Délmagyarország, 1946. február (3. évfolyam, 27-49. szám)
1946-02-09 / 33. szám
Í946 február 9. ÖÍLMáGYASOBSZiÉ HIREK vzslgátaios ayógyszertárah Borbély József, Tisza Lajos-körut 20., Nagy Gv örök. dr K. Hangay Levente, Boldogasszony-sugárut 31., Zakar örök. Máthá Mihály Valéria-tér 1 oQo Az adépengő február 9-én 2.36 !*. — láöjárásjelenlés. Várhaló időjárás szombat estig: Megélénkülő nyugati, északnytigali szél, túlnyomóan borult, esős idő, helyerikint liavaseső, a hőmérséklet még e§y kissé emelkedik. — Javítanak a városi napidijasok helyzetén Sok panasz hangzott el a városi napidijasok reménytelen helyzetéről, akik jelentéktelen fizetésért kénytelenek dolgozni. Dénes elvtárs, polgármester a panaszokat kivizsgálta és már intézkedett, hogy ezek a legrosszabbul fizetett tisztviselők a jövőben magasabb fizetést kapjanak. — Bcrcyné Csányi Piroska előadása a Nőszövetségbcn. A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének szegedi szervezete folytatja az ősszel fűtőanyaghiány miatt félbeszakadt előadássorozatát. Az első előadást Bereyné Csányi Piroska újságíró, a Nőszövetség sajtóosztályának vezetője farija kedden délután 4 órakor. A közkedvélt előadónő a köztársasági állameszanéről és a magyar köztársaság történelmi előzményeiről beszél. Az előadás után a Nőszövetség taggyűlést tart. Az előadás és a taggyűlés színhelye a MNDSz Tisza Lajos-körut 57 szám alatti jólfütött helyisége lesz, Érdeklődőket szívesen lát a MNDSz — Orosz nyelvtanfolyam indul. A Szovjet-Magyar Művelődési Társaság rendezésében orosz nyelvtanfolyam indul. A társaság felkéri az érdeklődőket, hogy február 15-ig a Délmagyarország kiadóhivatalában jelentkezzenek. Megfagyott egy öregember, Csóti István 60 éves, Somogyitelep XIII utca 79:>. szám alatti lakost" holtan találták lakásán. Dr. Vámosi István városi orvos megállapította, hogy halála fagyás következtében süvbénulás miatt állott be. Boncolás mellőzésével temetik el. Panama a Szovjetunióból érkező 700 teherautó szétosztása körűi Markevics Szilárd, az ismert szegedi sportvezér is belekeveredett a botrányba — Egymás között osztották ki a részvényeket a r. t. vezetői Budapest, február S. (Saját tudósilónk telei'onjelehtése.) A magyar-szovjet arucsereförgalmi egyezmény keretén belül 700 teherautó kerül Magyarországra. A teherautók behozalalát és elosztását egy uj részvénytársaság bonyolítja le. Ennek a társaságnak megalapítását a kormány a Gépjármüiparosok és Kereskedők Szabad Szakszervezetére bizta, igv akarván megakadályozni, hogy azokkal a teherautókkal, amelyek behozatala állal lényegesen javíthatják Magyarország gazdasági helyzetét, autószakmán kívülálló konjunkluralo vágok nyerészkedhessenek . A Gépjárműi])",rosok és Kereskedők Szabad1 Szakszervezetének elnöksége Markoviét* Szilárd elnök." Ráfi László és Frei Ede alelnökök a kormány intencióinak megfelelően eredetileg ugy határozlak, hogy félmilliós vagy egymilliós részvényeket bocsátanak jegyzésre a kisemberek részére. Most kiderüli, hegy a vezetőség lizinftiió értékű részvénypakettet bocsátott jegyzésre és kimondotta, hogy ilyen pakettel is csak azok jegrezbelnek, akiket ők arra kijelölnek. Az elnökség öl pakettet mindjárt kiutalt a választmány tagjain;;!,, a lobbit viszont a választmány utalta "ki elsősorban a választmány tagjainak, másodsorban az egyes szakosztályok vezető:nek, akik természetesen csaknem inind a választmánynak is tagjai. Az orosz teherautók felhasználása körül kipattant panama' a fővárosban nagy felháborodást kelteit. Szegedet mai- csak azért is érdekli ez a botrány, meri annak egyik főszereplője az a Markóvics Szilárd, aki ismert sportvezér volt itt Szegeden. -OQO— eseménye Starker János gordonkaművész játéka lesz, aki huszonegy évével a budapesii Opera koncertmestere, brilliáns tehetség és bécsi koncertjét megelőzően vendégszerepel a szegedi filharménikusoknál. Zenekari hangverseny az Ujságirőollhonban Az Ujságiróótlhon február !0-én, vasárnap 4 órai kezdettel kamarazenekari hangversenyt rendez. Műsor: 1. Mozart. Kis éji zene. 2. Ilándel: Három tánc 3. Dr Bencsik : Magyar szvit (eredeti bemutató, Szegeden először). Vezényel Váradi László, bevezetőt mond dr. Doaászy