Délmagyarország, 1945. december (2. évfolyam, 272-294. szám)

1945-12-29 / 293. szám

London! hiratSTös eSrflk szerint csu­pán ez eljárás módszere tekintetében áll még fenn kétség. Nagybritannia nincs meggyőződve arról, hogy a dip­tomácíai kapcsolatok megszakítása valóban siettetné-e a spanyolországi kormányváltozást. (MTI) Párisi politikai körökben egyébként az a meggyőződés alakult ki, hogy Európa utolsó fasiszta fellegvára, a Franco-rendszer végnapjait éli. A spa­nyol kéztársasági kormány külügymi­nisztere, Negrin Párisba érkezett és a francia kormánykörökkel egyetértőleg előkészíti a köztársasági spanyol kor­mány Franciaországba való költözését. Elképzelhető, milyen hatása lesz Spanyolországban annak, ha a demo­kratikus kormány a szomszédáliam területéről irányithatja a Franco-ellenes népmozgalmakat. Valószínűnek tartják, hogy a nagyhatalmak közbelépésére nem is lesz szükség, mert a Franco­rendszer hamarosan belülről össze­omlik. A 'árisba érkező jelentések szerint ugyanis a spanyol demokratikus parti­zán csapatok máris nagy hadisi kere­tet érnek el a Franco-hadsereg elleni karcukban. A lakosság mindenütt lel­kesen csatlakozik a jól felszerelt par­ti/áncsapatokhoz, amelyek — a leg­újabb jelentések szerint — közel jár­nak már Madridhoz. hremasifxroitsüxq E lSrös mű'M Elét Épifösrester ellsa a légőfitsdeitcéii asr/ngé&ft elsiesszíása salait (Szeged, december 28) A tavalyi lég­oltalmi munkálatok kapcsán víztároló medencék építését kezdték meg a Má­tyás-téren és a Marx-téren. A Mátyás­téren Gombos Antal építész, a Marx­téren Takács István építész kaptak megbízást a medence elkészítésére. Az építkezéshez nagymennyiségű anyagot utalt ki az épitőanyaghivatal. Az épít­kezést befejezni nem tudták, de nem is volt rá szükség, mert következett a fel­szabadítás. Mindkét építkezésnél nagymennyi­ségű anyag maradt felhasználatlanul, amivel Gombos Antal és Takács István nem számoltak el. Feljelentés folytán ez a rendőrség tudomására jutott. Megállapította a rendőrség, hogy Gom­bos és Takács elsikkasztották a meg­spórolt építőanyagot és elfeketézték. Az anyagból nyolc mázsa betonvasat és néhány mázsa cementet állítólag Barna József városi műszaki tisztvi­selő is kapott. A rendőrség mindhá­romuk ellen megindította az eljárást, emaubesnberasgse (Budapest, december 28) Ttldy Zol­tán miniszterelnök a magyar kor­mány nevében táviratban üdvözölte Sztálin generalisszimusz! 66. születés­napja alkalmából. Az üdvözlő * táv­iratra Sztálin generalisszimusztól a kővetkező választó vtrát érkezett: TKdy Zoltán Urnák, Magyarország minisztereinkké Budapest. Köszönöm önnek, Miniszterelnök ur és a magyar kormánynak szüle­tésnapom alkalmából kfildSlt üdvözle­teiket és Jókívánságaikat. Moszkva, 1945 december 87. Sztárra. Múaaa„«m.l4U.I>MieU'miumi«flWlln.ll-mii 'imwmim mmsm (Budapest, december 25) A Kom munistá Párt központi vezetősége he­vében Rákost Mátyás szintért távirat ban üdvözölte Sztálin generalísszi muszt születésnapja alkalmából. Táv­iratára Sztálin generalisszimusztól a következő választávirat érkezett: A Magyar Kommunista Párt központi vezetőségének, Rákosi