Délmagyarország, 1946. március (3. évfolyam, 50-74. szám)

1946-03-06 / 54. szám

2 ükk.54AflYAlORS2AB 1946 március 6. Sztójay azt állitja. hogy nem tudott az ország német megszállásának előzményeiről Horthy egy kézlegyintéssel nyugodott bele a megszállásba (Budapest, március 5) Sztójay Döme és társai bünperének második targyalasi nap­ján a népbiróság folytatta az eisöicndü vádlott kihallgatását. Sztójay előadja, hogy a németek bizal­matlansággal fogadták Kaliay miniszter­nőkké való kinevezését. — Kállay erról tudomást szerzett — mondja Sztójay — és engemet kért fel, hogy a németek bizalmatlanságát igyekez­zem eloszlatni. Azt irta nekem, sürges­sem, hogy mielőbb látogatást t hessen Berlinben. Ugyanakkor azonbán Ghiczy külügyminiszter inte t engem arra, hogy ne szorgalmazzam ezt az utazást. Én az utazást halasztottam, úgyhogy erre c ak nagy késedelemmel, 1943 juniusában ke rült sor. Kállay ezután arra utasítóit, hogy dolgozzak tovább a magyar-német barát­ság elmélyítésén. 1943 végén a magyar-német vi­szonyban súlyos válság állott be. Horthy kiutazott a német főhadiszállásra és ott Hitlertől átvett egy memorandumot, amely­ben azok a panaszok voltak összefoglalva, amelyek a magyar kormány politikájának megbízhatóságai vontak kétségbe. A pana­széi: között szerepelt, hogy Szent-Györgyi professzor a kormány utasítására kiuta­zott Ankarába békepuhatolások céljából és hogy épp ilyen magyar kísérletezések Svájc­ban folyamatban voltak. Kifogásolták a némete x továbbá, hogy Kállay egyik beszé­dében olyanokat mondott, hogy ezt a há­borút nem a magyar kormány kezdte meg. — Olaszország kiugrásával kapcsola­tosan a németek kifogásolták, hogv a magyar sajt* nem elé gé erélyesen bélye­gezte nteg Olaszországnak ezt a lépését. — A zsidókérdésb. n a németek Jagow budapesti követ utján egy követel;süket tartaintazó memorandumot juttattak el a magyar kormányhoz, de a magyar kor­mány ezt az ügyet elhárította. Többek között a németek" azt ak rták, hogy tiltsa nteg a magyar kormánv a »zsidóknak a rádió hallgatását, de ízt a követeiéi.: is elutasította a magyar kormány. — Akárhová jártam Berlinben és egész Németországban — folytatta Sztójay val­lomását, — mindenütt a iegsulyosabb szemrehányások értek. A továbbiakban Sztójay azt állítja, hogy a március 19-ikét előző eseményedről nem volt tudomása, mert ebben az időben betegszabidságon volt a Semmeringen. Az elnök kérdésére Sztójay azt ál Ttja, hogy nem akarta vállalni a miniszterelnök séget, de a kormányzó rábeszélte arra. Tagadja, hogy WVesenntayerre! tárgyalt az egyes miniszteri tárcák betölt j'éiöl. Már cius 21-én Weesenrnayer egy kész nyilatko zatot adott át neki, amelyben arról volt szó, hogy Magyarország hívta be a német csapatokat. — Én ennek a kommünikének az alá­írását kereken megtagadtam — mondotta. Végül a kommünikét ugy stilizál ák, hogy a német csapatok azéit érkeztek magyar MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! „OPTIBÓ Cégtulajdonos: Sandberg Györgyné Látszer, fotó, orvosi műszer, betegápolási és illatszertári cikkek szaküzlete Kigyé-utca 1. szám alatt területre, hogy résztvegyenek Magyarország védelmében. Én ezt is elleneztem és másnap, ami­kor erről jelentest tette i', a kormányzó t3 elhárította a nyilatkozat aláírását. Antikor én ezt Weeserimayer. ek mondtam, Wee­senmayer kotegórikusan kijelentette, hogy lia a kormány nem alakul nteg délután 6 óráig és ez a kommüniké rem jelenik meg, ő azonnal e'hagyja Magyarországot. Mi e2t ugy fogtuk fel, hogv ebben az esetben a legsúlyosabb következményekkel számolni kell és teljesen megszűnik Ma­gyarország szuveénitása. Én ilyen érielemben beszéltem a kor­mányzóval, aki egy kézlegyintéssel hozzá­járok