Délmagyarország, 1947. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1947-01-21 / 16. szám
O E L M A G Y A R O li S Z A G KEDD, 1947 JANUÁR 21. élőfeítélele a gyors, alapos és kíméletlen tisztogatás a koalíción belül. Ha a Kisgazdapárt ezekben a so; a döntő napokban átérzi azt a történelmi felelős-] mokrácia o'lyan rohamos séget, amely most egész súlyával erre lendülhet, amilyenre még (Szeged, január 20.) Az Újonnan Földhözjuttatottak Országos Szövetsége (UFOSz) vasárnap délelőtt tartotta szegedi alakuló gyűlését a Szakszervezet székházban. El>ből az .alkalomból Szegedre érkezett Dögái Imre az UFOSz főtitkára és Horváth Lajos a Földmüvesszövetkezetek Országos Központjának titkára. A szeA; MKP koalíciós vacsorája l'ta: Gárdos Sándor A Magyar Kommunista Párt nagyszegedi pártbizottsága szombaton este a Szabad Nép Irodalmi és művészeti előadása után a fővárosi szereplők tiszteletére. a Tisza-szálló üvegtermében vacsoaált rendezett. Szegedén talán ez volt az első politikai vacsora, amelyen az összes politikai pártok, a szakszervezetek, e város, a honvédség, a társadalmi egyesületek, politikai szervezetek, szóval a munkásság, parasztság és haladó értelmiség színe-java megjelenít. Más volt ez, mint a régi világ szokványos politikai bankettjei, ahol a vezető s elnyomó réteg urai ünnepelgették egymást. Az MKP szombat esti vacsoráján ügyes elrendezésben egymás mellett ültek a fehér asztalnál kétkézi mynkások a művészekkel, kérges tenyerű parasztok egyetemi tanárokkal, mind csupa dolgozó ember, akik őszinte hívei és bátor harcosai a demokráciának. Az összejövetel hangulata alakította ki az MKP szdtnbat esti rendezvényét koalíciós vacsorává. Különös jelentőséget -adott ennek a koalíciós vacsorának az a körülmény, hogy a demokrácia államvédelmi rendőrsége éppen most leplezte le az ellenforradalmi elemek összeesküvését és ez a magyar köztársaság ellen megkísérelt gálád támadás közelebb hozta egymá-hoz azokat, akik igazán- s becsületesem féltik fiatal magyar demokráciánkat. A Magyar Kommunista Párt ezzesz összejövetellel alkalmat adott a koalíciós pártok és demokratikus intézményi k vezetőinek, ha?iy kifejezési', adjanak felháborodásuknak a gaz merénylet ellen és a megjelentek éltek is az. elesekről, problémákról tartott rövid alMommal,* Az áttrtw emlékű „szegedi . é f t feladatnak tűrte gondolat" születésének színhelyen most!,. , , , , alakul ki egy szegedi gondolat, amelyet * . állandó be.yiseg szerzéset, ahol a koalíciós vacsora egyik polgári szónoka pohánköszöntőjében ebbe a mondatba sűrített: „A demokrácia a demokratáké!" A Magyar Kommunista Párt ezt a gondolatot i&r fogalmazta meg kongresszusi jelszavában: „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!" A szegedi koalíciós vacsorán az összes pártok (a Kisgazdapárt is) magukévá tették ezt a célkitűzést és ha azt a koalíció országos vonatkozásban meg is valósítja. altkor a demokratikus együttműködésnek olyan megújhodása következik Magyarországon, hogy az megsokszorozza a demokrácia erejét. Ez az erő elegendő lesz nemcsak arra, hogy minden kívülről jött beavatkozás nélkül is eltiporja & nép ellenségeit, a belső bitangokat, hanem a demokrácia egyesült erői uj, az eddiginél is nagyobb lendületet adnak az országépitósnek, a dolgozó