Délmagyarország, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1947-04-04 / 77. szám

1) £ L M A G V A I< ü B S Z A G Péntek, 1947 április 4. SORSJEGY nélküt nincs REMÉNY FŐNYEREMÉNY megveheti 4 forintért Osváíh László főárusitónát KELEMEN-UTCA 11. Kovács Mária sz ybrászmüvésznö kiállításának ünnepélyes megnyitása (Szeged, április 3.) Szeged mü vésztársad almának és nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében nyilt meg csütörtökön délután a katolikus ház nagytermében N. Kovács Mária, a néhány év óla Szegeden élő országoshirü szob­rászra üvcszné kiállítása ünnepé­lyes kerelek között. Dr. Madácsy László mondott közvetlenliangu megnyitóbeszédet és ebben N. Ko­vács Mária művészi törekvéseire mutatott rá, külön kitérve a kiál­lított szobormüvek méltatására is. Külön mpgemlékezett arról a sa­játosan egyedülálló alföldi jelleg­ről, amely az egyqs majolikákon magas művészetté emelkedve mu­tatkozik meg. A megnyitó műsor keretében a szegedi ifjúsági kiskó­rus Szécsy József vezénylésével szerepelt nagy sikerrel. Gábor Je­nőné kulluráitbangn énekszámai Madácsy Lászlórié zongorakisére­tével és Boda Janka művészi he­gedüjáléka szolgáltatett még mél­tó keretet a kiállításhoz. Az egy­házművészeti kiállítás alaphangil­latáról P. Somogyvárv Heteny szólt. A n|igy érdeklődésre számot tar­ló kiállítás 10-ig Jjesz nyitva, hét­főn pedig Dorogi Imre festőmű­vész tart délután fél ölkor tárlat­vezetést. A szobormüvek ismerte­tésére húsvéti számunkban még visszatérünk. A KAMARA HÍREI A iiyillárnsilihi iizielek nyitvatartá­sinak rendje az ünnepek alatt Április hó 2-án, a megjelent szer­dai számunkban közöltük a 14.300/ 1047. K. Sz. M. sz. rendelet intéz­kedéseit, amely szerint nagypénteken valamennyi nyiltárusilási üzletet az üzletnyi­tás időpontjától délután 5 óráig, a fodrászüzleteket pedig délután fél (5 óráig szabad nyitvatartani. N a gLy s z o m b a l o n, amely na­pon ez évben a felszabadulás ün­nepe is van, az élelmiszer- és tü­zelőanyagkereskedéscket reggel 8 órától déli. 12 óráig, a fodrászüz­leteket reggel fél 8 órától? déli 12 óráig, a virágüzleteket reggel 9 órától délután 4 óráig és végül a . kizárólag cukorkát árusító üzlete­ket reggel 9 órától este 8'óráigsza­bad nyitvatartani. Nagyszombaton a többi üzleteket, valamint a koz­metikus-, manikűr- és pedikürüzle­teket efk'sz n^pon ál zárva kell tartani. A kamara értesíti a droguistákat és az illatszerkereskedőket,* hogy április 2-án. a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter az ér­dekképviseletek részére rövid utón • megengedte azt. hogy április 5-én a aroguaüzleleket és illatszerke­reskedéseket délelőtt 9 órától déli 12 óráig nyitva szabad tartani, azonban a foglalkoztatott alkalma­zottaknak százszázalékos munka­bérpótlék "jár. Húsvét hétfőn, áp­rilis 7-én, a droguaüzteték és# illat­szerkereskedések 8-tól 12-ig* tart­halók nyitva, azonban a kollektív szerződés értelmében alkalmazot­tak foglalkozatása tilos. Tekintse meg békebeli húsvéti hirahatunkai Közöljük a DóímagyarGrszág aiándéhsorsoíása utolsó előtti listáját (Szeged, április 3.) A vasárnapi SzAK—Újpest mérkőzés kapcsán a Délmagyarország igen népszerű ajándéksorsolást rendezett s a résztvevők hatalmas tömegére te­kintettet felemeltük a nyertesek számát 171-re. Kedd óta folytató­lagosan közöljük a nyertesek név­sorát. Mai számunkban az utolsó előtti listát hozzuk s vasárnap kö­zöljük az utolsó lajstromot. Min­denki kisérje figyelemmel legkö­zelebbi számunkat, hátha bekerült a szerenésés nyerők közé. A ma közöli nyerteseket felkérjük, hogy ajándéktárgyuk átvétele végett még a mai nap folyamán jelentkezze­nek a kiadóhivatalban: Ivugyela Mária Korona-u. 8., Kó­piás János Szenlháromság-u. 65., Koszorús Ferenc Somogyi-u. 24., Koczó Zoltán Újpest, Virág-u. 9.. Kovács Zoltán Batthyány-u.4., Kar­czul Gyula Petőfi S.