Délmagyarország, 1946. november (3. évfolyam, 246-270. szám)

1946-11-17 / 259. szám

% DRLMAGY&BOESZAG VASÁRNAP, 1346 NOVEMBER 17. Beszéljünk a malmok államosításáról f Malomiparunk az ország egyik leg. magyarabb és legnagyobb ipara. A magyar molnár veleszületett sajátos érzéke fejlesztette ezt az iparunkat vi­lághírűvé. Napjainkban sokat foglal­koznak ezzel az iparral, de nem sok hozzáértéssel. Amikor egy ország éhezik, a legfon­tosabb közélelmezési cikk a kenyér kér­désén keresztül bírálja el a malmok szerepét. A magyar malomipari mun­kások a múltban és a jelenben is tel­jes erejükkel és szaktudásukkal a nem­zet érdekeit szolgálják. A múltban fe­hér rabszolgáknak hivták őket. A há­ború tartama alatt is becsületesen helyt álltak, mikor a malmokra bom­bák zuhantak. Sok halálos áldozatot jelentett ez. A fegyverek zaja el sem csendesedett, más iparban még maguk­hoz sem tértek, a szegedi malomipari munkások dolgoztak. Sokan szólnak hozzá az államosítás, a községesítés, a raiconalizálás tervé­hez, a molnárok nagy része azonban egészen érthetetlen okokból kifolyólag hallgatnak. Nem hisszük, hogy a nem­zet egyetlen rétege is jobban érdekel­ve volna, mint a malomipari munkás­ság, hiszen nekik kell egy életen át szívni a finomat! áradó koptató és lisztport. Az államosítás és racionalizá­lás kérdése nem a demokrácia problé­mája, hanem már egy évtizede foglal­koztatja a magyar szakközönséget. Megvizsgálták- a visszaesés és a fejlő­dés lehetőségeit, a múltban is raciona­lizálni akartak, amikor még demokrá­ciáról szó sem volt. Az elmondottak­ból kitűnik, hogy milyen nagy hord­erejű kérdést ölelt fel az államosítás terve. Mikor államosításról beszélünk, a következő főbb pontokra kell tekin­tettel lennünk: Ha államosításra kerül sor, úgy azokban a községekben, ahol több ma­lom áll, a legkorszerűbb felszereléssel rendelkezőt kell meghagyni. Azokat a malmokat, amelyek szűk mezőgazdasági körzettel rendelkeznek és a nyersanyagot távolabbi vidékről kell beszerezniük, le kell állítani. Az egészen kisteljesítményű mal­mokat leállítani, amennyiben nem vízi­erővel működnek. Pillanatnyilag figye­lembe kell venni vizi malmok előnyét az energia gazdálkodás terén, de csak addig üzemben tartani őket, mig az energia gazdálkodásunk meg nem ol­dódik. Az egy vagonos teljesítményű mal­mokból* azokat községesítení, amelyek nincsenek megfelelő módon kezelve sem műszaki, sem üzlet; szempontból. Ezeket a maimokát pontos jogkörrel körülhatárolt szakmai és kereskedelmi bizottság vizsgálná felül és döntene sorsukról. Igaz, hogy ezek a malmok nagy munkalehetőséreket nyújtanak, de melegágyai a szabálytalanságok so­rozatának. A legfontosabb üzeméle ma az or­szágban a középmalmok, mert a nagy export malmok a háború folyamán el­pusztultak. A középmalmok műszaki­lag és teljesítmény dolgában is az or­szág legfontosabb közellátási tényezői lettek, ezeknek szerepe a legfontosabb probléma az államosítási kérdésnél. Ha ezeket a malmokat becsületesen veze­tik, úgy országos viszonylatban is nagy jelentőségük van. A közelmúlt tapasz­talatai azonban azt bizonyítják, hogy a legsúlyosabb visszaéléseket követik el ezekben az üzemékben. A középmal­mok mögött, mint hátvédek állnak a nem kisebb szervezettséggel rendelke­ző kis malmok. Mikor államosításról ée egy malom rentabilitásáról van szó, nehéz számokban beszélni, mert a ma­lomkalkuláció lényegében ellenőrizhe­tetlen. Ezért