Délmagyarország, 1946. augusztus (3. évfolyam, 169-193. szám)

1946-08-31 / 193. szám

DELMAGYARORSZAG SZOMBAT, 1S46 AUGUSZTUS 3i, — Megérkezett « háztartási a'Ka«­mazo tafc ko'lekUv-S/jrzjdése La­punk szerkeszt0séafében többen érdek­lődtek, hogy a háztartási aikaima­zotaknak mcgérke/e.t-c már a kol­tékiiv 'szerződés©. A, szakszervezetek­nél nyert értesülés ampján jetentjük, hogy minden háztartási alkalmazott bérére Vonatkozó információt a szak­szervezetnél minden csütörtökön dél­in án 4 és 6, valamint minden vasár­nap délelőtt 10 "és 12 óra között adnak üteg a szakszervezeti székház. i>an. PM SPORT 31.-énf szombat este 6 órakor az összes üzemi és kerületi pártszervezetek vezetőségének, valamint a tömegszerveze­tekben dolgozó elvtársak részvételével összaktiva-ülést 1 tartunk a Kálvin-téri székházban. Előadó: RÉVAI JÓZSEF elvtárs APRÓHIRDETÉSEK foglalkozna Antalffy György és Bohó Ancira* a SzAK élén AHa'ános panaéz volt a SzAK-kai kapcsolatban, hogy egyes tisz-segél­nek nem m©gfe.eiő azejnél.yri való tte ö-té-fe mia-t szaksszerütlcn voit a veze.és. Ez«n togite.t részocn a pén­teken déiulán m©g tartót? tisztújító közgyűlés, amelyen elnökké dr. an­talliy György h. polgárjmester riv­társat, a régi kiváló sportembert va­lasz.ot.ák meg. A ügyvezető Cnvük fomo^ posztjára a nagy ügybuzgalmu Bohó András elvtárs került, a iab- i fiarugó-sznkoSztály elnök® pedig a vi-1 i atha.atian szakérteimü Hornya» Ti-1 bor e.várs lett.. Főtitkár: Porc János. j Ma: SzAK—DVSC M tí-met közés A Rendőrnap miatt vasárnapról elő­rehozott SzAK—DVSC NB-mérközésre & SzAK vezetősége kijelölte csapatát, amely a következő: Bakó — Szabó, Gyuris — Galgóczi, Kakuszi Szőes — Háló, Ladányi, Vörös, He-nádi. Nagy. A vezetőség szerint ez a csapat a leg­jobb formában levő 11 játékosból áll. Véleményünk szerint Harangozónak helye lenne az együttesben, mert ővisz stílust a csatársor játékába. Harangozó jó labdáival csatártársai gólképesebbek lennének. Különösen Nagy, aki sok­zor valósággal szárnyakat kap Haran­gozó labdáitól. Az eddigi SzAK—DVSC összecsapá­sok a rutino-nbb szegedi csapat győ­zelmét eredményezték és mos: Js SzAK győzelmet várunk. Az irdettemek Ígér­kező mérkőzés fél 6 órakor kezdődik Leltner (Közép. t játékvezetésével a Vasulas-stadionban. Előtte fél 4-kor SzAK II.—Postás barátságos mérkőzés lesz. A MADISz ökölvívói hétfőn délután 6 órakor tartják összejövetelüket a központi székházban, Az edzé® a jö­vő héten megkezdődik. A SzaK v©ze.őrég© felkéri a ren­dezőkéi. hogy, ma délután háromne­gyed 3 órakor megoeszélés végett a pá.yán jelenjenek meg. . A SzFIE fegyelmi ügye. A SzFIE vasárnap délelőtt 11 órakor legyeimí Uiést tart a felsővárosi kuiturházban. Élethű müfogak, fogtömés, foghúzás fele­lösetgei oicso árban R. cz üeza lógatsz, Mikszáth Kaiman-utca 12. Gyorsírást, gépírást, helyesírást Ma­jor Akos gyorsíróiskolájában tanul­jon, Bocskai-utca 4. Kérjen tájékoz­tatót. Gyorsírást, tízujjas rendszerű gép­trárt Dózsa György-utca 2. (Kultúrpa­lotánál) engeué.ycz.eti, iskolában tanul­jon. Briratko/áo szeptemberi laniöly©­Upészg©gédeket tömeg, valamim páro® munkára felveszek. Tisza La­jos-körut 20., Kocsis fűszeres mellett. Varrónő házhoz megy varrni. Min­dénfé e ruhaneműf, gyermekruhát, fe­hérnemü javítását, alakítását vália­Jom. Tömörkény-utca íi. 1 po'gárit végzett hadirokkant sür­gősen ©.helyezkedne irodai vagy más könnyebb munkára. Cím a kiadóba. ócska kalapját ne dobja, ei, MCncz Mkalapos ujjú formázza, uj kalapok kaphatók. Dugonics-tér 2. 