Délmagyarország, 1946. december (3. évfolyam, 271-294. szám)
1946-12-11 / 279. szám
2 DÉLMAGYARORSZAG PÉNTEK. 1946 DECEMBBtl 11. ma is nagyon nehéz körülmények között hősies munkával teremti a jövendő ítét lehetőségé!. Mélységesen meghatott az az erőfesiifés és elszántság, amellyel a felszabadult dolgozó magyar nép épiff a maga országát. De ugyanígy meghat, amikor tudom, hogy íróink és szellemi életünk más képviselői elmondhatatlan, nehéz körülmények kőzött nem adták meg magukat, a szellem él és alkot. A magyar társadalom feladata, hogy lehetővé tegye számukra a munka lehetőségét és forduljon feléjük szeretettel és megbecsüléssel. — Mi a múltban lelkesedtünk eleget, összejöttünk szép ünnepekre, meghallgattuk egymást, a lelkesültség sokszor a paroxi-smusig emelkedett s utána rögtön el is csendesedett, nem mutatkozott meg magában a gyako'lati életben. A magyar társadalmat arra szeretném kérni és figyelmeztetem is rá önmaga érdekében és az egész nemzeti jövendő érdekéhen. hogv amikor lelkesültséggel fordul irók felé, ezt a lelkesültséget váltsa kötelességszerűen aprópénzre, gyako-lati tettre. Ajándékozza meg mindenki önmagát azzal, hogy könyvet vesz, s ezáltal életét teljesebbé és szebbé teszi és ugyanakkor legven tudatában annak is, hogv igy a nemzeti újjáépítés egyik legfontosabb munkáiét végzi, tégláit rakja annak az épületnek', amit magyar kifturának nevezünk. — Tudom, hogv a magyar társadaVrn minden dotéozö rétege nehéz köttilm'ények között él és nagyon meg kell számolnunk, hogy mire aduik a kevés forintunkat, de tudom azt ts, hogy ebben a vonatkozásban is Szükség van az önmegtagadásra és esetleg el kell vonni mástól az anyagi fedezetet, ba azt akarjuk, hogy a magyar élet te'.ies színpompájában kibontakozzék. Könyvet kell vásárolni magyarok, hogy felépülhessen a maga teljességében az igazi szabad magyar kulturaTildy elnök könyvet vánórol Tildy Zoltán nagyhatású beszéde után Csuka Béla, Ranov Ervin, Sándor András és Szerdahelyi Kálmán kvartettje játszott néhány zeneszámot, miközben a köztársasági elnök kíséretével együtt végignézte valamennyi szegedi könyvkereskedő kiállítását és •mindegyik sátornál vásárolt is <öb.b könyvet. Nagy érdeklődéssel figyelte a Szikra-könyvkiadó gazdag kiállítását és itt megvásárolta Fogarasi: Marxizmus és logika cimü munkáját, valamint egy most megjelent uj Szikra-kiadványt; „Magyar irók a szovjet népről" cimmel, amely antológiája' Adytól kezdve a magyar irók és költök Szovjetunió, ról megjelent munkáinak. Ugyancsak itt vette meg a hires norvég drámaíró: Steinbeck: Lement a hold cimü munkáját is. Dinxebéd az Ujsógiróotthonban A köztársasági elnök hosszan elidőzött ae egyes sátraknál és részletesen megszemlélte a Szegedre érkezett irók társaságában a kiállított könyvek©. A megnyitó ünnepséget a magyar rádió is közvetítette. A Hungáriából dr. Hamvas Endre megyéspüspököt látoga'la meg, majd az Ujságlróottbonban diszebé. den vett részt. Az Otthon vezetősége részéről itt Gárdos Sándor elvtárs, ügyvezető-elnök, a Délmagyarország felelős szerkesztője fogadta, valamint Gábor Arnold elvtárs főtitkár, Gerő Dezső és Gáti Pál háznagyok. Az ebéd, amelyen a város minden társadalmi rétegé, bői 120-an veitek részt, a legközvetlenebb hangulatban folyt le. Az első felköszöntöt Dénes Leó elvtárs, polgármester mondotta. Hangoztatta a könyvnap