Délmagyarország, 1946. május (3. évfolyam, 97-121. szám)

1946-05-07 / 101. szám

4 DÉLMAGYARORSZAG nam^nui*wam«Mmani -Mmmmmm 1946 május 7 SPORT Hagyományos rossz itthoni formája ellenére győzött a Szeged SzAK—B. Törekvés 2:1 (2:0) Borús, esős időben mintegy 3000 néző előtt kezdődött a játék. A SzAK multheti osszeálJilásaban szerepeit. A kezdeti piros­;ekete támadások gyors gólt eredményez­tek. Elóbb Nagy átadásából Hernádi, ntajd kapu eiótti kavarodásból Szabó ért el gólt, _';Q. Ezuián Vörös egy jogosan megítélt t l-est kapufának iött. Fokozatosan lapo­sodott el ezután a játék és a békéscsa­baiak is fejlöttek. A II. félidőben a Szeged egyenesen ki­ábrándító múdon „játszott". Leien és sziv­nélktui mozgás, pontatlan leadások jelle­mezte ekkor a piros-teketék játékát. Egy szabadrúgásból elért békéscsabai gól után csak a kapkodó Karabának, a B. Törek­vés balszélsöjének köszönhető, hogy mind­rét pont Szegeden maradt. E csütörtöki idegenben kivívott szép győzelmet Szegeden hagyományos rossz játék követte, a szegedi csapatnak lénye­gesen jobban kell a jövőben itthon ját­szania, ha továbbra is szamitani akar a közönség támogatására. Egyénileg az csapatból eltogauhatót jóformán csak a közvetlen védelem. Baróti és Nagy nyúj­tott. Kakuszit és Kolozsit említhetjük meg mint olyanokat, akik igyekeztek, a játék­vezető sokszor es feleslegesen akasztotta meg a játékot. Az OB labdarugóbajnokság vasárnapi fordulójának tő obi eredményei. Haladas ­Szomoki MÁV 1:1 (1:0), ErSo-MaDISz —DVjC 3:2 (2:1), Csepel-MTK 3:2 (0:1), EMlK-PVSK 0; Ü. Vasas-Dios­gyor 5:0, (2:0), K. Barátság—Dózsa waDiSz 7:0, (4:0), Győri E1O-BMTE 4:0, (2:0), SB TC-Törekvés; 1:0 (0:0), Doiog—U MTE 1:0 (1:0), SzAC—Ferenc­város 7:3 (4:1), Z MaDISz—BMSE 3:1 (3:0), Kispest—HAC 4:0 (0:0). Kerület! bajnoki mérkőzések SzMTE—Rákóczi 5:1 (3:1). Fölényes győzelem. Góllövők. rteiesi (3) Török Sze­keres (il-esoŐI)ill.Sebók — MVSE—Toldi 5:1 (2:1). A technika legyőzte a lendule­.et, Gonovök: Böjtös (2), Szabó (2), Veres (11-esból) ül. Kudas — Postás—HMTE 3:2 (1:2) A Postás megérdeme.ten győzte re a sportszerűtlen HMTü-t. Goilovók: Csonka, Papdi (ll-esböl), Szili öngól iil. Kovács, Pornoiao — T isza—SzATE 5:1 (2:1). A SzATE a második télid-ben nem otrta.az iramot — HTVE—U,szeged 7:2 (4; 1). Vásárhelyen az ujszegediek nem otrták a mély talajt — Möraváros—DFC 5:3 (3:2) A Moraváros jobb erőnlétével gyözött. Uollövök: Ördög (2), Sándor, Biiú .raczi ül. Rajmond, Gábor, Rácz — 11. osz­tály : SzEAC—M ira II. 4:0 (2:0) — Rend­őrség—Szabadság 4:0 (2:0) — Baratság —SzMTE 11, 5:1 (3:1) — Lemezgyár— Tűzoltók 1:1 (0:0) IHbajnokság. SzAK ifi—SzATE ifi 4:1 (3:0). DFC iti-Tisza ifi 2:1 (1:0). Omieoi fntóvarceny. Vasárnap, a a Vasutas pályán rendezték meg az or­szágos futóversenyt, amelyben dr. Csaplar András világrekorder is indult. Eredmé­nyek: 100 m ifi 1. Barát (Tisza) 13 mp. 400 m. iii 1. Karkos (Tisza) 57.7. 