Délmagyarország, 1947. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1947-01-15 / 11. szám

2 DELMAGYABOKSZÁG SZERDA, 1.947 JANUÁR 15. A hivatalos rendőri jelen/és megállapítja: A Kisgazdapárt Igenis nyerészkedett tagjai között kiosztott sémennyiségen A szegedi Közellátási Hivatal nincs tisztában a hatósági árakkal? (Szeged, január 14.) A Kisgazdapárt szegedi szervezetének sópanamája ügyé. ben beszámoltunk arról hogy hétfőn kihallgatták a rendőrségen a Kisgazda­párt vezetőit és Fenyő Mátyást. A ki­hallgatások során-nem tisztázódott, hogy Fenyő avagy a párt feketézett e. Meg­írtuk, hogy hivatalos jelentést kedden adnak ki a rendőrségen. A hivatalos •jelentés a következőképpen hangzik: A rendőrség bünügyi osztálya bizal­mas bejelentés alapján nyomozást in­dított a Kosgazdapart és a Parasztszö­vetség által tagjai részére megszerzett szabad só elosztásával kapcsolatos állí­tólagos visszaélések tárgyában. Ennek a lényege az, hogy a szabadsót, melynek fogyasztói ára mázsánkint 240 forint, a Fenyő cég közveti térével részben a kis­kereskedelem kikapcsolásával mázsán­kinti 224 forintos nagykereskedői ár helyett 240 forintos kiskereskedői áron hozták forgalomba. A nyomozás meg­állapította, hogy a só besze'.-zési ára 21G forint volt, melyben az összes ki­adásokat hozzászámítva mázsánkint 10 forintos kiadás járult, tehát a só az el­adóknak 226 forintban volt. Ebből a sóból 2 vagont a Fenyő cég ugy mért ki, hogy a Kisgazdapártban és a Pa­rasztszövetségben fizették ki a vásár­lók a só kilóját 2.40 forintos áron és utalvány ellenében Fonyőék szolgáltat­ták ki az árut. Három vagon sót pedig Wzös megegyezés alapján kiskereske­delmek adtak át 232 forintos mázsán kinti áron. így a són kilónk'nt 14. illet­i e S fillér hasznuk volt. Az eladók ez­T.jl védekeznek, hogy a Magyar Köz­lönyben a szabad sónak csak a fogyasz­tói 2.40 forintos ára van feltüntetve, ami meg is felel a valóságnak. Azt ál­lítják), hogy a 2.24-es nagykereskedői árról nem tudtak. Er-ől egyébként a helybeli Közellátási Felügyelőség sem tudott határozott felvilágosítást adni, nem tudták itt azt .sem, hogy ezt az 'árat tudatták-e a nagykereskedőkkel. "A bünügyi osztály a közellátásügyi mi­nisztérium illetékes osztályát táviratban kérte a vonatkozó rendelkezések köz­lésére. Ettől függetlenül vizsgálat alá ve­szik, hogy a 216 forintos beszerzési ér meflett a 232, illetve 240 forintos el­- adási ár nem haladja-e meg a méltá­nyos hasznot, továbbá azt is, hogv a beszerzőknek jogában volt-e a kiske­reskedők kikapcsolása mellett 2.40 fo­rintos kiskereskedői árakat felszámí­tani. A hivatalos jelentésből nyilvánva­lóan kitűnik, hogy a Kisgazdapárt az öt vagon sót nyerészkedés céljából ho­zatta Szegedre, mert egyrészt Fenyőtől felvett a párt 2800 forintot „elszámo­lásra", másrészt 2 vagon sót. pedig a nagykereskedőnél vettek át a fogyasz­tók 2.40 forintos kilónkinti áron. A ki­lónkénti 2.40 forintot pedig nem Fenyő, hanem a párt vette fel és adott utal­ványt a kifizetett sómennyiségről. A rendőrségen kedden egyébként Balogh közellátási s. felügyelőt is ki­hallgatták arra vonatkozólag, hogy Fe­nyő Mátyás már a múlt év augusztusá­ban is tisztában volt azzal, hogy a só nagykereskedői eladási ára 2.24 forint. Nem csodálkozunk rajta, hogy Balogh közellátásügyi tisztviselő Pálfy György közellátásügyi kormánybiztos ur árnyé­kát a háta mögött érezve, hirtelen „nem emlékezett semmire". Annál jobban Mindenből a Jeniobbat! Vágott