Délmagyarország, 1946. december (3. évfolyam, 271-294. szám)

1946-12-15 / 283. szám

VASÁRNAP, 1946 DECEMBER 15. DÉLMAGYARORSZÁG Tizennyolcmilliós kölcsönt ajánl Gerő elvtárs Szegednek a közúti hid felépítésére December 20 után megkezdik a veszélyessé vált vasúti hid lebontását (Szeged, december 14.) Szombaton | Ilaviár miniszteri tanácsos az érte­délelőtt ismét értekezlet volt Szegeden j kezlet után átadta Dénes polgármester­VG/4 ü rrír AKcvi A 7 /í rtta-lr Íré fpn v\nlr rt* /O v s, I.' g .ni trl rtéf .V/tTlAl^A/IAr*! iv* 1 ­a vasul: hid ügyében. Az értekezleten ( nek Gerő Ernő elvtárs közlekedési mi megjelent Hai-iár Antal miniszteri ta-', riácsos, a közlekedésügyi minisztérium kiküldötte is. Szeged városát Dénes Leó elvtárs polgármester és Csányi Fe­renc műszaki tanácsos a mérnöki hiva­tal vezetője képviselte. A MÁV-mér­nökség képviselője bejelentette, hogy az elmúlt hét alatt több alkalommal búvárok szálltak le a Tisza- fenekére és megvizsgálták a vasúti hid pilléreit. A búvárok arról számoltak be, hogy most már három pillér alatt mosta ki a viz a talajt és egy-egy pillér alatt 1—1 és félméter iir tátong. Ezek a pillérek te­hát valósággal lógnak a levegőben. En­nek következtében most a hidat már komolyan f nyegeti az összeomlás ve­szélye. Az egyik pillér szabadszemmel láthatóan is egészen megdőlt, emiatt a hid lebontása most már elkerülhetetlen. Ha rövidesen le nem bontják, magától is összeomlik, ha előbb nem, a legelső jég jövetelekor. Szeged képviselői, akik eddig min­dent elkövettek, hogy megmentsék a hidat a lebontástól, most már belátják, hogy a helyzet tarthatatlan és hozzájá­rulnak a hid lebontásához. Kérték azon­ban, hogy addig ne rendeljék el a hid szétszedését, amig a város nem gondos­kodik kompjáratokról. A terv az, hogy a Római-körutnál egy nagy teherbírású teherszállító kom­pot állítanak fel. A közúti hid roncsai­nál pedig két személyszállító komp bo­nyolítja le a forgalmat. A két komp állandóan közlekedik, amikor az egyik niszler üzenetét. A miniszter azt az üze­netet küldte a polgármester, hogy 18 millió forint kölcsönt tudna juttatni Szegednek a közúti hid felépítése cél­jaira, ha a város elvállalna ekkora meg­Karácsonyra t. |jkgr_fé|ék kitűnő Sándor Béla i,flld,nfiz'etóben a FőPoS<á„ái terhelést. Koránt sincsen szó azonban ekkora adósságvállalásról, mert a 18 millió felének visszafizetését az állam magára vállalná. Ilyen módon Szeged adóssága csak 9 millió forint lenne. A polgármester természetesen meg­,örült az ajánlatnak és érintkezésbe lép Gerő miniszterrel a részletek megbeszé­lése végett. A tizennyolc millió segít­ségével a jelenlegi romok helyén a meg­levő építmények felhasználásával fel lehetne építeni az uj közúti hidat. Van egy másik terv is, amely szerint a Ró­mai-körutnál építenek teljesen uj köz­úti hidat. Ez azonban 25 millióba kerül­ne. Nagyon valószínű, hogy az előbbi megoldást fogják választani, ha ugyan egyáltalán szó lehet róla. hogy a 9 mil­liós adósságot magára tudja vállalni a város. A2 első fecske Halálraitélték a flanellcsempészési bűnügy egyik fővádlottját Bűntársai életfogytiglani és 8 évi fcvvháxbünletést kaptak (Budapest, december 14.) Az uzso. rahiiróság péntekén