Délmagyarország, 1947. március (4. évfolyam, 50-73. szám)

1947-03-30 / 73. szám

2 dílmagyarorszag Vasárnap, 1947 mároius 30. Ma minden szegedi demokrata a Déimagyarország érdekében agitál! Kommunista falujárók külvárosi látogatása a Délmagyar­országért — Dó előtt a Nemzeti Szinház művészeinek műsorát közvetítjük a kiadóhivatalból Szerezz u\ előfizetőket a Délmagyarorsztügnah! (Szeged* március 29.) A város és ' a Délmagyarország munkatársa, a környék dolgozó ki&mberei már | Sétahangverseny és inallné. régen tudják, hogy a Délmagyar ország pz ő lapjuk, az ő érdekei­ért küzd és keményen* megalkuvás nélkül áll ki minden igazságos ügy­ért. Legkérlelhetctlenebb üldözője a reakciónak és leghatásosabb fegyvere a demokráciának a Dél­jnagyarország, amely már számta­lanszor bebizonyította, hogy nem­csak pártlap, hanem minden dol­gozó munkás, paraszt, polgár és értelmiségi réteg, harcos újságja. A mai napon # Délmagyarország ' megerősiti közvetlen kapcsolatait az olvasóval, akik lefkesen támo­gatják a lap akcióit és az ő segít­ségükkel igyekszik n?a olvasó s élőfizető "táborát gyarapítani, hogy ezáltal még Jiatásosabbá tegyük a demokrácia fegyverét* a Délma­gyarországot. A szegedi falujárók több cso­portja kapcsolódott bele a Délina­gyarország-agitációba, amely a mai nappal megindult és önként fel­ajánlották, liogy a mai vasárnapot a szegedi külvárosok népének meg­segítésére szentelik. Ez leszt a Dél­Magyarország ajándéka a perifé­riák proletárjai részére. Ujsomogyitelepcn reggel 8 órától .'az iskolában díjmentesen javítják meg a szerszámokat* edényeket és cipőket a falujárók. Somogyitclepen, a Kommunista Párt székházában (VII. utca) reg­gel 8 órától díjmentesen javítják meg szerszámokat, edényeket és cipőket a Szegedi Kenderfonógyá* kommunista munkásai. Este 7 óra­kor az iskolában kullurestet ren­dezünk a Szegcdi Kenderfonógyár szán játszóival, belépődíj jiélkiu. • Kcoskéslclepon reggel 8 órai kez­dettel a községi iskolában Ingye­nes közigazgatási és jogi tanács­adás. Reggel 8 órakor a kul tárház­ban Egyenes edény- és cipőjavítás. Délután fél 3 |órakor a kultúrház­ban gyermekek részére mesedél­után és ingyenes uzsonna. Délután 4 órakor, műsorral egybekötött népgyűlés, előadó Dániel György, Húsvéti töltőtoll vásár! Príma dugattyús toll Stima sweizi kuli Színes dugattvus USA aranyozott tolí Akron örökiró SZEMESI Telefon: B— 41. Frt. 25.— • Frt. 30.— Frt. 32.— Frt. 40­Frt. 88.­irodagép Vállalat 'Széchenyi-tér 7. magkereskedés SZEGED, KISS UTCA lEB&f «ai»ak fajlaazonossági és csiraképességi szavatossággal. Takarmányrépamag kg.-ként 5 kg-on felüli vételnél kg.-ként Korai cukorborsómag kg.-ként Eredeti dániai káposzta és kalaráb magvak. 8 770 4-50 Vasárnap -<délelőtt 10 órától a Délmagyarország kiadóhivatalából a Szegedi Nemzeti Szinház művé­szeivel mikrofonon keresztül ni­vós hangversenyt és matinét köz­vetítünk délután, 2 óráig. A műsor , szereplői a Szegedi Nemzeli Szin-' ház legnépszerűbb színészei: Gyu­lay Lenke, Havady Nagy Ilona, Hottv Éva, Kőműves Erzsi, Majr látli Mária, Szondy Biri, Versényi Ida. Zentay Anna, Deák Sándor, Gát) Pál, Kamarás Gyula, Káldor Jenő, Kenessey Ferenc, Kozák László, Koppány, Lázár Gida, Su­gár Jenő, Darvas Ibolya, Dénes Erzsi, .