Délmagyarország, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1947-04-29 / 96. szám

4 (TffL'lRASrAKOdSXe Kedd, 1947 április 29. Lelkes hangalatban és a komoly munka jegyében zajlott le a MaDISz első nagyszegedi értekezlete A 48-as centenáris év nagy munkájára készül fel a demokratikus ifjúság (Szeged, április 28.) Ünuepí zászló­diszr borította be vasárnap a MaDISz Vörösmaríy-utcai székházát. A feljá­ratot is nemzetiszínű zászlók és a város zászlói díszítették, kétoldalt pe­dig virágok fogadták. a belépőket. A diszterem ablakait is virágokkal csi­nosították fel a MaDISz-fiatálok, a terem falain pedig jelmondatokat ol­vashattunk­— 1848 szellemében előre az if­júság jobb jövőjéért! — Oktatási re­formot! — Művelt, erkölcsös, boldog ifjúságot! Már korán reggel ""zsúfolásig meg­töltötték a termet a szegedi és sze­gedkörnyéki fiatalok, hogy részlyegye­nek a MaDISz nagyszegedi szerveze­tének első megyei értekezletén. A Himnusz elhangzása után Szirtes Ferenc, a MaDISz megyei cínöke nyi­totta meg az értekezletet, majd Dé­nes Leó polgármester a város nevé­ben köszöntötte az ifjúságot és kivánt sok sikert munkájukhoz. Ezután Túr­osán y i Lajos, a MaDISz országos központjának kiküldölte emelkedett szólásra, hogy fészletes beszédben ismertesse mindazokat a feladatokat, amelyek u MaDISz ifjúságra ínég ez után várnak. Bevezetőjében elisme­réssel adózott az eddig vé|zelt mun­káért, de hangsúlyozta, hogy az ed­dig elért eredményeknek kiinduló pontul kell szolgálniok a további len­nivalókhoz. — Konferenciánknak az a célja, hogy megindítsa ujabb nagy terveink végrehajtását, — mondotta, majd vá­zolta a legközelebbi és legfontosabb tennivalókat. Ezek Közé tartozik a » virágos falut, virágos vá­rosf« mozgalom, amely azl Ittzle ki céljául, hogy virágokkal ülteti be a kopár lerületekel és virágo­kat ültei ar Iskolák, gyárak, pa­rasztházak, hivatalok ablakaiba. Hasonlóan fontos,feladat a mezítlábas sportbajnokság megszervezése, hogy az ifjúságnak az a resze is bekapcsó­Hódhassék a sportba, amely eddig néni juthatott hozzá anyagi körülmé­nyei miatt. A harmadik fontos feladat a fiatalság kulturális nevelése, kultu­rális továbbképzése. — Mindezek mellett természetesen a legnagyobb mértékben ki kell ven­nünk a részünket az ország újjáépíté­sében,, — hangsúlyozta a továbbiak­ban Turcsányi. Lajos. Segítenünk kell a napkőzi otthonok rendbehozásánál Elő kell segítenünk, hogy azok a parasztgyermekek is rendes felügyelet, gondozás alatt lehessenek, akiknek szüleik egész nap nincsenek odahaza, hanem fáradságos munkában állnak. Ezzel kapcsolatosán meg kell emlé­keznünk május 4-éről Is: az anyák napjáról. Ne legyen egyetlen alván szer­vénél sem, amely ne ajándékozna meg bármilyen csekélységgel, vi­rággal, vagy ^nás egyébbel ls egy­egy sokgyermekes anyái. A következő nagy ifjúsági ünnepünk: junius első vasárnapja. F.z minden évben az ifjúsági egység , ünnepe. Méltóvá kell tennünk ezf a napot az hlén is Petőfi szelleméhez. Turcsányi Lpjos gyakori tapsokkal félbeszakított és hatalmas lelkesedés­sel fogadott beszédét azzal fejezte be, hogy az ifjúság határtalan