Délmagyarország, 1946. március (3. évfolyam, 50-74. szám)

1946-03-06 / 54. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1946 március 6. Hdlwtfyb A város által felállított ujsomogyifelepi melegedőt és élker.letöl egy p igárme teii határozat alapjait március 1-én át kellett helyezni a papok tanyájabj. A határozat szerint a központi "konyha tonöknőjének soronkivlil kellett volna gondoskodnia a melegidő átheiyezeséröl. tíz az áthelyezés ugy rörtént, hogy attk me'egedni inentek a mult hét péntekjén, átkütd ék a papok tanyájába, ahol viszont a papok icm en­gedtek be őket. Pénteken ÍS szombaton vészben az országút mellett, reszöen az udvaron „melegedtek". Koszorús Irtvánné eivtírsnö intézkedett, hogy a kaput nyis­sák ki és engedjék be a szegényeket Ki­derült aronban, hogy a határozat ellenére a mélegedöt egyáltalán nem Itozt k rendbe. Még régebben az. összes ajtor es ablakot elszállították a Kálvária-utca 39. szám alá. Nem kell külön hangsúlyozni, hogv ez az el|áras az ujsomoxyilctepi lakosság körében milyen hallatlan felhátrorodássai találkozott. Megvizsgáltuk mi az oka a bezárt kapunak? Érdeklődésünkre eay Fehér János nevü pap maró gúnnyal kije­lentette, hogy ö nem ér rá velünk stóba­állni. mert dolga van. Annyit azonban si­került megállapítani, hogy a kijelölt melegedőben nincs pad, i tucs ablak és ninc* ajtó i-eni. Igy intéz edteb, i,y vártak a szegényéket azok, akik meleg sz-.bában töltik a napot. Egyébként egy-két kispapt í eltekintve, a tanya teljesen üres és senki sem hasz nálja. Ha már a papok ugy sem használ­jak, szociális célokra keli igénybe venni Gyönyörű kert öleli a tanyát körül a ta­nyát szép nvárl fürdővel, az ujsomogvi­télepi szegények gyermekeinek nyaraltaié Sára. Ma, amikor gyermekeinket Románia veszi pártfogásba, mert nincs elég üdülő­hely nagyvárosaink körül, akkor nem tűr­hetjük azt, hogy ilyen alkalmas épüle­teink haszontalanul váriák az enyészetet. SPORT SZÍNHÁZ • MŰVÉSZET HETI MŰSOR i Szerda": A kör négyrzögesilése. Leány­kérés.: Csütörtök: Az obsitos. Péntek: Carmen. Szombat: A kör négyszögesítése, Leánykérés. Vasárnap délután: A kö. négyszöge­sítése, Leánykérés. Vasárnap *ste: Az obsitos. Hélfő Luxemburg grófja (akciós). ooo Bérleti felhívás. A Nemzeu Színház gazdasági hivatala felhívja a t. bérlő kö­zönségei, hogy az előjegyzett bérletek árat március 6-tól 11-ig hétköznapokon délelőtt 8-rof 12 íg a szinház gazdasági hivatalában befizetni szíveskedjenek. — A Carmen elatlasára előjegyzett jegyeket 7-én déli 12 óráig tartjuk fenn. AMagyar Kommunista Párt r&kusí szervezete jól sikerült farsangi esttel •epte meg párttagjait és vendégeiket. A mulattató számos sok derűs pe cet sze­rezte* a szépszámú közönségnek. JJ sze­replesükkel kitűntek: Temesvári Krisztina, Szekeres Erzsi, Czikora Éva, Balogh Íren, Stein Gyuri, Frank József, Virág István, Latorcai István és Száraz Pali. A bemutat­ózó dalkórusnak nagy sikere volt. Az ügyes rendezés