Délmagyarország, 1946. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1946-01-09 / 7. szám
- —— i'iniiirigwr • c OCILMAtíKAJtUitSZAQ "1946 január .9. *rr51. Tukatsra vonatkozóan *ráígjegye.kte uiég a lami", hogy tudomása szerfal nagyon erőszakos volt. 7aba(s gyógyszerpanamája Dr Debre Péter kórházi igazgatófőorvos kihallgatására került ezután sor. Tukatsot mindig erősen jobboldalinak ismerte, ebből kifolyólag közöttük hamarosan el is romlott a viszony. A toll főispán kilenc fegyelmi eljárást indított ellene személyi és politikai gyűlölködésből. Elmesélte a tanú, honnan ered a vádlottnak iránta táplált haragja, Széchényi njságolta egyszer a kávéházi asztaltársaság előtt," hogy Tukatssal nincsenek megelégedve a minisztériumban és lehet, hogy fel fogják menteni. ő ekkor levelet irt Varga Béla miniszternek, aki Szeged képviselője volt és megkérte a minisztert, ha az uj főispán kijelölésénél az ő neve szóbakerül, támogassa kinevezését, mert ő, mint főispán, fel akarja venni a harcot a nyilasokkal szemben. Tukatsnak tudomására jutott a dolog és heves szemrehányást tett neki miatta. A tanú ezután felsorolta azokat az eseteket, amelyek miatt Tukats megkezdte ellene a hajszát. Amikor ő két nyilas segédorvos elbocsátását kérte a kőzkórházfeól Tóth Béla helyettes polgármester helytadott kérelmének. f Tukats szabálytalan módon visszavette az elbocsátott orvosokat és fegyelmi eljárás megindítását rendelte el, holott scgédorvosokkal szemben nincs helye jegyeiminek. Ezután következett a Torök--Mórocz, Erdélyi—Kiss és a többi ügy, amelyből kifolyólag szintén fegyelmi eljárás"indult ellene. Az egyik nyilas orvosszigorló feljelentette őt, hogy angol rádiót hallgat, erre Buöcz főkapitány Tukats és Meskó orvostábornok nyomására elkoboztatta a rádióját. Ez még 1942-ben történt. 1943ban, amikor megkezdődtek a tömeges internálások, barátai, igy például Horváth rendőrtanácsos, figyelmeztették, hogy meneküljön el Szegedről, mert rá is sor kerül. ű a hosszas rábeszélésnek engedve el is menekült, éppen idejében, meri másnap detektív kereste a lakásán. Amikor Tukatsnak tudomására jutott, hogy nem találták otthon, felszólította a polgármestert, hogy indítson ellene fegyelmit, mert engedély nélkül eltávnzott a városból. A Leinzinger-patika gyógyszerszállításairól vall ezután a tanu. * Hatvan-hetven éven keresztül mindig a rókusi gyógyszertár látta el gyögvszerrel a kőzkórházat. 1942-ben Meskó orvostábornok nyomására árlejtést hirdettek. Ekkor a kórházi bizottság Meskó inditváoyára megosztotta « szállítást a rókusi gyógyszertár és a Leinzinger-patika között, holott Leinzingerék egy vagy két százalékkal drágább ajánlatot teltek. Ö ezt jawat a főispán személyével összeférhetetlent kifogásolta. A tanúvallomás végén kisebb incidens zavarja meg a tárgyalás menetét: az elnök kivezettet egy hallgatót, aki állandó közbeszólással zavarja a tárgyalást. Lázár István védő elfogultsági bejelentést tesz a tanu ellen és ellenzi megesketését, a bíróság azonban az esketést elrendeli. A védő ez ellen semmisségi panaszt jelent he. Az elnök ezulán a tárgyalást felfüggeszti és folytatását szerdán reggel 9 órára tüzle ki. ISarácseiv a SzovIelHnléSjan (Moszkva, január 8) A moszkvai rádió hírmagyarázója az Egyesült Államok számára közvetített adásában sziaies beszámolót adott a Szovjetunió íagyházi életéről. Most kezdik meg a ^karácsonyi ünnepeket — mondotta —, L templomokban mindenütt ünnepélyes istentiszteleteket tartanak A temVGlomok zsúfolásig megtelnek hívekkel, ifin Brthodox egyház az egész országiban erősen szervezkedik. < v\TI) GTagadnak és hazudnak A az újvidéki hóhérok (Budapest, január 6) A népbiróság kedden folytatta Grassy és Zöldi bűnügyének főtárgyalásáí. Egyikük «em akar tudni az elkövetett tömeges rablógyilkosságokroi. A két gyilkos szembesítéskor is tagadott és ftjjymásra akarta tolni a felelősséget. A tárgyalás még folyik. H Nemzeti Főtanács elutasította Bárdossy László kegyelmi kérvényét Dövényi Nagy Lajos halálbüntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták Jugoszláviának nincs foifogúsa az ellen, hogy Bárdossyt a legrövidebb időn beíül kivégezzék Grassyt és Zöldst kiadják Jugoszláviának (Budapest, január 8) A Nemzeti Főtáfíács január 7-én,'hétfőn délben foglalkozott Dövényi Nagy Lajos és Bárdossy László ügyével. 