1000 m. i.i 1. Karkós (Tisza) 2:53 4, 100 m. 1. Mar­ton Tisza 12 mp. 100 m. nói l. Timár (Békéscsaba). Nói távolugrás 1. Tiinár (Bcsaba) 395 cm., 5000 m gyaloglás 1. Kincses (lisza) 27:42, 2000 m 1. Stefanik tScsaba), 1 órás fóverseny 1. dr. Csap­ár (Budai Kiniszi) 17320 m 2. Biró (Va­sas) 17207, 3. Südi OtiSE 16779, 4. Szécsi Tisza, 5 Hagvmási (Vasas), 6. Csonka (Tisza), 21 induló. Csapatversenybsn 1. Tisza, 2. Vasas, 3. Tisza „B", 4-OBSE.5. Törekvés. Négy ökölvívó bajnokságot nyert az MK. UMTE. A Msgyai Kender Ujsze­gedi MTE ökölvívói újra szorítóba leptek s vasárnap Kecskeméten megtartott kerü­leti ökölvivj versenyen. Nagy küzdelem után a következő eredményeket értek el: tőrpesulyban Dobó. könnyüsulyban Meggyesi 1., középsuiyban Fodor, nehéz­súlyban pedig Varga nyert bajnokságot. Kemény harc ulán megérdemelten jutottak ;; bajnoki címhez ezek a munkásifjak. Az egyesület edzéseket a következő napokon tart: Újszegeden az UTC-pályán kedden és pénteken este 7 órakor. Antóbnoz az Elektromos elleni mérkőzésie. A vasarnap sorrakerüiö Elektromos elleni mérkőzésre a Szeged . utóbusszal uiazik Budapestre. Nehany •egy még kapható Kertes intézőnél, a Deutsch villamossági üzletben a Kárász­utcán. Kerületi súlyemelő bajnokság. A rendőrpalotában megtartott kerületi súly­emelő bajnoki verseny eredményei: Pe­helysúly: 1. Szűcs (Tisza) 192-5 kg. 2. Ifjú Tóth (Tisza). Könnyűsúly; 1. Papp (Tisza) 285 kg, kerületi rekord. 2. Fazekas (Tisza) Középsúly: 1. Ördögh (SzMTE) 220 kg, 2. Barna (Tisza). Félnehézsúly.; 1. Orvos (SzMTE) 230 kg, 2. Dobó (Tisza). Nehéz­súly : 1. Juhász (Tisza) 200 kg, 2. Forró (SzMTE)., PART HÍREK PárinapdM 'helyett taggyűlések. A (kerületi és üzemi pártszervezetek e hé­ten pártnapok helyett taggyűléseket! tartanak. Tárgy: 1. Politikai beszámoló, 2. A munkaterv megtárgyalásai. 8_án fél 7 árakor: Belváros I.: pénzügyi tisztviselők; elő­adó Trischler Ferenc. Belváros TL: előadó Komócsin Zoltán. Rókus; előadó Hava'Jecz Istvánné. Móraváros; előadó Gombkötő Péter. Felsővtáros; előadó Berár Demeter. Alsóváros, Klébeteberg-tolep; előadó Agócsi János. Újszeged, Józseffőhercagltelep; előadó Tóth Róbert. Egyetem; előadó Kéve Bélai Ujsomogyitelep; előadó Perjési László. Osomogyitelep; előadó Bózsó Lászlói 8-án 3 órakor: Lemezgyár; előadó Berár Dernhter. 10-én 3 órakor: Kendiergyáv; előadó Berár Demeter. Dohánygyár; előadó Komócsin Zoltán. Fél 2 órakor: Ujszegedi kendergvár Tóth Róbert. Gyufagyárban; előadó Kéve Béla. 4 órakor: Gázgyárban; előadó Trischler Ferenci 3 órakor: Orion-bőngyánban; előadó Havalecz Ist­vánná. Tisza-malom; előadó Perjési László. 