-sugárut 7., Ke­szi Zoltán Tavasz-u. "4., Kardos Miklós Ttigó-u. 32á„ Kószö Ferenc Kelemen-u. 11.. Koczka Gézáné Csuka-u. 18., Kertész Ilona Rigó­utca 32., Lindók István Vercsács­utca 39., Lőwinger- Sándor Polgár­utca 20., László Iván Möra-u. 14. Miklósi Károly Pacsirta-u. 7., Málé László Tavasz-u. 18b., Nyilasi lsl van Bihari-u. 41., özv. Ördógh Sán dorné Arviz-u. 39., Pappos Béla Kossuth L.-sugárul 99., Eontyik Béla Fodor-u. Í9., Pálfy István So mogyitelep, IX. u. 540., Pintér Pál Kölcsey-4x. 3., Pávó Ferenc Móra utca 43., Schmidt Sándor Bocs kai-u. G., Simon Anlal Gvergyói-u 14.. Singcr József Párisi-körut 39 Szőke József Kistisza-u. 11., Sil­berer Teréz dr. Boros József-u 20., ifj. Szeles László Mihály Szőrcg, községháza, Szekeres Zsuzsanna Szücs-u. 11.. Sziráld Mihály Felső­tiszapart 8., Szokolyi Tamás Bol­dogasszouy-sugárut 57., Tóth Fr­zséljet Margit-u. 28., Tóth Imréné Retek-u. "36., Takó József Tisza L.-körút 46„ Tamási Antal Hélve­zér-u. 58., Vörös Balogh Mihály Szél-u. 4., Zákity Emil Margit-u. 28., Zsiga Ferenc Veresács-u. 23., Bacsa József Újszeged, Pillich K.­utca 38., Farkas György Vasas­szentpéter-u. 23., Harangozó Pe­temé Békéscsaba, III., Baross.-u 26.' szám. Szórakozzon a húsvéti OSSCCfiV AE* ünnepek alatt a sYSIlT BIY 55II ^énekesnő Mezey Jutka City Jazz és kávéház­ban kíséretével énekel Dizőz: ORLOV BRIGITTA — Társas összejövetelekre külön termek — Záróra szombattól kezdve reggel 4 órakor Kiskereskedők országos kongresszusa A Kiskereskedők Országos Szabad­szervezőiének kétnapos -kongresszusát április 6-án és 7-én, húsvétvasárnap és hétfőn tartják Budapesten. Részletes program: 1. Április 6-án, húsvét vasárnap fél 11 érakor a Sportcsarnokban or­szágos nagygyűlés. 2. Április 0-án, húsvétvasárnap cslc 7 órakor díszelőadás a Nemzeti Szín­házban a kormány tagjai és a politi­kai pártok vezetőinek részvételével. 3. Április 7-éli, húsvéthétfőn dél­előtt 10 órakor országos kiskereskedői kongresszus a kiküldöttek részvételé­vel a .Kiskereskedők Országos Sza­badszervezetének- központi székházá­ban. Budapest, VII., Somogyi Béla­ut 3/c. A vidéki kiskereskedőknek 50 szá­zalékos \asuti kedvezményt sikerült biztosítani olyképpen, hogy a leljes áru jeggyel felutazó kiskereskedők a KlSOSz-iiál leápolt igazolvány, vala­mint a Budapestre utazást igazoló vasúti jeggyel díjmentesen utazhatnak vissza. Az utazás megkezdése április- 1-én 0 órától kezdőcíik és 9-én 21 óráig visszautazásra érvényes. A Délvidéki Iparosok és Kereske­dők Szabndszerveze lének részéről Bo­yóky László kiskereskedő ügyvezető elnök vesz részt a kongresszuson, va­lamint különböző szakosztály vezetői. Minthogy a magyar közlekedésügyi miniszter a kiskereskedők részére meghatározott számú vasúti kedvez­ményt biztosított, kérjük a kongresz­szusöu rószlvenni akaró kiskereskedő­ket, hogy április 4-ig, péntek délután 5 óráig jelentsék be a DIKSz szék­házéban, Lectmer-tér ö._, akár sze­mélyesen, akár a 452-cs» telefonon. Kovács cuk orhakereshedő T sza Lajos körút 48. Homoki Arany * A'r • . minden iüszeraz'íetben