nép felemelkedésének. Az MKP hároméves újjáépítési tervét játszva és könnyedén) megvalósítja majd ez a céltudatos magyar erő, amely elsöpri útjából az országmentő munkát akadályozó szándékokat. Ez a gondolat csendült ki tisztán a pohárköszöntök sorozatából, amelyet dr, t-ja párír a "lövőiét ra nehezedik és a magyar nép jövőjét előbbre- helyezi az önző pártérdekeknek, akkor a fiatal magyar defejlődéspek nem volt példa a népele történelmében. Tisztitsák meg jsoraikat a reakció salakjától mert ne feledtek el az uj szegedi gondolatot: „Demokráciát c?»k demokrata':. epit Iliinek!" Nagy érdeklődés melleit, Iclhcs hangulatban Megalakult az UFOSz nagyszegedi szervezete Dögei Imre az ujgazdák és kisparasztok összefogásának szükségességét hangoztatta „Nem engedjük visszatérni az exerholdasok uralmát!" „Fel kell akasztani ax összeesküvő kel!" mondatok valtak olvashatók: — Föhl.t viss a nem adunk! Virág 6 mezőgazdaságot, jómódú parasztságot! A Himnusz eléneklése után Mészáros Szilveszter baktói ujgazda üdvözölte a megjelenteket, majd felszólítására megválasztották az alakuló gedi és szegedkörnyéki ujgazdák már ülés vezetőségét. Ennek tagjai: Jukoráti reggel zsúfolásig megtöltötték j hász János, Mészáros Szilveszter, a szakszervezeti székház hatalmas ! Nyitrai Antal, Simon János, Máelőadó'ermét. A falakon körül jel- | tyás, Csa mangó János lettek. Ásóvel-kapával Is megvédtük a földreformot! Bcdő Kálmán elvtárs a helyi kér- — akkor ásóval, kapával is me^ fogjuk védmi a magyar demokráciát a magyar köztársaságban és különösen ami ui'-nket már régen* megillcte-t volna: a földreformot. Bármennyire is akarják n?m adjuk vissza a földet eenkin:k. Juhász Jánosnak ennél a szavainál a megjelentek szinte egyszerre zugfák Lelkes tapsok közepette emelkedett ezu'án szólásra á gyűlés főszónoka: Dögei Iixire elvtárs, az UFOSz főtitkára. Beszédében az uj birtokos parasztság sérelmeit tárta fel, mindazokat az eleven problémáikat,. amelyek ma fennállnak napjainkban. — Nagyon ébereknek kell lennünk ma — mondotta — és ezért felhívjuk a dolgozó parasztság figyelmét, hogy újból kezd az eltenforradalom csirája bontakozni. Nagyon vigyáznunk ZölcI Sándor elvtárs indított meg azzal,' j-^jj i,ogy fej ne nyesse magáit Cz a hogy üdvözölte a budapesti művészeket és a nrtgjelen-t vendégeket. Utána Madarász János a Kisgazdapárt, Várkonyi Zoltán a budapesti vendégművészek, Papdi György elvtárs a Szociá!! demokrata Párt, Somogyi Imrer a Nemzeti Parasztpárt, dr. Kertész Béla a Polgári Demokrata Párt nevében szólalt fel és valamennyi szónok hangsúlyozta a reakció gyökeres kiirtásának szükségességét. A pántok képviselőin kívül felszólalt még Ignatyev alezredes, a Vörös Hadai.reg nevében, Karácsonyi Guidó plébános, Magyar László, a szegedi újságírók üdvözletét tolmácsolta, dr. Viola György a „Siess, adj, secáts!"akciót méltatta, majd Dögei Imre elvtárs a szegény parasztság nevében tartott frappáns hatású, talpraesett beszédet. A szónokok nagy elismeréssel méltányolták -a Magyar Kommunista Párt központi napilapjának, a Szabad Népnek azt a mozgalmát, amely az MKP hároméves gazdasági tervének kötetében akciót kezdeményezett abban az irányban, hosiy egyidejűleg az ország gazdasági felépítésével kezdjük meg a szellemi és erkölcsi