baromfit, hája!, zsírt, tejtermé­keket, felvágottakat, káposztát, lekvárt, a legjobb békebeli kenyeret st-b. VNGAR ÉLELMISZERCSARNOKBAN Mikszáth Kálmán-utca 1 vásároljon. KORZO MOZI Teletor ez4. Ma indul a pompás magyar film nagyszerű szereposztásban! Harsányt Zsolt világhírű regénye filmen! MAGDOLNA Lázár Mária, Turay Ida, Vaszary Piri, Somlay, Sárdy, Bilicsy, Leho­tay Árpád, Kamarás Gyula. Petro­vics Szvetlszláv főszereplésével. Előadások kezdete: fél 4, negy.d 6 cs 7 órakor. csodálkozunk azon, hogy a Közellátás­ügyi Felügyelőségnek erre emlékeznie kellene abból az időből, amikor a vá­ros részére érkezett sószállilmány és a szállítmányt kiséaő iratból világosan kitűnt, hogy a só ára mázsánldnt 216 forint, nagykereskedői eladási ára pedig 224 forint. Magunk részéről a hivatalos jelen­tésből nem látunk más tendenciát, mir.t' azt, hogy a Kisgazdapárt minden : u­lyának laíbavetésével igyekszik „elken­ni" az ügyét. A közvélemény minden­esetre nagy figyelemmel kiséri ezt az elkenési manővert és bizonyosan résen lesz, hogy a kisgazdapárti kiskirályok ne tudják fehérre mosni magukat. Gobbi Hilda, Hernádi Lajos, Vár hőnyi Zoltán és Tersánsiky J. Jenő egy mÜ80$ban (Szöged, január 14.) Az idény mű­vészi eseményeiből jelentőségénéi fog­va kétségtelenül kiemelkedik a január 18-án, szombaton rendezendő Szabad Nép irodalmi és müvészest. Ezen az esten a magyar művészeti élet néhány kiválósága nagy élményben részesít'' a megjelenő hallgatóságot. Előre is meg lehet állapítani, hogy Gobbi Hilda, Vár­konyi Zoltán, Hernádi Lajos és Tersán­szky J. Jenő szegedi vendégszereplése hatalmas érdeklődő tömeget mozgat meg. A fővárosi vendégművészek műso­rát ugy állították össze, hogy az hiven kifejezi a Magyar Kommunista Párt központi lapjának kulturális és művészi célkitűzéseit. Az a legfőbb elv, hogy ne csak szórakoztassunk, hanem nevel­jünk, tanítsunk is, mindenképpen ér­vényesülni fog. Tersánszky Józsi Jenő, ez a különös egy egyedülálló iróegyéniség, a „Kakuk Marci;' nagyhírű Szerzője „Az ember­evő" cirnü frappáns novelláját mondja el, Gobbi Hilda, a Nemzeti Szánház nagymvü művésznője, Várkonyi Zol­tán, a Művész Színház igazgatója egy Ibsen-drámából ad elő jelenetet, majd Ady- és József Attila-verseket szaval­nak. Hernádi Lajos, a ma élő pianisták egyik legjobbja Beethoven, Chopin, Ko­dály, Earíók és Liszt-müveket :ntei­p reléi. A Szabad Nép szombati irodalmi és müvé.zestjére a Délmagyarország ki­adóhivatala már megkezdte a jegyek árusitását és minden jel arra mutat, hogy az érdeklődés Szeged közöasége részéről az eseményhez méltó módon nyilvánul meg. Fahéj » hfl/ett kiváló minőségű FREGOLI" fahéjpótló nagykereskedőknek is ere­deti gyári árban SZERED Ai-nái Cserzy M.-u. 3. — Kárász- u. 10 Tovább folyik a vizsgálat az apagyilkos Rázta József ügyében A gyilkost átadták a szegedi államügyészségnek (Szeged, január 14.) Jetentettük, hogy a rendőrség elfogta a Bábake­resztnél történt titokzatos gyilkosság tettesét Rózsa józsef személyében. A holttest exhumálásánál kiderült, bogy a halott Rózsa Illés, az elfogott Ró­zsa József-apja. A .rendőrségen azóta folyik Rózsa József kihallgatása, aki hé főn beismerte, hogy apjával együtt kocsin a gyilkosság éjjelén kiment Bábakeresztre, ahol kukoricaszárt ra­kott fel. Apjával már régen haragos viszonyban volt és ismét összeszólal­koztak. A vita hevében apjának több­ször a fejéie ütött, aki ylesett. Ezután hiába szólítgatta apját az csak mor­gott és nem szállt fel a kocsira. Igy elhajtott és hazament. A bonctani intézetben