'A Nemzeti Főtanács a kötél általi halálra itélt Dövényi Nagy Lajos ügyébén a Icegyélemtíek helyi adott 'és büntetését életfogytiglani kényszermunkára váltoEíaltal Bárdossy László ügyében a kegyelmi kérvényt elutasította és az ítélet végrehajtásának szabad" folyást engedett. Tekintettel arra, hogy Jugoszlávia is kikérte Bárdossy Lászlót, felmerült az a kérdés, mi történjen a most már jogerősen kötél általi halálra ilélt háborús bűnössel. Legújabb értesülések szerint megegyezés jött léire, amely szerint Jugoszláviában nem emelnek kifogást az ellen, hogy Bárdossy Lászlón a legrövidebb időn belül végrehajtsák az Ítéletet. Tekintettel arra, hogy tévesen értelmezik a népbirósági rendeletnek azt a részét, amely szerint a halálos Ítéletet golyó által is végre lehet hajtani, kérdést intéztek az igazságüayminiszterhez, aki ezzel kapcsolatban a következőket mondta: — Bárdossy Lászlón kötél állal hajtják végre az ítéletet. A népbirósági rendeleinek az a paragrafusa, amely lehetővé teszi, hogy golyó által is lehessen végezni az Ítéletet, arra az esetre vonatkozik, ha az ország valamelyik távoli részében kell az Ítéletet végrehajtani, ahová idejében nem érkezhetik meg az Ítéletvégrehajtó, i A magyar kormány elhatározta, j hogy eleget tesz a jugoszláv kormány | kérésének, amelyben Grassy József ai; tábornagy és Zöldi Márton csendörszázadosnak mint háborús bűnösöknek kiadását kérte. Grassyt és Zöldit január 12-én adják át a jugoszláv hatóságok! nak. (MTI) i ooo Az igazságügyminiszter íeliüggesztetle azt a NOT-tanácsot, amely a Tukats-hiinper szegedi tárgyalását leiHtoÉÉa Balogh István államtitkár ieteíonintervjum a Délmagyarországnah — Riesz elvtárs igazságügyminiszter szigora vizsgálatot rendelt el ez ügyben "(Szeged1, január 8) Beszámoltunk arról az alattomos "támadásról, amelyet sötétben bujkáló reakciós körök kezdeményeztek a Tukats-ügy szabotálására) Mint jelentettük, a szegedi főtárgyalás megtartását az elhalasztás veszélye fenyegette a Népbiróságok • Országos "Tanácsának azon rendelkezése miatt, hogy az ügyel a budapesti népbiróság előtt tárgyalják le. Jelentettük azt is, hogy Berey Géza politikai ügyész telefonon érintkezésbe lépett dr. Balogh István miniszterelnökségi államtitkárral, valamint dr. Rojta Béla államtitkárral, a NOT vezetőjével, akik, miután az ügyben Budapesten illetékes * helyeken informálta! Iák magukat, intézkedtek, hogy a szegedi tárgyalás megtartható legyen. Balogh' államtitkár dr. Riesz István igazságügyminíszlerrel lépett érintkezésbe és megkérte, hogy hárítsa el a tárgyalás megtartása velé gördített akadályokat. Balogh "államtitkár érről kedden a "következőket mondotta telefonba a Délmagyarország munkatársának: . — Az igazságügyminiszíer kijelentette, hogy a nevében kiadott halasztó aiasiiásrói tudomása nem volt. A Tukats-perf csakis Szegeden lehet letárgyalni, mert minden vádlott csefekraényeinek elkövetése helyén tartozik íilrái elé állani. A NOT-aak Magvar partizánok tinfeti Italozása a néphiróságoH és népigyészeli szaiotálása e Az igazságügyminiszíer megígérte a partizánoknak, hogy ieiiüggeszli az erélytelen népügyészeket Budapest, január 8. (Saját f/idösiténk telefenjelentése} Igazságszolgáltatásunk úgyszólván napról napra proKicsz elvtárs, igazságügy miniszterhez intézett beszédébén azt mondotta: — A partizánok ezelőtt a külső ellenséggel harcoltak, most ellenben a belső ellenséggel vesszük fel a harcei. A partizánok nevében öríey Zoltán követelte áz igazságügyi szervek Iegerélyesebb