Mátyásnak Budapest. Fogadja küszőcetemet születésna­pom alkalmából küldőit üdvözletéért és a baráti Jókívánságokért. ' Sztálin. —oOo— üsifüik tműm$m Szegednek még kél és félmillió dollár larlozása van a Speyer-kölcsiinbői Nemcsak Szegednek fő azonban a i feje, hegy miből fizeti tovább külföldi (Szeged, december 29) A polgármes­teri hivatal az alábbi hirdetményt teszi közzé: A nemzeti kormány tejármegállapitó bizottságot szervezett. Ez a bizottság havonta háromszor, 9-én, 19-én és a aónap utoisónapján megállapítja alej­§s tejtermékek árát. A jelenleg érvényes hatóságilag meg­állapított tej- és lej termékárak a kö­vetkezők: Beszolgáltatási köteles­ségre beadott tej ára 1-kint 1.557P Szabadforgalmi tej „ 4.700,, Sovány tej" fogyasztói ára „ 1.210 j+jfel ;; 16.000 „ Vaj kg-kint 63.600 „ EmeulhéÜ sajt „ 56.700,, Félkövér trappista sajt „ 41.600,, Ömlesztett sovány sajt „ 47,400 „ Sovány sajt „ 31.000,, Sovány turó „ 10.400,, Kevert turó „ 37.800 „ Sovány gomolya „ 15.100,, E hatósági'árak betartása minden­kire kőtelező. Kihágást követ el is 6 hónapig ter­fcdö elzárással, valamint 1,660.000 P-ig terjedő pénzbüntetéssel büntetik azt, iki a megállapított árakat kijátsza, vagy megszegi. 'A büntetőjogi feielősségrevonáson kívül internálásnak is helye van. A kihágás tárgyában hozott Ítéletet H közellátásügyi miniszternek meg kell küldeni, aki az iparengedély megvoná­sáról intézkedik. Az ilyen elitélt, vagy hozzátartozója részére 2 éven beiül uj iparengedélyt nem szabad kiadni. A fentieket tudomására hozom min­den érdekeltnek azzal, hqgy az árak betartását ellenőriztetem ét a mulasz­tó1 r'.ÍPB az eljárást haladéktalanul (Szeged, decembcr 28) Emiékezetes, hogy Szeged annakidején, amikor az egyetemi építkezéseket vállalta, na­gyobbösszegü doUárkőlcsőnt vett fel a svájci Spever-bankhiziól, hogy az épít­kezéseket lebonyolíthassa. A nagyosz­szegü kölcsönt a város földbirtokaira táblázták be. A ráros a bérföldek jö­vedelméből egész a legutóbbi időkig szorgatinasan fizette is a kölasön ka­matait és törlesztette a tőkét. Most azonban, hogy a földreform során a város földiéit fölosztották, a Speyer­kölcsön törlesztésére beállított fedezet egyszeriben eltűnt. Jelenleg a város a legnagyobb zavarban van, hogy miből fizeti tovább a Speyer-kölcsönt, amiből még 2,509.022 USA-dollár és 6S cent tőketartozás áll fönt, ami pengőre át­számítva jelenlegi 107.600 pengős árfo­lyam mellett közel háromszázmillió pennőt lesz ki. kölcsönét. Ugyanilyen gonddal küzd a többi magyar város. Ugyanis abban az időben nemcsak Szeged, haséra Pécs, Debrecen, Mis­kolc, Győr, Hódmezővásárhely is ka­pott kölcsönt a Speyer-bankháztól és most mindegyik hasonló gopdban van a visszafizetést illetőleg. Éppen ezért ezek a városok összefogtak, hogy meg­ocszéljék, mi módon likvidálják nagy­összegű kölcsőnüket. Dénes Leó elv­lárs polgármester és Róna Béla elv­társ pénzügyi tanácsnok csütörtökön megbeszéléseket folytattak ez ügyben egy volt politikai tekintéllyel, aki már összeköttetésbe lépett a többi városok­kal Is, A terv az, hogy a városok együttes akcióval likvidálják a Speyer­köicsönt —oOo— alapleiadag €3 uupi A nehéz tc$ii munkások 25, a leslimtsnkésak Í5,j az irodai munkások és a gyermekek napi 5 deka páíiejadagoi kapnak (Szeged, december 28) A közellátási bizottság pénteken délelőtt dr i?