kedden feje­ződött be a holttest boncolása, amely kiderítette, hogy Rózsa Illésnek IS h ilye a el volt törve a hordája) A holjtest tejé a sok csontig érő tompa tárgytól eredő ütést fedeztek fék Mindez azonban nem okozott azonnali halált. A ha'ál oka esetleg fagyás is tehetett. A bonctani intézet tüzetesebb vizsgálatot fovtat, hogy kiderítse vé­letlen baleset történt, vagy szándékos emberölés. Addig is Rózsa Józsefet á kísérik a.syégedi államügyészségre. A Reyal-száilú még a német beszállásofások diját is kéri a várostól A városi tanács ütése (Szeged, január 14.) A város taná­csának szokásos keddi ülésén Somogyi Imre tanácsnok beterjesztete a fehér­tói halgazdaság továbbfejlesztésének munkatervét, és előtárta a tógazdaság tenyészhalállományának beállításához szükséges költségvetést. Róna Béla elv­társ, pénzügyi tanácsnok javaslatára ebben az ügyben ugy határoztak, hogy áz államtól kérnek erre a célra tenyész­halakat. Ennek fejében kötelezik magu­kat, hogy bizonyos időn belül kétszeres mennyiségben szolgáltatják viasza ezt a halmennyiséget. Foglalkozott a tanács a Tatabányán dolgozó szegedi rohammunkások bead­ványával is. A város felhívására je­lentkezett önkéntes bányamunkások ugyanis a bányaigazgatóságtól még a mai napig sem kapták meg az igért izénmennyiséget és eddig a város ré­széről igért prémiumot sem tudták ne­kik kiutalni. Ezért pénzsegély! kértek egyelőre, amig a szén mégis megérke­zik.,A városnak azonban jelenleg nincs módjában ezt a nagy összeget kiutalni. Nagy meglepetést keltett Tápé köz­ségnek az a bejelentése, hogy a város­tól 40 ezer forintért megvásárolt tápéi kompot nem tudják kifizetni, mert Csongrád vármegye ezt az összeget csak a jövő évi költségvetésbe vette fel. Bakos Géza tanácsnok a .tanyai la­kosságnak azt a kérését terjesztette elő, hogy a hisvasutat korábban indít­sák délután vissza, mert az esti sötét­ben az állomásokról csak nagv nehéz­ségek árán kerülnek haza a tanyaiak. Ezt a kérést azonban nem tudja telj?­siteni a gazdasági vasút igazgatósága, mert a szegedi kisvasutáliomáson a be­fuió mozdonyoknak bizonyos időre van szükségük, amig áttisztitják és ismét indulásra kész állapotba hozzák. A tanácsülésnek egyik legérdeke­sebb pontja volt a szegedi RoyaLszálló beadványa, amelyben a. beszállásolásolc cimén 52 ezer forintot követel a város­tól, Természetesen a város ezt vissza­utasította egyrészt azért, mert ezek között szerepeltek még a német beszál­lásolások is, másrészt pedig mert még nem jeient meg olyan rendelet, amely a forint előtti tartozások valorizációjá­ról szól. A tanács határozata alapján a Nem ze'.i Segély 25 mázsa fára 500 forint kiutalást kapott, hogy különösrn bö! csődéjét a téli hidegben fűteni tudja. A felsővárosi sportpályát most a rendőrsportegyesület kérte a várostól. A tanács megengedte, hogy a rendőr sportegyesület tagjai ott tréninget tart sanak, de korábbi határozata alapján ezt a Postás Sportegyesületnek adta már át. A tanácsülésen Dénes Leó elvtárs polgármester bejelentette, hogy a vá ros alapító tagként belép a köztársa­sági elnök védnöksége alatt Szegeden is megalakult Magyar Irodalombarátok Szövetségébe. Alapító tagság cimén 1200 forintot fizet be,. ezenkívül havi 100 forint tagdijat fizet. Az ennek fe jében kapott nagymennyiségű könyvet a város a Somogyi-könyvtár anyagának gazdagi! ására és felfrissítésére hasz • nálja fel. Oit/a&d is ijeszd n Délmagygrországof a doly&vAU Uauas tcap/Áí Egy éves a városi menza (Szeged, január 14.) Kedden