Délmagyarország, 1946. július (3. évfolyam, 145-168. szám)
1946-07-30 / 167. szám
•XSDD, 19-16 JULIUS 39. l> t te. sij A ti i áaUttb/ A u Ar országban mindenütt töO mi íió E yedssi Szvgedm marad továbbra is 3 mié ié 200 e cdépengd o kenyér érv. Sávai ugy határoztak, hogy (Szeged, július 29.) A közellátási miniszter vasárnap kiadp.tt rendelet alapján a kenyér (árát augusztus l'-flg az egész or zá»b m 100 n /lij adópengőre eaae'te fel. Hétfőn reggel a pékek Szegeden is ezen az áron. kezdték árusi.ani a kenyeret, de a dolgpzók legnagyobb része nem tudta megfi2?tni ezt a magas árat. Dr. Pálfy György főispán és DéneB Leó elvtárs polgármester ezért hétfőn tíéfieiőt', tanácskozásra ültek össze ebben az ügyben és az illet ékesek bevonáSzeg>ed!-n továbbra tt hárommillió 200 'CZJsr adópengőért árusít- : jan a kenyeret. A városnak ugyanis voft még egy kévés tartalék 1Hz készlete .-js v.ft ugyancsak a régi áron bocsátja a szjagiedi pékek rendelkezésére. Igy válik azután •lehetővé, hogy az egész országban egyedül SaegedM fa peaett is, a rég) áron adhassák a kenyeret a dolgozóknak. Hétfőn mEgkezdöciötta párisi b5keéríekezlet A ítdliigyministtterek béke szer,-ődé&tervcr.ftlcit kedden teljes terjedelmükben nyilvánnsíágra hozzák (Páris. julius 29.) A francia fővá-' ros a béketárgyalások lázában ei. Huszo -.agy-nemzet kiküldöttel, a világ; minden tájáról összesereglett újságírók, rádinberrondók, f irr,operatőrök és az egyre több gombjukban lá,.•hato iConferenc® d« Pária 194S« ieiiratu . békeértekeztei jelvény jellemzik u békctárgyalásokra készülő francia ícVárost A magyar delegációról a legnagyobb figyelmességgel es előzékenységgel gondoskodnak. A békeértekezle? előestéjén az a legégetőbb kérdés, hogy az értekezlet bék í hoz-e, vagy csak a háborús állapot befejezését. Londoni jelentés szerint nire terjedt, hogy Bevin br t kü ügyjnlnisztrr betegsége miatt nem megy a párisi bé/ne'ttsltez.elre. Azonban a News Cronichic szerint Bévln, aki jelenleg valóban gyengélkedik, előrelátha óiag szombaton már Parisba utazhat. Az angol békedelegáció Aíttee miniszterelnök vozrté.evei Parisba érkezett. Byraes amerikai külügyminiszter szintén megérkezte, Parisba é? az ott adott sajtóért ekez; e.ea annak a reménynek ?.do',t kifejezést, hogy a békeszerződéseket Finnországgal, Magyarországgal, Romániával, Bulgáriával, vniamint Olaszországgal a párisi értakez e. utár. aláírhatják. Byrnes Közölte wvií. hogy az Egyesült Államok kormánya fenntartja magának a jogot, álláspontja me-gvál-oktatására azokban a Kérdésekben, amelyekben a négy kiiir * * ügyminiszter még n«m egyezett meg. Leszögezte, hogy lámogatni akarja a voft ellenséges ál'amok mreghaflgatásanak Ügyét Hivatalos közks szerint bétmn reggel nyújtották át a belcelialáAu üzletemben is jói adta m a legjobb Halókat mérsékelt áron, előzékeny isza gá*és mellett hozom forgalo-srbsB az igen tisztel közönség részére. S á n o r e i a söröző és italáru üzlete a lopaslánál. szerződéstervezeteket a kü'ügyminiszterek tanácsában nem képviselt 17 nemzet képviselőinek. A négy küJügyminiszterheiyettes határozata értelmében a külügyminiszterek íanáosa által kidolgozott, békesz 'rződ'ésterveze.ek Szövegét ltodM i R K .U i- -fftMfWlWXWWi »u<-v rwxntfptwcwiawww A umukúspártok ksideményezévére Eiksszfilt a harmadik abydkQtS8niog]fit^bp6& (Szeged, julius 29.) Budapesti szemmel Somogyitetepet nevezhetnénk, Szeged Angyalföldjének, mert a szegény, sokgyermekes munkáscsaládok itt telepedtek fe. Érthető, hogy a munkáspártoknak itt erős szervezetei vannak. Ezek a szervezetek a telep kulturális és szociális fejlesztésén Következetesen munkáíkodínate. Vasára?p délben kutnvatásra. gyűltek össze Somogyitelep dolgozói. Az állandó vízhiánnyal küzdő telep a Magyar Kommunisti párt ps a? szociáldemokrata Párt kezdeményezésére Indult kútépítési munkálatok során tegnap a harmadik ártézikut Jétesülését ünnepelte. A rövid ünnepségen