KAPHATÓ a kitűnő asztali bor ismét y§ndic| csak a legjobbat! Öriási áldozatok ár:ín sikerült megszereznünk az amerikai MOPEX produkció czidőszerinti legértékesebb és legérdekesebb filmalkotását, az 5 LEPES KAIRÓ FELÉ eimü világfilmet, amelyet a világ legkeresettebb szüzséirója, B'IRÓ LAJOS irt A rendkívüli izgalmakkal túlfűtött cselekményü filmnek az afrikai hadjárat adja a miliőjét, kémdráma, emberek és kémek idegtépő harca. A pompás szereposztás: . Az angol liszt . . íRANCHOT TÓNK Bőmmel KKSCIf v. STOCHEIM Anna IN NI2 IJAXTEK A füm óriási meglepetés tesz, s ezért különös nyomatékkal hív juk fel közönségünk figyelmét. f Magyarországon Budapestet is megelőzve ősbemutató keretén belül SZEGEDEN bemutatásra kerül nagyszombaton; díszbemutató este fé! 8 órakor, húsvétvasárnap és hétfőjén 8, 5, 7 és 9 árakor és a következő napokon 5, 7, 9 órakor. a BELVÁROSI. MOZIBAN HÍREK NAPI R E N D Pénteken a színház és mozttí n.«tw tartanak előadást. Szombat, áprilK 5. Nemzeti Szánház: Este i'el 8 óra­kor: Maya. Operettberk. i A—5. Széchenyi Filmszínház: Féí '4, fél G, fél 8 órakor: Szépek szépe. Szí­nes film szenzáció. Belvárosi Mozi: Fél 4, fél 6, fél 8 órakor: 5 lépés Kairó felé Korzó Mozi: Fél 4, fé] 6, fél 8 éri­kor: Tarzan New-Vorkban. Mnzeum: Zárva. Somogyi könyvtár: Zárva. Egyetemi könyvtár: Zárva. Szolgálatos gyögyszerUValr! tJgry István, Tisza L.-körút 20; Frankó Andor, Dugonics-tér 1; dr. Kolsis .1. Endréué, Főldmives-u. 27; Zakar örök. K. Máthé M., Valéria­tér 1. . -oOo­— Értesítjük t. hirdetőinket, hogy iiusvéli számún kint hirdeté­seket szombaton déli 12 óráig ve­szünk fel. — Nagypéntek ünnepe miatt a* legközelebbi számunk vasárnap a rendes időben jelelni)?: meg. — Időjárás- és vízállás jelentés. Mérsékelt délnyugati, nyugati szél, felhős idő, többfelé átvonuló eső. A hőmérséklet lassú süllyedése folytatódik. Vizállásjetóntés: A Ti­sza Tiszabecsnél árad, lej jebb apadt Záhonyig alacsony, lejjebb magas vizállásu. Vizének hőmérséklete 7 10 fok közölt valtak.>zik.*Mai ti­szai vízállások: Tiwabecs 52 cm, (33 o/o"), Vásárosnamény 130 C>3\ Tbkaj 118 (81), Szolnok 627 (77), Csongrád 573 (73), Szeged 602 (72), AJVlacos Makónál 146 cm. (32o/o) —" A felszabadulás második év­fordulója alkalmából az ipartes­tület tagjai a Nemzeti Bizottság el-» nőkének meghívása alapján részt­vesznek az ünnepségen. Gyüleke­zés szombaton délelőtt 10 órakor, az ipartestületben. A nagyszombati feltámadási körmeneten a Szegedi Ipartestület tagjai r'észlvesznek. Gyülekezés szombat délután fél 6 órakor a belvárosi plébánia előtt. — A szombati hetipiac. A fel­szabadulási ünnepre való tekintet­tel a piac szombaton délelőtt 10 óráig tart. A piacon kizárólag csak élelmiszer, tüzelő.és termény áru­sítható. Húsvét tmtoii vásári Príma dugaüyus toll Frt. 25 — SLima sweizi kuli Frt. 30 — Szines dugattvus Frt. 32.— USA aranyozott toll Frt. 40— Akron örökiró Frt. 88.— SZEMESI Vállalat Telefon- B—41. Széchenyi-tér 7 • IIIBMII II —B IIIMW—If mjn KORZÓBAN Szonlbaton kerül .bemutatásra Budapestlel egyidőbén a leg­újabb Tarzan-film! Tarzan mulatságos ke.landj.ii a felhőkarcolók kőzött! Rengeteg bonyodalom 'és jóízű kacagást Jonny WeissmOiler Maureen O' Sutüv^n és C S i T A majom izgalmas főszereplésével TARZAN NEW-YORKBAN Nagypénteken szünet! A pénztár sem tart szolgálatot! — Szombaton csak egy előadás fél 8-kor. Hus: vét mindkét napján 4 előadás 3, 5, 7, és 9 órakör.

Next

/
Thumbnails
Contents