Délmagyarország, 1946. március (3. évfolyam, 50-74. szám)
1946-03-09 / 57. szám
DÉLMAGYARORSZ k G 1946 március a. Szász Lajos csalódott A Sxtójay-bfinper pénteki tárgyaiéra (Budapest, március 8) Sztójay Döme és társainak háborús perének pén eki tárgyalásán elsőnek Szász Lajos volt minisztert, negyedrendű vádlottat hallgatták ki. Az elnök kérdésére kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát, de nem a vádirat értelmezésében. Törekvése nem irányult a háború fokozására, sem a nyilaspárt uralmának megszilárdítására. — Régi tisztviselő voltam — mondotta —, minden tettemben az .iletékes tényezők által megadott utasításokat vettem alapul es súlyosan csalódtam. Elmondotta ezután, hogy a Lakatos-kormányban nem vett részt. 1944 október 16 án a S/.álasi-kormányban kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter lett. Szász ezután a németekkel .dió kapcsolatáról vall. mire az elnök megjegyzi : Érdekes, ha valamit tudni akarlak, akkor nem a kabinetirodába mentek, hanem a németekhez. Ezulán Kunder Antal ötödr ndii vádlottat hallgatták ki. Bűnösségét tagadja és szemérmetlenül azt állítja, hogy minisztersége alatt csak a közellátás szempontjából nélkülözhető javak kerültek ki Németországba. Azt viszont elismeri, hogy Serédi hercegprímás mérsékletre intő páoztorlevclét az ő parancsára sikkasztották -el. A tárgyalást héttőn folyt itják. Tiz gram aranyért hamisították a „sváb mentő" okiratokat Budapest, március 8. (Saját tudósitónk telefonjelentése) Jelentettük, nogy a buda pesti renuőrség politikai osztálya a statisztikai hivatal több tisztviselőjét letartóztatta, mert av bokát igyekeztek ckirathamisitassal megmenteni. A statisz ikai hivatal letartóztatott tisztviselői beismerték, hogy igen sok haniisiiás követtek el. Beismerték azt is, hogy egy-egy ilyen hamisított népszámlálási lapért tíz gram aranyat kértek és kaptak a sváboktól. Uj értelmiségi foglalkozású titkárok a belvárosi pártszervezetek élén A Kommunista Párt kereteit túlszárnyaló jelentős esemény történt néhány nappal ezelőtt. A Belváros I. és II. pártszervezetek uj titkárokat kaptak. Máris meg lehet állapítani, hogy a változás lendületet hoz a pártsaervezetek életébe. A Belváros I. pártszervezet titkára Nagy István elvtárs, köztisztviselő fett. A Belváros II. szervezetünkben Gulyás György elvtárs vette át az irányítást. A személyi változások élénk érdeklődést váltanak ki Szeged értelmiségi köreiből. Gulyás György elvtárs szombaton Bog a Belváros II. pártszervezet tagjai jfis az érdeklődő szimpatizánsok elő-t bemutatkozni, amikor 5 órai kezdettel előadást tart 'Kossuth Lajos* címmel. Az előadást érdeklődéssel kísérik a párthoz tartozókon kivül a pártonkivüliek is , . Révai Józsei elvtárs lesz a március 15-iki ünnep szónoka Feloszlatják-e a SzUE-t? A Nemzeti Bízottság pénteki ülése (Szeged, március 8) A szegedi Nemzeti Bizottság pénteken délben dr. Donászy Kálmán elnöklésével ülést tartott a városházán. A Nemzeti Bizottság Dénes Leó elvtárs, polgármester átiratával foglalkozott. Ebben a polgármester kö'li a honvédelmi miniszter értesítését, amely szerint panaszok érkeztek hozzá, hogv a sorozásokat egyes helyeken igazságtalanul hajtják végre és a polgármestert kéri a panaszok orvoslására. Dénes Leó elvtárs, polgármester ezért felkérte a Nemzeti Bizottságot, három tagot delegáljon a sorozások igazságos lebonyolítására. iA Nemzeti Bizottság ugy határozott, hogy az egyes pártok által kiküldött két-két tagból fogják alkalomszerűen ert a hármasbizottságot összeállítani. Foglalkozott a Nemzeti Bizottság a Munkás Testedző Egyesület átiratával is, amelyben a Szegedi Uszóegvertilel feloszlatását kérik, mivel a SzUE jobboldali vezetősége annakidején gátolta a Munkás Testedző Egyesület működését. A Nemzeti Bizottság megállapítja, hogy a SzUE valóban antidemokratikus magatartást tanusitott-e és amennyiben ez bebizonyosodik. javasolni fogja az egyesület feloszlatását. Néhány apróbb időszerű kérdés megvitatása után a március 15-i ünnepség megbeszélésére kerül' sor. Komócsin Zo'tán elvtárs, bizottsági tag ismertette, hogv kedden a Magvar Kommunista Pár' székházában a