Érdy Pál, Ferencz Anikó, Halász Kálmán, Horti Hilda, Kas­sav János, Lánczy Éva, Latkóczy Hédi, Lázár Márta, Nádas Tibor, Pogány Zsuzsa, Papp Júlia, "Seres József, dr. Sikolya István. Steinér Dezső és Szanali József. Zongorán kisér Várady László, az összekötő szöveget Dániel György mondja. 4 Délmagyarország vasárnap azokhoz fordul, akik eddig piég nem kapcsolódtak bele előfizetői­nek és olvasóinak nagy táboriba és szeretettel liivja őket, segítse­nek nékünk országot, jövőt és de­mokráciát épitő munkánkban. Mi­nél nagyobb a tábor* amely mögöt­tünk van, annál erősebbek va­gyunk és annál eredményesebb WAAYJIMMMWMM^Bffl' HIHIHI IINIII in Saíalcalí, borkősav, fceseriisó leg olcsóbban SZEREDAENÁL nagyhereshedohneh engedmény Cserzy Mihály u 3. — Kárász m 10. lesz a harcunk, amelyet az apró egzisztenciák érdekében vivunk. Aki demokrata és szocialista* az álljon mellénk és szerezzen mi­nél több uj előfizetőt aTOélmagyar-/ országnak!. Ortutay Gyula kultuszminiszter: Kiderült, hogy a szegedi egyetem ifjúságának nagy százaléka nyugatos vagy Hunyady-páncéios volt Gyors és erélyes rendszabáiyo kai akadályozzák meg, hogy az egyetem jobboldali tömegmozgalmak szinhelye legyen A nyugati közvélemény meglepődött azon. hogy a szabad vallásoktatást itt egyesek jogfosztásként igyekeznek feltüntetni (Budapest, március 29.) Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi mi­niszter szombaton reggel hivatali helyiségében fogadta a magyar saj­tó képviselőit és tájékoztatást adott kultúrpolitikai célkitűzéseiről és azokról a feladatokról, amelyeknek megvalósítása minisztériuma ha­táskörébe esnek. A miniszter mindenekelőtt a pe­dagógusok státusrendezéséről be­szélt, hangoztatva, hogy az főleg a munkáspártok ösztönzésére kedve­zően alakul. A tanítóság és tanár­ság plsó kategóriái* felé a státus­rendezés jó eredményeket hozott. A költségvetés dotációjától függ, hogy a további kategóriák mRven státusrendezésben fognak részesül­ni. Ugyancsak költségvetési pro­bléma a demokráciára való neve­lést biztosító tankönyvkiadás és az általános iskola megszervezése is. Művelődési politikánk egyik sarka­latos kérdésének tekintem — mon­dotta a miniszter — a kűláll a mok­kái való kulturegyezmények meg­kötését is. Részletesen foglalkozott a miniszter a szabad vallásoktatás problémájával és hangoztatta, hogy a nyugati közvélemény meglepe­tésser értesült arról, hogyj a szabad vallásoktatás bevezetését Magyar­országon egyesek ugy szeretnék feltüntetni, mintha Jogfosztásról, vagy a demokrácia elleni merény­letről lenne szó. A vadas- cs köz­oktatásügyi minisztérium terveze­tében szó sincs arról, bogy bárki­nek a lelkiismereti szabadságát.a vallásoktatás, terén sérteni akarná. A cél csak az, hogy aki nem akar­ja gyermekét vallásoktatásban ré­szesíteni, kivonhassa gyermekét a vallásoktatás alór. A hitoktatás le­hetősége minded* felekezetre nyitva áll, csupán a kötelező jelleg szű­nik meg. A kultuszkormányzat semmilyen vonatkozásban sem kí­vánja az egyház jogait sérteni. A vallás- cs közoktatásügyi mi­niszter végül szólt a szegedi tün­tetésekről és- utalt azokra a félhi­vatalos jelentésekre, amelyek