Délmagyarország, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-27 / 48. szám

Csütörtök, 1947 február 27. DÉLMAGYARORSZÁG 3 mammm Hadisegélyesek nagygyűlése nflPIREnQ Csütörtök, február 27 Nemzeti Színház: Este 7 'rafcor: Három egyfelvonásos. Premierbériet. Széchenyi Filmszínház: FéJ 4, iéí 6 és fél 8 órakor: Hová lettéi drága völgyünk. Belvárosi Mozi- Fél 4. negyed 6 és 7- Leányálom. Korzó. Mozi: Fél 1, negyed >' és 7 órakor: Tavasz a Broadway Muzeuni: Nyitva 9-1 öl 5->g Somogyi könyvtár: Nyitva S-íől es­te 7 óráig. Egyetemi könyvtár: Nyitva 8-tól este 7-ig. -oOo­Szotgálatos gyógyszertárak: Vgry István, Tisza Lajos-körut 20. Frankó Andor, Dugonics-tér 1. Dr. Kotsis J. Endréné, Földműves-utca 27. Zakar örök. Máthé M., Valéria-tér 1. —oQo— —- fdiijárásjelenlés. Várhaté időjá­rás csütörtök estig: Ma még erős szél, helyenként viharos szél, holnap gyen­gülő északnyugati, északi szél, felhő­átvonulások, több helyen futó hava­zás, havaseső, helyenként hófúvás. Az éjszakai lehűlés fokozódik, a nap­pali •hőmérséklet emelkedik1. — A Dolgozók Kereskedelmi Középiskolájának megnyitása f. évi március hő 1-én! délután' 4 óraJ kor lesz az állami kereskedelmi középiskolában (Kazinczy-utca 1.). Beh-atás február 28-án délután 1­löl 6-ig és március 1-én délelőtt 8-tól 12-ig az iskola igazgatói iro­dájában. A felvételhez a követ­kező okmányok szükségesek: a) KHületé&i anyakönyvi kivonat, b) utoLtá iskolai bizonyítvány, c) er Kölcsi bizonyítvány, d) politikai megbízhatósági bizonyítvány (iga­zolási határozat, rendőrhatósági bizonyítvány, vagy szakszervezeti igazolás). — Kölcsönt kapuk a sicgföí i öle séglermetök. Jelentettük, hogy Somo­gyi Imre gazdasági tanácsnok Buda­pesten tárgyalásokát kezdett a ne­héz helyzetben levő szegedi zöldség termelők hitelakciója ügyében A tár­gyalásokat a hét elején GáU Tivadar aljegyző és a zöldségtermelők kikül­döttéi' folytátláK. A megbeszélések erednlényre vezettek és a Földműves­szövetkezetek Országos Központjá ut­ján 00 ezer forint, a fővárosi kert­gazdaság utján pedig 30 ezer forint' segítséget kaptak. A -zegedi bolgár­kertészek külön 70 ezer forint Kiuta­lásban részesülnek a budapesti Köz­ségi Élelmiszerüzem ulján. — Emlékező közgy űlés a szent­egylefbcn. A zsidó szentegylet feb­ruár 27-én, csütörtökön este fél 6 órakor a hitközségi székház föld­szinti helyiségében Mózes halálá­nak évfordulója alkalmából' ren­des közgyűlést tart, amelyen meg­emlékeznek az év halottairól. — Népfőiskolai előadások február 27-én, csütörtökön délután 5 órai kez­dettel az Alf. Gyakorló Polgári Isko­lában (Bola'ogasszony-sugárut 8.J. Elő­adók: dr. Madácsy László: A ma­gyar irodalom fejlődése elemzések­kel)' 5-7 óráig. Párkányi I.ászló: A modern fizika világképe 7—8 óráig. — A vádlott bizonyítványt küldőn, elrendellek a felárt"/talárét. Még 1945-ben indult' eljárás a népbirósá­gon Balogh Tslván kovácsmester fef­sőközponti lakos elfen s 1947-ig nem tudták az ügyel befejezni",' mert a vádlott a főtargyalásróí különböző in­dokokkal mindig távolmaradt. A szer­dai tárgyaláson ismét nem jelent meg, Iianem orvosi bizonyítványt küldött maga helyett. A vádirat szerint a feL sőközponli nyilaskeresztes párt veze­tője volt 194í-oen. azonkívül a Ges­tapónaK és a rendőrségnek adatokat szolgáltatott. Minthogy a vádfo'ttnem hajlandó Dirőság elé állni, dr. Líppay László népügyész indítványára a nép­biróság Kozma-tanácsa elrendelte a vádlott letartóztatását s á vádlottat, amennyiben tényleg beteg, a rab­kórházba szállítják be, hogy a 'rövid határnapra kitűzőit főtárgyalás meg­4ariható legyen. (Szeged, február 26. A szegedi ha­cJUsegélyesek és hadigondozottak nagy érdeklődéssel és reménykedéssel te­kintenek a Magyar Kommunista Párt hadigondozott nagygyűlése elé. A feg­nagyobb nyomorúságban, családfenn­tartó nélkül élő szegedi hadisegélye­sek, hadigondozottak mindezidéig hiába fordullak akárhová, senki sem tudta megfelelő eredménnyel "elintéz­ni "ügyüket. Így