fontosságát. A továbbiakban arra kérte az elnököt, legyen szószólója annak, hogy Szeged minél előbb hidhoz jusson, mert addig, amig az uj hid fel nem épül, Szeged egy országrésztől teljesen el van szakítva és ez jelentős kárt okoz a városnak. A polgármester utón Illés Bélai szólalt fel. Nagyhatású beszédében a könyvnapok jelentőségéről szólt és kifejtette, hogy a magyar irók Tildy Zoltánban látják egyik legnagyobb patrónusukat, aki lehetővé teszi a magyar könyv minél előbbi diadalának megszületését. Tildy Zoltán köztársasági elnök szólalt fel ezután általános érdeklődés között. Kijelentette, minden erejével arra törekszik, hogy a magyar könyv minden házbsn minél előbb kulturszük. séglet legyén. Rámutatott arra, hogy a magyar könyvnek azért nincs anyagi sikere, mert a magyar dolgozók nincsenek abban a helyzetben, hogy .könyvet vásárolhassanak. Ezt az állapotot a magyar demokráciának kell minél előbb megszüntetnie és hiszi, hogy a gazdasági alapok megteremtésével a magyar könyv sikerének semmi sem lesz útjában. Ezt a hatalmas akciót társadalmi mozgalom keretében kell lebonyolítani és ehhez a köztársasági elnök teljes támogatását Ígérte meg. Megígérte azt is, hogy a közeljövőben ebben az ügyben felhívással fordul a magyar társadalomhoz. Beszéde végén Dénes Leó elvtárs szavaira válaszolt és határozott Ígéretet tett arra, hogy még másnap reggel a pénzügyminiszterrel megbeszéli a szegedi hid sürgős felépítésének lehetőségeit. Az ebéd uián Tildy köztársasági elnök megtekintette az Otthon többi helyiségeit és hosszan a legközvetlenebb hangon beszélgetett el a szegedi ujságiró- és müvész'.ársadalommal. Egészen visszaindulásáig ott tartózkodott és távozásakor legmesszebbmenő megelégedését fejezte ki az Otthon vezetőségének a meleg fogadtatásért. A szegedi könyvnap oh szerda í műsora 12 órakor a központi egyetem aulájában a jogász egylet rendezésében irodalmi matiné, mely:n előadást tartanak az irók közül Füst Milán, Illés Béla, Tamás Aladár, a Nemzeti Szinház tagjai közül Hegedűs Tibor, Versényi Ida, Gyulai Lenke. Benkő Miklós, Kamarás Gyula, Gáti Pál. Fél 5-től fél 6-ig hangverseny a Hungáriában a könyvkiállítás területén, melyen résztvesznek Balázs Béla iró, Darvas Ibolya, Érdy Pál, Horváth Júlia, Káldor Jenő, Király Sándor, Levitzki Andor, Nagy Csilla, a Nemzeti Szinház művészei: Palotai Boris irónő, Petur Ilka, Pogány Zsuzsa, Rajz János, SuToJ^Si helyett tök-letea „É*»« tojáspótió 1 levél 5 tojást helyettesit. Sülé hez, r/ntotlához egyaránt alkalmas. Egyed* rnrttáa kizárólag viszonteladóknak SZEREDAI-nál Cserzy M.-u. 3. — Kárász-u. 10 gár Mihály, Szerdahelyi László és Szondy Blri a ffemzeti Szinház tagjai Konferál Kenessey Ferenc, zongoránál Virány László. Fél 6-tól fél 7-ig az Ujságiróotthorban Passuth László tart előadást. Hét órakor a Nemzeti Színházban Birabeau Nem vagyunk ördögök cimc előadása. Előtte Heltai Jenő tart bevezetőt. Fél 11-kor az Ujsáíirók és Művészek Otthonában Balázs Béla cseveg és vá iaszol a közönség kérdéseire. A politikai bizottság javasolja: Az Egyesült Nemzetek tagállamai hívják vissza madridi követüketff ha Franco záros határidői* belül nem mond le A bizottság 20 szavazattal 5 ellenében fogadfa el a belga javas'afot (Newyork, december 10.) Az Egyesült Nemzetek politikai bizottságának héttő; ülésén azt az albizottság! javaslatot