szükséges,' mikor államo­sításra kerül a sor, hogy a munka na­gyobbik részét a malomipari munká­sok szakszervezetére bízzák. Az álla­mosított malmoknál nem az extraprofit a cél, hanem a természetes fejlődési 'lehetőségek felhasználásával a magyar malomipar régi hírnevének öregbítése. Ma még kevesen vannak, akik ér­tékelik a malmok államosításának anyagi és erkölcsi jelentőségét, az idő azonban sürget, mert a nemzet a ha­ladás útjára lépett és ennek egész vo­nalon be kell teljesednie, még ha a nagytőkéseknek nem tetszik, akkor is. A pénsőgfmiiiisztériumf&Iimmdta a szeged! i lextlfliiskereskgdők &<Mk6z6sségét (Szeged, november 16.) A szegedi kiskereskedők részére nagy könnyítést jelentett a pénzügyminisztérium enged, ménye az egyenes adó lerovásánál az úgynevezett adóközösség. Alkalmunk volt szakemberek véle­ményét kikérni, akiknek számításai sze. rint a textilkiskereskedők 6500 forint forgalomig csak az u. n. rezsit keresik meg. Ez annyit jelent, hogy a legtöbb kis textilkereskedő nem keresi meg a megélhetéshez szükséges összeget. Egy­részt a magas textilárak, másrészt ma­ga az áruhiány nem teszi lehetővé a nagyobb forgalmat. Mig a nagykereskedők megfizetik a hatszázalékos egyenesadót, a kiskeres­kedők adóközösségfoen tettek eleget az állammal szemben kötelezettségeiknek. Legutóbb Szegeden a legtöbb textükis­kereskedői adóközösséget a pénzügymi­nisztérium felmondta és pillanatnyilag a háromszorosát követeli a kiskereske­dőktől adó fejében. Ez a helyzet tart­hatatlan, mert kiskereskedőink ezt az összeget nem tudják megfizetni és arra kényszerülnek, hogy üzleteiket bezár, jak. Ez nem állami érdek, mikor pon­tosan és szigorúan megállapították a kiskereskedő jövedelmét, a kincstár nem követelheti, hogy kis forgótőkéjét elveszítse, mert az államnak szüksége van az adóalanyokra, A pénzügymi­nisztérium legújabb intézkedése pedig valósággal megsemmisíti az adóalanyo­kat- Követeljük, hogy a pénzügyminisz­térium vegye gyorsan revízió alá leg­újabb intézkedését és adjon lehetősé­geket a kisegzisztenciáknak is. Két évvel „megúszta" Vida, a bori munkaszolgálatosokai éheztető gazdasági főnők (Szeged, november 16.) Elénk érdek­lődés kisérte a háborús és népellenes bűntettel vádolt Vida István, a bori munkaszolgálatos tábor gazdasági főnő. ke bünperének itélhethirdetését. A Fél­egyházy-tanács néhány vádpont tisztá­zására — az előző napi öt egybehangzó terhelő vallomás után — ismételten ki­hallgatta Pollák Rudolfot/aki félreért­hetetlenül a legsúlyosabb terhelő val­lomást tette. Majd dr. Küyén István ügyész vádbeszéde és dr. Lázár István védő felszólalása után Ítélethirdetésre került sor. Az ítéletből kiderült, hogy Vida Istvánt csupán kétévi börtönbünte­téssel sújtották, amiből 9 hónapot kitöl­töttnek vett a tanács. Mellékbüntetésül 5 évi politikai jogvesztésre, állásvesz­tésre, nyugdijmagvonásra ítélte a nép­biróság Vidát, a családi pótléknak az arra jogosultak igényének fenntartásá­val. Az ítélet indokolása szerint többek közt csupán a óban találta bűnösnek a tanács, hogy mikor Vida gazdasági fő­nök volt Borban, a munkaszolgálatosok élelmezése nagymértékben eltért attól, amit a németek biztosítottak számukra. Az Ítélet önmagáért beszél. Kom­mentárként csupán annyit jegyzünk meg, hogy néhány héttel ezelőtt ugyan­ezek a népbirák ugyanezért a bűncse­lekményért egy másik vádlottat 8 évi" fegyházra ítéltek. A vizsgálóbíró szabadlábra helyezte