ujjáépités nem kevésbbé fontos munkáját is. Ez a szellemi ujjápités is csak koalíciós alapon indulhat meg és ezért van különös jelentősége annak, hogy a szegedi koalíciós pártok szónokai őszinte lelkesedéssel és segitő készséggel csatlakoztak a Szabad Nép nagy lendül ette! megindított kezdeményezéséhez. Az MKP szombat esti koaliciós vacsorája tehát a már elhárított veszedelem órájában közelebb hozíta egymáshoz pártokat az együttműködés építő szándékainak bíztató i <-'PPetl a Kisgazdapárt parlamenti perspektíváját vetítette elénk. Hogy' csoportjának jobbszárnya szavazta le azonban a demokratikus Magyarország-1 miniden esetben. Ezek" támogatták nak gazdasági és szellemi újjáépítését i dc ereinkkel a Masvar Szövelkeegyesült s megsokszorozódott er6vel! nun^ erejuKket a Magyar szoteige fnegkezdh sük. enr.ek elengedhetetlen Kozpontot is, amely a szoveikeItetről-hétre megvitathatják felvetődő kérdéseiket. Juhász Jájio; a Nemzeti Parasztpárt szegedi elnöke a földosztás nehéz munkájáról 'beszélt, majd a leleplezett fasiszta összeesküvésről szólt. L.. - Ha egyenibérként állunk a ma- j a!c ra: gyár kormány mögött, — mondotta i — Nem adjuk! Nem adjuk a földet! Egység csak az azonos érdél fi parasztság közöli lekelségcs akarn k — és ezért mhtdcn paraszt lépj n be a Par tsztszövetségbe —, csúfosan kijátszották a dolgozó szegényparas 'tságot. — Parasztegységet tehát csak ugy lehet csinálni- — folytatta Dögei Imre —, ha összefognak azok a szegényparasztok, akik* a maguk munkájával dolgozzák meg a földek A parjsztegység ugyan's csak azonos érdekli, azonos körülmények között élű parasztok egysége lehet. Ilyen esetben is arra keli törekednünk, hogy a vezetés, irányítás a legszegényebb do-Igo/.óréteg kezében legyen. Mindig ezt kelj szemünk előtt tartanunk, hogy kik a vezetők. Azok-e, akik valóban a tömegeket alkotják, vagy pedig, akik kisebbségben vannak. A Parasztszövetségben és a Kisgazdapártban a veze'é; azok kezébe csúszott, akik kisebb -égb.n voltak. így történt meg, hogy áiltalában két éven keresztül sohasem képviselték válójában a szegény parasztok tömegein.. Az UFOSz éppen ezért azt a szervezett egységet akarja megvalósítani, amelyre a szegényparasztságnak pártikülönbségre Való tekintet nőikül szüksége van. Természetesen nemcsak az ujhiriokosokat látjuk szívesen, hanem minden dolgozó pa. faszte nhert, mert velük fs vannak közös érdekcink. Nincsenek azonban közös érdekeink a 200 boldasokka'. akik nem fogják meg a kasza és kapa nyelét, hanem másokkal dolgoztatnak. i | csira, — Majd kikaszáljuk! — szólt közbe egy parasztgazda. Rámutatott Dögei elvtárs azokra az okokra, amelyek miatt a földosztás alkalmával egy-két helyen kicsúszott a vezetés, kezdeményezés a szegényparasztság kezéből. Kifejtette, hogy a parasztok először nem hitték el, 1 ogy valóban az övék- lesz a -föld és nem bíztak még egymásban sem. Sőt -ok helyen jobban hittek a múlt rendszer urainak. Így azután befurakodtak ezek az urak a különböző bizottságokba és ennek következtében igyekeztek elszabotálni', elhúzni a dolgokal. Ezeknek az uraknak ,az volt a céljuk, hogy megutáltassák a demokráciát és azután megsemmisítsék az elért eredményeket. — Ezt a célt szolgálta az úgynevezett »Magyar Közösség« Is, — mondotta Dögei Imre. Vissza akarták