tárgyalták, hogy az Egyesült Nemzetek tagállamai szakítsák meg a diplomáciai kapcsolatot Francó kormányával. Az albizottság ajánlásainak bevezetőjét, amely az amerikai, lengyel és belga javaslatok alapján elitéti a Frjnkó-kormánytt a bizottság egyhangúan elfogadta. Azt a szakaszt, amely ajánlja, hogy Spanyolország mindaddig ne lehesen tagja az Egyesült Nemzetek semmiféle* szervezetének, amig uj és elfogadható kormány nem alakul, 32:5 ellenében (8-an tartózkodtak a szavazástól) *«fogadták. Amikor ahhoz a szakaszhoz értek, amely a diplomáciai kapcsolat megszakítását ajánlja, Connally az Egyesült Államok nevében módosító indi ványt terjesztett elő. Ennek értelmében fel kellene hivni Francó tábornokot, adja át a hatalmat egy ideiglenes kormánynak, amely szabad válasz'ásokat tartana. Connally nyomatékosan védelmezte az amerikai álláspontot és ellenezte »a beavatkozás politikáját:*. A Francóval váló szakításra vonatkozó ajánlat feletti szavazás 20:20 irányban eldöntetkntil végződött és igy elvetettnek számit. Arniiko" azt a belga indítványt tették fel szavazásra, hogy hívják vissza a madiridi nagyköveteket és követeiket a tagállamok, ezt az indítványt a bizottság elfogadta. belga javaslat igy szól: a közgyűlés a'ánlja: hi elfogadható időn belül a fentebb felsorolt politikai feltételek (a Frincő-kormány lemondása) nem valósulnak meg, a biztonsági tanács fontolja meg az alkalmas rendszabályokat a helyzet orvoslására és a:ánl a hogy az Egyesült Nemzetek tagjai azonnal hívják vissza madridi nagykövetüket és követüket. A belga indi'vány első részét, amely ajánlja a biztonsági tanácsnak a helyzet megfontolását, 26 szavazattal 8 ellenében (16-an nem szavaztak) elfogadták. A második részt a diplomáciai képviselők visszahívására vonatkozó ajánlást 27 szavazattal 7 ellenében fogadták el, 13-an tartózkodtak a szavazástól. Anglia és az Egyesült Államok a belga javaslat első része feletti szavazásban nem vett részt, a második résznél Anglia lámo^atta, az Egyesült Államok tartó 'kodott a szavazástól. A belga javaslat elfogadása után a bizottság az. albizottság ajánlása felett mint. egész felett szavazott. 22 szavazat esett mellette 5 ellene, 20-an nem szavaztak. — Meg vagyok elégedve azzal az eredménnyel, amelyet az Egyesült Nemzetek szervezetének politikai bizottságában értek el — jelentelte ki Giral a spanyol köztársasági kormány elnöke az AFP tudósítója előtt, Rácz pénzügyminiszter beterjesztette az első forintköitségvetést (Budapest, december 10.) A nemzetgyűlés keddi ülését fél 11-kor nyitotta meg Varga Béla elnök. A Ház folytatta a szövetkezeti törvényjavaslat tárgyalását. Rátz Jenő pénzügyminiszter terjesztette be ezután az 1946—47. évi költségvetést és megtartotta expozéját. — Amikor ezt a költségvetést benyújtottam — mondotta —, ugy éréztem, hogy ennek a percnek a szokásos jelentőségén messze túlmenő jelentősége van. A parasztság, a munkásság és a nagy nyomorba süllyedt értelmiség egyetemes erőfeszítése, a koalícióban levő pártok vezetőinek elszánt akarata, az egyetértés és az egész magyar nemzet teremtette meg a stabilizációt, az értékálló forintot, amely nélkül ez a költségvetés nem született volna meg. A miniszter ezután részletesen ismertette a költségvetés létrejöttének körülményeit, majd foglalkozott az adózással és megállapította, hogy a megmaradt nagyobb jövedelmeknek