Délmagyarország, 1946. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1946-01-19 / 16. szám
yilág proletárjai. egyesal$e$ek, Szened 1946, inmto IS, szsflibai Hl, ávf. 16. sz. — fira SOO P A Magyar íiommufiista Párt délma sickoilaipf^ : jjföww&SiaffiMo; A i a „koreszme" ellen, amely tavaly óta az ! egész világon alaposan megváltozott Irta: Gürdos Sándor Nem először állapitjuk meg, hogy a Bélmagyarország nem a Kisgazdapárt ellen viv ádáz harcot, liansia a párt mostani reakciós szegedi vezetősége ellen, amely Shvoy Kálmán irányításával puccsszerűen került a helyi pártszervezet élére és amely vezetőség nem alkalmas arra, hogy vele a Függetlenségi Frontba tömörült demokratikus pártok együttműködjenek. Ennek a vezetőségnek a büiie, hogy a Kisgazdapárt tömegeit eltávolította a többi demokratikus pártoktól és a Bajcsy-Zsilinszky radikális szellemében alakult a Tildy Zoltán őszintén, becsületesen demokratikus szellemében vezetett Kisgazdapártját a reakciós, klerikális és üasiszla elemek gyülekező helyévé züllesztette. A mi harcunk tehát ez elieu a lakkcipőt. szegedi „urikisgazdák" elten folyik, akik tervszerűen akadályozzák, hogy a munkáspártok közvetlen kapcsolatot találjanak a rögöt turó valódi kisgazdákkal, akiknek érdekei azonosak a demokratikus pártol; cél ki tűzései vei. A levitézlett Horthy-rendszer hazajáró kísértetei ezek az urak, akik sima rnoéerukkal, mint a vazebuezett angolna, a demokrácia és a kisgazdák közé fsusztakés elakarják azokat egymástói választani. A demokrácia és Magyarország jövőjének érdekében való tehát, hogy az ország számbeldeg legnagyobb párt ja végre megtisztuljon a nem "odavaló elemektől. Nemcsak mi látjuk ezt a sürgető szükséget, hanem a Kisgazdapárt felelős és demokratikusan gondolkozó országos vezetői is Így látja ezt Tildy lettan, Balogh István éppúgy, mint a párt magasszinvonalu és demokratikus szellemiségű hetilapja, a „Demokrácia" is, amelynek legutóbbi szamában •arcs Sándor „Tömegek és^ártegység" címen figyelemreméltó vezére kket irt, ameiyben elsőizben kapott hangot az a bátor önkritika, amelyet eddig csak a Kommunista Part merészelt alkalmazót és amely öikk őszintén feltárja a Kisgazdapártban lappangó súlyos bajokat. A ctkk az ideológiai nevelés hiánvának tulajdonítja, hogy ... a tömegek a saját elképzeléseiket magyarázzák bele a Kisgazdapártba s mert — mint mondani szokták — ez a párt helyezkedett el a koalicó jobbszárnyán, egész egyszerűen |obh•ldali pártol látnak benne, sőt tagadhatatlan, hogy bizonyos erőt fejtenek ki, hogy jobbra tolják. Holott — és ezt talán nem is kell külön leszögeznünk — a Független Kisgazdupárt alakulása óla intraDzigens baloldali programot hirdet, amit — mint mindnyájan tudjuk — tüzzel-vassal, börtönnel és bitófával üldöztek a letűnt Jobboldali rendszerben. Majd azt panaszolja Barcs Sándor, hogy a Kisgazdapártnak mindezideig tüncs ideológiai programja, ami aztán ázt eredményezi, hogy • - a Független Kisgazdapárt és tömegei — főként és elsősorban polyári tömegei — között éles ideológiai határok Vannak. Mindenki tudja, hogy ez a Jobboldali nevelésbői fakad s mindenki ""Íja azt is, hogy ezeket a tömegeket henicsak a Kisgazdapárttól, de óltaláa demokráciától is jelentős távolságok választják el. . . Mindezeket az igazságokat nem mi «"tuk, hanem a Kisgazdapárt hivatalos hetilapjából idézzük. A Kisgazdapárt vgzetői is felismerték tehát a diaguóP?t: a párt elefantizisben szenved. A függetlenségi Front Mértéktelenül s Megduzzadt és ez _ veszedelmesen fenyegeti a demokrácia vf?.sz szervezetét. A baloldali és radikális célkitűzésű Kisgazdapártba bemultak azok az elemek, amelyek a 1' az Imrédy.párt és a nyüaspártok 1 A reakciónak a | várait ostromoljuk httján a Kisgazdapártban látták az ér- j Horthy—Hitler-féle vénvesülés útját és a politikai életben való szereplésük egyetlen lehetőséget. Most aztán ezek az Kamek igyekeznek a párton he!