Délmagyarország, 1946. szeptember (3. évfolyam, 194-218. szám)
1946-09-22 / 212. szám
274 DELMAGYABOKSZAG 11 • n>i „mm mi—ii'inimi ii i MiüUt iiMiiinMMiiiiiiiii .1 nn un. DELMAGYARORSZÁG VASÁRNAP, 1946 SZEPTEMBER 28 Sillabusz a sajtónapra Kedves elvtársam, aki feláldozod vasárnapi szabadnapodat azért, hogy városon és falun agitálj a kommunista sajtó érdekében, engedd meg, hogy munkád eredményesebbé tétele céljából néhány irányelvet adjunk útravalónak. Nem azért tesszük ezt, mintha nem bíznánk, agitációs képességedben, hanem az a célunk, hogy azok is tudomásul vehessék a mai sajtónap fontosságát s jelentőségét, akikhez nem látogathatnak el lelkes sajtógárdistáink. Fontos és jelentős a mai sajtóagitációs nap nemcsak a Magyar Kommunista Párt megerősödése szempontjából, hanem azért is, mert minden egyes előfizetővel, akit a kommunista sajtó számára megnyerünk, erőteljesebbé válik most serdülő demokráciánk, amely annyi viszontagságnak van kitéve a belső reakció, az ellenforradalmi efők és a burzsoázia mesterkedése következtében. Ezek ellen legélesebb s leghatásosabb fegyverünk a demokratikus magyar sajtó. Agitációs utatokon magyarázzátok meg, hogy minden értelmes embernek talán még a betevő falatnál is fontosabb, hogy újságot oltxisson s tájékozódjék, mi történik vele és körülötte. Sorsunkat most már hálistennek nem felülről, a mi megkérdezésünk nélkül intézik, hanem minden embernek joga, sőt kötelessége is beleszólni az ország ügyeinek intézésébe. Hogy beleszólhasson, ismernie kell a helyzetet, tudnia kell, miről van szó — újságot kell olvasnia. De nem mindegy ám, hogy milyen újságot olvas. Az, hogy valaki melyik lapnak az olvasója vagy előfizetője, az egyúttal világnézeti hitvallást, politikai állásfoglalást is jelent. A dolgozók Magyarországát építjük és a kétkézt munkásnak, kisbirtokosnak, földmunkásnak, kisiparosnak, kiskereskedőnek, haladó értelmiségnek, szóval mindazoknak, akik munkával keresik a kenyerüket ott a helyük a demokrácia táborában. A kisemberek jobb életét készítjük elő és ezért kell a dolgozóknak a munkáspártok zászlója alá tömörülni. A Délmagyarország, a Szabad Nép, a Szabad Föld, a Szabadság a Kommunista Párt magasan lobogó zászlai és akik ezeknek a lapoknak az előfizetőivé lesznek, azok egyúttal elszánt harcosai a demokráciának, rohammunkásai az épülő új Magyarországnak, amely lerázza magáról az országvesztő urak és a szipolyozó nagytőke bilinoseit. Itt a helye minden szegény embernek a mi táborunkban, a mi zászlóink alatt! Az ősi ellenség, a töke és szolgahada még mindig erős és nem adja át egykönnyen régi, átkos pozícióit. Erejével a dolgozók tömegerejét kell szembeállítani, mert csak így tudunk döntő győzelmet aratni fölötte. A tőke lakájai ügyesek és sok hájjal meg vannak kenve. A hazafiasság, a vallásosság jelmezét sem átallják magukra venni, ,hazudoznak, rágalmaznak és minden eszközt megragadnak, hogy ezeket a mi tömegeinket a maguk igája alá hajtsák. Vigyázni kell tehát minden magyar dolgozónak arra, hogy ebben a mesterséges ködben, amit a nagytőke csatlósai terjesztenek, tisztán lásson. Ahhoz pedig kommunista újságot kell olvasni, mert az utat -mutat, irányit, tájékoztat, megvilágítja az események összefüggéseit és körömszakadtig harcol a kisemberek, a dolgozó magyarok, a népi demokrácián alapuló Magyarország érdekéért. A közömböseket kell felráznotok, akik még nem látták be, hogy itt a helyük a mi táborunkban. A megszédített s félrevezetett dolgozókat kell meggyőznötök arról, hogy saját érdekeik ellen harcolnak ftkkor, ha beállnak az urak csatlósai közé. Nehéz munkátok lesz, végezzétek el kommunista szívóssággal, lelkesedéssel, sok eredménnyel. Szabadság! A kommunista sajtó akkor is védelmezte a nép ügyét, amikor a fold alá kéRyszeritetiék