9-én 3 órakor: Lippai-fürésztelep; előadó Barna M. Pick-szalámiigyár; előadó Halász Gyí 6 órakor: Városi pártszervezet; előadó Gulyás Á. 12-én 3 órakor: Kecskéstelcp; előadó Halász György. A MKP ujabb kéthetes pártiskolája 13_án reggel fél 8 órakor kezdődik. Minden üzemi és kerületi pártszervezeL 100 tagig 1 embert, 200 tagi© kettőt és ezenfelül három embert jelöljön. A jelölóst azonnal jüttessék ei a fcáder­öszt&lyra. Felhívjuk Apró Mihály és Földesi József hadifoglyok hozzátartozóit, hogy Arany János-utca 2. alatt a MKP-tit­kárságon jelenjenek megt Üzenet érke­zett hozzátartozóiktól. A Magyar Kommunista Párt B.-íváros 1. szervezete értesiti a Belváros 1. utca- és korzetbizalmianat, hogy május 7-én, ked­den délután 6 órakor feltétlenül jelenjenek meg a Kálvin-tér 6. sz. alatti székházban. Belváros II. hirei: szerdán délután 6 kor „Á magyar népdal". Főiskolai Kamarakórus előadása. Párinapi előadó Komócsin Zol­tán. Vend.gckei szívesen látunk. A kórus pontosan 6-kor kezdi műsorát — Csü­törtökön 5 órakor orvosi-, jogi- es adó­ügyi tanácsadás és panasznap. Parttagok es pártonkivüliek ügyeit készséggel el­intézzük. Hivatalos közi&iményak Felhívom mindazokat, akik Vaskó József t. szkv.. Szeged, Pu'cz-utca 30. sz. alatti lakos, volt gázgyári munkás múltbeli magatartásáról terhelő adat birtokában vannak, azt haladéktala­nu jeelentsék az 5. honv. ker. pa­rancsnokság D. osztályán.ik, Szeged, Tisza Lajos-körut 97. Sz. Hirdetmény. Hivatkozással a ma­gyar újjáépítési minisztérium orszá­gos közmunkahivatalának 1000—1946. sz. körrendeletére, felszólítom Szeged város területén levő összes gyárak­üzemek vezetőségét, valamint azon önálló Iparosokat, kik szorosan a jó­vá éleh, vagy áz újjáépítéssel kapcso­latos munkakörben vannak foglalkoz­tatva, hogy a hirdetmény megjelené­sétől számított három napon beiül írásban jelentsék azon szakiparosok neveit, lakcímét és szakképzettségét kiknek a 7000—1945. M. E. sz. rendelei 4. §. alapján közérdekű munka alóli felmentésüket kérik. A beadott kére­lemhez csalojni kell önálló iparosok részérő! hivatalos igazolást, hogy a felmentést, igénylő személyek valóban jóvátételt, vagy újjáépítési munkiköi­ben vannak foglalkoztatva és vissza­tartásukra feltétlenül szükség van. Szabályszerűen felszerelt kérelmeket Szeged, Marx-tér 20. sz. alatt a vá­rosi közmunkaügyi hivatalhoz kell el­juttatni. Dr. Bakos tanácsnok. Hirdetmény a jószágoknak a vá­rosi legelőkre való kihajlásáról. Sze­ged város tulajdonát képező legelőkre 1946 évben kiváltott jószágokat, a legeltetési szabályrendelet előírásai­nak pontos betartásával az alább fel­sorolt napokon és Időben hajthatjuk ki. 1946 május 8-án délelőtt 8 órakor a felsővárosi legelőre. Vizsgálat és át­vétel a baktói legelői ásottkutnál. Délelőtt 9 órakor a baktói legelőre. Vizsgálat és átvétel a legelőn levő ártézi kútnál. Délelőtt 10 órakor :t fertői legelőre. Vizsgálat és átvétel u Koesárdj-tanya előtt. 