Délmagyarország, 1946. november (3. évfolyam, 246-270. szám)
1946-11-05 / 248. szám
KEDD, 1946 NOVEMBER 5. délmagyarország 3 Szegednek nem kell a drága gáz! Mindössze kétszázhatvanan kérték a gáz bekapcsolását — 24 órán belül tisztázza a város a gázgyár ügyét (Szaged, november 4.) Hétfőn délelőtt ujabb megbeszélés volt a városházán a gázgyárral szemben követendő eljárás ügyében. A gázgyár központi igazgatósága ugyanis még mindig nem adta semmi jelét, hogy a várossal szembea fennálló szerződése értelmében a város vezetőségével egyetértésben akarna megállapítani a gáz egységárát es a különböző mellékdijakat. De nemhogy jóindulatot mutatna a gyár erre vonatkozólag, ellenkezőleg, eddigi jogellenes eljárásait még ujabbakkal tetézi. Tudomására jutott a város vezetőségének a központi igazgatóságnak az a szándéka, hogy a város által fogyasztott villanj/ és gáz egységárát is ugyanolyan egységáron akarja számlázni, mint a magánfogyasztókét. Ez is merőben szetződésellenes eljárás Dnne és nagymértékben, veszélyeztetné a város közvilágítását). . Egy okkal több, hogy sürgessük a villany energiát szolgáltató üzemek községesitését. A hadisegélyesek eddig igen csekély kedvezményt élveztek a villany- és gázegységáraknál, most ezt is meg akarja vonni a gázgyár. Felháborodással beszélnek arról is, hogy a gyár a gázszolgáltatás megindítása kapcsán kiadott felhívásában elhallgatta, hogy a gázórától a gáztűzhelyig szolgáló gázvezeték építését a fogyasztók szakképzett kisiparosokkal is elvégeztethetik. Ezzel a szegedi kisiparosakat károsította meg a gyár. Szeged 140.000 lakosából egh/ébként ezideig mindössze 260-an kérték, hogy kapcsolják be- őket a gázszolgáltatásba, holott a gázszolgáltatás megszűnése előtt sokezer háztartás fogyasztott Szegeden gázt A hétfő délelőtti tanácskozáson egyébként olyan elhatározások születtek, amelyek most már 24 órán belül tisztázzák a gázgyár kérdését. Addig is felhívja a város közönségét, hogy akinek bárminemű panasza vaui ai gázgyár ellen, az jelentse be a városházán a 12. számú szobában. A Demokratikus Nőszövetség visszaszerezte és tendbehozía a mómvámsi iskolát Vasárnap ünnepség hereiében adiáh ál rendeltetésének az iskola épüielél (Szeged, november 4.) Az MNTS'' szeg^ai csoportja a maga reazeröi mindem ©ikovei, hogy gyermekeink visszakapjak iskolaépületeiket. Legutóbb az MNDSz móravárosi csoportja mozgatott meg mindent, ho&. az iskolaépületet adjak vissza ereaeti rendeltetéseitek. Az iskola igazgatott aga narom hónapon keresztút Kísérelt meg mindent, nogy megszerezd az épületet, az MNDSz-nek rovta aet hét uiatt sikerült. ' \z MNDSz móravarosi csoportja nemcsak a Közigazgatási natosagna* járt. «i az epüiei ügyeben, de anna* rendbehozásánál w tevékeny reszt, v-ett. Különösen Mison János ne es KI® palné tevékenykedtek sokat az iskoia roidOéhozasa korín. Vasárnap délelőtt bensőséges ünnepség Kereten beim adta* vissza az iskolaépületet eredeti rende tétesének. Az ünnepségen megjelent Nyéki La]0» tanfelügyelő es dr. Drégely Józsefre vezetésévei az MNDSz vezetősége is. Nyéki tanfelügyelő és Ángyai Maria mondottak rövid beszedet. A közellátási hivatal közzétette az uj hatósági árakat Szigorúan eikuorzík ez árak betartását (Szeged, november 4.) A kormánya most kiadott rendeletek alapján a legkomolyabban hozzálátott, hogy útját állja az árdrágitó spekuláció mesterkedéseinek és letörje a felfelé emelkedő árakat. A szegedi közellátási hivatal magkapta az utasításokat és azokat az irányárakat, amelyeket közölni kell a kereskedőkkel és a nyilvánossággal, amelyek betartására az árellenörzö közegeknek 'szigorúan ügyelniük keli. A közellátási hivatal hétfőn hirdetményeket adott ki az uj irányárakról, amelyeknek betartását szigorúan ellenőrzi és ellenőriztetni fogja. Az egyes textilcikkek egységes fogyasztói árának megállapítását a következőikben közli a közellátási hivatal: Karton 80 cm-nél keskenyebb 7.