Délmagyarország, 1946. augusztus (3. évfolyam, 169-193. szám)
1946-08-25 / 188. szám
2 DELMAGYARORSZAG VASÁRNAP, 1946 AUGUSZTUS 25. Magyar haza - magyar szabadság Pikler György elv tár* előadása (Szeged, augusztus 2)4.) Pénteken délután zsúfolásig megtöltötte) a/, érdeklődő küzönsé? a városháza közgyűlési termét, hogy meghallgassa a szegedi pedagógus szakszervezet rendezésében Pikler György elvtárs, tanár, az „Magyar haza — magyar szabadság" címmel. A pedagógusok nevében dr. Greguss Pál egyetemi tanár, a szakszervezet ülnöke üdvözölte a kiváló előadót. Pikler elvtár.- előadása elején magának a nemzetnek a fogalmát tisztázta és kifejtette, hogy nemzeten nem homogén egységet értünk, hanem tudjuk, hogy a nemzeten belül szemben állnak egymással azok, akik dolgoznak azokkal, akik nem dolgoznak, hanem mások munkájából élnek. Szemben állnak tehát a kizsákmányolók és kizsákmányoltak. A szocialistái? ezért az igazi nemzet fogalmán a nemzet túlnyomó részét, kitevő dolgozókat, parasztot, munkást és .értelmiségi dolgozót értik. A továbbiakban a magyar nemzet és a magyar nemzetiség fogalmának és kérdésének fejtegetésére tért ki. Hangsúlyozta, hogy különös:n fontos ez ma, amikor Párisban a magyar nemzet sorsdöntő problémái kerülnek megvitatásra. Éppen ezért most a béketárgyalások Idején mindannyiunknak tisztában kell lenni azzal, kik az okai mai nehéz helyzetünknek. Természetesen elsősorban azok, akik a Szovjetunió elleni háborút vállalták és uj Mohácsol idéztek elő. Ugyancsak bűnösek azok is, akik a felszabadulás után kompromittálták a magyar demokráciát. — Bárkinek a hibájából állunk is „ azonban ma ilyen rosszul — mondotta — mégis mindent elkövetünk, hogy a béketárgyalásokból előnyösen kerüljünk ki. Tudnunk kell azonban, hogy egyedül a Szovjetunió segítségére száaaithatunk, hiszen az angolszász hatalmak legutóbbi gazdasági követeléseikkel világosan elárulták, hogv nem tőrödnek velünk Rámutatott Pikler elvtárs, hogy a munkáspártok mindig' ellenezték a irianoni határokat, áe nem folytatott azért soviniszta revizionista politikát. Ezzel a kérdéssel szorosan összefügg a nemzeti és nemzetiségi kérdés demokratikus megoldása. Részletesen ismer tette ezután az előadó a Szovjetunió nemzetiségi politikáját, amely minden népnek biztosítja az őt megillető jogokat és békés 'együttélésben tudja tartani a nemzeteket. Kifejtette, hogy az elmúlt 25 év hamis álhazaszeretete megmérgezte az emberek lelkét és el akarták kendőzni a valóságot. A „szép vagy gyönyörű vagy, Magyarországi" hazug frázisaival szemben áll az igazi hazafiság, amely nem állítja, hogy minden jól megy ebben az országban hanem rámutat a nyomoruságokra, bajokra is. A hazát igazán szeretni ugyanis annyi', mint a hazát lakó népet szeretni. Ez állandó harcot jelent egy bizonyos irányban: a magyar nemzet fiainak, a magyar dolgozók életlehetőségeinek megjavításáért'. Pikler elvtárs szavainak bizonyítására a közönség nagy érdeklődése mellett á magyar költészetből hozott fel példákat és Bajza, Juhász Gyula, Vörösmarty, Petőfi, Ady és József Attila versein keresztül mutatta meg, hogy az igazi magyar költők feladata min? denkor a magyar nép szabadságharcóért, a magyar nép érdekeiért vívott küzdelem volt az elnyomók ellen. Előadása végén rámutatott arra, hogy az elmúlt rendszer nemcsak anyagi javaitól fosztotta meg a dolgozókat, hanem hamis szemléletmódjával szellemi javaitól is. Ma nekünk feladatunk. hogy a magyar dolgozóknak megvédjük szellemi érdekeit is ésviszszaadjuk kulturális