5 forintért kártolok, kívánatra ház­hoz megyek. Révai-utca 6b, II. I Dó után J—6-ig. Jói főző mindenest hosszú bizonyít­vánnyal l-re felveszek. Dr. Varga, Aradi-utca 2. A d A a-v $ I © I BéiyegcyűjUméayt, tön.egbélyege veszek, laius béiyegnereskedes, iskola, uica 29, fogadalmi templommal szemben Kéu olajfesték kaphafó, Szabó István fesitklizieteben. Kálvin-lér 2. Református­palota. ICőnnyü parasztkocsi használt ál­lapotban eiadó. Jelig©: „Egy lónak*. Béfceb*l| nyersgumiragasztó, gyer-' mefckoosira való gumik, autógumira való flaíter kapható- Vidra-utcai ite-! rékpárosnái. óra-ékázerjavUás jótállással. Sza­téi Bfclá, órás, ékszerész, OrosWán­utca <5. lefjeton uj hálószobabutor eladó Érdeklődül Róna-utca 39. Vastag. Kái.ológáp, kár tolószalag, rokka ei­adó. Révai-utca 6b. II. ©m. 1. Dél­u án 3—6-ig. Hordók, rekamié, szekrények, ágyak íróasztal, here eladó- Attila-utca 20. Jókarban tévő sima felsőrésztüző­gé'p e.adó. Petőfi Sándor-sugárut '10. Eladó egy háromnegyedes bicikli, egy hajszáritó bura 110 voltos és egy e.ófü é-es dauer-gép. Kossuth Lajos­sugárut 61., hölgyfodrász. Eladó 2 öi polyva, 2 öl szalma. Hattyu-utca 10. Egy gyermekágy, sodronyozott és ©gy dobkályha eladó. Kisfaiudi-u. 24. HRIHUfcIL lttkai í. fc n o L A J a i repceolaja? és más technikai nö­vényi oiajat, MÉHVIASZT vátéi­roiunk nagy- ék kisiéteiekbcn Izsák fesléküzlet. Szeged, Tisza Lajos­körut 42. sfeám. Bntnrozotl szobák, főbáileti lakások outonal es lakáscserék, üziet- raktárhelyi­ségen. Lakatügynökteg, Kö.csey-utca 10. Saercay kis butoi ozoit szobát vagy kvártélyt kues magányos dolgozó fém. „szerény" jeligére a kiauűba. Főbérteti különbejáratu utcai olcsó­bérü szobám e.cseré.ném szaba-kony­hárért. »Megegyezés szerint« Jeligére. Szőnyeget, vagy takarót adok an­nak, ki i nagy vagy 2 kisebb szobához juuat. Cs.uka-utca 21. Egy szódát cserétek nagyobbért vagy kettőére. Érd. CSuka-utca 21. Bu.oiozott Szoba. különbejáratu, egy-kéL főiskolásnak kiadó, kisebb tüzhe.y e.adó. lJozfonyi IgrfflKulca 12/a2. Bti orozot; szoba 2 diákfiunak ki­adó. Kormányos-utca 8b. Érdeklődni 12—3-ig. .. L , Bo'dogasszony sugáruli 2 (kettő) szooa komíorto® lakásom©^ elcserél­nem haronió rókusivai. . Ajánlatot „Szeptember 1« jeligére. BP-Várotoan 3-szobás összkomfortos modern iakáx>m eicserétném 1 szobás összkomfortos modern rakásért. "Sür­gőd je.igére. Taggyűlések (A tagkönyvét mindenki hozza magával.) Augusztus 31., szombat Dorozsma 7-kor, Lakó Antal. Szeptember 2, hétfő Lemezgyár 3-kor, Bedő Kálmán. Azon üzemi és városi pártszervezetek, kik a fanjai agitációra kivitt Szikra köny­veket és újságokat meg nem számolták el, haladéktalanul