pártok és az ifiu«ág kiküldöttei közös értekezleten beszélték meg a műsort. Ennek értelmében minden párt kiküldötte rövid szónoklatot mond, az ifiusági szervezetek pedig közös szónokot állítanak ki. Örlev Zoltán vezérőrnagy kezdeményezésére a Nemzeti Bizottság ugy határozott, hogy a pártok is egv közös szónokot küldjenek ki ebből az alkalomból. Komócsin Zoltán e'vtárs javaslatára elfogadták, hogy az ünnepi szónok Révai József elvtárs legven, aki annakidején a Függetlenségi Frort egyik megteremtője és élharcosa volt Szegeden. Rzenkivüi. ha valamelyik párt országos vezetője éppen Szegeden tartózkodna, őt is felkérik rövid beszéd megtartására. A Magyar Kommunista Párt Nagyszeged-megyei bizottságának uj hivatalos helyisége: Arany János-utca 2. szám. Telefon: titkárság 4—33, gazdasági- és propagandaosztály 3—33, káderosztály 4—34. Nagyszabású iparengedélvrevizió Az elmúlt rezsim politikai uszályhordozói, a közellátás vámszedői, az államot megkárosítók elvesztik iparigazolványukat (Budapest, március 8) A csütörtöki minisztertanács elfogadta Rónai Sándor kereskedelemügyi miniszif-r nagyjelentőségű iparengedélyreviziós rendelettervezetét. A rendelet széi-int valamennyi 1939 május 1 és 1945 sz pteaabvr 15 között kiadott Iparlgazbíványt felülvizsgálnak cs mindazoktól, akik nem rendelkeznek kellő szakértelemmel vagy az efmult rezsimtől politikai érdemeik jutalmazásául kaptak iparigazolványt, megvonják az engedélyt. Mindazok, akik árdrágításért, a közellátás érdekeit veszélyeztető cselekményekért, fizetési eszközökkel való visszaélésért, vagy adócsalásén voltak büntetve, szintén jslvesztik ipcTígazolványukat. Akiknek töbo ipangafcolványuk van, csak az; tarthatják meg. amely szakmában kellő gyakorlatot Igazolnak. Akiknek a kereskedés folytatását nem engedélyezik, azoknak üzlethelyiségére vonatkozó bérleti viszony az Iparlgazpivány megvonásától számított 60 nanon belül megszűnik. Ezek a kriesfeedc'k anyagkészleteiket a 60 nap aiat i kiárusíthatják, megmaradt készletüket pedig kötelesek a belkereskedelmi igazgatóság által megnevezett kereskedőnek átadni. Nem vonják meg az iparigazolványt azoktól, akik háborús események köve Iksz'ében elhunytak, elhurcoltattak, vagy hadifogságban vannak és távollétükben házastársuk, vagy lemenőjük folytatja az ipart. Figyelembe veszik a revíziónál a hadirokkant, had1 özvegy vagy hadiárva állapotot. nek folytatásához vásárolta apránkint kisebb tételekben és nem akart vele fekeiézni. Ugyanezt mondotta n zsírra és a többi árucikkre is. A bizonyítékok természetesen mást mondanak. Neurr.ájer nev© nem ismeretlen a feke'ézők Iajslrománr m"rt már a régi világban is baja akad! a rendőrséggé' fok*tézés miatt akkor spekuláció é? árdrágítás miatt ie is csukták. Most ia bebizonyosodott, nogy a fehér kényeiét feketén 250.iMW pengős ki ónkinti áron árusította. N'cumájert őrizetbe vették és átadták az államügyészségnek. Az újvidéki tömeggvilkost Budapestre hozták (Budapest, március 8) Az amerikai katonai hatóságok pénteken repü'őgépen hozták Budapestre Feketehalmi Czevdner Ferencz volt altábornagyot, akinek az újvidéki vérengzésben vezetőszerepe volt. Vele együtt három nő is megérkezett, akik a nyilas pártban vál'altak annakidején szerepet. Feketehaími-Czeydner es utastársait a politikai rendőrség vetle őrizetbe. Csökkent a tifuszmegbetegedések száma (Budapest, március 8) A népjóléti minisztérium he'i je'entése szerin' az elmúlt héten csak 46 kiütéses lifusztnegbe'egedés történt az országban. Az Abauj. Borsod és Zemplén vármegyék területén levő járvány folytatódott. A szomszédos vármegyékben is előfordult néttánv megbetegedés. A megbetegedések száma az elmúlt héten feleannyi volt, mint a megelőző héten. A Szegedi ugy vádi Kamara volt titkára a népbiróság előtt (Szeged, március 8) A népbiróság dr. Tö/ó-tanácsa néntek<-n tárgyalta ár. Kersch Ferenc ügyvéd, a szegedi ügvvédi kamara volt titkárának népeilenes bűnügyét. A népügvészség vádirata szerint dr. Kersch az ügyvédi kamarai jelentéseket uev szerkesztette meg, hogv azokból kitűnt antiszemita volta. A kamara közgvülésén az erre elrendelt határidő előtt indítványozta a