— Ft Karton 80 cm széles vazy ennél szélesebb 8.40 Ft rűhaflaneli 80 cm-nél kesk. 9.70 Ft BELVÁROSI MOZI Ma utoljára.! Előadások ke: dete: fél 4, y\i ö és 7 |Szerdától az óriási miisor: Naponkint csak két előadás fél 4 és léi 7 órakor! Varíete a francia filmgyártás remeke Anna Bella-val Személyesen a színpadon Christoph, a világ legei ősebb embere Corodin, a vilíghirü varázsló Soha nem látatí Yi!i§!iirú műsor Jegyeit már vállhalóh! rűhaflaneli 80 cm széles vagy ennél szélesebb 11.10 Ft terúszflanell 80 cm széles vagy ennél szélesebb 8.90 Ft pamutvászon 80 cm széles vagy ennél' szélesebb 8.50 Ft kanavász 80 cm széles vagy en.nél szélesebb 3.80 Ft zefír 80 cm széles vagy ennél szélesebb 12.— Ft Freskó 80 cm széles vagy ennél szelesebb 8.10 Ft inlet 80 cm széles vagy ennél •szélesebb 8.20 Ft lepedő 142 cm széles vagy ennél szélesebb 16.20 Ft Ezek a fogyasztói árai? november 1 után beszerzett cikkeknél azonnal, a kereskedők raktárán levő cikkeknél pedig 1946 november 15-től kezdve érvényesek tekintet nélkül azok származására, előállítójára (gyár, kisiparos, háziiparos) és beszerzési áráre. Közli a közellátási hivatal a cukorárakat. A kristálycukor kilója 7.60 forint, nyersemkor 7.30 forint. A cukor után forgalmi adót nem kell fizetni. A közellátásügyi miniszter rendelete értelmében önellátó háztartásban legfeljebb az alábbi mennyiségű gabonát, lisztet szabad készletben tartani: a) vámőriésre jogosult önellátó háztartásában liszt legfeljebb annyi lehet, amennyit az önellátói igazolvány V. táblázatában vezetett feljegyzés szerint őröltetett, levonva ebből az 1946 auKORZO MOZI J Ma Indul Korda Sándor amerikai Yig]itáka| Mcrle Obercn és Laurence Olivér ragyogó főszereplésével Valóperes leány j Műsort bevezeti: A legfrissebb Hell Filmhíradó November 8 án, pénteken, Budapestet megelőzően Magyarországon először kerül bemutatásra az év egyetlen nagy mrgyar filmje:' MADÁCH Sióadások kezdete: tél 4, V* ö és 7-kor. íMftaMCíSMVMatMamm^mx' gusztus 1 óta eltelt minden teljes hónapra személyenkint 10 kilót; b) vámőrlésre nem jogosult önellátó háztartásában kenyérgabonából legfeljebb annyi lehet, amennyit az önellátói vásárlási engedély alapján vásárolhatott, levonva ebből azt a mennyiséget, amelyet dézsmaként beszolgáltatott és megőröltetett, liszt pedig legfeljebb annyi lehet, amennyit az önellátói igazolvány V. táblázatában vezetett feljegyzés szerint őröltetett, levonva ebből a hatósági ellátásról való lemondás kezdő időpontjától eltelt minden teljes hónapra személyenkint 6 kilót. Akinek kenyérjegye van, az kenyérgabonából készlelet nem tarthat, lisztet pedig legfeljebb személyenkint 10 kilót. Ha lisztkészlete ezt a mennyiséget meghaladja, a többletet vagy be kell szolgáltatni, vagy a többletmennyiség minden 9 kilója után egy személynek egyhavi kenyér- és lisztjegyéről 15 nap alatt le kell mondani. A hatósági piaci árak megállapítása során a következőket közli a közellátási hivatal: A savanyitott káposzta termelői ára kiLónkint 1.24 forint, a termelők által fogyasztóiénak közvetlenül kimérve 1 iorint 50, kiskereskedői ár kilónfcint 1 forint 60. S~alonnafélék: Sózott, bőrös szalonna fogyasztói ára 7.90 Ft lefejtett bőrös szalonna. 