javait. Pikler György elvtárs mindvégig rendkívül érdekes és uj szempontokat megvilágító előadását a közönség lelkts tapsa után dr. Greguss Pál köszönte meg. á NOT megerősítette Kolozsváry-iorcsa és Kassal-Schalmayer halálbüntetését (Budapest, augusztus 24.) Dr. öojiu Béta dr. államtitkár elnöklésév-rtárgyalta a NOT Kt>lüzSvari-porcsa jyjiiháiy, a sajtókamara volt einöka és • társai fellebbezési ügyét. Az e.'ső fokon a népbiróság KokrtSvári-Borcsat, lés Kaasai-Schatmayeit Szálasi volt 1 propagandaminiszterét, golyóáltah .halálra itéHie. Dr. Kerekei Béla volt nyilas államtitkárt 15 évi, BágyoniVáró Andor volt nyilas újságírót pedig 10 évi kényszermunkával sújtott i. ,Mo«t került fellebbezés folytán az ügy a NOT ©lé.. Az előző tárgyalásokon elhangzott perbeszédek után az Ítéletet Bojt? Béla elnök szombaton délelőtt hirdette ki, amely szerint a NOT Kolozsvári-Borca Mihály és Kassai-Schalmayer Ferenc halálbüntetését helybenhagyta. Dr. Kertkes Bélával szemben 12 évi kéry-szermunkát és Bágyoni Váró Andorral szemben pedig 6 évi börtönt • - abott ki. Szociálpolitika Csengelén A jómódú „nincstelenek" vették meg a csengelei Oncsahézak részére kiutalt téglát (Szeged, augusztus 24.) A Horthy féle „vakulj magyar" szociálpolitika egyik megjelenési formája volt az u n. Oncsa-házak. Csengelén is összehordtak mintegy negyedmillió téglát, a háború azonban megakadályozta az épiti kezé t. Felszabadulásunk után azután furcsa módon teljesedett be a téglák sorsa, melyet még Horthyék is a nincsteleneknek szántak. Még tavaly egy szép napon Sutka Ferenc kereskedő ésSzücs János nyugalmazott vasutas a téglákat elkezdte „kiárusitani". A 260.000 tégla és a 16 ezer cserép a következő alapon cserélt gazdát. Több mint a felét a tégláknak a következő „nincstelenek" vásárolták meg; Répa Jenő malomtulajdonos — már báromszobás téglaházat is épített az anyagból, különben a Kisgazdapárt tagja, Hönhn József malomtulajdonos, a Kis azdapárt tagja. Balogh István Futura bizományos, a Kisgazdapált tagja. Snlka Pál földműves ós szatócs, a Kisgazdapárt tagja. Jellemző, m.lyen célzattal vették a „nincstelenek" a téglát, hogy mikor a csengelei szegények értesültek, hogy Sutka áruba noesájtja a téglákat, azt a választ kapták, hogy nagyon „olcsón" adja, száz darab téglát egy másza rozsért. Igy fest a demokrácia Csengelén és igy támogatják a nincsteleneket, hogy az országépitésben kivegyék részüket. Crengele dolgozóit még egy érdekli, a tégla s a cserép felvásárlói eleget tettek-e bejelentési kötelezettségüknek, mert a téglát öt ezer darabon felül be kell jelen téni. Dolgozik a gazdasági rendőrség! Eljárás indult számos kereskedő, cséplőgéptulajdonos és piaci árus ellen, akik nem tartották be a rendeletei A zuhogó eső dacára is óriási volt a felhozatal a szombati piacon A dolgozók harcos lapja a (Szeged, augusztus 24.) A szegedi rendőrség gazdasági rendészeti osztályát több oldalról érték az elmúlt napokban támadások. Szemére vetették a gazdasági rendészeti osztálynak, hogy nem végez eléggé intenzív munkát. Most kiderült azután, hogy a látszólagos csendben, megfeszített munka folyik a gazdasági rendőrségen. A nyomozók napok óta ellenőrzik a kereskedők kirakatait és nyomban el járást* indítanak a kereskedők ellen, akik a kirakatukban elhelyezett árucikkeikmelle'.t az árakat nem tüntetik fel. Legutóbb Túri István Szent István-tér 6? Ötotl Kovács Lajos Oroszlán-utca, Bodú Jánosné Apponvi-utca 23., Engi Péter Valéria-tér 4. és Mulatti Imréné Mikszáth Kálmán-u. 24. szám