az Eördögh'féle vesztegetési ügy gyaxmsitottfait, de az ügyészség felfolyamodására fogva maradtak A vádtanács dönt fogvatartásukről (Szeged, november 16.) ..Jelentettük, hogy pénteken átkísérték síegedre cs. ei0ze.es letartóztatásba helyezték az államügyészségen dr. Eördögh Ernő ügyvédjeiöüet, a makói föidDirtokren­üfczo tanac® eiöadój'áu es Ébrey And­rást, az ismert szegedi fóítíbirtokpsc. Eördögh ugyani® vesztegetés utján akarta visszaszerezni Ébrey feiesege­nek földiét és ezért átadott 5000 forin­tot Eördöghnek, aki viszon* a íőlübir­tokrendezö tanacs emőkenek akarta azt továbbítani. A baiu* Sikerült vesz­tegetési ügyről érdekes részietek iát. tan. napvilagot a szombati napon. A makói rendőrség artai keszitett nyo­mozati iratokból ugyani® Kitűnik, hogy díős Sandornak, a makói "föld­birrofcrentíezó tanacs elnöke, megvesz, tegethetetlenségenek köszönhető, nogy ke;io időben tudott a rendőrser közbelépni. Ébrey András és Eördögh' még no­vember eiejen targyaltak arrői, mi­képpen lehetne Ébrey feieségénék el­kobzott földbirtokát visszaszerezni, Ébrey jelenlegi felesége ugyanis nyu­gatról csak azutan tért vissza, ami­kor egy kormányrendelet elrendelte a vissza nem tért nyugatosok föld­jének elkobzását. Ébrey ekkor aján­latot tett, nogy 5000 forint jutatom­ban részesíti azt, akt az epcobzast visszavonó hatarozatot szamara meg­szerzi a Föidbirfokrendező Tanács­tói. Eördögh vállalkozott erre a fel­adatra é® felkereste Diós Sándort, a föiűbirtokrendező tanac® neiyi emö­két, elmondotta neki az ajanlatot e® osztozkodásra akarta bírni, díós, mi­vej alapos vöü a gyanúja, hogy Eör­dögh a nemrégiben Makón nagv port feiverö írateitünf etésekben is közre­működőit, belement a játékba. Meg­egyeztek, hogy Eördögh' a pénzzei együtt november 11-én megjelenik a Dió® irodajában. A "kérdéses napon azután dió® a dolgozószobája menetei szobába két detektívet kért a makói Amerikai árukölcsörbö! behozott gépkocsik Megrendelhető: NEMZETKÖZI GÉPKERESKEDELMI RT helyi képviseleté­nél. Ugyanott mindennemű felvilágosítással állunk rendelkezésére, SOLTI ararage és szervice V. . i ::•.•:•• SZEGED, Kálvária-u.' 9. Telefon 447. sz. rendőrségtől. Dtósi megegyezett a bejySzinre siető dütektivekkei, nogy amikor a szomszédos szobaban azt hallják, hogy >pista gyere be«, akkor azonnai belépnek a szobába és letar­tóztatják a jelenlévőket. Tizenegye­dikén azonban Ébrey nem érkezett meg a pénzzé/, ezért Eördögh más­napra jeiezte érkezését. Másnap, kea­uen 10 óra tajban Eürüo'gn Kezében az elkészített és az Ébreyné földbirto­kát visszaadó határozattal megjelenít Diós Sándor szobájában. Diós a ha­tarpzatot nyomban aláirta és lebélye­gezte, maja a n órakor megérkező Ébreynek az 5000 forint leszámolása után át 1® adta. Beszélgetés közben azonban egyszei még visszakérte díós a mit sem séjtő Ébrey tői az irást be­tekintés végett. Ezután következtek a drámai pillanatok, díós megadta a jejt, mire a szomszéd szobábó* bele­pett a két detektív é® miután a hely. zet nem volt kétséges, letartóztattak Ébrey Andrást és dr. Eördögh Emöt. Szombaton került az ügy a szegedi törvényszék vizsgálóbirája eie. a vizsgálóbíró szerint nem vesztegetés. FREGOLI^ keverék, nagykereskedőknek is eredeti gyári áron SZEREDAI-nál Cserzy M.