Délmagyarország, 1946. július (3. évfolyam, 145-168. szám)
1946-07-09 / 151. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! Szeged, 1946. iullus 9, kedd, W, ért. 151. k. m: 20.000 adópengó (10piros) A MAGYAR KOMMUNISTA PA ü T PÉLMAQYA R ORSZÁG! NAPILAPJ A A külügyminiszterek erőfeszítései a békeértekezlet nehézségei elhárítására (Páris, julius 8.) A négy külügyminiszter hétfő reggeli tanácskozásából az értekezlethez közelálló körök azt következtetik, hogy újból erőfeszítéseket tesznek a nehézségek áthidalására és a julius 29-én összehívandó békeértekezlet végleges formába való öntésére. A miniszterek szombaton tanácskozás nélkül töltötték el a hét végét. Tájékoztatták kormányaikat a szombati nehézségekről. Tekintettel a békeértekezlet közeli voltára és arra a nagy diplomáciai anyagra, amelyet a, minisztereknek át kell néznie a békeértekezLet előtt, nem lehet tudni', hány napig maradnak együtt a tanácskozások folytatására. A külügyminiszterek hétfőn két ülést tartottak, de a hétfő délutáni értekezletet is eredménytelenül elnapolták. y Egybeolvasztják a közellátási és a földművelési, valamint a kereskedelmi és közlekedési minisztériumot A tájékoztatási és az ujj&épiftési minisztérium megszűnik — Lemondanak a Kisgazdapárt összes államtitkárai és főispánjai (.Budapest, julius 3.) Hétfőn délután ültek össze a pártok megbízottai, hogy a belpolitikai helyzet vitás kérdéseit tisztázzák. Ezzel kapcsolatban Nagy Ferenc miniszterelnök kijelentett®, hogy a tárgyalásoktól senki ne várjon szenzációt, vagy valami nagy meglepetést. A megbeszéléseket az a mind':n párt részéről •megnyilvánult óhaj tette szükségessé, hogy a mostani állapot az őszinte megbeszélésre alka'.tv.a* és nogy ipt/ekerz*nck olyan békés politikai légkört teremteni, amelyben nyugodtan lehet dolgozni. — Bizoin benne — mondotta a miniszterelnök —hogy ezt a nyugodt kormányzást biztosító politikai atmoszférát meg tudjuk teremteni, mert minden párt feltétlen híve a koalíciónak és tudatában van annak, hogy a nyugodt kormányzást és az ország ügyét előbbre vinni, a gazdasági helyzetet szolgálni csak a belső béke állapotában lehet. Mivel minden párt át van hatva ezektől az érzésektől, bizom abban, hogy megbeszélésünk az ország javát szolgáló alapul válhat. Szakasits Árpád mirüsztereinökhelyettes kijekntette, hogy egyetlen nagy kérdés van: az uj forint stabilizálásának biztosítása. Ennek a kérdésnek minden kérdés előtt kell állania. Ezért a Baloldali Blokkba tömörült pártok a leght+érovottakban fcjnak .felérni azok ellen, akik a forint stabilisai ásat meg akarják gátolni A koadiciót fenn iceü tartani mert ez az egyetlen útja annak, hogy Magyarországot a felemelkedés utján tovább lehessen, vezetni. Kovács Béla, a Kisgazdapárt főtitkára azt mondotta, hogy pártja szilárdan kitart eredeti követelései mellett, őzek közül első helyen áll a községi választások szeptemberi időpontja. A- Baloldali Blokk és a Független Kisgazdapárt hétfő délutáni megbeszélésén a stabilizáció kérdése mellett néhány személyi kérdést tárgyaltak meg és hír szerint végleges határozatra is sor került, A Baloldali Blokk és a Független Kisgazdapárt tárgyalásait követően összeül a Független Kisgazdapárt képviselői értekezlete s a képviselői értekezlet után a Független Kisgazdapárt összes államtitkárai és főispánjai í vmordavak. A politikai heiyzet. tisztazásara irányuló párt közi megbeszélésekről kiszivárgott hirek szerint takarékossági szempontból megszüntetik a tájékoztatásügyi és újjáépítési minisztériumot; a közellátásügyi minisztériumot beolvasztják a földmüvelésügyi minisztériumba, a kereskedelmi és a közelekedésügyi minisztériumokat pedig egyesitik. A kereskedelem és a