alatti kereskedők ellen indítottak eljárást. Széleskörű nyomozást folytat a gazdasági rendészeti osztály- azok ellen is, akik a terményeiket akarják kivonni a beszolgáltatást kötelezettsége alól. őrizetbe vette a rendőrség 'Gajdács Antal Szeged-Átokháza 842. szám alatti lakos cséplőgéptulajdonost Paplógó Antal Szeged-Mórahalom 903. szám alatti lakos cséplőgéptlajdonost, aki Farkas József főmolnár és Krisztin Vince gépmunkás segítségével csinálta „fekete" üzleteit. Azok a kárörvendők, akik a szegedi piacon suttogva terjesztik forintrontó propagandájukat, a szombati piacon döntő vereséget' szenvedtek. Bebizonyosodott, hogK álomkergetők azok a reakciós elemek, akik a forint bukására spekulálnak. A szitáló esőben is nagy tömegiben, özönlött az áru a szegedi piacra. A kínálat mértéke egyre növekedik és tegnap már az eddig nélkülözött burgonya is megjelent a piacon. A vöröshagyma ára lefelé morzsolódik, ennek a makói hagyma is egyik oka, mert nagy mennyiségben jelenik meg a szegedi piacon? Talán egyedül a tojás hiánya okozott csalódást. Ugylátszik, a tojás megállapított ára tui alacsony a termelőknek és ezért nem hozzák be eladásra. Feltűnő volt, hogy a kínálat nagysága mellett nagyon kevesen vásároltak a piacon. Láttunk kacsát elkelni kilónként 2 forint 80 filléres áron és a déli órákban naigy áresés következett be, mivel a termelők nem akarták hazavinni az árujukat. A gazdasági rendőr-, sóg embereit is láttuk mindenfelé, Ujabb adatok Mihalovics László titokzatos haláláról (Szeged, augusztus 24.) Az év jutiusában beszámoltunk arról, a nem mindennapi érdeke ségü és nagyszabású bünügyrői, amelynek áldozata dr. Mihaiovics László, egy gazdag szegedi háztu'ajdonos volt. Mihalovics László Széchenyi-tér 6. Szájnu ház tulajdonosának halála után testvérbátyja dr Mihatovics Elemér tett feljelentést a rendőrségen, hogy elhunyt fivérének lakásáról nagy értékek tűntek ei (S feltehető, hogy öccse nem normális körülmények között halt meg. Az ügyben augusztus 28-ára tűzték ki a főtárgyalást. Ezt megelőzőleg azonban ujabb adatok jutottil? a rendőrség tudomására. Virág Lajos ugyanis, aki az elhunyt hazában házfelügyelő, bejelentette a rendőrségen, hogy testvére Virág Béla is okozója Volt Mihalovics László halálának. Virág Béla állandóan itatta Míhabvic-ot, annak ellenére, hogy tudomása vo't annak súlyos betegségérői. Előfordult nem egyszer, hogy 3 deci rumot is megitatott MihaloviccSai. Az ujabb nyomozás adatai szerint egyéb adatok is merülitek fei. Az egész ügy hát'crére világosságot azonban, majd csak a 28-án «s0rrákerülő főtárgvalás vetít. amint elenöriztek az árakat. Kevés helyen kellett közbelépniük. Néhány előállítás azért történt. Nógrádi Jánosné domaszéki lakos a paradicsomot adta. drágábban az előírtnál, Lele Józsefné, Tóth Istvánné és Laczi Istvánná tápéi lakosok a kukorica eladási árát lépték tul. Eljárás indul ellenük. Jó példát mutatott Török Eszter szegedi lakos, aki Császár Józsefné tápéi lakost, mert 60 fillérért akarta adni a paradicsom kilóját, átadta a közelben' lévő rendőrnek. Császárné ellen is eljárás indul. A Központi Tejcsarnok vezetői ellen is eljárást indit a gazdasági rendőre ség, mert a Rendőrüllátónak eladott 44 .kiló túrót, mint zsíros túrót minősítette és 5 forint 82 fillért számított kilójáért, holott az csak közönséges tehéntúró minőségű volt. A Központi Tejcsarnok eljárása is árdrágításnak minősül és ezért indul meg ellene az eljárás. D Kossá elvtárs ellen Intézett támadás a szervezett munkásság