Bárány Pál ku turvezetö éideme, aki betejezésül (magyar nótákat énekelt. Az Újpest-mérkőzés előtt megváltozott a SzAK edzési programja A Kispest fölött aratott szép győzelem után ismét nehéz mérkőzést kell vívnia a SzAK-nak. A vasárnapi ellenfél az Újpest, a legjobb magyar klubcsapat. A Szeged­nek tehát erósen fet kell keszühiie, ha meg akarja állni helyét. A szegedi együttesnek annál nehezebb lesz a dolga, inert a mér­kőzést Ujpes en játszák. A SzAK gondosan készül a nagy talá kozóra, az edzési programot ennek megfelelően ai is csop >r­rosilották. Ma, srerdan kondicióedzés lesz a Vasutas-stadionban, a ké-.kapus tréningre pedig csütörtökön délután 3 órakor kerül sor ugyancsak a stadionban. A SzAK ellen­tele a Tisza csapata le*z. Pénteken ugyan­csak kondicióeJ/.és következik. A SzAK vasárnap reggel autóval indul Újpestre. Kísérő* jelentkezhetnek a Deutsch-cég Kárász-utcai üzletében Kertes intézőnél, j Megalakult t a Szegedi Motoros és Autóklub Ektrvétkor ugy nemzetközi motor­verseny lesz Szegeden Lelkes sportemberek megalakították a Szegedi Motoros- és Autóklubot. Az uj sportegyesület diszelnöke Diczfalussy Fe­renc rendőrfőkapitány ictt, elnöke Bittó Endre |rendőrszázados, ügyvezelö-elnök Orlcy György, fótitkár és csapatkapitány Noth György, pénztáros Zaviza Lajos, intéző Kelemen Antal, propagandavezetó Keresztéiy Mátyás. Az uj egyesület húsvét két napján nagy nemzetköz, mo.orversenyt rendez. Lesz" salak,taiyaverseny es ház­trknbkötüli verseny, A versenyre ináris meghívtak Runsch osztrák bajnokot és több neves versenyzőtársát, akiknek részt­vőtele máris biztosítva van. A Vasas labdarugó csapata ked­den reggel utazik vidéki portyara. A terv szerint szerdán Orosházán mérkőzik a csapat, vasarnap bojnoki mérkőzést lat­szik Békéscsabán a B. Törekvés ellen. A jövő hét keddjén valószínűleg Szentesen mérkőzik. A rendőrség csapata nyerte Szeged tekebajnoksfcgát. Szeged teke­csapatbajnoki küzdelmei befejeződtek. A csapatbajnokságot a rendőrség kitűnő együttes •. nyerte. A sorrend a következő : t. Rendőrség, 2. SzBTC. 3. ATC, 4. FÖC. 5. VATT, 6, Toldi. 7. FEK, 8. Nyomdász, .Az egyéni bajnoki küzdelm k hétfőn in­du tak meg kétszáz résztvevővel. Tekintet­tel a résztvevők nagy számára, a küzdel­meket előreláthatóan egy hónap alatt bo nyolftják !e. Zenészek felvétetnek a honvédzenekarba A szegedi 5. honv. kcr. zenekar iba felvételre jelentkezhetnék saját hang­szerrel és megfelelő gyakorlottsággal rendelkező olyan kiváló zenészek., kik a vonós főhangszerükön kívül vala­milyen í'uvóshangszűren is játszanak Zongorán és kmgóharmonikán játszó zenészek is jelentkezhetnek. Jelent­kezni lehet március 8-án és 9-en dél­előtt 9 órától 12 óráig a Kálvária­utca 11. szám alatt a zenekar irodá­jában. A jelentkezők személyi iga­zoló okmányaikat is hozzák maguk­kal. PÁRTHIREK R A D I O Pártnapok a kerületi és üzemi pártszervezetek­ben. Tárgy ; Az ország gazdasági talpraallitása. 