délutáji hozott Ítéletet abban a nagyszabású áru­isempészési bűnügyben, amelynek' vádlottjai: Várkonyi László és Feledi Dénes, a Kreton kft. tulajdonosai, Szendrő István, a Magyar Textil­ipar Rt. vezetője és Hörömpö Sándor, a Kreton csomagoló alkalmazottja volt. Várkonyi és Feledi — inint emlé­kezetes — nagymennyiségű textilárut adott át a szökésben levő Gltick Jé., 'cikk elindul a szegedi partról, ugyanakkor nőnek, aki a közszükségleti a másik az ujszegedi partról indul. Ter-. textíliát Romániába csempészte, vezik, hogv a vasúti hid roncsain tul I a Back-malmi kifolyónál, ahol a viz a j Az uz.sorabLrosag Roosz-tanacsa legnagyobb hidegben sem fagy be. gőz-. több napon keresztül tárgyalta az kompot helyeznek forgalomba. í országos érdeklődéssel kisért bün-. ügyet. A bíróság a vádlottak közül Várkonyit A Római-köruü és közúti hidnál ter­vezett kompot körülbelül december 20-ra tudja forgalomba helyezni a vá­ros. A kompjáratok elindítása után hozzákezdenek a vasúti hid szétbontá­sához. kötélálíali halálra, F«ledit pedig életfogytiglan: fegy­házra iíélíe. Mindkettőjüket 10 évre eltiltotta közszükségleti cik­kekkel való kereskedéstől, 20—20 ezer forint pénzbüntetésre és va­gyonelkobzásra ítélte. Feledi cé­gét törölteti, iparengedélyét el­vonta és üzlethelyiségét a fővá­ros rendelkezésére bocsátja, azon­kívül 5 évre kitiltja Budapestről. Szeudrőt árdrágitó visszaélés bün­tette miatt a Roósz-tanács 8 évi fegy­házra, 10 ezer forint pénzbüntetésre és 10 ezer forint vagyoni elégtétel megfizetésére Ítélte, azonkívül 5 évre kitiltotta Budapestről. Hörömpö bün­tetése: S hónapi börtön, Budapestről 1 évi kitiltás és 300 forint vagyoni elértételt kell fizetnie. A többi vád­lottat a vád és következményei alól R. Mankáiok elő! vonták el a textilneműt Az ítélet indokolása megállapította, hogy Gi'ünfeld László berettyóújfa­lui kereskedő elvesztett vásárlási iga­zolványa Glück birtokába került, ő ezzel nagymennyiségű textilt vett, a többi között a Kreton Kft-től és az anyagot Romániába csempészte. A7 árut Várkonyi adta ki, Feledi­nek kellett volna könyvelnie, ő azon­A csempészés — hangzik az indo­kolás — legnagyobbrészt a stabili­záció előtt történt, de már akkor is büntetendő cselekmény volt, mert az országnak mindennemű közszükség­leti cikkre akkor is égető szüksége volt. A kicsempészett mennyiséget — a könyvelés megfelelő hiánya miatt — könyvszakértői vizsgálattal sem bam csak cédulákon jegyezte fel az i lehetett volna megállapítani, csupán I áru beérkezését és kiadását. Síeinerné tanú beszélt 270.000 méte­A megsebzett ifjúság Irta Tamil Aladár A szegedi könyvnapokon ki­állított könyvek között különö­sen Tamás Aladár elvtárs uj regénye: „A megsebzett ifjú­ság" aratott nagy sikert idő­szerű témája miatt. A re­gényből, amelynek meséje nagyrészt Szegeden játszódik le, itt közlünk egy érdekes, szegedi vonatkozású részletet: Kezdícl: alászállingózni az cl'ő hó­pelyhek; a hideg is engedett. Anya ör­vendezve. mondogatta: — Űgylát-szik fehér karácsonyunk lesz. „Milyen könnyen tudnak örülni az emberek — gondolta Imre — és mégis, milyen messze esik életüktől az öröm." Néhány napra rá. egy kora délután, Bartuk János állított be hozzá. — Balog néni