8.20 Ft füstölt, paprikás, bőrös szalonna 8.90 Ft füstölt, paprikás, lefejtett' bőrű 9.20 Ft füstölt vagy abált bőrös toka 910' Ft füstölt v. abáit lefejtett bőrű tokaszalonna 9.40' Ft Füstölt hentesáruk.füstölt kolbász 11— Ft nyári szalámi U-— Ft párisi, krinolin, szafaládé 9.— Ft virstli 11.— Ft véreshurka 8.50 Ft májashurka ő-— Ft füstölt sertéskolbász legalább 80 százalék sertéshúsból 14.— Fb fejsajt, sertésfej, nyesedékhus, nyelv felhasználásával 8.50 Ft bőrsajt 2.20 Ft A fenti fogyasztói árakból közintézmények, betegellátó és jótékonysági intézmények 3 százalék, üzemek, beszerzési csoportok és egyéb nagyfo gy asztok 5 százalék, viszonteladó iparosok vagy kereskedők 15 százalék engedményt kapnak, a vendéglátó iparosoknak árengedményt adni nem kötelező. > A kukorica hatósági ára novemberhónapban csöves 32.70, morzsolt 29.35 forint. Kicsinybeni ára- kilónkint morzsolva 33 fillér. Briliáns KOROSSY halászcsárda egész félen nyitva Teleion: 7 — 70, Heickd Kötöttáruk mérték után is. HlaigU-utca 30. ékszerét megveszem, átcserélem, bizományi eladásra elfogadom. ALKALMI VÉTELBŐL szármára BRILIÁNS ÉKSZER állandóan raktáron 8—3-ig FISCHER ékszerész Klauzál-tér 3. szám. JBWBA———11 !••• IMJNMEBBBATMBNAA A Magyar Kommunista Párt Nagyszegedi Pártbizottságának köszönete Az MKP nagyszeg^di bizottsága a jó előkészített es megszervezett, saudorfaivi »Vátx>s a faluérti nap aikaimaböi köszönetet mona a sándorfam pártszervezet vezetőségének. Nagy József titkár civtársnak. Köszönetet mond Landesbsrg György mérnök elvtársnak, a fcendergyari munkás brigádnak es a munkésszinjátszóknak. . ; t Dr. Geréb Tibor es dr. Momar Sándor orvos eivtarsafcnak ugyancsak köszönetet mona a pártbizottság es mellettük kuníkai segitötáreaiknak ís. Magyar reformátusok nagygyűlése a Sportcsarnokban (Budapest,november 4) A.hetedik országos protestáns napok kerecebüt a ,magyar reformátusok vasárnap déteiőtt nagygyűlést tartottak "a SportcSamokDan. Még jelent a-nagygyűlésen Tildy Zoltán köztársasági emök ts hitvese, valamint Nagy Ferenc miniszterelnök. Bárányos Károiy közellátásügyi miniszter es- az egyhazi e® világi ei«t több vezetője, b*-'rfcczky Albert léikéSz, nemzergyatesi képviselő carrotu ünnepi eiöaaast hit utján a magyar jövendő feré« cimmei. a nagy tetszessél togaciott otszed után Békeffy jenö lelkész (str er. tette azokat a deklarációkat, amelyckct a nagygyűlés a magyársagho a retormatu3 "ygynaz vezetőihez, a viiag protestáns egyházaihoz es» az egyhazak világtanácsához mtozett Ima utan a nagygyűlés a Jíimhusz eiéneiciesévei ert véget. A megjeiaiftatafmas közönség a nagvgyütes végén percekig ünnepelte Tildy 'Zoltán köztarsasagi einököt es a miniszterelnökön. u l( i Magyar, orosz, 'angol és svájci újságokra, folyóiratokra és szaklapokra előfizethet a Hajós-könyviizletben Oroszlán-utca 8. szám. Szem a legnagyobb kincs Szemüvegét rendelje »OPTiKO« SANDBERG GYORGYNÉ Kígyó-utca 1. szám. SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ S Z E G E D TELEFON: 4<0. 1946 november 6-án este 9 órai kezdettel díszbemutató; Bemutatásra kerül a NAGY PÉTER c. hatalmas orosz történelmi film. A diszbemutató és a többi napok előadásaira jegyek a pénztárnál már kaphatók Előadások kezdete : Fél 4 fél 6 <s 7.