Délmagyarország, 1945. november (2. évfolyam, 248-271. szám)
1945-11-29 / 270. szám
2 DELMAGYAE3RSZXG 1Ü45 növémbót 29. Ezen a télen százezrek halnak éhen Japánban (Tokio, november 28) A Tokióban időző amerikai újságírók helyszíni beszámolót adlak a tokiói rádión keresztül. Dunn, az amerikai hírszolgálati Iroda tudósítója ismerielte a japán anyaország válságos élelmezési helyzetér, amely azzal a veszéllyel fenyeget, hogy ezen a télen százezrek halnak íh ii Japánban. Dunn szerint a japánok már csak a csodában bíznak. (MTI) Óvakodj unk az amerikai egyenruhában szélkámoskodóhtól! (Budapest, november 28) Illetékes helyről közlik: Előfordul, hogy az amerikai megszállás alatt álló teriileteken a katonai hatóságok a felszabadult hadifoglyokat és deportáltakat minden ellenszolgáltatás nélkül olyan ruházattal látják el, amelvről a felségjelvényeket és a katonai jelzéseket előzőteg eltávolították. Sajnos előfordult, hogy egyesek ezt kihasználva, magukat amerikai katonáknak adják ki is visztzaélér.eket követnek el. Illetékes helyről nyomatékosan felhívják a közönség figyelmét ezekre a lelkiismeretlen személyekre, akik az amerikai hadsereg ruházatával maguknak illetéktelen előnyöket igyekeznek biztosítani és rutul visszaélnek az amerikai hatóságok ernbcrszeretetből nyújtott adományával. Felkérik a közönséget, hogyha ilyen visszaélésekről tudomást szerez, halaJéktaianul értesítse a legközelebbi rendőrhatóságot vagy katonai parancsnokságot. (MTI) Jugoszlávia is hazabocsátja a magyar hadifoglyokat (Budapest, november 281 A Nemzetközi Vöröskereszt-hizollság magvarországi dc'egációja közölte Miliők Sándor hazahozatali kormánybiztossá!, hogy a genfi köznonltól a következő levelet kapla: „Belgrádi delegációnk Eríesilelt, hogy a jugoszláv katonai ha-r »jav irau/wgivui szaounoa noesaianak Üs hazaengednek. Összesen minlegy 2000 emberről van szó, akik ezidöszerint Jugoszláviában vannak. Hazaszállításuk a legrövidebb időn belül megtörlénik". tMTö^^ ^ ^ ^ Rabobandáh alakulnak a Németországba c ">tv coliakból (Frankfurt, november 2S) A Németországba elhurcolt személyek ellen az ulóbbi időbea több panasz merült fel betörés, lopás és gyilkosság miatt. Az elmúlt hélen nagyobb aránya rabló,gyilkosság történt, amelynek során meggyilkoltak egy német család nyolc tagját. Kiderült, hogv a vakmerő rablógvilkosságot elhmcoliakból alakult banda követte el. Az amerikai hatóságok elhatároztak, hogy az elhurcoltak táboraiban amerikai katonai őrséget állítanak fel. (MTI) Morzbvai lap szerint Mozik műsora Korsó Mozi Ma, szerdán még a Filmkülönlegcssécl I. Endanesi ostroma, 2. Bécs ostrom;;, 3. A ruaideuecki halállábor, 4 Orosz tiiradé, 5. MAFIRPkráuika. Előadások kezdete: fé! 3, negyed 5 és 6 órakor. (Telefon: 024.) Ifilv.irasi Mozi Ma, szerdán még bemutatjuk Charlie Chaplin-ncli nagysikerű fümiét: Ma dern idők.' Ezt megelőzi: Sólyomszem, Cowboy-film. Előadások kezdete fél 3, negyed 5 és 6 órakor. Telefon 62s! Széchenyi Filmszínház Ma, szerdán még bemutatásra kerül a hatalmas, uj amerikai zenés, táncos revü fi lm : Ziegfeld GirJ. A sztárok filmje! \ főszerepekben: Heddy Lamarr, Judy Garland, Lana Turner, James Stevart. Jackie Cooper és Edtvard EvéreIt Borion Rendezle: Róbert Z. Leonard. Az előadások kezdete fél 3, neqved 5 és fi órakor. f«aii»awaesaíUasaígBB^gaM8B. Középiskolásoknak, elemistáknak á'lnndó korrepelálás, ku'ő.ibözeii vizsgára gvakor.ott előkészítés Fekelesas-utca 15. I. I. A németek tömeges kitelepítését csak tervszerűen és szervezetien lehet végrehajtani Angol ferv a németek hazatelepltésének módjairól (Budapest, november 281 A Moszkvában megjelenő tlíj Idő* cínü lap hosszabb cikkben foglalkozik a há ború utáni Európa nemzetiségi problémáival. A cikk a következő érdekes megállapítást teszi: A balárok megvonásánál az etnikai szempontokat figyelembe kell venni és ezt alaptörvénynek kell tekinteni. Közép- és ftéikeleicnrópában azonban egész sor etnikailag vegves (erii'el van. Ezért szó (ehet bizonyos nemzetiségi kisebbségeknek azokra a területekre való áttefepítéscről, ahonnan a kisebbségek származnak. V cikk ufal elsősorban r.rrá, hegy trióban élő németség decemberben kezdődő bazaszáTilása fokozatosan történik és 'ehetőség szerint arra törekszenek, Eiogv a hazatelepülök megpróbáltatásait a legalacsonyabb fokra csökkentsék. a német kisebbségeknek