opti­mizmussal nézzen jövője elé. Petőfi és á szabadságharcosok szellemében készüljön fel további munkájára és készüljön (a demokratikus Magyaror szág lökéletes felépítésére. Turcsányi Lajos, országos szerve­zési titkár szavait Szirtes Ferenc me­gyei eíuok köszönte meg, utána pe­dig a különböző kiküldőnek, és itju­sági szervezetek felszólalásai követ­Kezlek. Elsőnek Poliák László, a Ma­gyar Cserkészfiuk" Szövetségének sze­gedi kerülete nevében üdvözölte a MaDISz megyei értekezletéi és , Jiaiig­sulyQZla, hogy az újjászületett (magyar cserkészet együtt akar küzdeni „az egész magyar- ifjúsággal az ország újjáépítéséért. Som mer Pút a .do­hánygyári MaDISz kérését tolmácsolta a tanoncifjuság ügyének rendezésére, N a g y József a sáudQi'íalvi, Dombi Gyula pedig az algyői MaDJSz nevé­ben szólalt fel. Tápai MÍfria a Szo­ciáldemokrata ítjusagi Mozgatom, ilj. Gárgyán József a Szakszervezeti líjumuukás- és Tanoncmozgalom ne­vében üdvözölte a konferenciát. Ter­hes Ilona központi MaDISz szervező a leányok nevében különösen a vi­rágos falut, virágos várost-.mozgalom jelentőségét fejtette ki. Sörös Jenő tanfelügyelő az iskolákban a népi demokracia szellemének kialakításai és annak fontosságát hangoztatta, Zsillé Zsigmond rendőralezredes pedig, mint a rókusi MaDISz elnöke több gyakorlati tennivalói tárt az ér­tekezlet elé. Barek István, a Sze­gedi Egyetemi Ifjúsági Szövetség kép­viseletében különösen a 48-as munka fontosságága mutatott rá, amelyben az egyetemi ifjúság is ki akarja venni a részét. Végül az ullörők nevében Kosóczky Lajos szólalt fel és szintén melegen köszöntötte a MaDISz értekezletét. A felszólalásokra Turcsányi Lajos válaszolt és emléklapot osztott ki azoknak a MaDISz-ifjaknak, akik az eddigi munkában legjobban vették ki részüket. Emléklapot kapott: Nyári Furus Mária, Bohó Róbert, Bozóki Ferenc, Dombi Gyula, Major Mi­hály, Rácz Islván, Tóth József, Velró György, Barla Ede. Ezutáu Dombi Gyula közvetlen szavak kíséretében egy reniekbeké szí lett emlék kulacsot és egy könyvet nyújtott át ajándékul Turcsányi Lajosnak, aki meghatói! szavakkal köszönte meg a MaDISz szeretetének megnyilvánulását. Az ér­tekezlet Forgács István elnök zá­roszavaival és a Szózat eténeklésével ért véget. Az értekezlet résztvevői innen a Szegedi Nemzeti Szinhazbaii vonullak al, ahol a MaDISz nagyszabású ta­vaszi pagádéjál tekintették meg. l'er­jési László, bevezetőjében a matiné nagy jelentőségéről szóit, amelynek bevételét a közeljövőben iélesitendü Petőfi Sándor tanoncotthon javára fordítják. A változatos, gazdag müsey­kiemelkedő száma a nemrégen meg­alakult MaülSz-kórus volt, amely májusban I'emesvárott szerepel majd a romániai magyar népi szövetség ifjúsági csoportjának meghívására. A Ibit a 1 kórus jó összy lanultságban Bár­dos népdalfeldolgozásaiból adott elő és Soslakovics egy dalát énekelte Paulik Imre vezetésével. Tübl) szám­mal működött közre az egyre jobban fejlődő rendőrzenekar js Varga Le­hel karnagy vezénylésével. Majláth Mária mély lírai átéléssel szavalta Victor Hugó és Juhász Gyula egy-egy versét, Gáti Pái Bellock és Ady, Ka­marás