Kálmán. Belépés csak tagoknak és hozzátartozóiknak. Vepdegek nem hozhatók. Teherautó, 6"-7 q terheléssel eladó. Érdeklődni Petőfi Sándor-sugárut 1, — Február 14-re halasztották a Szülők lakot í jának megnyitását. A Szabad Művelődési Tanács által hirdetett Szülők Iskolájának első előadása technikai akadályok miatt elmaradt. A Szülők Iskolája így csütörtökön, február 14-én délután fél 4 órakor kezdődik az iparkamara fülölt nagytermeben. Az első előadást dr. Visv József egyetemi m. tanár, a kiváló pedagógus'-professzor tartja és a gyermeknevelés problémáiról beszél majd Az igen érdekesnek Ígérkező előadásra minél nagyobb számban várja a szülőket és az érdeklődőket a rendezőség. — A Kiutasítottak Országos Érdekszövetségének szegedi osztálya alakuló közgyűlését február 17 én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel tartja meg a szegedi Katholikus Ház nagytermében, Dugonics-tér. Felkérjük Szeged törvényhatósága területén élő kiutasitottakat, hogv a közgyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Előkészítő bizottság. x Házasság. Katona Erzsébet és Kocli Imre február K!-én 12 órakor tartják esküvőjüket a zsidó templomban Szinház í< Művészei Uj karmester mutatkozik be a filharmonikusok felJruár 17-iki hangversenyen A filhar-mánikusok legközelebbi hangversenyüket február 17-én, vasárnap délelőtt II órakor tartják meg a Nemzeti Szinházban. Ezúttal bemutatkozik az operatársulat fiatal, igen lehetséges karnagya, Váradi László Mint a párisi Gaumout-filmgyár zenei vezetője a háború előtt Páris zenei ételében akliv részt vett. A francia rádióból is ismert nagy, "hires zenekarokat dirigálta. Koncertjeit a Teatrc Pigalle ban, a Teatre des Champs-Elysee-ben, a Teatre Sarah Bernhard-ban a párisi kritika meleg elismerő cikkekben méllatta és kihangsúlyozta a magyar művész temperamentumos lendületét, stílusbeli érzékét és mint rendkívüli zenei tehetséget ünnepelte. A szegedi közönség méltán tekinthet nagy érdeklődéssel a bemutatkozás elé. A hangverseny másik nagy — Igazolási iigyek a népbiróságouA népbiróság pénteken igazolási ügyeket tárgyalt dr. Gróf Kornél tanácsvezető-biró elnöklésével. Körösi Szilveszter, volt rendőrségi tisztviselőt, aki annakidején az idegenellenőrző hivatal vezetője volt, nyugdíjazásra Ítélte az igazoló bizottság. A népbiróság elutasította Körösi fellebbezését, mert határidőn tul adta be. — Dr. Kertész János szegedi postafogalmazót feddéssel igazolták, az ő fellebbezését is elutasította a népbiróság. — Sebők Lajos villamoskalauz tagja volt a nyilasptertnak és tevékeny részt vett annak munkájában. Az igazolé bizottság j ezért állásvesztésre itéitc, a népbiróság ! pedig helybenhagyta az elsőfokú itélel let. — Bóka Gyula borkereskedőt el' sőfokon 5 évre' eltiltották foglalkozása I üzésétőí. A népbiróság megváltoztatta 1 az ítéletet, megfedd le a kereskedőt és 15 évre eltiltotta kamarai választójogától, j — chneider János igazgató-tanítót : elsőfQkon nem igazolták, mert durván ; bánt a gondjaira bízott iskoiásgyernaekekkel. A népbiróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel Schneidert emiatt külön fegyelmi eljárás utján már megbüntették, népellenes cselekmény cimén nem vonható érte | felelősségre. Ezért az igazgató-tanítót igazoltnak mondták kl. x Jelmezbál február l(i-án, szombaton az ipartestületben este 7-től re»! gebg — A londoni rádió jelentése szerűit a londoni rádió előfizetőinek száma túlhaladta a 9.800.000-et. Aa angol ; rádió vezetősége a rádió előliaetést • dijat, amely jelenlég 10 shilling, 2® százalékkal akarja emélni, hogy az adások nívóját is emelhessek1. Si ROSM doboz Szeged, Kárász-uSca 8. (yfzlpatkáfty) bfirért hatósági engedéllyel. — A MaDISz hírei. A MaDISz nevelem tanácsának szemináriumi sorózátai 11-én., hétfőn délután 5 órakor folytatódnák a kövclkcző kerületekben Alsóváros: Hajós György, FelsővAros: Braüswetter János," Kecskéstelep: llájós Tibor, Fodortelep. Bach Lajos. — Meghívó. A somogyitelepi demokratikus pártok és szervezetek 10-én 'vasárnap délután 4 órakor műsoros kulturdélutánt rendeznek a somogyitelepi községi elemi iskola nagytermében. A SzIM, a MaDISz, a MNDSz és a MKP kulturgárdáikkaí vesznek