7-én 3 órakor Lippai-fürészielepen, Forbát György. 8-an 3 (órakor kenócrcyár, Tombácz Imre. 2 órakor gyuiagyár, Sirack Aőjni. 3 órakor doliány­§ yar, Kéve Béla, 4 órakor postán, Trischler Ferenc, őrikor vizmlitelepen, Wittig László. 9-én 3 órákor Pick-szalimlgyárban, Forbát György. 10-én 3 órakor Józscí íóhercegtelepen, Kovács Attila. 3 órakor Kccskéstelepen, Ko/oszár Béla. 3 óra­kor Klcbelsbcrgtelepen, Laoányi Benedek. Csütörtökön délután 5 órakor a keiüieti párt­szervezete* titkárai ertekezletet tartanak. Csütörtökön délután 4 órakor az összes kerületi ós üzemi pártszervezetek propagandistái és kultur­vezetői értekezletet tartanak. Pénteken délután 5 órakor az üzemi pártszer­vezetek titkárai értekezletet tartanak. A MKP ujsomogyitelepi szervezetében csütörtö­kön délután 5 órakor adóügyi előadás lesz. Kérjü* a lakosságot, hogy pártkillönbség nélkül leienjenek meg. Ujsomogyitelepen 6-án 6 órakor Tombácz Imre elvtárs fog pártnapot taitani. Szakszervezeti hirek SZERDA, MÁRCIUS 0. 6-30: Falurádió. 6.45; Hirek, műsorismertetés, 7.05: Reggeli zene. 8 00: Anekdoták. 8.15: Hang­lemezek. 9 00; Az Államvasutak zenekara látszik. 10.00: Hirek. 10.39: Rádióiskola. 12.00: Déli ha­rangszó, hirek. 12.15; Előadás. 12.30.: Nagyböjti or­gonazene. 13.00; Elbeszélés. 13.15; Bécsi dalok. 13.45: Előadás. 14.0. : Hirek 14.10; Vöröskereszt­közlemények. 14.20 : Rádió hírkereső szolgálat. 15,15 Rádióiskola, 15.55: Műsorismertetés. 16.00; Hirek. 16.10: Zongora-esték. 16.30; Beethoven első vonós­négyesei. 17.00: Párthiradó. 17.10; Enek. 17.30: A inunkáskullurszövctség műsora. 18.00; Hirek. 18.05 Vöröskereszt-közlemények. 18.15; Hamvazószerda misztériuma. 1730: Századok 'imáiból. 19.00: Elő­adás. 20.00; Hirek, sporthírek. 20.20; Művészegyüttes 20.50: Hírek és krónika o:osz nyelven. 21.00: Mű­sorismertetés. 21.01; A Vöröskereszt közleményei, 21.15: A járványveszély. 21.35: Hanglemezek. 21.50 Hirek és krónika angol nyelven. 22.00Hirek. 22.15 Hanglemezek. 22.50: Hirek és krónike francia nyelven, 2).00: Napi h rösszefoglaló. 2310; llires operettmelódiák. Apróhirdetések Csere A BŐRIPARI munkások csülörtüUün 4 órakor taggyűlést tartanak a székházban. A HÁZTARTÁSI ALKALMAZOTTAK csütörtökön 5 órakor taggyűlést tartanak a székházban. A MAGÁNALKALMAZOTTAK iparvállalati szak­osztálya csütörtökön 5 órakor értekezletet tart a székházban. A FAM'JNKÁSOK csütörtökön 5 órakor vezető­ség; és bizalmi ülést tart a székházban. Megjelenés kötelező. A VENDÉGLÁTÓIPARI munkások szakszerve­zete felhívja munkanélküli 'agjsit, hogy segélyezés ügyében csütörtökön 12 óráig jelentkezzenek a szék­házban. Cserélnék lóért hereszénát. Érdek­lődni a helyszínen Vet 10 László Sándor­falva, Csikójárás U. Földet adok hat igáslóért, gazdasági felszereléséit. Londoni-körut 17. Györy. Egy pár ötéves ökör liatal fias lóért és egy nehéz paraszlkocri könnyű paraszt­kocsiert eícseiélhetö Sándorfalván, Szapor­hegy 29. szám alatt. Príma 