ő;íy György főispán, közellátási kormány­biztos elnöklésével ülést tartott. A megbeszélések tárgyát elsősorban u kenyéríciadagstk megállapítása ké­pezte. A bizottság az idevonatkozó kormányrendelet alapján á kenyér­fejadagokat a kővetkezőképpen álla­pította meg: A5apiejad«g uapl 15 deka. Az 1—1.2 éves gyermekek napi 5 deke, a nehéz SesíhnuíiSíásoií 25 deka, a IcstiiEunká­sek 15 deka, ar teoáal munkásai 5 deka pósíejadagof kapnak. Níliézfeslhnmskás péítejsétagr* jo­gosult az, aki a szakszervezet utján igazolja, hogy jóvá I ételi és újjáépítési üzemben helenkint 46 munkaórán át a rendeleiben felsorolt munkakörben dolgozik. TcsíimuniSs pSfteJaffsjgra jogosult nz a jóvátételi vagy újjáépítési üzem­ben dolgozó gyárimunkás, akinek •ichézlestUniinkás pótfejadsgra nincs igénye; aki legalább ötven munkást rendszeresen foglalkoztató egyéb gyári vállalatban dolgozó munkás; az az Iparossegéd és iparostanonc, aki eddig té íestjinunkás pótjegyet kapott; az államrendőrség őrszemélyzetének tag­jai, valamint a közlekedési vállalatok alkalmazottai, a postaforgalmi sze­mélyzetének tagjai, amennyibot*, testi munkát végeznek, végül azok a köz­üzemi alkalmazottak, akik fokozot­tabb erőkifejtést igénylő testi .mun­kát végeznek. Irodai munkás péifejaűrigra jogo­sult a közalkalmazott, klinikai és I közkórházi orvos, biztosító intézett! orvos, valamint jóvátételi és ujjáépi, lési üzemben alkalmazott mérnök <V egyéb irodai munkát végző alkalma zolt. Terhes anyák a terhesség ne gyedík hónapjától, a szoptatós anyák] a szüléstől számított 12-ik hónap vé­géig nehéztestimunkás pótfejadagra j jogosultak. A nehéztestimunkás és iroda! muc fcás pótfejadagra jogosultak az ókra megillető póíjegveket munkaadójuk j utján kapják kézhez. A munkaadó kö-j teles minden hónap huszadikáig ebben a hónapban december 3 l-igJ alkalmazottairól kimutatást készíteni az üzemi bizottsággal igazoltatni és aj 1945 december 29. Idill a börtönben A Szegedi Népszava karácsonyi számában kedélyes hangú riport je­ent meg, amely beszámol Szegedi íúhedt háborús bűnöseinek derüa börtönéletéről és elégedetten állapítja reg, hogy Tukats Sándor, Ketting, >urgl és a többiek dagadtra hiztatí i börtönben, fene jó dolguk van ott, .áruiról beküldött pecsenyéket zabál* iák, sőt »a demokratikus ügyészség kiváló vezetője* még fűtőanyagról ia ondoskodik számukra. A szegedi dolgozók elkéserédeíi -zájizzel olvassák a szép karácsonyi iporlból, hogy az ország tönkfetevőf, nostani nagy nyomorúságunk elő* dézői »jól vannak, nincs panaszolt és semmi különös kívánságuk*. Ami* kor az ország újjáépítésén megfe* .zitett erővel dolgozó munkások éhez­ve, fázva teljesítik hősi kötelességük©! és bizony tele vannak jogos panast­szal, .különös kívánságokkal*, amiff főleg arra irányulnak, hogy éhes csda ládiuknak a mindennapi betevő főz®* éltet meg tudj4k szerezn? és munkff után egy kis meleg zugba térhessenek! r.aza, akkor, finoman