ahhoz, hogy délután 6 Orakor ielen­jek meg a kormány tagjaival eskütételre. A továbbiakban Sztojav arról vall, tu­domása volt arról, hogy közvetlen a né­met csapatok bevonulása előtt Magvar­ország területérc érkezeit három ameri -ai ttszt Ezek repülőgépről leszálltak valahol a Muraközben, onnét Budapestre hozták őket. hogv velük tárgyaljanak. A németek erről tudomás' szerezte", a három ameri­kait letart iziattak é* Németországba vit'ék. További sorsukról nem tud semmit. Déli szünet után Sztój'y azt álliija, hogy a németek követelték a sárga csillag bevezetését és a zsidók elkülönítését. — Magyarország gyönge volt Német­országgal szemben — védekezik Sztójay —, ezért igyekeznünk a jóviszonyt vele fenn­tartani, mert ez az egyetlen lehetséges ut volt. Ezzel Sztójay Döme kihallgatása be­fejeződött. Nagy Ferenc miniszterelnök és Rákosi elvtárs tanácskozása tisztázta a politikai helyzetet A fövő hét közepén összeül a nemzetgyűlés Az ellentétek áthidalását remélik a demokrácia védelméről szóló törvényjavaslat kapcsán (Budapest, március 5) Nagy Ferenc miniszterelnök Rákosi Mátyás miniszter­elnökhelyettessel folyt ttott tanácsozást. Megbeszílték az általános politikai hely­zetet és szóba került a Kommunista Párt részéről a Kisgazdapárt, valamint a koalí­ció ellen elhangzott támadás is. A megbeszélés a helyzet tisztázását szol­gálta. A nemzetgyűlést a jövő hét közepén ülésre hívják össze, Remélik, hogv addig sikerül a demokrácia védetmezéséről szóló törvényjavaslat kapcsán az ellentéteket áthidalni. (MTI) oQo Egy feketepiaci ár, amely alacsonyabb a hatóságinál A gazdasági rendőrség tovább üldözi a legális paprikakereskedelemnek versenyt támasztó minősítetten feketepaprika-üzérkedést (Szeged, március 5) A. gazdasági rendőrségnek a feketepiac elleni küz­delme során érdekes heíyzel adódolt a paprika árának ellenőrzésénél. Ami­óta a paprika ára oíyan mag ás rá szökött, alaposan fellendült a forga­lom a paprika-feketepiacon, csakhogy amig a feketepiac árai általában ma­gasabbak a legális kereskedelem árai­nál, addig a paprikánál ez fordítva van. A feketeőrlésti minősítetten pap­rikát ugyanis a csempészek olcsób­ban hozzák forgalomba, mint a tör­vényes kereskedjem a maga áruját. Ez a paprika természetesen sokkal rosszabb minőségű, mint a minősí­tett áru és becsapják vele a vcvot­A gazdasági rendőrség most indított eljárást Kovács Dezsőné. Nemes ta­kács-utca 4. szám alatti lakos »i len, akinél 32 kiló feketepaprikqt fog­laltak le. Kovács Dezsőné Hegedűs Mihály makói cipészsegédnek 32 kiló paprikát adott el a törvényes há­rommillió pengős kilónkénti ár mel­lett egymillió kétszázezer pengőért, Ugyancsak Kovácsné Horváth József makói lakosnak 8 kiló pap rikát adott ugyanezen az áron, úgy­hogy még minősítési számokat is ha­misított a csomagolásra. A gazdasági rendőrség az eladott paprikát is éf kobozta, Kovácsné ellen pedig ipar­engedély nélküli árusitá* és csalás miatt indítottak eljárást. Elfogták Budai László újpesti la­kost is, akinek krumplira volt Sze­gedről szállítási engedélye és á bur­gonya között 46 kiló minősítetten paprikát akart kicsempészni a város­ból Megindul ellene az eljárás. —O­sára szolgáló élelmiszert. Tagja vo't annak a keretnek is, amely az oro­szok közeledtekor Cservenkára kisér­te a bori munkaszolgálatosok egy ré­szét. ahol azután közülük kétezret legyilkoltak. A nyomozás nem pro­dukált olyan adatokat, amelyekből megá'lapítható lett voin.y hogy a tö­meggyilkosságnál Palócénak ts sze­repe volt. A keddi tárgya'áson azon­ban még a többi terhére rótt bűn­cselekményt is tagadta. Wslsz Miklós, Gottlieb Jenő és Sötét András ta­núvallomásaiból azonban kétségtelen bizonyítást nyert Palócz Mihály bű­nössége. Nagy visszatetszést keltett a tárgyaláson, hogy Pollák Rudolf volt munkaszolgálatos mentő vallo­mást tett a szadista gonosztevő mel­lett. A tárgyalás feltűnő momentu­ma volt, hogy a védői tisztet dr. Walthier Rezső volt hadbtró-százn.