részt, azonkívül a somogyitelepi munkásdalárdá is szerepel. A kulturdélután tiszta bevétele a magyar hadifogolykórház részére lesz juttatva. Kérjük ezért Somógyite'lép lakó-^ágának legmesszebbmenő támogatását. " x Küszöiielnyilvánitá.s. Ezúton mondok hálás köszönetet a rokonoknak, ismerősöknek és jó barátoknak, kik drága jó férjem, Ágh Zsigmond temetésén megjelentek s adományaikkal fájdalmamon enyhítettek, Özv. Ágh Zsigmondné és családja. i A Szeged és Vidéke Ruházati. Ipari Beszerző, Termelő és Értékesítő Szövetkezet értesiti tagjait, hogy február 11,-én délután 4 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban x Tánc ma, szombaton délután öl órától az ipartestületben. szakszervezeti spren Az Egészségügyi Alkalmazottak Szabad Szakszervezete február 9 én, szombaton délután fél 3 órai kezdettel tisztújító taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Vezetőség. A Képzőművészek Szabad Szakszervezete február 9 én, szombaton délután 5 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Kérjük a tagok pontos megjelenését. Vezetőség. A kénténysepröninBkások szabad szakszervezete február 9-én, szombaton délután 2 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban (Dózsa Gy.utca 8.). Kérjük a tagok megjelenését, A húsipari munkások szabad szakszervezete február ÍO-éD, vasárnap délelőtt taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. A tagok megjelenése kötelező. A dokányárusok 10-én, délután 2 órakor a Lechner-tér G szám alatti székházban tagértekezletet tartanak és jutalékkiosztás is lesz. A piaci-, rőfös-, rövid- és baaárárusok 11-én, délutáni órakor a Lechnertér 6 szám alatti székházban értekezletet tartanak. A malomipari munkások szabad szakszervezete február 10-én, vasárnap délelőtt 10 órakjjf taggyűlést tart a szakszervezeti székházban, melyen minden tag megjelenése kötelező. A Szakszervezeti Bizottság felhívja az összes szakmai csoportokat, hogy február 11-én, hétfőn délután 4 órakor tartaudószakszervezeli bizottsági ülésre megbízottaikat fellétlenül küldjék ki. Szakszervezeti titkárság. A laniunkások szabad szakszerve" zete felhívja tagjait, hogy akik tag" dijukkal hátralékban vannak, azt ha" ladéktalanul rendezni szíveskedjenekA Közalknliiiazottak Szabad Szakszervezetének egyetemi alosztálya február 11-én, hétfőn délután fél 5 órakor taggyűlést tart a belgyógyászali klinika tantermében. Bizatini értekezlet február 9-én, szombaton délután 4 órakor az egyetem gazdasági hivatalában. A tagok minél nagyobb számú megjelenését kéri a vezetőség, Sportrepülő Epesülel február 17^én délelőtt lO órakor a városháza bizottsági termében közgyűlést tart, amelyre a tagokat és a sportrepülés barátait meghívja Eladó 7 HP benzin-, 15 IIP 220— 380-as villanymotor Szőregen, Szent István-tér 42." — A Szegedi Újságírók és Művésze Otthonának vezetősége február 19-én. vasárnap délelőtt 11 órakor választmányi ülést tart. Kérik a választmány tagjait, az ülésen minél nagyobb számban jelenjenek rr.pg, ítádiomusor 6.45: Hirek. műsorismertetés. 7.05 Reggeli zene. 8: Előadás. 8.15: Hang lemezek. 9: Görögkeleti istentisztelei 10: Hirek. 10.30: Iskolarádió. 12; Déli harangszó, hirek. 12.15: Előadás. 12.30: Művészegyüttes. 13: Előadás 13.15: Sühai Balogh Jóska dgánvzó-" nekára. 13.45: Előadás a filmzenéről. 14: Hirek. 14.10: A Nemzetközi Vöröskereszt közleményei. 15.13: Isko larádió. 15.55: Műsorismertetés. 16: Hirek. 16.10: Könyvszemle. 16.20* Gyermekrádió. 16.35: Liszt magyar rapszódiák 17: A muiika híradója 17.10: Ladányi Ilona énekel. 17.30 A Munkáskulturszövetség műsoré. 18: Hírek. 18.05: A Nemzetközi Vöröskereszt közleményei. 18.15: A rádió zenekar. 19.05: Falurádió. — "19.25 Jazz. 20: Hirek, sporthírek. 20.20 »Katalin*. Vígjáték. 20.50: Hirek és krónika orosz nyélven. 21: Műsorismertetés. 21.05: A Nemzetközi Vöröskereszt közleményei. 21.15: »Etfe lejtett dallamok:. 21.50: Hirek és krónika" angol nyelven. 22: Hirek. 22.15T Hanglemezek. 22.50: Hirek és krónika francia nyélve ÚJBÓL KAPHATÓ, a megbízható minőségű, eredeti asakolásw viszonteladóink részére készpénzfizetés ellenében Kérjük az Járul ManlíiHer Ödön Rt. -nél, Budapest. Hl.. Rotienblller-Ptca 33 alatt átvenni