üt is á vezetést tnagukhoz ragadni és Bajcsy-Zsilinszky pártjából a nagybirtokosok, tőkések, klerikálisok és fasiszták végvárát felépíteni, hogy reménytelenül harcolhassanak tovább veszedelmes vég-1 A magyar munkáspártok az igazi, kérgestenverü kisgazdákkal és azök demokratikus vezetőivel akarnak együttműködni az országépítésben és akik ikkor, amikor & j ezt az „ayüttmfiködés't nem akarják, í nss Í^SZSTVSSISSS. saaoBKaanrm—awts Dobi Islvást áliatiitittístler ar nép & lágot akar W? 81 ti A királyság évszázadok ófts koidssssorsban tmrioüa a parasztságot és munkásságot — A ziomzoúgyülés tsüjen itoggai képviseli a népet és dönthet az államlorma-kérdésben (Budapest, január 18) Dobi István i oldalon örökös anyagi aond, a túlhajtott munka lebecsülése, helyenként feneketlen nyomor. A nincstelen pakisgazdapárti állanuuiniszter csütörtökön este r&dfóeföuUast tartott, amelyben foglalkozott a köztársasági államforma kérdésével. Beszédében |üangs*lyozía, hogy a királysági, illetve a királytalan királysági államforma, juttatta országunkat oda, aboi ma vagyunk. A munkásságot és a parasztságot egyaránt. A királysági államforma gazdasági, ... politikája következtében az egyik olda- ia képviselőjelöltek nem ion böseg, majdnem semmittevés, fény!ezt; a kérdést, hogv Magyarországon az elmúlt válaszfások a legdemokratikusabb szellemben folytak le, akik a nemzetgyűlésbe berasztság a föidmunkdsxág sorsa koldus-! kerültek, a nép akaratából kerültek sors volt. Nem csoda tehát,' ha. ez a) oda és teljes joggal képviselik a nép nép nem szerette a királyságot és min- akaratát, tehát a nemzetgyűlés illetékes de a ki előtt érthető, hogy a magyarság szervei ebben a kérdésben Van egy jo évszázados harcai' a királyság mee- magyar közmondás: Amit ma megledöntésére irányulnak. Vannak, akik 'hatsz, ne halaszd holnapra ! A magyarhalogatni szerelnék az államforma |[ ság azt akarja, hogy a romokbál ujjáügyét, mondván, hogv a választásokon ( épülő ország a magyarok országa le' is érinthették , gyen és ezért mi a legközelebbi időben H l. . .,,.. , \ már köztársaságot akarunk — fejezte pompa "volt"" isgyaniTkisor a másik) Xe feledjék el ezek a gáncsvetők,' be rádióbeszédét Dobi István. (MTI) •swtazummjLxmsmiiai&samsm Ttalc»ís Sándor b tiniig yében Pénteken befejeződött a bizonyítási eljárás, elhangzottak a perbeszédek (Szeged, január 18) Kétnapos szünet u án pénteken reggel folytatták Tukats icudor háber»6 és aépellenes bűnügyének népbirósági tárgyalását a váró-háza közgyűlési termében. Folytatták a tanúkihallgatásokat. íí. Papp István éraaentesitö társulati igazgató-főmérnök volt az első tanú. Tukutsnal; az árvizes esztendők alatti szorepóről vallott Tudomása szerint a Pallavioini-líirtekra engedtek nagymennyiségű vadvizet, hogy a szegedi földeket ment-vek- A vizlevezetéseknél mindig a nemzetgazdasági szempont volt az irányadó. Barabás Sándor, a Janik-vendéglő tulajdonosa -Imonáotía, hogy vendéglőjében volt egy asztaltársaság, amelyben résztveíí Tukats :áncior is Bárom vagy négy őseiben látta eanél az asztalnál Tukatsot Foketehalmi-Czeydaer