áos látta el. Mint ismeretes, Walthier Re­zső feleségét mint egy háborúra uszí­tó könyv szerzőjét a népbiróság ei­i'élte. Wafthlerné a főtárgyaláson azt vallotta, hogy a könyvet férje hatása alatt Irta. Ennek a könyvnek sugal­mazóját rendelte ki az ügyvédi ka­mara Palócz Miháty védelmére. Leg­alább az ügyvédi kamarában tegyen annyi politikai érzék, hogy ne fém­jelzett fasisztákat ültessen a védői székbe. A népbiróság egyébként bűnösnek mondotta ki Palócz MiháJyt a vád szerinti bűncselekményben és lizévl kényszermunkára, valamint tízévi hi­vatalvesztésre itétte. Dr. Mfirai Pál népügyész súlyosbításért fellebbezett. Fel a harcra a nép ellenségei ellen! Tízévi kényszermunkára ítélték a bori haláltábor szadista keretlegényei (Szeged, március 5) Palócz Miháiy 28 éves gyárimunkás. Kordasor "32. szám alatti lakos állott vádlottként kedden a népbiróság Margita-tauáGsa előtt. Palóczot 1945 szeptember 7-én letartóztatták, mert mint munkaszol­gálatos keretlegény egyike volt azok­nak, akik a hírhedt bori haláltábor­ban kegyetlenkedtek a zsidó munka­szolgálatosokkal. A népügyészáSgnck , Palócz ügyében szerkesztett vádirata szerint a szerbiai Borban az úgyne­vezett rhőni táborban a munkaszol­gálatosokat bottal és kézzal minden ok ne'-kiil ütlegelte, a felettesei által elrendelt kikötéseket pedig olymódon hajtotta végre, hogy a kikötöttek lába 30—10 centiméterre volt a föld­től és a szerencsétlen munkaszolgá­la fosok valósággal lógtak a levegő­ben- Palócz ezenkívül állandóan lop­kodta a iTíunkaszolgálato6ok ellál.i­Attlee sz angol leszerelésről (London, március 5) Attlee miniszterel­nök az alsóház hétfői ülésén a brit véde­lem vitájában hangoztatta, hogy a' német­orsági brit haderőt nem szabad bizonyos határon tul csökkenteni. Közötte, hogy Nagybritannia ;>z év végére egytnilli*száz­ezer főre -zárdékorik csökkenteni katonai ere ét, beleértve a férfi- és nöi létszámot. A brit csapatokat Iránból kivonják, de vannak más területek is, ahonnét a brit csapatokat reméhetöleg a lehető legha­marabb elvonulnak, nevezetesen alevantei államokból. Reméli, hogy a körülmények lehetővé teszik a brit csapatodnak Görög­országból való kivonását a váasztások után s reméli, hogy megtalálj k a palesz­tinai kérdés megoldását is. — Lehetetlenség egy évnél előbbre te­kinteni — mondotta —. de remélem, hogy a jövóben világszerte a fegyverkezés állandó csökkentésere van kilátás. Mind­addig, amié ez be nem következik. Nagy­britanniának hatékonv fegyveres erőt kell fenntartania — mondotta Attlee miniszter­elnök. (MT!) Visszakapjuk a Németország és Ausztria amerikai övezetébe hurcolt javainkat — az arany és az értékpapírok kivételével (Budapest, március 5) Naey Ferenc miniszterelnök kedd reggel Szegedi-Ma­szák Aladár washingtoni magyar követtől fontos táviratot kapott. A washingtoni követ közli, hogy az amerikai külügymi­niszter azt az utasítást adta a németor­szági és ausztriai, amerikaiak által meg­szállt övezetek parancsnokainak, hogy azokat a javakat, amelyei et 1945 január 21-ike és május 3-ika között Magyaror­szágból Németországba vittek, vissza kell adni Magyarországnak. Ez az intézkedés nem vonatkozik az aranyra és az értékpapírokra. A mütár­,-yaknak, géi eknek, szállítóeszközöknek, ny< rsanyagokuok és vegves eriéi-eknek visszaad isára vonatkozó megkeresést a tna­gvar kormánynak az illetékes katonai hatóságoknál be kell terjesztem. A magyar kormány rögtön megtette a szükséges lé­péseket.

Next

/
Thumbnails
Contents