hozni a tizezerholdasok uralmát. Azzal a jel i/óval, hogy parasztegységet A parasztságot nem lehet kizárni a politikából Nagy figyelem mellett szólt Dögei Imre az agrárolló kérdéséről is és megvilágította, hogy a munkáspártoknak a falu olcsóbb iparcikkekkel való el'átására irányuló törekvéseit zeti gondolat megcsúfolásával kisemmizte a szegétiy parasztokat. Ezen a helyzeten éppen ezért csak a dolgozó parasztság szervezett egysége és az egészséges parasztszövetkezetek segíthetnek igazán. Beszéde végén ismét.érintette Dögei Imre az összeesküvés arcátlan törekvéseit és kifejtette, legjobban az mutatja aljas szándékukat, hogy a parasztokat újból ki akarták zárni e politikából. — Azt akarták, mondottja . a polit ka ismét csak uri huncutság legyen. Kijelentették, hogy paraszt nem lehet képviselő, mert a parasztság még ne.n ératt meg rá. — De-ők megértek az akasztófára! — vágta rá agy felháborodott ujgazda. Dögei Imre mindvégig feszült érdeklődéssel kisért beszédét a parasztasszonyokhoz intézett felhívásával zárta be, majd figyelmeztette az ujgazdákat, hogy éberen őrködjenek demokrácia vívmányai felett, inert ne-kik van talán a legtöbb félteni való-, juk, akik földhöz jutottak. Megválasztották a nagyszegedi UFOSz vezetőségét Nagy tapssal fogadott beszéde után került sor az UFOSz szegedi csoportja vezetőségének megválasztására. A jelölőbizottság javaslata alapján egyhangúan Mészáros Szilvesztert választották meg elnöknek. Alelnökök: Burg Dénes (Alsóközpont), Nyitrai Antal (Szeged), titkár: Simon János (Újszeged), helyettes titkár. Csa mangó Mihály (Gyála), pénztáros Kéri Mátyás (Szeged), h. pénztáros Farkas Antal (Szeged), jegyző Ború? Mihály (Szeged), h. jegyző Neme? Nagy Mihály (Dorozsma), ellenőrök Simon Imre (Alsóközpont) és Dékány Sándor (Szatymaz). Az elnökség mellett a szegedi és szegedkörnyék: ujga/dákból alakult 33 tagu választmány működik. ' A tisztikar megválasztását számos . hozzászólás, panasz, javaslat követte. Ezek során az ujgazdatársadalom a legőszintébben tárta fel minden gond-, jáő-baját, Dögei Imre pedig részletesen válaszolt a felvetett 'kérdésekre. A korán reggel kezdődő értekezlet ínég a dé'u'áni órákban is állandó figyelemé mellett tartott és csak a vidéki vonatok indulása miatt fejeződött be A határozati {avaslat Az alakuló nagygyűlés határozat javaslatot fogadott el, amelyben fasiszta összeesküvők iegszigorubl megbüntetését követeli, a/onkivül a, ujgazdák Sérelmeire követtel orvoslást. Követelik a parasztság szövetkeze telnek nagyarányú kifejlesztését, a ki oszlott földek telekkönyvezésének június végéig történő befejezését, az u, földhö/juttatottak és a régi kis paprika termelők termeivényeinek az uj földműves szövetkezeteken keresztül való forgalombahozását, a házhelyek kiosztásának március közepéig való, lebonyolítását és olcsó lakásépítő akció megindítását. Az elosztásoknál az UFOSz fokozottabb befolyását követelik, valamint a szőlőtulajdonosok földinüvcsszövtetkczeteken keresztül, történő megsegítését, a nagykereskedelmi haszon eltörlését, minél több .földmüvesszövetkezet megalakítását és számukra az összes iparjogositványok megadását. A gazdák szérummal, gépekkel és műtrágyával való ellátása érd-ekében ezeknek a gyáraknak az államosítását, követelik to