megtisztítását. Az igazságügyminiszíer a küldöttség előtt kijelentetté, hogy a néphirőságok valáség kétszáz főnyi küldöttsége kedden {ran ne:n tanúsítottak fcelíő erélyt és délelőtt elindült székházából az igaz- éppen ezért a jogi képzettségű partiságügyminisztériumba, hogy tiltakoz- í záuok jelentkezzenek néphiráknak. Az zék a" szabotáló népügyészek demo-1 igazságügymiiiiszier felfüggeszti ázokráciaellenes eljárása ellen. A parii-; kat a népügyészeket, akik nem járzánszövétség vezetője, Kovács István I nak el elég erélyesen. vokáló módon meneszti a rendőrség által lefülelt fasisztákat, háborús és gazdasági bűnösöket. A demokratikus közvélemény elitélő hangjának és felháborodásának adótt kifejezést az a tüntetés, amely kedden délelőtt játszódott le az igazságügyminisztérium épületében. A magyar partizánszövetHorthy niirnhergi szerepéről a moszkvai rádió hírmagyarázója Korábban közöltük a lóndoni Reuter-iroda jelentését, mely szerint Horthyt Nürnbergijen szabadon bocsájtották. Ugyanakkor hirt adtunk] arról is, hogy Newyorkból jelentették: Horthy volt kormányzót, Jugoszlávia kérésére, mint háborús főbünöst ismét letartóztatták. Ezzel kapcsolatban a moszkvai rádió hírmagyarázója közli: A Reuter-iroda legújabb jelentése szerint Horthy Miklós tengernagyot szabadlábra helyezték. Ha ez a hir megfelel a valóságnakj igen nagy csodálkozásra ad1 okot, mert mindenki tudja, hogy Horthy cselekvően résztvett Hitler programmjának minél tökéletesebb megválósitásán. Ugy látszik, a világ közvéleménye megfeledkezett Horthy bűneiről és most ártatlan és ártatlanabb báránynak állítja be. Csak nem akarják elhitetni velünk, hogy az' admirális n'ácíellenes és antifassiszta volt. Csodálkozunk azcm, hogy Horthy példáján felbuzdulva nem nyitják ki a börtön kapuit a többi háborús bűnös előtt is, mondván: tessék kisétálni! ez az eííoatéles Intézkedése nem felel még ennek a jogelvnek, ezért az igazságügyminiszíer elrendelte a vizsgálatot, hogy milyen alapon hozott törvényellenes határozatot a NOT. A vizsgálat tartamára a határozatot hozó tanácsot felfüggesztette. Nem akarunk igazságtalanságokat, «fé azt sem engedhetjük meg, hogy a törvény elől bárkit elvonjanak.' "Riesz elvtárs' intézkedése bizonyára megnyugvással tölti el Szeged demokratikus közvéleményét, amely felháborodással értesült a rS'akciós' manőverből, hogy a Tukats-ügyél semleges helyre akarják átsibolrii. OQO Panasznapok lesznek a Szeged város vezetősége a felsőtanyai gazdák közt (Szeged, január 3) Vasárnap délelőtt a felsőtanyai kulíurház zsúfolásig megtelt nagytermében megjelentek a város vezetői, Dénes Leó elvtárs, polgármester, dr Ilispéter István, dr. Simon József tanácsnokok és dr. Pálfy György főispán, hogy meghallgassák a gazdák panaszait és tájékoztassák őket az időszerű eseményekről, A gazdaközönség megértéssel fogadta, hogy amig az ipari munkások éheznek és fáznak a jobb életért, addig a kölcsönös segítség alapján nekik is segíteni kell az ipari munkásságot. Dénes elvtárs, polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy aki a munkástestvéreknek nyújtott segítséget, azok azt annak iparcikkekkel hálálják meg. Bejelentette, hogy a jövőbeh állandó panasznapokat tartanak a tanyákon és a mezőgazdasági dolgozók is mindenkor számit hatnak a város vezetőségének a támogatására. Förgeteg József tolmácsolta a gazdaközönség kívánságát, hogy termeivényeikért a szükséges eszközöket és anyagot megkaphassák. A csereárut nem is kérik azonnal, a csereakció lebonyolítása ráér később is az év folyamán, csak az a fontos, hogy a gazda megkapja munkájának eredményét. Ez a megbeszélés is egyik fontos kapcsa volt annak a munkának, amely közelebb hozza a tanya és a város dolgozóit. — Időjárásjelenlés. Várható időjárás szerda estig: Déli, délnyugati légáramlás, több felhő, sokfelé köd, de még valószínűleg száraz idő. Az éjjeli fagy gyöngül, a nappali hőmérséklet is kissé emelkedik.