4 evés kanca, 7 éves herélt ló muralóért, ang hasznait igasKocsi sz.emes­szálastakarniányert elcserélheiö. Apáca­utca 3. Vekkeréra, zsebóra javítását legol­csóbban vállalom. Trrt aranyat, e/ustöt legmagasabb áron veszek, ivoltai órás­mester, Kígyó-utca l. 5 hetes príma borjú elcserélheiö. Bár­rá Geigely Újszeged, alsotiszaparti bér­földek, Vrzmesterlak után. Villany vasaié la minőség, komplelt (110 v.) eladó vagy elcserélhető. Poigár­utca 20, I. 2. Príma gyapjú férfi tavaszi kabát el­adó vagy elcserélhető. Dáni-utca, rádió­üzlet, | Étkészletei veszek vagy cserélek, le het hiányos is. Pollák Testvérek, Cseko­nics-utca. Két tizhónapos javított angol, 70 kilós köiü i elcserélhető választásién vagy na­gyobbért, szemesett, (első férfi- vagy női ruháért. Ugyanott egy kocsi disznotrágya iáért elcserelhetó. Mora-uica 3. Egy uj féderes paraszlkocsi paprikáért, teheneit vagy lóért elcserélhető. Tündér­utca 25. szam. 2 öl polyva elcserélhető kukoricáért vagy malacért. Tudakozódni Délibáb-utca 96. szám. Uj festetlen konyiiabulor, gyalupad ma­lacért, élelemért, pénzért elcserélhető Pe­tőfi Sándor-sugarut 37. Egy igáskocsi malacokért és egyéb élelemért elcserelhetó. Jójárt, Nyil-u. 47. Uj 36 os cipő, 4l-es csizma, férfi át­meneti kabát, zake, női tavaszi kabát zsírért, esetleg egyébért elcserélhető. Tég­lagyár, Cserzy-utca 30. Átmeneti kabátot cserélek fáért vagy ziirert. Székely kerámiaüzlet. Karász-u. 8. Egy jókarban levő fiakkeit elcserélek lóért. Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky-uica 33. Egy kétajtós szekrény elcserélheiö l süldőért, cserepessori kislakás 10. épület, 1. ajtó. Hivatalos közlemények A fö drnüveléaügyi miniszter 211.333/1946 XI. 2. számú tendeíelével a füszerpaptika­arakat február 28-i ha áilyal újból meg­állapította. E rendelet értelmében a paprika fogyasztói árai a kővetke­zők: különleges N-kint 3,998.428 pengő, csemege kv-kint 3.618.076 pengő, édes­nemes kg-ldnt 3.176 846 pengő, félédes kíí-s irtt 2,4 6 759 pengő- rózsa kg-kint 2,117.898 pengő, erős ka kint 2 051.714 pengő. A d 4 s-vétel 30x40x60 centiméteres teljesen zárt uj konzervládákat megvételre . keresünk. Ajánlatokat a Szegedi Községi Élelmiszer­üzemnek. Károlyi-utca 2a. I. emelet. Tölgy és nyárfarönköt veszek vagy botért, lisztért cserélek, Bocskai-utca 14. Elsőrendű bőrretiklil, ceruzahegycző­gép, börbabacipő, kidugó cimíáblak el­adók. Oroszlán-utca 3. Szabóság. 125-ös Ardie-motorkerékpár kitűnő állapotban, egy férfiké.ékpár uj gumikkal eladó. Motor O'.thon, Tisza Lajos-körut 3. Különfélék Árvácska pénteken ugyanott, ugyan­akkor pontosan o t legyen. Várom, várjon'! Kovács. Itt a tavasz hónapja, jó-e a belső­gumija. Nyeregumiragasztó kapható Vidra­utcai kerékpárosnál, Üveget hozni. Seprönyé! kapható Decreceni-utca 11. Felesleges dolgait legjobban értéke­sítheti vagy becserélheti az Értékmentő­boitban. (Fópostánél) Gyorsíró- és gépíró iskolában uj tan­folyamok kezdődnek. Dózsa Gy.