műit egy éve, hogy a Magyar Kommun'sie Párt városi pártszervezetének ösztön­zésére a Városi Alkalmazottak Szabad Szakszervezete menzát állított fel a vá­rosi alkalmazottak részére. A menza lelkes, tevékeny vezetője Deák Ferenc elvtárs a volt városházi óvóhelyet ala­kította át étkezővé és először csak 27 személy részére adtak ebédet, de egyre jobban bővült a kis étkező. A rendőr­ség elköltözése után a rendőrségi helyi­ségeket is átalakították, tisztára kime­szelték, berendezték és ma már közel 200 személyes ebédlőhelyiség áll a vá­rosi alkalmazottak rendelkezésére. Na­ponta 400 ebédet- adnak itt, az elmúlt év alatt pedig összesen 84 ezer adagot szolgáltak ki. Az ugyancsak nemrégen átalakított konyhában Deák elvtárs fe­lesége vezeti a főzést 10 tagu személy­zettel. Hatalmas kondérokban fő itt minden nap az ízletes ebéd, amelyet 7C fillérért kapnak a városi alkalmazot­tak. Ezenkívül még öt népi kollégistát is vállaltak, akik teljesen díjmentesen, kapnak itt minden nap ebédet. Heten^ kint kétszer levest, főzeléket; és hust is kap mindenki, kétszer pedig tésztafélét adnak lütünően elkészítve. Kedden bensőséges, szinte családias ünnepség keretében emlékeztek meg a menza egyéves fennállásáról, amelynek működése elsősorban a városi kommu­nista pártszervezet, legfőképpen Deák elvtárs érdeme, aki az inflációs idők nehéz napjaiban is fenntartotta, sőt to­vábbfejlesztette az étkezőt. A jubileum napján a városi tanács Dénes Leó elv­társ polgármesterrel a menze világos, tiszta nagy ebédlőtermében köz ebéd ­vett részt a városi alkalmazottakkal. A polgármester köszönetét és elisme­rését fejezte ki ebből az alkalomból Deák Ferenc elvtársnak és feleségének eredményes és kiváló munkájukért. Deák elvtárs mellett a menza támoga­tásában nagy érdeme van Csikós Jenő elvtárs számvevőségi főtanácsosnak, Rózsa Jenő elvtárs számtanácsosnak ós kutlvy Richárd elvtárs raktámoknák is. Reméljük, hogy a városi alkalma... zottaknak ez a kitűnően működő intéz­ménye továbbra is az eddigiekhez ha sonlóan tölti be majd hivatását. Ismerkedési esi a Magyar-Szovjet Művelődési Társaságban (Szeged, január 14.) A Magyar Szovjet Művelődési Társaság január­lfi-án, csütörtökön este 7 órakor ze­nés műsorral egybekötött ismerkedő, teaestélyt rendez a Kiss Dávid-palota 11- emeletén lévő klubhelyiségében. A teaestélyre előjegyzéseket a hi­vatalos órák alatt (délután 5-() óra között) kérjük leadni a hivatalos, he­lyiségben. Felkérjük tagjainkat, hogy az ismerkedési teaestélyen minél n gyobb számban vegyenek részt. Felemelték az IpaitestOEetl tagsági dijakat (Szeged, január 14.) A szegedi ipar testület elöljárósága kedden tartotta január havi rendes ülését. Az ülósen megjelent a kereskedelmi és iparka­mara részéről dr. Cserzy Mihály tit-. kár és a város részéről Prágsn József városi tb. tanácsnok is. Az elnöki előterjesztések során beje­lentették, hogy a szegedi vendéglátó iparosok február folyamán Szegeden országos vend ég látói pari kongresszusi rendeznek, melyen megbeszélik a pro blémáikat. Február h8-án megrendezik a szokásos dparosbálat. Az évi tisztújító közgyűlést- március 9-én délelőtt 9 óra­kor tartják meg. A számvizsgáló és gaz­dasági bizottság bejelentette, hogy 1947-ben 120 forint a felvételi dij. Az. iparosokat 12 osztályba sorozták és az első osztályban 12 forint, a tizenkette­dikben pídig 240 forint az évi tagsági dij. Ilyenformán az ipartestüle: 194.7­ben 140 ezer forint tagsági dijat szec be az iparosoktól.

Next

/
Thumbnails
Contents