szólva, tapi.u* Ulanság a háborús bűnösök jólétét üszkén, kérkedve mutogatni azzal, WiPj íme »a demokrácia a megtofi* ésban is méltó ahhoz, amit ngy biv* jak, hogy — demokrácia*. Piát mi éppen ezért joggal féltjű| •t! a .demokráciát*, amely ilyen »no* Jis megtorló eszközökkel* erőst tf, inrditja, biztatja a reakciót és meg* c-nditi a dolgozó tömegeknek a népi emokráeja erejébe vetett hitét, űszin* én meg kell mondanunk, hogy heiy;* ©tanítjuk szociáldemokrata laptátí* •raknak ezt a harcmodorát, amelyei ran tartunk célravezetőnek a re* kei6 ellen vállalt közös küzdelmünk ostanf nehéz napjaiban. • Még csak azt akarjuk megemlíteni ogy a háborús bűnösök idillikus örtönéleUvői közölt riport gyanútlan •óját nyílván félrevezették akkor, miikor igy emlékezik meg egy Ka* ács Magda oevü fasiszta bestiáról! m ... A 4-es (cellának) kúlőnö® lakója Kovács Magda, a budapesti cigápyzenészek volt szerencsétlen titkárnője, akit a Krayzell-tanáctl annakidején statáriálisan halálra ítélt gyilkosságra való felhajtáséul és ügyének újrafelvételét kérte. Eff a fejbujtás pedig abban állt, hog^ a derék Kovács Magda az SS bví« gantik ellen szövetkezett Cgye ríj* videsen tisztázódik és elhagy halj® a fogházal, ami annál is indokol* tabb, meri nyolcadik hónapja hord szive alatt gyermeket.,. :i f Ebből a megható történetből pedTjj L.gy árva sző sem Igaz. Ezzel szem* ben az igazság az, hogy a iderék? Kovács Magda a Sztójay-kormánjJ idején Budapesten megkörnyékezett két, sorsak elől menekülni íeyefcvflj dúsgazdag zsidóasszonyt, hamis pat* pírokat, bu-'óhelyet ígért nekik éff cinkostársáivá! kifosztotta őket, mf4 sor már semmijük se maradt, feH •salta őke; a lakásába és ott Magdff utasítására egy Treitter nevű főpia* cér cinkosa egy másik bandl'áva| agyonverte a két nőt. azután a iüdj dókádban feldarabolták a holttestekefi \ .derék és szerencsétlen* Magdáf ezért még a fasiszta bíróság is hat4 iáira ítélte. de a Szálasi-rémuralonü közellátási hivatalhoz, a Zsótér-ház­ban beterjeszteni. Külön kimutatás! 0 r,:3tt az SS brigantik (akik ellen állÜ keil késziieni a nehéztestimunkás ésjjtólag a derék Magda szövetkezett! irodai munkás feiadaya iogosnítak FÓ1. fi SMs Sadssrsg IsiépjíeJla s feEioiiEian^H ^amársisil m (Budapest, deeeraber 27) A meg­vert német csapatok által felrobban­tott komáromi vashidat a Vörös Had­sereg műszaki csapatai hónapok óta tartó munkával helyreállították, ugv hogy a szép dunai hid már teljesen eikészüJt és az iparügyi minisztérium jelentése szerint az ünnepélyes át­adás január 15-én megtörténik. szabadon engedték. Magfia persze fce(< -eket oldott, de Hódmezővásárhelyen felismerték és elfogták. Tgy került es a minden emberi érzésből kivetkőzött gyilkos némber a szegedi ügyészség) fogházába, ahol most, ugy látszitü mint a nemzeti ellenállás hősnőjét ünneplik és éppen szabadlábrahelyeí<§ zéséről tanácskoznak. J Nehogy eszükbe jus<on 3 >demoy kratikus ügyészség kiváló vezetőW nek«, hogy ezt a derék Magdát szentté avatva szélnek eresszék! Jogerősoff halálra ítélt gyilkosról van szó és sza* badiábrahelyezéséből országos bí)W: rány keletkezne.

Next

/
Thumbnails
Contents