biztosan már meg sem ismer — köszöntötte Imre anyját. Az öregasszony egy darabig figyel­mesen nézte. — Dehogynem — mondta aztán örömmel — A kis Jancsi, a fiam ba­rátja. De hogy mióta nem láttam! Azóta felnőtt férfi lett. Talán már fe­lesége is van? — Dehogy néni, hol vagyok még attól — nevetett Bartuk János. Aztán Imre felé fordult: — Na, én csak ül­hettem a patikában és várhattalak. Felém se nézel — monda szemre­hányóan. — Csak ül és ül itt — szólt közbe az anyja — mint valami öregember. Hozzám is alig szól. ha meg kérdezek valamit, csak ímmel-ámmal válaszol. — Hát most eljöttem — folytatta Bartuk János —. hogy a szabad dél­utánomon kihúzzam hazulról, — Nagyon jó lesz — örvendezett az öregasszony. Imre minden ellenkezés nélkül vet­te a kabátját és indultak kifelé. A szomszéd ház elölt egy magas, kissé meghajlott fiatalemberrel találkoztak. Körülbelül egvidös lehetett velük. Fel­tűnően rövid kabátot viselt. Mikor szo­rosan melléjük éri. Bartuk Jancsi meg­állt. Erre megállt a fiatalember is. — Elhoztam magammal Weisz Ernő barátomat — mondta Bartuk Jancsi Imrének. — Szeretném, ha megismer­nétek egymást és jóban lennétek. Ernő villanyszerelő, de több van a fejében, mint harminc diplomás embernek együttvéve. — No, no -r- mosolygott a magas fiatalember. Kezetfogtak és lassan megindultak a széles utcán. Imre vizsgálódva né­zett, jobbra-balra. —i Néhány nap óta detektívek alcaszkodtak a sarkamba — mondta. — No, a szegedi detektíveket köny­nyűszerrel le tudjuk rázni magunkról — nevetett Bartuk Jancsi. — Mit gon­dolsz Imre, hova viszünk most? — Es anélkül, hogy választ várt volna, foly­tatta: — Tudod-e. hogy nem ismerjük a saját városunkat? Vannak itt embe­rek, akik aranyat érnek, de úgy élnek j itt mellettünk, mintha nem is egy vá­! rosban laknánk. Most ellátogatunk az egykihez. Mi Ernővel már régen ismer­jük. Sebesen haladtak kifelé a városból. Az utcák egyre szélesebbek, a házak egyre gyérebbek lettek. Weisz Ernő nyakát kabátja gallérjába húzta és nagyokat lépve sietett a két barát mel­lett. Imre néha vizsgálódva nézett rá Túlságosan fehér arca, bozontos fekete haja és sötét kutató szemei érdekessé és vonzóvá telték különben nem szép fejét. Mintha megérezte vollna. hogy Imre gondolatban vele foglalkozik és megszólította: — Kipihente már a börtönt? — ; kérdezte. — Nincs azon mit kipihenni — ne­vetett Imre. — Az is a mai élethez tartozik és nem rosszabb ,mint a leg­több dolog az életben. — Nem egészen úgy van — mosoly­gott vissza Weisz Ernő —, mert az éle­tet általában igyekszünk elviselhetővé, széppé tenni. Ez voltaképpen az éle­tünk célja. De ezt nehezen lehet elmon­dani a börtönnel kapcsolatban. — A jövőre vonatkozólag lehet, hogy igaza van — válaszolta Imre —, de én ma sok mindent elviselhetetle­nebbnek tartok a börtönnél. — Biz ez igaz — szólt közbe Bar­tuk Jancsi. — En néha már azt hi­szem, hogy meg kell bolondulnom ab­ban az elátkozott patikában. Mind a háramr. hangosan neveitek. Kora délután volt, de átlátszó ködök szálltak alá a magasból és homályossá, bizonytalanná tették a tárgyak kör­vonalait. Mintha már estére járt volna az idö. Embsrt alig-alig lehetett látni. A kerítések mögött néhol ikutvák ugat­tak. A kémények