a háztömb lakóinak kiszolgálására üzlethelyiségeket, társasági helyiségeket, mosodát lehetne elhelyezni. A Sebestyénterv kéltéle házat is ir le, egyikben 24, másikban 32 lakással. Minden lakáshoz 'fürdőszoba is tartoznék.'Egyegy épület 11,823 köbméter beértett térfogaiból áll és igy köbinéterenkénl 150 forintban állapítva meg a költségeket egymillió 770 ezer forint körüli összegei tesz ki. Szerkezeti szempont szerint vasvázasaknak készülnének, másfél kistégla méretű kitöltő falakkal. A Kövér-'féle terv különösen azt vellc figyelembe, hogy olyan emberek száraára készül az épület, akik a nappali órákat nagyobbrészt munkahelyükön töltik és csak az éstt órákban tartózkodnak otthon. Ezért a szobák nem tul nagyok. Eszerint is minden lakáshoz fürdőszoba is tartoznék. .az épület pedig ugyancsak háromemeletes, vasbetonszerkezettel. A függő folyósokat és a sötét szellőztethetetlen hallókat teljesen elhagyta és Anyughívalal egyik tisztviselőjének közbenjárására Ismerte meg. Lippóék óvatos üzletemberek voliak, mert a készletek kötelező bevallása idején 'elfelejtették; a készletekel bevallani. A bevallási iven azt jelentették, hogy naponta 25 kiló gyanjupaniutol dolgozunk fel, ezzel szemben kiderüli, hogy naponta legbe- vesebb M bitó pamutot dolgoztak fel az üzemben. Természetesen kettőls könyvelés folyt, mely révén sikerült sokáig az adózás' (erén is félrevezetni a pénzügyi hatóságokat. Értesülésünk szerint az adóhivatal már intézkedett, hogv__ a vállalat üzííetí könyveit foglalják le és megindulI a vizsgálat annak kiderítésére, hogy áz adócsalás milyen mérvű. Beavatottak szerint tízezrekről van szó. A gazdasági rendőrségen a kihallgatások szerdán egész napon keresztül folytak. tervéből. Az egyes fakásők éfy és kétszobásakra készülnének, egyesek hálófülkével, némelyikhez nyitott erkély Is tartoznék. A lakásokban az előszobából a konyha, szoba és WC. közvetlen megközelitbelő, a szobából a fürdőbe, a konyhából viszont a kamrába lehel jutni. A tervezett épületben összesen hatvan ilyen lakást helyeznének él. Ennek áz épületnek beépített köbtartalma 13,800 köbméter és 200 forint beépítési költséget számit a tervező, úgyhogy körülijeiül 2 millió 760 ezer forintba kerülne. A Sebestyént- és Kövér-féle terv szerint is az egyes épületek teljesen sima homlokzattal készülnének, víz, villany bevezetésével. Egyelőre a fűtésük'vaskályhákkal történik, dó később közpdnti fűtésre rendezhetők be. Érdeklődéssel várjuk, hogy illetékes helyen melyik lerv mellett döntenek!, de mindenképpen reméljük, hogy a legrövidebb Időn belül valóban meg is indul az építkezés, hogy, végre egészséges, modern lakásokhoz juthassanak a szegedi dolgozók. Salaicali, borkősav, keserüső legolcaó bban SZEREDAINÁL nagyhereskedőknehengedmény Cttny Mihály a. 3.— Kárász a. 10.