szainoijanak el. Szombaton este 5 órakor az Arany János-utca 2. szám alatt ifjúsági titká­rok értekezlete. A kerületi és üzemi if­júsági titkárok tartoznak megjelenni. A Belváros I. pártszervezet tagjai a vasárnapi gyűlésre fél 10 órakor gyü­lekeznek a székház előtt. (Berzsenyi-u.) A vasárnapra hirdetett kecskéstelepi taggyűlés elmarad. A Magyar Kommunista Tárt ujso­mogyitelepi pártszervezete szombaton, este 7 órai kezdettel népgyűlést tart az ujsomogyitelepi Iskola előtti téren. Elő­adó: Komócsin Zoltán. A népbirósági aktiva hétfőn délutáfts 5 órakor értekezletet tart az Arany Já­nos-utca 2. szám alatt. Az összes üzemi és kerületi szerve­zctek kádervezetői hétfőn délután 6 óraim: Arany János-utca. 2. szám alatt fontos ügyben jelenjenek meg. kAdiÜ KnidnlÉlék Szakszervezeti hireh Munkanélküli vasasok figyelem! Az algyői hidépitéshez ti I. osztályú, nagy gyakorlati ;u rendelkező gépkezelésben jártas (nyersolaj és benzinmotor keze­lés) lakatosra van szükség. Jelentkezni sürgősen a szakszervezeti székházba. Dózsa György-utca 8, 11. em. A hírlapterjesztő mun leások szak­szervezete szeptember 2-án, hétfőn dél­előtt 10 órakor taggyűlést tart a szak­szervezeti székházban. Orvosok forgalmi adóügyben, sze­mélyesen hétfőn, szeptember 2-án, dél­után 6 órakor a szakszervezeti székház, ban, Dózsa György-utca 8. szám alatt jelenjenek meg. ' Orvosok adócsoportját a szakszerve­zet a városi adóhivatalnál bemutatta, igy nem kell külön jelentkezniük. Fiatal házaspár házmesternek és irodaallisztnek felvétetik. Iratos je­len.kezétek a zsidó hitközséghez (lío­í'ona-utca 8) adandók be a családi áuapot, vtanult foglalkozás, eddigi szo gáat ismerle;ésévei. Uj rádiók írógépek Kerékpárok kaphatók Kelemen Mártonnál, Kelemen-u. 11. Nagy javító műhely. / Gy^tn^kclpök io forint, papucfok 25 forint, szandaiett 20 torint fa­Saruk 5 forint, Galasz eipőíizlet, Köl­ciey-utca 3. cxAiax hasábos tűzifa hatósági áioti azonnali átvételre kaj ható. Lippzi Imre és Itat gizflhésztelepén. Hordók, mázsa, nagy iratszekrény, vas Jtertiasztai, hagyma eladó. Hoff­mann, Bírt páter-utca 9. 16 collos autógumit magas úron ve­szek. Értéknitotőbolt, Főpostánál. Mod*rn 4 * Teiefunken rádió ei­adó. Juhász Gyula-utca 6. I. 7. (volt Fodor-utca.) Kerékpár hői uj prima és 125 kem mo orkt'rékpár, üzemképes, eladó. Ta­vasz-utca 17­Egy ©rős par tsz kocsi e'adó. Etelka­tor 10. \ Eladő ©gy puraszlkocsi, egy hajtő­kocsi, két lóra való Szerszám, egy süllyesziős Singer-varrógép. Petőfi Sfindor-sugárut 8la. BorpintA hordókkai é« felszereléssel kiadó. 12 itekiós hordók eladók, üz­te.i 'mákdarálót veszek. Lőwinger, Po-gár-utca 20. Házasság. Tiszt ámult u, jó megjele­nésű doigozó nő házasságot kötn® 35 -40 léves, csejcg ózv«gy egyénn©'. KaianaOiOk kíméljenek. X'ákisz a ki­adóba „Szerény* jeiigérc. Tangó szájharmonika, minden­fé.e hangszer, hur, gramofon, lemez, tű Steiner hangszerüzCmbeh, Kele­men-utca 7­Morzsát, cukrot, ®ót finomra ki­daráiok. Megvárhatja. Vadász-utca 3. Kereskedők figyelmébe! Férfi fe­hérneműk, nci ruhák kontekcionáLísá? váiialoni mértékszerint, privátoknak is. FarktSné, Tavasz-utca 5. 