füstje alacsonyan keringett a fák kopasz ágai között. Végül Bartuk Jancsi egy kis ker­tes ház előtt megállt. — Itt vaevunk-— mondta. A drótkerítés ajtaja nyitva volt. Be­léptek. A kis udvaron néhány csont­vázszerű fa szomorkodott. Sovánv ágaik jobbra-balra hajlongtak a szél­ben. Egv felfordított kis kézitalicska és pár szerszám hevert szerte a földön. Bartuk Jancsi bekopogtatott az aj­tón. Tágas, félig szoba, félig konyha­szerű helyiségbe léptek. Jobboldalt tűz­hely, polcok és konyhaedények. Bal­oldalt. az ablak előtt, kis asztal, szé­jkek; a fal mellett kredenc. Egyik ho­! mályos sarokban pedig alacsony, széles ágy. Fiatal, szőke", kendős, kövér asszony sietett feléjük. — Nini, Jancsi! — kiáltott fel, ami­kor már mind a hárman bent voltak a szobában. Aztán erősen megrázta Bar­tuk Jancsi kezét. Az asztal mellett két férfi ült. Felálltak és közelebb jöttek. — Ez itt Balog Imre — mutatta be barátiát Bartuk Jancsi. — Akiről any­nyit beszélgettünk. Sorba kezet fogtak vele. — Vegvék le a kabátjukat — mond­ta az asszony. Aztán visszamentek az asztalhoz és leültek. Az asszony hátrament az egyik sarokba és ott motoszkált valamivel. Imre érdeklődve, figyelmesen néze­gette a két férfit. Jóval idősebbek le­hettek. mint ők. de olyan meekemé­nvedett arcvonásúak. hogy nem lehe­tett megál'apítani, harminc vagy negy­ven évesek-e. Egy darabig mindnyájan hallgatva ültek. — Szóval maga Balog Imre — szó­lalt meg végül az egyik férfi. Alacsony fekete, sűrűhajú ember volt; élénk ér­telmes szemei ide-oda villogtak. — Ügy van, Kötős; Gyula bályáni — szólt közbe Bartuk Jancsi moso­lyogva, mielőtt még Imre válaszolni tudott volna. — De nyugodtan szólít­hatja Balog elvtársnak is, nem fog megharagudni érte, meg aztán igazat is mond vele. — Tudom én azt — válaszolta Kö­tösi. — Meg aztán magam is olvastam az újságban a híradást, amikor bebör­tönözték. De a mai világban nem na­gyon jó hangoskodni az igazi elneve­zésekkel. — Bizony igaz. szólalt meg a mel­lette ülő sovány, magas férfi, rövidre­nyírt, ritkás haját borzogatva. — Ne­kem már vagy háromszor beverték a fejemet érte. — Ilyen az én sógorom, Máté Dezső — mondta Köt ősi Gyula magyarázó­ja e Imre felé. — Nagyon izgága ter­mészetű. de különben nem legutolsó ember. Hát Balog elvtársat nem bán­tották a börtönben? — N:m — válaszolta Imre. — Bi­zony, könnyen több baj is érhetett volna-. Még aránylag jól megszabadul­tam. Máté Dezső felállt és a kredenchez ment. Két üveggel és poharakkal jött vissza. — Asszony! — kiáltotta a szoba másik végébe. — Hozhatnád már azt a pogácsát! — Aztán letette a poha­(rakat az asztalra és az egyik üvegből halványszínű, kissé zavaros bort töl­tött. Egészségére! — emelte fel a poha­rát és Imrére néeztt. Valamennyien ittak. A kövér szőke asszony mosolyogva hozott egy nagy cserépfálat, amely szí­nültig volt pogácsával és az asztal közepére tette. Hogyha meg nem vetik ... — mon­ta kínálásképpen. Aztán leült ö is, de a székét távo­labb húzta az asztaltól. — Harmadéve a Dunántúlon dol­goztam — szólalt meg Máté Dezső. — Summás voltam Somogyban. Volt ott velünk egy szolnoki fiú. Kevély Gá­bornak híviák. Később ő is börtönbe került. Felvitték Pestre.

Next

/
Thumbnails
Contents