Gyula pedig Petőfi és Mari­netti egy-egy versét adták elő hason­lóan jó átérzéssel/ és lendüfeltel. Kü­lönösen megtapsolta a közönség a két kis gyermekszinészno: Hervai iielLa és Witlels Irén ének, illetve akrobatikus táucszámail, Gyulai Pálné zongorakiséretével. Ferenczi Anikó, Solymossy Margit, Papp Júlia és Fehérpataki Ervin operaáriákat énekeltek nagy tetszés mellett Vá­rady László zongorakisérelével. Nagy Csilla ugyancsak a Nemzeti Szinház művésznője táncos-énekes operétt­részletet adott elő nagy sikerrel. A hatalmas lapsokkai fogadott műsort a szinház balettkarának száma fe­jezte be Kodály: Háry Jánosának to­boraöjával. A Tavaszi Parádét közebéd követte a MaDISz székházában. Ennék so­rán több jjohárköszöntő hangzott el különböző ifjúsági egyesületek, igy a Független Ifjúság, SzIM, Népi If­júsági Szövetség és a vidéki kiküldöt­tek, valamint a MaDISz régi és mai vezetői részéiről. Délután széleskörű sportműsor zaj­lott lé, este pedig nagyszabású kul-. lurverseuy a dohánygyárban. A dorozsmai MaDISz a kulturverseny győztese Esle a dohánygyárban a MaDISz szervezetek kulim-versenyen vettek részt A műsor kezdetére a termet zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők. Elsőnek a sándorfalvi MaDISz kul­tutgárdája adott elő szép sikerrel egyfelvonásos bohózatot, majd Ke­lemen Kristóf szavalta el nagy hatás­sal Ady »A magyar jakubinusok i dala* cimü versét. A MaDISz köz­pont mesejátékát is sok tapssal jutal­mazta á közönség. A dohánygyári MaDISz Vincze István »A munka hősein című rövid operettjét mutatták be. A dorozsmai szervezet népies tárgyú műsorszámai kapták a legtöbb tapsot. Nagy sikerrel mutatkozott be a somogyitelepiek kulturgárdája is. A somogyilelépick műsorszámaiból ki­tűnt, hogy az ő szervezetük követi legjobban a 48-as mozgalom irány­elveit A .kulturgárdák között a lxe­lyekések a következők lettek: 1. Do­rozsmai MaDISz, 2. MaDISz-központ, 3. dohánygyári MaDISz, 4. somogyíte­lepi MaDISz, 5. sándöH'aM MaDISz. A műsor után a nézőlc és a verseny résztvevői jó hangulatban még sokáig egVütt maradtak Megbonthatatlan mnnkásegyságet! KENŐOLAJOK p.„01B„rook,.,ai | VflCUUW OIL COMPANY R.-T. ieraftala Telep : Tisza pályaudvar, tclcfan : 7-77 Iroda; Bajcst ZuHioszky-ulca 16, lelcloa: 6—59 Figyelem! wsr Május 1-én, csütörtökön Figyelem! egységesen 1 forint a belépőjegy a „M4FIRT" Széchenyi Filmszínházba. Siessen megváltani jegyét, hogy 1 forintért minél jobb helyről néz­hesse meg a -1 A Nemzeti Segély gyeraekde lutanjan Vasárnap délután 200 izgaiomtói kipu'iiii A.sgjt í rnek luiiolU' meg a Áeinzefi Segeiy szeknuzaxum nagyter­mét. ixat szcgccU gyár numkasaumk gyermekeit hívta meg a Aciuzcu ae­gciy uerus es vidám nabszui­uazi mukaxmu és utána unom uzson­juinan icszi -ii.se ókci. Ragyogó órorn csillogott a >zeniekben, mikor Keleti János bánja Léitosmester tanulságos kis meséi elevenedtek ineg az apró figurák jútékübiui, hot a jóság, sze­retet és becsületesség fogalmai öl­töttek eleven képet, valtak uerüs és vidám pedagoguu eszközökké. A rossz elvette méu,u büntetését, a jó méltó jutátmát, a báóok megszólaltatták és boldog