alap­ján kiderült, hogy a szegedi egye-' temi ifjúság igen nagy százaléka nyugatos, sőt sokan vannak, akik a Hunyadi páncéloshadosztály tag­jai voltak. A vizsgálatot a jelenté­sek alapján nyomban megindította. Az' Igazságü.gyminiszterrel egyetér­tésben kidolgozzák annak a gyors és erélyes rendszabálynak módo­zatait, amelynek alkalmazása álla1 lehetetlenné válik majd, hogy az egyetem jobboldali tömegmozgal­mak szinhelye legyen. — A magyar értelmiség ne a kivételezett osztályokhói kerii'jön ki, hanem a munkásságból és a parasztságból. Az a. közéopsztály­beli ifjúság,' amely a maradiság mellé szegődik., nem lehet értelmi­sége a magyar demokráciának. Ortutay Gyula ezután, az újság­írók által feltett kérdésekre vála­szolt. A többi között közölte a mi­niszter, hogy a szabad vallásokta­tásról egészen uj. törvény készül, annál is inkább, mert ez sokágú és sorozatos rendezést kiván. Egyébként a kérdés felvetődésc­kof kitűnt és a törvény előterjesz­tésénél ínég. jobban meg fog mu­tatkozni, ,hogy bizonyos reakciós erők mennyire elevenen élnek még ebben az országban. A szegedi tüntetésekkel kapcso­latban felvetett kérdésekre a mi­niszter a következőket felelte: az­zal kapcsolatban* bogy a munkás ság" „a rendőrség segítségére sietett, meg J*ell állapítani, hogy a demo­kráciának a maga önvédelmére minden eszközt fel kell használ­nia. Nem szabad engedni, hogy antidemokratikus erők formális de­mokratikus jogokkal a demokrá­ciát buktassák meg. Mégegyszcr eb­ben az országban engedékenyek nem lehetünk. Komoly figyelmez­tetés erre a weimari Németország példája. A miniszter végül néhány rész­letkérdésre is kimerítő felvilágosi tást adott. Hangya Hűtőház $ zeoed, Ilona ofea 18-20 Megkezdte jéggyártását, Kórházak­nak, klinikáknák, iparvállalatoknak, hentes- és mészárosoknak, cukrász­dáknak, magánosoknak minden meny­nyiségbén hájhoz szállítás Telefonrendelés: 406. és az összes Hangya fiokoknái 31-én, hétfőn délután 5 órakor a Kálvinién székházban szakszervezeti aHiÍva-@ríefí«zfetet farftó Megjelenni tartoznak a szakmai vezetőségek és üzemi bizottságok kommunista tagja. — Belépés a sárgaszínű belépési igazolvány és a tagkönyv együttes fel­mutatása mellett mi a Kis Hungária MENETRENDJE! Délelőtt: Tavaszi sör — Zónák­Ebéd: Halkülönlegességek — Flekken Vacsora: Szegedi halpaprikás — Turóscsusza Étlap szerinti 4'eikülőnlegességek. Ebédek és vacsorák rendezésére külön termek Bruckner Testvérek Kérje ingyenes árjegyzéke mel 1 SZEGED. Nagy raktár „ tűzhely, háztartási felsze­relés, zománc edények és permetező gépekben. Vaskereskedő s Sg^ptlTkte Vasudvar. Telefon: 3-97 : * Kossuth Lajos sugárut és Ti>fcti Lajos körút sarok :­Belváros! - mozi Telefon -. 6—25. Ma vusárnap utoljára MOPEX színes film Riói éjszaka Alice Fay és Don Air,eche ragyogóan tzellemes film e Március 31-től április 3 ig hétfőtől csütörtökig A szezon legsikerültebb filmje Charles Laugthoh és Deanna Burbin felejthetetlen filmje: ÖRÖK ín Vidám bonyodalmak egy háznsság körül híradó Ffőállások: íéí 4, téfó és féf 8-kor. Pénz tárnyitás délelőtt 11—12, dél­után az előadások előtt félórával. Húsvétra: a Broadway varázslóiéi. (Jankce Dnodlc)

Next

/
Thumbnails
Contents