szövetkezetek együtt dolgoznak a kötött gazdálkodásban Hónai Sándor elvtárs keresKedelmi és szövetkezeti miniszter két napja Szegeden ((Szeged, julius 8). Vasárnap Szegedre érkezett Rónai Sándor elvtárs kereskedelem és szövetkezetügyi miniszter, hogy résztvegyen a szegedi szövetkezeti napon. Vasárnap délelőtt ebből az alkalomból a városháza közgyűlési termét zsúfolásig megtöltő hallgatóság előtt tartott előadást a miniszter a szövetkezeti kédésről-. Előadása előtt a Magyar Kommunista Párt nevében Komócsin Mihály elvtárs üdvözölte az elnöklő Papdi György' elvtárs megnyitója ulán. Tihanyi Gábor elvtárs a Délvidéki Szövetkezeli Központ nevében szólalt fei és rámutatott arra, hogy az uj szövetkezed lörvény méltón sorakozhat fel a földreform törvényhez. Felszólalásuk után Karácsonyi Ferenc elvtárs főispán Hódmezővásárhely közönsége nevében, dr. Pálfy György főispán Szeged nevében, Kiss .János elvtárs főispán Csanád vármegye és Makó nevében, dr. Cserzy Mihály a tzegedi kereskedelmi éss iparkamara végül pedig Kocsis János elvtárs a szegedi Kereskedelmi Testület nevében üdvözölte Rónai elvtársat. Az üdvöziések után Rónai Sándor elvtárs tartotta meg előadását. Kifejtette, hogy a szövetkezetek ma inégl nem értek el a fejlődésnek arra a fokára, hogy á társadalomban ugy töltsék be a szerepüket, hogy a kereskedelem feleslegessé váljék. Ezért ma megvan a kereskedelemnek is a maga feladata és szerepe, de ennek sohasem szabad a közösség rovására történnie. Ennek a két kérdésenk szoros találkozásában rejlik a magyarázata annak, hogy a kereskedelem és szövetkezet ügyeit egy tárca képviseli. A szövetkezetekről szólva kijelentette, hogy csak az a szövetkezet lehet életképes, amelybe önként lépnek be tagok és ugy biztosítják a termelést és értékesítést. A továbbiakban kijelentette Rónai elvtárs, hogy a kereskedőknek is módjuk van a szövetkezeti életbe való bekapcsolódásra és ha betöltik feladatukat, akkor a magyar közgazdasági életnek igen nagy hasznára lehetnek. Az iparrevizió során egyébként gondoskodnak róla, hogy a kereskedelemből végképp kikerüljenek a nem odavaló emberek. Ugyanakkor a szövetkezetek közül is ki keli kerülniük az áLszövetkezeteknek. Bejelentette a miniszter, hogy az uj szövetkezeti törvény értelmében külön szövetkezeti kamara intézi majd a szövetkezetek ügyeit. Emellett azonban természetesen a szövetkezők akakulhatnak tájszövetkezeti központok is. Rónai elvtárs nagy tetszéssel és többszöri tapssal félbeszakított előadását Tihanyi Gábor elvtárs, a Délvidéki Szövetkezeti Központ elnöke köszönte meg és nagy helyeslés mellett foglalt állást az álszövetkezeiefe ellen. Több értékes felszólalás után Papdi György elvtárs fejezte be a nagygyűlést. A nagygyűlés után egytáléxtes díszebédet adott a város Rónai elvtárs tiszteletére. Ezen dr. Antxlffy György elvtárs helyettes polgármester Pipicz József elvtárs, az Orion-bőrgyár igazgatója és Parcsettcs Miháíy a szegedi lakberendezők szövetkezetének vezetője szólalt fel és köszöntölte a minisztert. A hétfői kereskedői nap Rónai Sándor kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter szegedi tartózkodásának második napján, hétfőn kereskedői napot tartott. Erre az alkalomra Szegedre érkezett dr. Cserzy Béla kereskedelmi miniszteri osztálytanácsos is. Délelőtt 10 órakor a kereskedelmi és iparkamara közgyűlési termében jött össze Szeged ReTeskedőtárSadalma, hogy memorandumba foglalt kívánságaira a minisztertől választ kapjon. Demény Alajos, a kereskedelmi és iparkamara főtitkára nyitotta meg a gyűlést, majd Dán Tivadar, a KOKSz nevében szólalt fel és a Kereskedők Országos Központi Szövetsége célkitűzéseit ismertette. — A KOKSz-nak az a célkitűzése, hogy