nevetésre késztették a gyer­meksereget, beékelve magukat mint­egy velük játszoliák a játékot, s a munkásán yuk és apák boldogan él­vezték játékban gyönyörködő gyerme­keik kacaját, orom volt a uétután (a gyermekeknek jjs örömteljes éimeny a gy ermekeikben gyönyörködő szülőd­ne*. xNem az első alkalom napjainkban, hogy vasárnapi gyerweketoadást lá­tunk s íme ismét akad köztük olyan xs, mely nem pénzért, hanem csupán tiszta önzetlen áldozatos szeretetből történik. Ki törődött a régi fasiszta világban a íuunbásgyennekckkel, ki liivtu meg őket, szórakoztató vidám uzsonnára a még ijó időkben .. Eszünkbe jut a .Nemzeti Negély gyermekdélutánján, hogy igazi egy­szerű emberi szívvel, milyen szerény eszközökkel mennyi oromét és mu­solyt csalhatunk tus emberpalántáink arcára, s azoknak a kis embereknek szivébe, akik csuk most ébrednek öntudatra s mennyi kedves emlék lesz ezekből számukra az élet későbbi éveiben. Nem üzleti célból rendez­ték nekik ezt a mulatságot, kanom tisztán azért, hogy kapjanak valamit, egy. kis színes élményt, egy kis de­rűs ,mosolygó ünnepnapot. Keleti Já­nos, az öreg bábjátékos, nem kért fizetést azért, hogy meséket varázsol­jon, egy csomó munkásgyerinek képze­lete elé, gyermekrajongó lénye kis egyszerű eszközzel elérte a céltt a szivek derűjét. Tóth Gyula, a Nemzeti Segély titkára rendezte a vidám összejövetelt, ő gondoskbdott u finom uzsonnáról, az ő érdeme ez a kedves gyermek­délutáni — Arccal a gyermek felé, — ez a mi jelszavunk — mondotta Tóth Gyula, aki ö hónapja vezeti felesé­gével, 2 gondozónővel és ujabban dr. Einta Józsefné zöldkereszles vé­dőnő egészségügyi bekapcsolásával a Nemzeti Segélyt és annak a Tiszu­parlra néző, Őü gyermeket ellátó nap­közi Otthonát és bölcsődéjét. Igyeke­zet, güívdossúg és a gyérinek határ­talan szeré te le látszik meg muukáju­kon. Végig látogattuk az előadás szü­nctjében a helyiségeket, a napközi ofihont, apró ágyacskákkul telt háló­szobákat, láttuk a jól gondozott, or­vosi ellenőrzés alatt áUó gyermeke­ket. S amil láttunk, az valóban mély nyomot hagyott beiinünk, mert mond­hatni, hogy az eredményt valóban minimális ősszegből teremtették élő. Az uzsonna alkalmával összegyűlt szülők között régi ismerősökkel tü­laláiközunk; Köböl PáJ, volt mórakerti jcgyszedővel, aki most gázgyári mun­kás. Két kisgyermekéi szokta ide­hozni, akik mindig arra kérik: • apuka vigyen el minket abba a. szép mesék házába .. .< Balogh N. Péter uj ságárus is itt van a gyermekeivél, a gyermekek a napközibe járnak és mint mondja: »valódi legjobb házi­koszlot kapnak», de ezenfelül szel­lemi táptálékot is: verset tanulnak. Sajnos, 'hogy az újjáépítésben nagy, szerepre hivatott Nemzeti Segély óly sok anyagi nehézséggél küzködik, ám­bár még ezeken keresztül is, erőfeszí­tések árán, szép és eredményes mtjQ­kát végez. Ez jut eszünkbe, miiod hazafelé az utcán divatcikkek és luxuskirakatok között vezet el utunk. Az aránytalan pénzelosztásra goncjo­i lünk, annak égető szükségességére, ! hogy ilyen nagyjelentőségű szociális intézmény á jelenleginél fokozottabb I támogatásba részesüljön,

Next

/
Thumbnails
Contents