az elmúlt nagy hi­degekben is 'fűtetlen szobákban, hiá­nyos táplálkozás közepette húzták meg magUKat havi hal forintos vagv 15 forintos segélyükkel. A Magyar Kommunista Párt most elhatározta, hogy segít a Ieh-tőségek szerint ezeken az elesett, nyomorgó embereken ós családjukon. Pénteken délután 3 órára ezért nagygyűlésre hívta össze a városhála közgyűlési termébe Szeged valamennyi hadigon­dozottját és hadfsegélyesét. fit meg­vitatják azokat a (ehetőségeket, ame­lyekké] sorsukon segíteni tudnának és a Magyar Kommunista Párt min­den lehetőt elkövet, hogy közhenjár­jon érdekükben. Külön Is t'eíhivjhz minden hadigondozott és hadisegé­Ives figyelmét, hogy saját érdekében, pártkülönbségrc vájó kkintet nélkül jelenjék meg a pénteki' nagygyűlésen. bizottság vizsgálatairól tett jelentést A bizottság általában súlyosabb kilengést nem tapasztalt a kereskedőknél, Simon tanácsnok jelentése -zerint az elrnu'i! íiéfcn 130 vagon tűzifa érkeze'i Szeged­re, valamint 3 és félvagon saáa, min­félvagon koksz. a titokzatos GÓLEM Belvárosi PÉNTEK Kétnapos értekezletet tartanak a szegedi szakszervezetek képviselői Piros László és Andrási Antal, a Szakszervezeti Tanács kiküldöttei is beszámolót tartanak a konferencián (Szeged, február 26.) A Magyar Szabad Szakszervezetek március 1-én és 2-án konferenciát tartanuk Szege­den. A dolgozók összességének érdek­védelmi szervezete tartja megbeszélé­sét két napon keresztül. Az értekezle­ten a központ kiküldöttjei: Piros László, a szakszervezeti ianács he­lyettes főtitkára és Andrást Antal, a szakszervezeti tanács képviselője is résztvesznek. A konferencia a szak­szervezeti székházban (Kálvária-utca 10. szám) 'reggel 9 órakór kezdődik. Az első nap munkaterve a követ­kező: Megnyitó beszédet mond Ko­mtfesín Mihály, a szakszervezet me­gyei titkára. " Utána a konferencia megválasztja elnökségét, majd a két munkáspárt és a Nemzeti Paraszt­párt szónokainak üdvözlő beszédei következnek. Általános beszámolót tart Piros László, a megyei titkári beszámolót Komócsin Mihály mondja Ezután Következnek a hozzászólások. Az első nap a tanácskozás 3 óráig tart.i Március 1-én a küldöttek és hoz­zátartozóik részére esté fél 10 órakor a Széchenyi mozgóképszínházban be­mutatják a .Ködös ifjúság* cimü íVgvszabasu orosz filmet. Március másodikán a konferencia ugyancsak 9 órakor kezdődik'. A má­sodik nap munkaterve a következő: Szervezési beszámolót mond Andrási Antal. Ezután oktatási, nőkérdés, tár­sadalmi "biztosítás, mezőgazdasági és szövetkezeti kérdésekről tartanak be­számolót, melyet vita követ. A kon­ferencia a második nap délután 2 órakor ér véget. Március 2-án a munkásszinjáfszók szórakoztatják nívós műsorral a kon­ferencia résztvevőit és hozzátartozóit. Zona vacsora 1-40 Béla íyXtc Orlov Brigitta énekel Raffay étterem és kávéház flz elszámoltató bizottságok elsősorban a nagygazdákat vizsgálják fejül — javasolta a Kommunista Párt kepv!selö> a közellátási értekezleten (Szeged, február 36.) A szerdai köz­ellátási értekezlet a városházán a fő­ispán távollétében dr. Tölcséry László tanácsnok elnöklésével folyt le. Simon József közeltálási tanácsnok e. Ikenyér­és 'lisztetlátásról tett jelentést. Bejelen­tette, hogy egyelőre tartalékkészlet áll rendelkezésre, igy fennakadás nem vár­ható. A cukorbeszerzés ügyében Sípos Bálint vezetésével jártak fenn Buda­p.steni a kereskedők és ennek eredmé­nyeképpen előreláthatóan tekintélye­sebb mennyiségű cukor érkezik Sze­gedire. A Községi Élelmiszerüzem egy vagonra kapott Ígéretet. A január hó­napra kiutalt 350 mázsa szappan igen nehézkesen érkezik és a leszállítás kö­rül apróbb zökto.nők mutatkoznak. A közellátási bizottság felirattal fordul a ?:appangyáihoz, hogy létesítsen Szege­den is raktárt, vagy pedig helyezzék ismét üzembe a havi ötvagonos kapaci­tású, jólfelszerelt szegedi „Hápé"-szap­pangyárat. Februárra egyébként ujabb 340 mázsa szappankiutalást kapott Sze­ged:. Székely László elvtárs, a DIKSz