95 fillér 1 darab elsőrangú fény­kép a Rudolf-téri Bagolyvárban, a ki-vasul-áiiomás mellett. A műterem vasárnap 'is nyitva. 90 'cvw» barna fiatat legény megnő­sülne 20 - 25 év körüli nővel, cím a kiadóba. Egy kecske elveszet? a Mos.zkvai­körut 23. szám alói. Nyomravezető ju­talomban részesül. Rendőrnap szept 1-en ^."sudUir ünnepi torna Esie 8 érakor bajtáTSí OSSZejÖVetel a Hwng&riAban újból megindult a Tisza szálloda előtti standról, megren­delhető helyben és v dé?re, esküvőre, állomásra és temetésre TÓTH és TÁRSA bíraulőfuvarozók SZOMBAT, augusztus 31. 6.45; Reggeli torna. 7.00: Hirek, mű­sorismertetés.. 7.20: Az Áttelepítési Kor­mánybiztosság közleményei. 7.30: Reg­geli zene. 8.00; Közellátási helyzetkép. 8.15: Hanglemezek. 9.00: Zsámboky Margit Zongorázik, Bartha Erzsébet es Kelen Oszkár énekel. 10.00: Hirek. 10 óra 10: Hanglemez. 10.30; Rádióiskoia: 11.30: Hanglemez. 11,45: Előadás. 12.00: Déli harangszó, hirek. 12.15: Helyszíni közvetítés a Fővárosi Csatornázási Mü­vek Soroksári-uti szivattyuteiepérői. 12.30: Simándy József énekel. 13.00: Sárvási Dezső anekdotái. 13.15: Jazz. 14.00: Hirek. 14.10: Vöröskareszt-közle­mények. 14.20: Liszt és az orosz zene. Előadás. 14.35: Cserfalvy Eiiz hegedül. 15.15: Előadás. 15.30; Hanglemez, 15.40: Előadás. 15.55; Műsorismertetés. 16.00: Hirek. 16.10: Filmdaiok. 16.20: Gyer­mekrádió. 16.50: Előadás. 17.30: Vonulj­jato-k ki sanzonoki Rádiójáték a Szal­mástitóru^/megalakulásáról. 18.00: Hi­1-ek. 18.05: A Székesfővárosi Zenekar közvetítése. 20.00: Hirek, sporthírek. 20.20: Vidám játékok — örök típusok. 21.05: Hanglemez. 21.15; Hangos Heti Híradó.. 21.50: Hirek és krónika orosz nyelven. 22,00; Hirek. 22.25; Műsoris­mertetés. 22.25: Vőröskereszt-közlemé­nyek. 22.35: Magyar művészek muzsi­kálnak. 23.10: Hirek és krónika an­golul. 23.20; Hirek és krónika fran­ciául. 23.30: Magyar tánclcmezek. Budapest II. 20.00: Egyvelegek. 21.00; Hirek, ló­versenyeredmények. 21.15; Ifj. Babos Gyula cigányzenekara. 22.15: Hangle­mezek. Hivatalos közlemények FELHÍVÁS. Az OTIi kerületi pénz­tára felhívja az összes munkaadókat, akik az alkalmazottakat egyénileg je­lentik be, hogy a forint fizetési eszköz bevezetése miatt 1946 augusztus 1-től kezdődően a munkavállalóikat — a mumkabér pontos feltüntetésével 48 órán belül változást jelentő lapon je­lentsék be a kerületi pénztárhoz, mert aki a bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget; vagy alacsony munkabért jelent b:, a járulék kirovás alapjául a keretszerződés szerinti legmagasabb bé­reket veszik figyelembe. Ugyancsak új­ból felhívja a munkaadókat, hogy — a jogkövetkezmények elkerülése végett — a munkabérek vagy előlegek fizeté­sekor nyomban fizessék ki az OTI-já­rulékokat is. Felelős szerkesztő: GARDOS SÁNDOR. Felelős kiadó: KONCZ LASZI.0 Kiadta: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerikesztőség: Jókai-utca 4 Telefon: 493 él 103 Kiadóhivatal: Kárász-utca 6 Telefon: 325 A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMÁSA

Next

/
Thumbnails
Contents