1946 május 9-én délelőtt 8 órakor az ujszegedi legelőre. Vizsgálat és átvétel a Temesvári-köruton. Délelőtt fél 10 órakor az alsóvárosi legelőre. Vizsgálat és átvétel az alsóvárosi bi­kaistállónál. Délelőtt fél 11 órakor a külpalánki legelőre. Vizsgálat és át­vétel a Vám-téren. Délelőtt tél 32 órakor a feketeszéli legelőre. Vizs­gálat és átvétel az utászháznál. 1946 május 10-én délelőtt 8 órakor a "öl usi legelőre. Vizsgálat és átve te a rókusi bikaistállónál. Délelőtt 11 órakor a szentmihályteleki legelőre. Vizsgálat és átvétel a matyeri legelőn. 1946 május 13-án délelőtt 10 óra­kor a balástyai legelőre. Vizsgálat és átvétel a legelőn. 1946 május 14-én délelőtt 10 óra­kor az alsói anyái átokházi legelőre. Vizsgálat és átvétel a legelőn. 1946 május 35-én délelőtt 10 órakor az alsótanyai kereseti legelőre.- Vizs­gálat és átvétel a legelön. Felhívom az érdekelt jószágtulajdonosokat, hogy a legelőkre kiváltott jószágaikat a fent megjelölt helyekre és időben kö­télen vezessék elő. és egészségi álla­potuk megvizsgálása céljából á hely­színre érkező bizottságnak mutassák be. A feltüntetett helyen és időben meg nem jelent állatokat csak az il­letékes állatorvos vizsgálata után le­het a közlegelőre kiváltani. A legelő­re a kihajlás az állattartó gazdák kárára és felelősségére történik. Fol­gármeser. RADIO Kedd, május 7. 6 30 Falurádió. 6.45 Hirek, műsorismer­tetés. 7.05 Reggeli zene. 7.30 A Magyar Zsidók Országos Társadalmi Egyesületé­nek ájtatos félórája. 8,00 Anyáknak gyer­mékekröl. 8.15 Hanglemezek. 9 00 Állam­vasutak zenekara. 10 00 Hirek. 10 10 Gor­donkaszólók. 10,30 Radióiskola. 12 00 Déli harangszó, hirek. 12.15 Szalonzene. 13,00 Elöadas. 13.15 Zongoraszám. 1340 Elő­adás. 14.00 Hirek, vöröskereszt közlemé­nyek. 14.20 Harmonika, 14.40 Előadás. 14,50 Ladányi Ilona énekel. 15,15 Radió­iskola. 15.55 Müíorismertetés. 16.00 Hirek. 16,10 Versek. 16 30 Zongora, 17.00 A Ma­gyar-Belga Társaság műsora. 18.00 Hírek, 18.05 Vöröskereszt közlemények. 18.15 Ahol a Szabád Nép készül. 18 30 Rádió, 2ene. J9.00 Falurádió. 20.00 Hírek, sport­hírek. 20.20 Jazz, 20.50 Hírek és krónika orosznyelven. 21.0<XMüsorismerteté8. 21.05 Vöröskereszt kőzi 21.15 Hegedű. 21.5o Hirek es krónika angol nyelven. 22.00 Hi­rek. 22 20 Hanglemezek. 22.50 Hirek és krónika francia n\elven. 23.00 Napi hír­összefoglaló. 23.10 Rádió kereső hírszol­gálat. APROHIRDETESEK Fog[lalkoxáf 17 éves jóravaló mindenesleány állást keres. Püspök-utca 11a, 1. emelet bal. Cipőfelsőrészét rövid idő alatt elké­szítjük, ugyanott gyakorlott spárgatalp­fono munkásokat felveszünk otthoni mun­kára. Cipőüzem, Tisza Lajos-körut 20. Kocsis fűszeres mellett. Szakácsnő tömegíözésben nagy gya­korlattal ajánlkozik vendéglőbe. Korpáatné, Imre-utca 3. Megbízható, ügyes