ökrös Dezső, elvtárs, a agyar Kommunista Párt és Dőre Vince -elvtárs, a Szociáldemokrata Párt nevében mondott ünnepi beszédet, majd Váczi Oszkár plébános íelszentel be az uj kutat A küt Kocsárdi Béla technikus vezeteséyei készült el 44 munkanap alatt, perGYOGYSZERTARAK ÉJSZAKAI SZOLGALATA: BartaélV örök. bérlő Ugray István deli délben" adják át a sajtónak. A Tisza Lajios-köruit 20, Frankó Andor tervezeteket teljes1 egé-Zebn nyjlvá- • Pusomcs-tér 1., dr. Kotsis J. Endréné nosságra hozzák, azokat a pontokat ' Fcidmüves-utca 27., Zakar örök* K. Máis, amélyekben a külügyminiszterek J th-é M., Valériát ér 1. nem tudtak megegyezni. A szerződé-j _ sejc másolatát hé .főn dcie*őtt adtak- >y eííi> t, i át a von ellenséges áíiamok „K. ; • mez | Értesítjük t. előfizetőinket, hogy az elő; izetési dij julius 30-tól augusztus 4-ig terjedő időre 100 millió adópengő, példányonkint pedig 20 millió adópengő. —ooo— — időjárás jelentés. Várahtó időjárás kedd estig: Nyugaíi, északnvugati szél, felhőátvonulások, több helyen záporeső, zivatar, a hőmérséklet nyugaton alig változik, keleten tovább csökken. — Köszön;® a magyar honvédség, nék. A szegcdi állami gyermekmenhely igazgatósága -ezúton is hálás köszönetet mond a magvar hónvédsegoenként 900 liter vizet hoz a felszínre a vezeték és 232 méter mélységig kellett a munkásoknak fúrni, hogy vizet kapjanak. Az uj anyalcutlai háromra szaporodott az ó-Somogy iteicpi kutak száma és ez nagyban "hozzájárul a vízhiány leküzdéséhez. # Az ünnepség végén a kutépitő munkások között szétosztották a telep lakót által részükre összegyűjtött elet- - nefc, urrfeiynek vezetősége a menhely met. Ünnepi lakoma helyett igy jutat- gondozotíjái részére jelentős élcimimnzták -meg a kutápitő rohammunka- szer.segítséget juttatott. — A Szegedi Újságírók és Mütészek Otthonának választmánya julius 31-én, szerdán este 7 órakor ülést tart. sokat. P 4 U T n. I U üt H A nroDagandrosztáiy keddi értekezlete elmarad. Kcddxn délután 6 óraf kezdettel x Első forintos-bál az Ipartestületben szombaton, augusztus 3-án. — Lfvajifcy Anni k-i temetés* kedKátvfn-tér 6. sz. alatt az összes utca- den délután 6 órakor a Dugonicsmc'gbizot.ak értekezletet tartanak. tem-előbői lesz. i ^mr»mmm»mmummmoa»afi zaifeagtsasfnwra- izzwzézzűt w <m.i-< Tani ^.'tauw © arertí nemi líranyeri; memi rorimení /ízi rgen! Selymei, vá&zml, s-zw-elel, íefyalc&áííh- á^ban HALMI 7ivza, L.-U&tul 38. namwmsmss mmmsB&mstt.í Kéthiy Aciik Szegeden (Szeged, julius 29.) Kéthly Anna elvtársnő. a nemzetgyűlés alémöke szombaton délelőtt Szegedre erkez.tl. Szombaton este, "mint báfanya Tésztvett az A'taláros Munkás Daieigyl-et áiiai rendezett ujszegedi Anna-bá'on. Megayitój'ábo'n különösen •ífjiusáei prob'émákról beszélt és hang súlyozta, hogy a szocializmus megvalósítása cisősorhan az ifjúság fei adata. f .Vasárnap megjelent Deszken a Szociáldemokrata Párt zászlóavatást ünnepségén. Beszédében rövid visszapillantási vetett a munkásmozgalmak történetére és örömének adott kifejezést, hogy ma már a falvakban, városokban egyaránt nyitan hirdethetik a demokrácia és szocializmus igaz eszméit Vasárnap delelő t egyébként résztvett a Szovjet—Magyar Mévalődési Társaság' szegedi nagygyűlésén is, majd késő délután utazott vissza Eudapestre. igazg ttási vezeíők megszervezik majd a környező községekben, a konyha részére történő gyűjtést, hogy a szegedkörnyéki gazdák felajánlhassák természetbeni adományaikat a dolgozók konyhája számára. Természetbeni adományokat egyébként a Stefániában lévő vár vendéglőben gyűjtik, a pénzbeni adományok pedig a Szegedi Kereskedelmi és Iparbankban adhatók át. . Kakas to-I Adakozzanak a szegedxömyéki gazdák a dolgozók konyhája részére! (Szeged, julius 29.) A szegedi dolgozók konyhája féláiiitásáért indított akció szép sikerrel halad' előre. A Vállalatok, de különösen, a'magáxosok' eddig is igen szép számmal adakoztak, hogy minél előbb elkészülhessen éB