a magyar kereskedelmet egységesen egy táborba vonjuk, mert az ország gazdasági élete, szociális programja egyformán azt kívánja tőlünk, hogy levessük a műit minden, szennyes köntösét és egységesen áJájunk .a magyar demokrácia véddméDr} Kertész Béla, a szegedi kereskedő,testület ügyésze vázolta a szegedi kereskedők és általában a vidéki kereskedők erkölcsi gondjait, majd a sUlyos anyagi problémákat tárta fel a. miniszter előtt. _ Aczéi Alfréd, a szegedi kereskedttfestület főtitkára a szegedi kereskedők néhány panaszát terjesztette elő. bzeiceiy László, a Délvidéki Kereskedők és Iparosok Szabad Szakszervezetének elnöke felszólalása mán Rónai Sándor elvtárs kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter felelt a memorandumban felsorolt kérdések egy részére, amelyek nem igényeltek hoszszabb megbeszélést, vagy tárgyalást. Rónai Sándor kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter a Szegeden rendezett kereskedő- és idegenforgalmi nap keretében az iparkamara közgyűlési termében beszédet mondott. Bevezetőben köszönetet mondott mind maga, mind munkatársai nevében az üdvözlésekért. — A kereskedőnapoknak az első pillanattól kezdve igen nagy a jelentőségük. Ez ellen védekezni rendszabályokkal!, a sajtó leállításával — én azit hiszem —, nem járható ut számunkra. En a sajtószabadság hive vagyok, nem nyúlnék ahhoz a módszerhez, hogy a [sejlő ne foglalkozzék a kereskedelem azon részével ameV ártalmas a tiszta, becsületes keieskeüók szempontjából is Járhatóbb ut az, amelyet akkor választottunk, amikor az iparreviziós remdeletet megalkottuk. Hangsúlyozni kell azonban, hagy mi az íparreviziót végrehajtjuk, mert ez gazdasági szükségszerűség. A kötött gazdálkodásra való áttéréséről szólvai, hangsúlyozta a miniszter, hagy leghatározottabb álláspontja, hogy a kijelölési módszert nem szabad alkalmazni. Teljesen egyetért azzal az állásponttal!, hogy elég volt az általánosításból, elég volt a kijelölésekből, elég volt mindabból', ami a múltra emlékeztet bennünket. A kereskedőket kikapcsolni nem lehet s nélkülük elképzelhetetlennek tartom a kötött gazdálkodást, a kereskedők és a szövetkezetek a forgalmat együtt fogják lebonyolítani. Ezután szólott az anyag- és ár hivatalról, majd hangoztatta,, hogy az érdekképviseleti szervekkel szorosan, együtt kell dolgozni a demokráciái követelményeinek megfelelően. Külkereskedelmünkről szólva, figyelmeztette a kereskedőket, vigyázzanak arra, hogy luxuscikkek ne kerüljenek be az országba. Nagyon szegények vagyunk ahhoz, hogy luxuscikkekért a szájunkból vonjuk el az ennivalót. Tudomásul kell vennünk, hogy még hoszszu időn keresztül a külkereskedelmet kompenzációs alapokon vagyunk kénytelenek lebonyolítani és nem valutáris alapon. Az 'alkalmazotti fizetések kérdésével kapcsaLatbani kijelentette a miniszter, hogy a kormány azon dolgozik, hogy az ország dolgozóinak a sorsát minél jobbá, tűrhetőbbé, megelégedettebbé tegye. A kamarai választásokkal kapcsolatosan kifejezésre juttatta azt az álláspontját, hogy mihelyt arra mód és lehetőség nyílik, az autonómiát helyre kell állítani s ennék érdekében már eddig is történtek intézkedések. Adózás szempont jából a jelenlegi állapotok nem tarthatók fenn. Ebben az országban az értékálló pénz megteremtése ós megtartása érdekében adózni is kell a teherbíró képesség figyelembevételével. Utalt a miniszter arrai, hogy azok, akik a B-listázás során állásukat vesztik, azok számára megfelelő átképzés után munkahelyekről is fog a kormányzat gondoskodni. Befejezésül hangoztatta azt' a reményét, hogy összetett munkával és a kormány által kibocsátott rendeletek pontos végrehajtásával talpra tudjuk állitaTiá sokat szenvedett, nyomorgó o-