Haraszti Sándor elvtárs előadása a sajtóagitációs nap műsoros estjén (Szegőd, szeptember 21). A MKP sajtóagitációs napja szombaton este nyilt meg az Arany János-utcai széltházban kulturműsor keretében. Haraszti Sándor a Szabadság főszerkesztője tartott előadást a demokratikus sajtóról. Haraszti elvtárs rámutatott, hogy a kommunista sajtó akkor is védelmezte a magyar nép ügyét, mikor a föld alá kényszerítették. Ma már legális életet élve harcol a magyar nemzet szabadságáért Az előadás további részében rámutatott, mint igyekezett a mult reakciós sajtója rágalmazni a tizenkilences kommunista; sajtót, a történések azonban bennünket igazoltak. Minden i időben azon, voltunk, hogy a nemzetet felvilágosítsuk és józanul érdekeit védelmezve a helyes uton tartsuk. A reakció ma is mindent megkísérel, hogy a párisi békéért mireánk hárítsa a felelősséget. Aki azonban végig lapozza kommunista lapjaink illegális számait, az nevetve utasítja vissza a rágalmakat. Nemzeti érdekekért harcolva visszük sajtónkban, a haladás szellemét a nemzet soraiba, hogy életrehivjuk végső célunkként a szociális Magyarországot — fejezte be előadását Haraszty elvtárs. A ikulturelőadás keretén belül Sebes Tibor, Benkő Miklós, Sugár Jenő és Csáthy Pál szavaltak. Tombácz-étterem pincesörözője ismét üzemben. Suki Dezső és cigányzenekara ja is és a bizottság ülése csak akkor határozatképes, ha a szakszervezet kiküldötte Jelen van. Végül a munkaközvetítő rendelet fontosságáról beszélt, amely a szakszervezetek régi követelését váltotta valóra. A szakszervezet legkíméletlenebbül jár el azokkal szembeni, akik a, szakszervezeti munkaközvetítő iroda megkerülésével szerzik be munkaerőszükségletüket. Nem tűrhetik ugyanis, hogy egyesek továbbra is kihasználják a jelentkező munkaerőket saját spekulációs céljaiknak megfelelően. Ezért munkavállalókat csak a szakszervezet közvetíthet a kollektív szerződésben meghatározott bérért. Kovács elvtársnő nagy lelkesedéssel fogadott beszédét a szegedi szakmaközi bizottság nevében ifj. Komócsin Mihály elvtárs köszönte meg és egyben hangsúlyozta a szervezkedés fontosságát is. Végül dr. Dallos Imre elvtárs, szakiszervezeti ügyész bejelentette, hogy a kereskedelmi alkalmazottak szabad szakszervezetének szegedi csoportja általános értékesítő és fogyasztási szövetkezetet alakított meg. Törvényjavaslat a zsidfOldözések megbélyegzésére (Budapest, Szeptember 21.) Lapértesülések szerint a minisztertanács törvényjavaslatot fogadott ei a magyar zsidók üldözésének megbélyegzésére. A javaslatot a nemzetgyűlés legközelebbi ülésén előterjesztik. Mindszenti hercegprímás részvételével ma tartják a Szent Gellért jubileumot A hercegprímás megérkevett Szegedre (Szeged, szeptember 21). Szombaton este Szegedre érkezett Mindszenti József biboro® hercegprímás, hogy résztvegyen a csanadi egyházmegye áltai rendezett szegedi Szent gellertüirncpségelcen. Mindszenti hercegprímást Szeged halárában dr. palfy György íőLpan fogadta. A hercegprímás autója esue 6 órakor érkezett meg a Dóm-térre. A nemzeti szinü za z ókkal, rá a pápai lobogóval" f£idlzitet Dóm-tírre addigra már ösz. czegyibekeztek .a Szegedi iskolák diákjai, további a polgári és katonai hatóságok képviselőt valamint nagyszámú érdeklődő közönség. A hercegprímást Halász Pál kanonok kísért? fet a Dóm bejárata eié, ahol Hamvas Endre megyéspüspök fogadta a kanonokok élén. A püspöki szeminárium énekkara eiénekráte a „Christus Vincit* kezdetű egyházi éneket, majd Hamvas megyéspüspök mondott köszöntői a hercegprímásnak. A püspök üdvözlésére Mindszenti hercegprimá8 rövid beszédd®' válaszolt, utána a Dómban esti iitánián vettek részt. Litánia után a hercegprímás a püspöki palotába ment, ahoi fogadta a többi között Dénes Leó elvtárs polgármester látogatását. A