valóra váljék ez a nagyjelentőségű kezdeményezés. Sajnos azonban a szegedkörnyéki gazdák érthetetlen módon elzárkóznak aZ ügy megsegitesettöi, holott- éppen az ő természetbe na adományaik nagyban hozzásegítenek a konyha gyors felállítását. A kozÉrl'nető feltüné t keltett a Délma3yarorsz,ág julius 17-i számában megjelent ós a felsőközpon, i gabonarejtegietésről szóló leleplező cikke. A Szegedi Kis Újság, tekintettel ara, bo^y kisgazdapárti gabonarsjtcgetőről volt szó, védelmébe vette elvbarátainak közelíáliási visszaéléseit. Hivatkozott arra, hogy majd a rendőrség hivatalos jelentésében is tisztázza ezt az ominózus ügyét és az is „embervedászatnak" minősíti a visszaélések leleplezését. A Kis Újság eldobott bumerángja, mint ahogy megírtuk, a Kis Újságra hullott vissza. Ugyanis ,a várvavárt rendőri jelentés megállapította, hogy Felsőközponton tényleg történtek közellátási visszaélések. A Szegcdi Kis Újságnak azonban ez elég volt ahhoz, hogy tehetetlen dühébein a visszahullott bumerángot most a szegedi rendőrség felé hajítsa el. Odáig merészkedett, hogy a szegedi rendőrség országos jóhirét Igyekszik befeketíteni, pártrendörségnek nevezi és a politikai osztály vezetőjét, Drégely ezredest niem is burkoltan, elmozdit.ással fenyegeti. Nem véletlen a Szegedi Kis Újságnak ez a glyalázkodása. Amikor Rajk elvtárs belügyminisztert a parlamentben támadta a reakció, akkor p. Szegedi Kis Újság támadása sem egyéb, mint a belügyi kormányzat ellen indított szervezett és célzatos rágalomhadjáratnak szegedi csökevénye. Ahogy azonban az ország dolgozói Rajk elvtárs mellé álltak, ugy Szeged dolgozói sem türilc el, hogy a demokrácia őrzőit őrhelyükön a reakció há'.toatámadja. Fentnevezett szegedi kisgazdapárti napilap afölött siránkozik, hogy Drégely ezredes csak a gabonarejtegetők ügyében lát politikát és a „demokráciái rendjét fenyegető gyalázatos verekedésben, nem", erre vonatkozólag kioktatjuk nevezett laptársunkat, hoigfy mindkét esetnek igen komoly politikai háttere van. A gabonarejtegetés a' reakció politikájának egyik erőssége. Minden, buzaszemi, amit a dolgozók elől rejtenek el, azt ,a gyalázatos politikát támogatja, amelyik a régi feudális „uri" Magyarországot akarja a parasztság és a munkásság nyakára ültetni,. Politika az is, £ mikor a felháborodott munkások nem, hajliandóW tűrni, hogy a vérükből sajtolt aranyért dorbézoljanak és tüntetnek azok ellen? akik méltó társaik a gabonarejtegetőknek. Politika azonban az is, amiről <a Kis Újság nem ir, de sorai közül élesen kiviláglik, hogy a szegedi demokratikus rendőrség két vezet,őjiét, Diczfalussy Ferenc vezérőrnagyot és Drégely József ezredest szembeállítsa egymással, hogy ezzel is megbolygassa a szegedi demokratikus rendőrség egységes rendjét és, segítő kezeli nyújtson azoknak, akik újra a csendőrrégi ikskiastollat akarják a „rend őreinek" a csákója mellé tűzni. ©Oo— — A 8000/U946. M. E. sz. rendelet folytán az aiapber közlésére szolgálo űrlap az egyesület pénztáránál: Magyar—Olasz Bank, Kárász-u,tca 2. sz alatt kapható. Szegedi Háztulajdonosok Egyesülete, — Mátyás Láízó előadása a cSj. iao, vapiás magántulajdon neiyzc, tettől a Szovjetunióban. Pénteken este a zsúfolásig rnggtöl ÖL* Belvárosi Moziban Mátyás Láte'ó a Vörös Hadsereg főhadnagya »A család, a vaUás és a magántulajdon a Szovjetunióban* cimmei t .r o t rérdkivül érdekes előadást. Ennek torán a tények világos ismerétévei szembeszállt azoktc i a hazug hiivszte.é.jckkei, amelyeke a Szovjetunióval k ipcsola'osan "hirdet•Bek. Rámu a ott arra, hogy a .csa adi élet igazi tisztaságát es a tökéletes vallásszabadságot éppen a szovjet forradalom hozta meg az orosz népnek. Előadása után az »Egy nap az uj világban* ciinü, a Szovjetunió életérői készült érdekes ismertető filmet mu'taiták be a közönségnek. Az értékes előadást dr. Erdélyi Gyula ezredes köszönte meg. PTC, Szeredeioál Cserzy Mihály-u. 3. Fizess elő Délmagyarországra