-utca 2. Kultúrpalotánál. Legtöbbet fizetek használt bútorért, ruhaneműért. H.vásra házhoz megyek, r-ischof, i\likszáth Kálmán-utca 22. Keresek, egv vagyonos embert, aki egy 72 éves enmert csasdt gul fogad, kis magánház, 2 szobabútor. Beinlen-utca 25. Újszeged, Kerékpár- és kisinotorzománcozást, javilást, aulogén-heggesztést szakszerűen vállal Motor-Otthon, Tisza Lajos-körut 3. Foglalkozás Kisteleki tanyámra idősebb asszonyt felveszek, aki aprojószagtenyésztéshez ért. Érdeklődni Dobó-utca 12. Polgári és kereskedelmi iskolások ta­nítását sikeriel vállalom. „Egyetemi hall­gató" jelige. A Stefánia-étterembe mindenes fel­vétetik. Középkora özvegy asszony házveze­tőnőnek elmenne, gazdaságban is perfekt, vidékre. „Márciusi" jeligére. Ápolónő, konyhaleány, udvaros kór­házba felvéietin. JeleniKczés űíiélőtt 8—9 óra között Margit-utca 14. Tanirt vagy tanárjelöltet felvesz diák­internátusa részérc a Nemzeti Segély, je­lentkezés csütöriók délelőtt 11 orakor a Nemzeti Segély irodájában, Kálvária-u. 8. Elvesztettem február 5-én délelőtt a postán a pénztárcámat pénz és személyi iratokkal, Barta Sándorné néven. Kérein a becsületes megtalálót, hogy az iratokat Buday Lajos, Széchenyi-tér 6- alá i üldje el, gFatalp és mindennemű la munkában jártas perickt szalagfürészinunkas felvéte­tik. Bocskai-utca 14. Mindenes íőzőTiő jelentkezzen Kölcsev­utca 5. Bőrüzlet. Lakás Háromszobás modem lakást keres igényjogosult. Magas leiépest fizetek, förtaranyat adok" jeligére. Szoba-konyhás, spájzos lakásom elcse­rélném egyszobásért „Szoba" jeligére. Belvárosi 2—3 szobás lakásért magas lelépési dijat, enetieg természetben fizetek, „Megegyezés" jeligére. Bútorozott szobák állandóan kapha­tók. Föbérleti lakását, bútorozott szobáját díjtalanul kötveti em. Lakásügynökseg, Köcsey-uíca 10. Permet ezöbordók, üres üvegek, tize­desrneneg, üeszkaanyag eladó, Kotsis tüszerfizlei. Veszek fél vagy háromnegyed cm vastagsagu vürösrezlemezt; tűzhely elad5. Fagler, Kossuth Lajos-sugárut 21. Kilenclámpás Orion csucsszuper, nyomógombos eladó. Kölcsey-utca 10, földszint 3. Eladó egy használt laposkoc-i Mérey­utca 13b, szikvizgyárban. Vetőboraók, réjyamagvak és minden­féle konyhakerti, magvak nagyban és ki­csinyben kachatók. Dan :er Péter Fia, Tisza Lajos-körut 12. Efty jókarban levő Sínger-varrógép el­adó. írd.: 9—l-ig Mars-tér sarok, a mű­kövesnél. Eladó egy kéthónapos malac pénzért. Újszeged, Nepkertsor i b. 3+1 krtfinő rádió olcsón eladó. Ama­tőrbolt, Dugonics-tér. Mindenkinél többet fizet aranyért, ezüstért, tört, darabos, fazonáruért „Csi-Ko" arany-, ezüstműves, ékszerész Ötvös, dísz- és nemes lé márnüzem Oroszlán-u. 6. (Udvarban). Főszerkesztő: Szírmai István. Felelős szerkesztő: Gárdoe Sásét® Főmunkatárs: Berey Géx». Felelős kiadó: Koncz László. Kiadja: (Urlapkiadő KU. Szerkesztőség: Jókai-Utca 4, Telefon: 493. ét 103. Kiadóhivatal: Kárász-utca 6: .Tel«fon: 325.

Next

/
Thumbnails
Contents