-u. 3. — Kárász-u. 10 hanem etopán tiltott ajándékozás vét. •®ége forog fenn és ezért eirenaeitea a két vádlott szabadiábraheiyezését. Az államügyészség azonban felfolyamc­dással éit a döntés eiien és igy a vád­tanacs feléi kerü* az ügy. A vádtanáca. döntéséig a gyanúsítottak előzetes tartozásban maradnak. ; ; • , SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ szeged TELEFON: 4T Ma utoljára York őrmester Hétfőn és kedden uj orosz film: Heten a hó ellen Egy tudományos expedíció tagjainak hősi küzdelmei a sarkvidéken. — Egy szerein es tudós és egy orvosnő regénye Azonkívül: HÍRADÓ Előadások kezdete: fél 4, ]ji 6 és 7. Boldog karácsonyt minden megyar gyermeknek! A szegedi Magyar Nők Demokrati­kus Szövetsége nevében felhívom a üCmokratlku® magyar társadalmát, ne í'e.eelnézzünk meg a szegény gyerme. kek karácsonyáról. A háború suiyos következményei folytán még az idén i® szomorú karácsonynak nézünk elébe. A magyrr nép bírja a szenve­dést, a nélkülözést, de talan a kara­ctony az egyetlen' ünnep, amikor: mindenki, gazdag, szegény, boldog szeretne lenni, de különösen a gyer­mek, aki sok varakozássai tekint a szent ünnep ejé és a karacsonytőt. varja egész évi küzdelméért, nélkü-. lözéseiért, szomorúságáért az örö­met, a vigaszt. Amikor a Magyar Nők Demokra«. tikus Szövetsége elindítja kaxacso­nyi akciójat, az a célja, nogy kará­csony estére mmden nélkülöző gyér­m«iv arcara mosolyt varázsoljon és ie(örölje a könnyeket.T32ei-etnenk 'am ciőnkkai megmozdítani az egesz sze­gedi magyar társadalom minden jö­szivü és nemesieikü polgárát, de küiö­nösen szólok Szegea üzemeihez, gyá­rosaihoz, kereskedőihez, iparosaihoz^ hogy adjanak é® a legmesszebbme-' nőkig támogassanak minket ebben az akcióDan, antöly a legnemesebb célt szolgaija, miyei sok ezer szegény ron­gya8, éhes meziteieniabu gyermeken, akarunk segíteni. Ml demokratikus asszonyok, sze. re cet tei fogjuk egyma® kezét, segí­tünk egymáson, mert tudjuk, nogy öszecartasban az ero. Mi a mar eddig eiért eredményeknél nem aiiunk meg. hanem vállvetve tovább dolgozunk mindannyian egyetemesen, hogy meg. teremthessük nazank es gyermekeink jobb jövőjét. Szeretettei köszöntök minaen ne­mesieikü adakozót; dr. Drégely Józsefné a szegedi Magyar Nőt Demokratikus | : Szövetségének elnöke. A tisztelendő ur még mindig zsidózih? Hogy a munkásegység nem frázis hanem élő valóság, amely a dolgozót:; lelkében él, bizonyítja annak a szociál­demokrata elvtársunknak a levele, ame­lyet szószerint alább közlünk; „A szentmihályteleki iskola hittan­óráján a Szegedről kijáró katolikus, lelkész ahelyett, hogy a vallás hitté­teleit tanítaná, a demokrácia ellen tart a gyermekeknek propagandaelő­adást. A tisztelendő ur a fasiszta időkből jólismert gyűlölködés hang­ján tajtékzik a „Délmagyarország" ellen is és kijelentette, hogy az zsidó lap és jaj lesz annak, aki azt olvasá­sa, de még annak is, aki kezébe ve­szi. Kalendáriumot pedig csak tőle vegyenek, mert minden más naptári, a zsidók csinálják. — Kérjük az élv­társakat, hogy fenti adataimat nyom­tassák le és tegyék meg a kellő lépé-­seket. Legyünk résen! Barátság! Kovács Antal Ferenc * Kedves Kovács elvtárs, levelét kö­szönjük és azt illetékes helyre — a rendőrség politikai osztályára — továb­bítottuk. Majd ott kinyomozzák, mi­féle gyűlölködő igéket hirdet a tiszte­lendő ur ahelyett, hogy mint az hiva­tásához illenék, a szeretet szavával igyekezne kiirtani az ifjú telkekből a fasiszta mérget. Szabadság! Résen va­gyunk! Kofossy halasz csárda Esténkint BOLDIZSÁR LACI muzsikál.. Telefon: 7-70.

Next

/
Thumbnails
Contents