ellen irányult (Budapest, augusztus 24.) A magyar szabad szakszervezetek országos tanácsa pénteken délután megtartott tanácsü'érén foglalkozott Kossá István elvtárs főtitkár személyét ért támadással. Kisházi ödön elvtárs javaslatára a szaktanács egyhangúlag hozott határozatában megállapítja, hogy a Ko^sa István elvtárs ©ben intézett támadás a szervezett munkásság ©lien irányult és bevezetője kiván tenni a sznkSzer\-ezetelioncs reakciós terveknek. A magyar kétkézl és szellemi munkásság a iegcrélyes©bb«n nfeg fogja akadályozni ezeket a ki térieteket — mondja a határozat A Szakszervezeti Tanác« a legteljesebb bizalmáról biztosítja Kossá István ©ívtár? főtitkárt, ragaszkodását fejezi ki Személye iránt és lámogalj•> munkáját Rejtélyes bűnügyben nyomoz a szegedi rendőrség (Szeged, augusztus 24.) A szegedi rendőrség bünligyi osztálya egy feljelentés nyomán már régebben nyomozást inditott Petkov Mihály Hajnai-utca l. szám alatti lakos ellen. Á nyomozás eredményes volt és pénteken letartóztatták Petkovot. Az ügy szálai arra az időkre visznek vissza, amikor még a felszabadító Vörö8 Hadsereg csapatai Kecskeméten tu« harcoltak, petkov ezt az időt használta fei arra, hogy Szegedről Kecskemétre menjen és ott egv mérnök villáját kifossza. A pénteken megejtett házkutatás során előkerül el? azok a lopott holmik, amikjet ézekben az időkben petkov elrabolt. Többek között nagymennyiségű, ing is előkerült K. G. monogrammal és hét águ koronával ellátva. A kendergyárböi is ta'áltak holmikat. A nyomozás adatai alapján ujabb gyanuokok is merültek fei. ugyanis 'fLgedüs Mihály ugyancsak Hajnal-utca i. szám alatti lakos bejelentette a rendőrségen, hogy petkov felesége mintegy 5 hónapja eitünt. Eltűnése gyanus körülmények között történt. Később Ugyan petkov is jelentette feleségének az eltűnését, de alapos a gyanú hogy férje tüntette el az asszonyt actói való féléimében, hogy leleplezi rablásait. A nyomozást erélyesen folytatja a rendőrség egyrészt petkov Mihályné eltűnésének tisztázására, másrészt annak a kidcrilésér©, hogv nem terheli-e még több betöréses lopás petkov Mihály lelkiüwneretét. Feljelentéssel végződött egy kisgazdapárti küldöttségjáras (Szeged, augusztus 24.) Nem mindennapi érdekességü ügyben nyo-moz a szegedi rendőrség bünügyi osztálya. Fehér Mátyás szegedi autófuvarozót ugyanis a mult hónapban felhivatták a Kisgazdapárt szegedi szervezetébe és itt. Mayer Antal, valamint Lévaiu, Béla megbízták, hogy a Kisgazdapárt 75 tagú küldöttségét fuvarozza fel Budapestre és hozza is vissza. A fuvarért lisztet ígértek. Fehér Mátyás teljesítette is a megbeszélt fuvart, de amikor a lisztért jelentkezett, közölték vele, hogy most már az ujabb rendelkezés értelmében lisztet nem szabad kiadni. Igy azután megegyeztek, hot, liszt helyett a Budapest-szegedi III? osztályú személyvonat árának egynegyed részét, vagyis 64 forint helyett 16 forintot fizetnek személyenként. Erre is azonban néhány napi türelmet kértek, mert állitásuk szerint a Kisgazdapártnak nincs elég pénze. Teltek, multak azonban a napok és a pénzt nem utalták ki. Fehér Mátyás a Kisgazdapárt elnökséghez fordult ügyvédje utján levélben, de erre azt a meglepő választ kapta; hogy a pártnak a fuvarozáshoz semmi köze sincsen és aki a párt nevében ben járt el, jogtalanul cselekedett, a Kisgazdapárt pedig nem azonosítja vele magát. Fehér Mátyás ezek után feljelentést tett Mayer Antal és Lévay Béla ellen csalás cimén. A szugedi rendőrség' bünügyi osztálya az ügybén azonn. 1 nyomozást inditott.