Ferenc, Vóa ezredes, Erik Kaoepf német konzul és más jobboldali vezetőegyéniség társaságában. Mindannyiszor leleségeik is velük voltak. Békány -Sándor számvevőségi főtanácsos elmoniotta, hogy a város kiürítésekor a vágtáidról ötven mázsa zsírt és szalonnát vittek el Kaposvárra, de hogy kinek a rendelkezésére, nem tudja. Általában a tauu semmire sem emlékezeti és azt állította a tárgyalás előbbi folyamán elhangzott több tanúvallomással szemben, hogy Tukats főispán barátja volt Pálfy polgármesternek és aem akarta öt nyugdíjba küldeni. Dr. laracs Marcell'- orvos elmondotta, hogy a gettóbau a legelemibb egészségügyi intézkedések sem történtek meg Ugyanerről vallott Havas Gyula mérnök' is Dr. Lázár István védő bejelentette, hogy a védelem Budapestről bejelentett tanúit nun tudia előállítani, ir.;re a népbiróság ugy határozott, hegy eltekint ezeknek a tanuknak a kihallgatásától és éttér a bizonyítási el járás utolsó szakaszára, az iratok ismertetésére Enuek során a vád állal becsatolt ujságeikueket olvasták lel, amelyekből kitümt, hogy Tukats második főispáni kinevezése alkalmával is háborura uszító beszédet mondott. Megmutatták a vádlottnak a németországi deportáló táborokban készült fényképfelvételeket, amelyek ezeknek a táboroknak a borzalmait tárják fel. Tnkats egykedvűen nézte a felvételeket és kijelentette, hogy ezekhez a dolgokhoz semmi köze Gyongyössi külügyminiszter Imméi Prágába utazik (Budapest, január 17.) Gyön-: szlovák részről kezdeményezték esészs é el el en*°módon!János külügyminiszter a ; és ebben politikai körök annak egészségtelen^médon fcsehszlovák kormány meghivá- jelét látják, hogy Csehszlovákia sára Prágába utazik, hogy a meg a békeszerződések előtt szlovákiai magyarok ügyében rendezni kívánja viszonyát Matt tárgyalást folytasson. A gyarországgai. tárgyalásokat most már cseh- -oOEzután az orvosszakértők véleményének előterjesztése következett, Tukats védője orvosi bizonyítványt csatolt be, hogy a vádlott sníyos cukorbetegségbea szenved, emiatt nehéz testimunkára alkalmatlan, tehát kényszermunka nem szabható ki rá büntetésül. Dr. Korányi András, dr. Karáéi István és dr Ács Sándor, valamint dr. Incze Gyula együttes orvosi véleményét dr. Incze Gyula egyetemi magántanár. törvényszéki orvosszakénö terjesztette elő. Együttesen teljes részletességgel és aiaposságyal megvizsgálták Tukats Sándort és megállapították, hogv a vádlott sziv- és föütöér-elváltozisban. szenved Szivén megnagyobbodás es szívizomét/ájulás tapasztalható, értőgulása is olyan mérvű, hogy nehéz testimunkára nem alkalmas. Cukorbetegsége nehéz testimunka végzésében nem gátolja. Az elnök ezután befejezettnek nyilvánította a bizonyítási eljárást és rátértek a perbeszédek elmondására. Ezután került sor a vádbeszédekre és a védő beszédének elmondására. Dr. Polónyi Jenő népügyész a vádló foak főként háborús bűnügyével foglalkozott. Kifejtette, hogy a vádlott állandóan hancoziatta, hogy Magyarorszáanak a végsőkig ki kell tartania a németek mellett a háború továbbfolytatásában és el kelL érni, hogy ismét a némeiek diktálhassák a békét Ezek az emberek, — mondotta rosszabbak, voltai; a kalandoroknál és a szerencsejátékosoknál is, mert azok legalább saját vagyonukat viszik a vásárra, de ők hazájukat tetlék fel a kockára és a tét elveszett. Súlyosbítja a vádlott bűneit az. hogy visszaélt a rábízott hatalommal, zsarnoki médon uralkodott mindenkiu a városban. Intelligenciája is su.y0sbitó körülmény és számító magat;,r-