Szent Ge Lri-ünnepségek ina délelőtt 9 órakor szentmisével kezdődnek. Délután 4 órakor erekiyés körmenet ie„g, amelye c a hercegprimá8 vezet, körmenet után a primás beszédet inléz a hívekhez. ° Csak ott lehet elbocsátani kereskedelmi alkalmazottat,ahol iiami bizottság van A kereskedelmi alkalmazottak szakszervezeti ülésén Kovács Józseiné központi kiküldött számolt be az időszerű kérdésekről (Szeged, szeptember 21). Szombaton délután Szeged kereskedelmi alkalmazottai nagy érdeklődéssel jelentek meg a szakszervezeti székházban, hogy meghallgassák Kovács Józsefné elv-társnőt, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szabad Szakszervezetének országos főtitkárát. A Budapestről Szegedre érkezeit főtitkárnőt a Magyar Kommunista Párt nevében Dániel György elvtárs, a Szociáldemokrata Párt nevében pedig Pintér Géza elvtárs üdvözölte meleg szavakkal. Az üdvözlések után Kovács Józscfné elvtársnő emelkedett szók'isra és bevezetőjében a stabilizációról beszélt. amely fiatal népi demokráciánknak egyik leghatalmasabb gazdasági és politikai sikere. A termelés fokozásával kapcsolatosan szólt a kereskedelmi alkalmazottak szerepéről, akik közvetlenül nem vesznek részt a termelésben. Az ő feladatuk, — mondotta — hogy megvédjék minden erejükkel a forint vásárló értékét, lehetetlenné tegyék, hogy a tőkések a forintot a maguk spekulációs céljaira használják fel. Ezért harcolniok kell a dolgozók közösségében az árak leszállításáért, mert a magas ipari árak egyik okozói a munkanélküliségnek. A továbbiakban ismertette a B-lista rendeletet és felvilágosította a megjelenteket, hogy csak ott lehet elbocsátani alkalmazottakat, ahol üzemi bizottság működik. Az ipar jogosítványok revíziója ügyében a közeli hetekben ül össze a bizottság. Ennek fő célja a kereskedelem megtisztítása* A bizottságban résztvesz a szakszervezet két tagA Kisgazdapárt visszavonta fellebbezését a számvevőség tiszteletdíja ügyében (Szeged, szeptember 21). A városi költségvetés közgyűlési tárgyalása alkalmával — mint emlékezetes — a törvényhatósági bizottság elismeréssel adózott a számvevőségnek azért a nagy munkáért, amelyet Csikós Jenő elvtára, számvevőségi főtanácsos vezetésévei az infláció keserves hónapjaiban; majd a forintra való áttérés alkalmával végzett. A Magyar Kommunista Párt, amely munkáspárt létére az értelmiségi munkát is mindig kellőképpen méltányolja és támogatja a tisztviselőket, ekkor indítványozta, hogy külön tiszteletdíjként négyezer forintot szavazzanak meg a számvevőség tisztikarának. Az indítvány nagy tetszéssel találkozott, csupán a Független Kisgazdapárt ellenezte. Amikor mégis megszavazták, a Kisgazdapárt fellebbezést nyújtott be ellene. Amint most értesülünk, derék kisgazdáink úgy látszik meggondolták magukat, mert a fellebbezést most visszavonták. Ugy látszik, közben mégis rájöttek, hogy a számvevőség szorgalmas tisztviselői megérdemlik a négyezer forintot, ami a nagylétszámu hivatal dolgozói között elosztva nem is olyan solc. SrB^r^si^ hwk Felhívjuk ar. összes szakmai csop- rtok e nőke t, tilká'aii és pénztárosait, ho,y szép ember 23-án, hétfőn délután 5 órakor feltétlenül jelenjenek meg a sza „szervezeti "székhá'ban. Megjelenés köie'ezfi. Mindazon üzemek, amelyek az alkalmazotti bejelentő lapok igazolványi szelvényeit még nem vitték el, jelentkezzenek azokért a szakszervezeti munkaközvetítő hivatalban. (Maix-tér 20) Fodor fatelepeken i Moszkvai-körút 33. Vasasszentpéter-utca 4 ismét kapható YO^lIfR hóihoz siállHv HALLÓ! Betré) autógumi, kerékpargumi, hócipő, hócsizma, orvosgumijavitás, vulkanizálás. KEMÉNY GYULA gurui javítóüzem," Bajcsy-Z®ilinszki utca 11. Szegedi Ipari Vásár Mez8s3zffespty!mb«cr2* J iii—hm •un—•umsei mulj'ii i Belépődíj ,1'— torint, gyermekeknek -'50 fillér.