bejárómindenes felvétetik. Bihari, Bajza-utca 2. II... Jó mosónőt keres a gyermekotthon. Szöiegi-ut 80. Nyolchónapos kisleányommal koszt­ért háztartasijmunkát vállatok.Jelige „Szor­galmas". Mindenes kis háztartásban jó ott­hon, a talál. Jelentkezzen Tömörkény-u. 2c, I. emelet 6. szám alatt. Főzni tudó. bentlakó mindenest fel­veszek Dugonics-tér 4, földszint, délelőtt. csere 4 m/m-es bükkfalemezt cserélek zsirérl, élelemért, Gyulapüspfiktelep 28­Törzskönyvezett kistias tehén elcse­rélhető ebédlőért vagy kombinált bútorért, Barát-u. 11. Deszka, fa, szén elcserélendő kukori­cáért, árpaért, Gyártelep-u. 4 sz. Erős üstház üsttel elcserélhető lisztért és szallonáért, Rozsnyói-u. 11. Kisübákat és kacsákat adok két ab­lakfüggőnyért, Tavasz-u. 10. Legtöbbet fizetek használt bútorért, ruhaneműét, Hívásra házhoz megyek, Fischof. Mikszáth Kálmán-utca 22. Egy sima, sötét vitrint vennék. Aján­lat: Kölcsey-ulca 3. Élelmet adok férfjruháért, ágynemű­ért, drótért, Perimutter, Báró Jósika-u. 13. 9 hónapos süldő elcserélhető tűzifáért, 4 méteres futószőnyeg lisztért. Szivárvány­utca 3b 1. 2. 470x24 i tartóvas, 22x16, 20x16 uj fenyögeierda, használt tégla cserélhető, Bocskai-u. 6. II. 11. lakás Egyazoba-konyhás lakás kiadó. „Zsir" jeligére. Bútorozott szobát btre-, esetleg éle­lemért is Gáti Pá!, Nemzeli Szinház. Nagykörúton belül keresek 3—4 szo­bás lakást vagy magánházat. „Etelémmé) vagy arannyal fizetek le épési" jeligére. Szoba-konyha igényjogosultnak átadó. „Megegyezünk" jeligére, Különfélék A d á s-v ékei Angóra, ivarérettek, .hasas, fias anyák és bakkok eladók. Tápé, Aradi-utca 3. Bélyeggyűjtemény!, törrmgbélyeget veszek, haius bélyegkereskedés, Iskola­utca 29, fogadalmi templommal szemben. Használt borotvát, ollóf, hajvágógé­pet, stb. veszek. Fráter műköszörűs. Mik­száth Kálmán-utca 5, Egy borbélyberendezés eladó. Püspök­utca 18.. zsibárus. Hangszer, gramofonlemez vétel, el­adás Steiner hangszerüzem. Szeged. Kc­lemen-uíca 7, Zzlbárnsipsrhoz pénzes társat kere­sek „Magányos nő" jeligére. Számológépet vagy számolósegéd­könyvet veszek természetbeniért is. Cipő­üzem, Tisza Lajos-körut 20. Kocsis fű­szeres mellett. Szoptatós dada ajánlkozik csak ellá­tásért „Egészséges" jeligére. Herét keresek évi kaszálásra Szent Miklós-utca 7., felsővárosi templom mögött. Aranyért, ezüstért valóban a leg­magasabb árat fizeti Salzer. Hid-utca 8. Tizemkétéves gyermeket pásztornak berc-sek Alsókőzpontra. Érd : Perimutter. Báró Jósika-utca 13. Legújabb áramvonalas gyermekkocsik, javitások, kártológépek, Tisza Fémipar Rigó-utca 31. FtMfta szerkesztő: Gárdos Sfcutréís. Fslelős kiadó: Konci Lftufó, Kiadja: Hírlapkiadó Kit. «j*rkesztőség: J6kal-*ica 4. Telefon: 493. ÍM 103. #(adóhivatal: KárSsz-otcs C. Telefon: 525. 4 Hírlapkiadó Kft. nywtnáai. (

Next

/
Thumbnails
Contents