fő­'itfeára a szappankérdés kapcsán felszó­lalt cs' a kéményseprők számára ként megfelelő mennyiségit kiutalást, mert a mostani mennyiség nem elég a mun­ka utáni egészséges tisztálkodásukhoz. Simon tanácsnok jelentést tett a mult: héten megalakult elszámoltatási bizottságok munkájáról is. Az elmúlt hót folyamán hét bizottság végezte a munkát és 168 gazdát számoltatott el. Ennek során összesen husz mázsa gabo­nafélét foglaltak le. Azóta a város egész területén már 27 bizottság ellen­őrzi a> beszolgáltatásokat. Bedő Kálmán elvtárs ezzel (kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban a nagy­gazdákat vizsgálják felül, mert ott van­nak a nagyobb tartalékok és nem a sze­gény, újonnan földhözjuttatottaknál, akik e földön kívül sémim it sem kap­tak és az idei nehéz évben segítség nél­kül keltett dolgozniok. Azi értekezlet határozata értelmében az elszámoltató bizottságok ai jövőben kocsit kapnak és a kocsit rendelkezésre bocsátó gaz­dáknak ezt beszámítják a közmunka­vált ságiába. István Béla közellátási felügyelő a mutit héten ittjárt közellátási repülő­A MKP szegedi orvoscsoportjának rendezésében, vasárnap dj e. 11 órakor a Városháza közgyűlési termében EGÉSZSÉGPOLITIKA cimen tart eiőadást dr. Kalocsai Kálmán a Pázmány Péler Tudo. mány Egyetem magántanára Figyelem! A Figyelem Kis Hungáriában csütörtökön, szombaton és vasárnap este a táncoló kö­zönség közül legszebben táncoló „SWING"-PÁR HUNGÁRIA FLIPPET KAP. Zsűri a Nemzeti Szinház tagjáiból áll. A Nemzeti Parasztpárt ui főtitkára Erdei Ferenc (Budapest, február 26.) ^ Nem­zeti Parasztpárt politikai bizottsá­ga a párt bizottsági és szervezeti egységének megszilárdítása ' érdé­kében a kővetkezőket határozta el: 1. Az állandó politikajÁkészüitség biztosítására a politikai bizottsátl 7 tagu végrehajtóbizottságot alakí­tott. A végrehajtóbizottság tagjai: Darvas József, Erdei Ferenc, Far­kas Ferenc, Gém Ferenc, Nánássi László, Szabó Pál és Veres Péter. 2. A főtitkári tisztségre Erdei rencet választották meg. Főtitkár­helyettesek Gém Ferenc és Náná­si László. j A politikai bizottság e dönté­sével biztosította a Nemzeti Pa­rasztpárt történelmi paraszti po­litikájának töretlen érvényesítésé^ feloldotta a belső ellentéteket és megvetette a pártegység alapját. V politikai bizottság egyértelmű aka­ratával megteremtette azt az egy­séges parasztpárti vezetést, amely megvalósítja a munkáspártok szer­vező harcait és a velük egyenran­gú önálló paraszti pártot. 1 Ugyanezen az ülésen a politikai bizottság tudomásul vette Kovács Iinrének a párt elnökéhez intézelt levélét, amelyben bejelenti a párt­ból való kilépését. A párt styn Jat­tal látja Kovács Imrének a iáit eredeti irányvonalától vaív eltá­volodását és azzal vészi, tudomásul a kilépést, hogy személyi szem­pontok nem érinthetik a" paraszt­ság felszabadításának nagy ügyet A párt inegy tovább a haíadás és történelem utján. •ooooooo — A szegcdi áll. fcIsölaprüsIU'a mellett működő dolgozók ipari'ko­zépiskolájának március 1-én dél­után 4 órakor kezdődő ujabfcf első­osztályába február 28-ig léiül be­iratkozni az intézet igazgatói iro­dájában, Kálvária-tér 5b, teF fon 666. MaDISt-lilr. Az alsóvárosi MaDISz vasárnap délután 6 órai kezxk í tej mű­soros léaaéhitánt rendez, amel/ep a Munkáskulturszővelség szinjalszAr szolgáltalják a műsort. Jó zenei Min­denkit szívesen Iát a Vezetőség 4 SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ SZEGED) TELEFON 490 Mától mindennap I Budapesten tízezres tömegek gyö­nyörködtek a legújabb amerikai filmben : Hová lettét drága völgyünk ? JUchard Llewellyn világhírű regénye filmen A szív filmje, amelyet nem lehet elfelejteni Főszereplők : Walter Pidgeon Maureen Cffiara Azonkívül Budapesttel egyidőben a legújabb Mafirt Krónika és Francia Hiradó Előadások a hosszú műsor miatt fél 4, fél 6 és fél 8-kor kezdődnek Szabad Szakszervezetek Csongrádé gyei Konferenciája márc.l-én 12­Szakszervezeti székházban

Next

/
Thumbnails
Contents