zsidó tagok kizárácát. Nóvák László ügyvédet a bíróság folyosóján figyelmeztette, hogv sárga csillaggal a mellén nem folytathat ügyvédi gyakorlatot. Kihallgatása során Kersch Ferenc tapadta bűnösségét. Első tanukén! dr. Müller Manó ügyvéd tett vallomás', majd dr. Szili Gyu'a ügyvédet a szegedi üovvédi kamara elnökét hallgatta ki ^a népbiróság. A tárgyalást a délutáni órákban- a védelem bizonyitáskiegészitési indítványára elnapolták. Mozik műsora Belvárosi Hod Ma és minden nap bemutatásra kerü Jeanette MacDonaid és Maurice Cheva ier brillians töszereplésével A vlgőzvegy, Lehár Ferenc világhírű nagyoperettje. Ren. dezte: Lubitsch Ernö. Az előadások fél 3, 7*5 és 6 órakor kezdődnek. Telefon 6—25 Széchenyi Filmszínház Ma és minden nap bemutatjuk Kei Maynard főszereplésével A halálgát hőse és Mexihó banditál cimü uga mas vad nyugati cow »>y filmet. Azonkívül Stao és Pan legújabb burleszkfilmje. Előadások kezdete: iél 3, 7*5 és 6 órakor. Korzé Mozi Ma és minden nap bemutatásra kerül Amerikai f OX lilmujdonság 1 Izgalom, sze relein, kalandok, humor! Jean Gabin és Ida Lupino főszereplésével A szerelem kikötője. El adások kezdete fel 3. 7*5 és 6 orakor, Telefon: 624. 125 mázsa lisztet, négy és félmázsa zsirt, sok sót, cigarettát és lekvárt találtak elreitve egy Kossuth Lajos-sugáruti pékmiihelyben Fasizmus, vagy demokrácia: a sváb Neumájer pék egyformán leketézésre használta, lel (Szeged, március 3) A szegedi rendőrség óbfir gazdasági rendészeti osztályának szerdán tudomására jutott, hogy Neumájer János, Kossuth Lajos-sugárul 81. szám alatti ismert pékmester 19 mázsa lisztet adott, 2J0 ez?r pengő kilónklnti áron. A gazdasági rendőrség azon a meggondoláson eliu .uiva. hogy ahol 10 mázsa liszt van, oí; többnek is kell lenifi, házkutatás: tartott Neumájer műhelyéFájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett tárj, a legjobb apa. após, testvér, rokon és ba át, LÁZI ISTVÁN városi adóhivatali ellenőr, tartalékos főhadnagy életének 49. evében a jó Isten kifürkészhetetlen akarataból váratlanul itihagvott bennünket. Te metése március 10 én délután 3 órakor a belvárosi temető kupolacsarnokából lesz. KUlönvillamos 7*3 Orakar Indu a Du.onns rertAl. ben A feltevés igazolódott, amennyiben i péKmühclyben az éttTmicfek6*" nek és :gyéb közszükségleti cikk >k. nek pazar hőségét találták- Az elrejtett készletek fettárása szerda óta szakadatlanul tart és péntek dóiig még mindig nem ért véget. Eddig az időpontig 125 mázsa ouza- és rozslisztet, 25 kilós ládákba csomagolva, né?tv és félmázsa zsírt, mintegy kél mázsa sót, egy láda margarint, sok cigarettát, lekvárt, ezer .paplrzBÓ hat és több más közszükségleti cikket találtak Neumájer raktárában. Neumájer János az az Ismert kis sváb pék, aki nyilván sose dolgozott, mert ideje legnagyobb részét a Tiszakávéházban töltötte, most sem ^olt otthon, amikor őrizetbe akartál? venni. A gazdasági rendőrség detektívJei a Tisza-kávéházból állították elü Neumájer kihallgatása alkalmával azzal védekezett, hogy a lisztet üzemi Budinszky nem kapottkegyelmet (Budapest, március 8) Budinszky Lászlót a népbiróság többrendbeli háborús és nénellenes bűntettért kötél általi halálra ítélte. Ezt az itéle et a NOT jogerősen helybenhagyta, A köztársaság elnöke megengedte, hogy a törvényes igazságszolgáltatás akadálytalanul bekövetkezzék Az ítéletet Budin«zkv Lászlón március 9-ikén reggel 8 órakor a törvényszék Ma?kó-utcai fogházának udvarán hajtják végre. (MTI) SZÍNHÁZ • MŰVÉSZET HETI MOSORi Szombaton délután 5 órakor: Az obsitos. Vasarnap délután fél 3 órakor: Luxemburg grófja. Vasárnap este fél 6 órakor: Az obsitos Hétfőn fél 6 óra kor: Luxemburg grófja (akciós). Kedden fél 6 órakor: Carmen. Szerdán fél 6 órakor: Öreganyó katonája. (Leánykérés). Ma : szonátadélatán az Újságíró otthonban. Ma szombaton délutá 5 órai kezdettel dr. Bárányi János (zongora) és Csuka Béla (gordonka) szonátadélutinja. Bel p°s csak tagoknál? és hozzátartozóxnak. Vendégek nem hozhatók. PETUR ILKA magyarnóta-dálelőttje március 10-én vasárnap delelött 11 órakor a BELVÁROSI MOZIBAN, Jegyek elővételben kaphatok a Deimagyarország kiadóhivatalában.