és vagyonoknak az alapos és progresszív megadóztatása érdekében mindent megtesz a kormányzat a közeljövőben. A többi teher a kisjövedelműeket sújtja. A miniszter összegezésképpen megállapította, hogy az 1946—47. évben mutatkozó 11 milliárd 800 millió forintos nemzeti jövedelem az elmúlt gazdasági évvel szemben 30 százalékos növekedést jelent, de a békebelihez viszonyítva, mint előbb közölte, csak 58.5 százalékos. A miniszter ezután azzal foglalkozott, hogy az állandó nemzeti jövedelemből mennyit fordítanak közcélokra és mennyi marad meg a magángazdaság szükségleteire, vagyis a lakosság életszínvonalának emelésére és a jövendő termelés fejlesztésére. Ebből kifolyólag az igen súlyos helyzetre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az államháztartás a folyó évben a nemzeti jövedelem 24 százalékát teszi ki. Hozzászámítva ehhez 'a főváros és az önkormányzatok igényeit, ez 28 százalékos emelkedés, szemben az utolsó békeévekben jelentkező 19 százalékkal. Nyilvánvaló tehát, hogy a magáncélokra fordítható nemzeti jövedelemhányad nagymértékben csökken, mindössze 64 százaléka a békebelinek. Ez megmagyarázza az alacsony életszínvonalat. A miniszter ezután a számok tükrében világította meg a deficitet. Az államháztartásnál mutatkozó 375 millió forintos deficittel kapcsolatosan rámutatott arra, hogy a stabilizáció első két hónapjában nem volt adóbevétel és igy hosszúlejáratú kölcsönt kellett felvenni a Magyar Nemzeti Banktól, amelyet felhasználtak ós amelyre ellenértékképpen bankjégykibocsájtással kellett élni. A költségvetés kiadásaival foglalkozva megállapította a miniszter, hogy 2752 millió forintos közigazgatási kiadá. sokból 965.5 millió a fegyverszüneti és 245 millió forint pedig az előre nem látható békeszerződési terhekre esik, vagyis a kiadások 45 százalékát emészti fel a vesztett háború. , Ezután a személyi kiadások ismertetésére tért át a miniszter. Kiemelte, hogy a létszámcsökkentés ellenére a közalkalmazottalt lé'száma még mindig nagyobb az 1938—39. évi költségvetésben szerepeltek létszámánál. Ezzel szemben csökkent a nyugdijasok száma a háború előtti létszámmal szemben. — Ha a bankjegyforgalom decemberben egy milliárd alatt marad, akkoi az egész költségvetési év alatt sem haladja meg az egymilliárdot. A mezőgazdasági termékek felvásárlására adott hitelek most fokozatosan visszatérnek; és ezek' arányában lehet majd uj hitelek nyújtására gondolni. Rámutatott a miniszter, hogv a koalíciós pártok megállapodásra jutottak a bankok ellenőrzésének kérdésében és rövidesen kiadásra kerül az erre vonatkozó rendelet. A miniszter általános tetszéssel fogadott .beszéde után az elnök szünetet rendelt el. Szünet után folytatták & szövetkezetekről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Rákosi elvtárs szerdán este rádfdelőadást fart (Budapest, december 10.) Rákosi Mátyás elvtárs a Konimunisf Párt főtitkára 11-én, szerdán este 21 órakor rádióelőadást tart »Felelősség és visszavezető út* cimmel. Felhívjuk elvtársaink figyelmét a rendkívül érdekes és nagyjelentőségű előadásra? BELVÁROSI MOZI Teleion B—25. December 11—13 szerdától péntekig Sárdy János gyönyörű filmje UTOLSÓ DAL Főszereplők: Sárdy, Jávor, Simon, stb. Híradó 1 Előadások kezdete: Fél 4 «|« 6 cs 7. Elővételi pénztár délelőtt 11 — 12. Pénztárnyitás d. u. az előadások előtt fél órával