Lengvelor szágból, Csehszlovákiából és Magyarországból való kitelepítéséről lehet sző, a lap azonban még a németek kitelepítésével kapcsolatban is megállapítja, hogy a tömeges áítelepüésefret csak tervszerűen és szcvezelten tehet megvalósítani. A cikk egyetlen szóval sem emlékezik meg arról, hogy magyarokat is ki kellene telepíteni Csehszlovákiából. Mint Londonból jelentik, Hyod, a I.anchester tartomány kancellárja a vüj ki Ha az időjárási iszonyok németországi és ausztriai brit öve- kedvezőtlenek, a kitelepítési fe'.fág zet közigazgatásának alsóházi szak gesztik A hazatelepülök éle! nézésé értője közölte, hogy |ről egyébként az utazás tartama alatt a Lengye'országban, Cschszloyá- I gondoskodnak, kiában, Magyarországon és Aasz- ' oqö Az ezt követő három hónapban az í'köllöztetendőknek mintegy 20 százalékát szándékoznak hazntelepitanl. de lehetséges, hogy a hazatelepilés a szállítási és időjárási körülményeknek megfelelően hát nőnap1"! bőRákosi ^áfyáSg Osrő Ernő, Szalcasils Árpád és Bán Hn'a! elvtársak beszéltek a vasutasok szakszervezetésiek közgyűlésén „Ki heti bírnunk a következő nehéz hónapokat, mert azután jobb idők főnnek" (Budapest, november 28) A Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabiid Szakszervezete most tartolta első küldöttközgyűlését. Király Géza elnök megnyílója 'alán Szaliasits Árpád elvldrs, államminiszter üdvözölte az első szabad vasutas kongreszsziiat. Megemlékezett a vasutasoknak aat elmúlt hónapok" alatt végzett hősies munkájáról, amellyel az orssig rendbehozták, amennyire ilyén rövid idő alalt lenetett. Igen nehéz hónapok elölt állünk — mondotta Szakasits Árpád. — Ki kell birwnfe ezeket a nehéz hónapokat, mert azután egész bizonyossá jobb idők következnek. Majd Cíerő Ernő elv'árs, közlekedésügyi miniszter beszélt Figyelemmel kell lenni — mondoüa -— az üzemnek a termelés érdekeire, másrészt minden rendelkezésre álló eszközzel biztosítani és védeni kell a vasnlasság érdebeit. A miniszter azután arról beszélt, hogy eíkezdőJő-i a vasúinál az alnlrót Jött emberik felelős állásba való helyezése. Rákosi Mátyás elvtárs, állammi níszter a Kommunista Párt üdvözletét tolmácsolta a kongresszusnak Nvngoáfan mondhaiJisSj — mondotta —, (icgy az ország bét alappillére a szén és a vasat. Ubősorbaa a vasul az, amely hősi küzdelmei folytat a íeromlolt üzemanvagsa!,: "S'-jíelen IKCii,.;. , ÍÍX;1I nefréz időkben is biztató e c-zeLneb nem nfolsó tényezője az uj kormány. Bán Antal elvtárs, iparügyi minise 'or azokról a nehézségekről beszéli amelyeket a műnk tsságnak napról napra le kell küzdenie. Minden egyes nap közelebb visz bennünket a normál is élethez — mondotta dasági nehézségeinket az etkövfíke zesídö hónapokban át fogjuk uüaíní. Meg kell állnunk a sarat, mert az uj termés után már könnyebb Icr.s a dolgunk om. ami általánosságban bevált. Méltínyas esetekben azonban a gázgyár Intézőbizottsága nem zárkózik e! az elől, hogy hárombónapos részleff!zcíösi kedvezmény! adjon azoknak a kisembereknek, akii a tüzelőanyaghiónv köveílreaíéhea nagyfogvasztókbá téplek e!ő. Az írásos kérelmeket ezügyben a gázgyár intézőbizottságához kell címezni. — Egyébként a progresszív egy réváremelésnek — mondották Ilelé kes helyen — nemcsak az a célja, hogy arányosan ossza el a terheket, hanem hogy leszorítsa az árasníogvnsztásí, ami Szegeden óriási mére'eket ötlött. Az alábbi két hónap alatt példán! 60 százalékkal emelkedett nálunk a fogyasztás. Ezt nem lehet blrní szénnel! Éppen ezért készül most országos rendelet (Lapunk u d.v IioU-Am iwun u rOta Szerb 1. mely a villanyárammal valő takarékosságról intézkedik, de addig is mindent el kell követnünk, hogy minél kevesebb áramot fogyasszunk ^qiert nagy fogyasztás eselén bármikor zavarok állhatnak elő a világításban. — Még csak azt kel! megjegyezni mondotta végül Informátorunk —, r.ogv a magas egységirak időköz-, gaz- ben máris nagyot estek, nert amióta é'e'belépteltük, háromszorosára em»ltíPrfett a széa ára. Ennek ellenére rincs sző ujabb egvségdrem élésről. h A v'ílfonvISzők hénvszerü használtain m'atf Kél fsósiap alafS 63 százalékkal emelkedett Szegeden az áram® Méltányos esetekben részíeifizetésl kedvezményt kaphatnak az áramdíj befizetésére a nagyfogyasztó kisemberek (Szeged, november 78) A villany egységárának progresszív alapon most végrehajtóit felemelése állatában helyesen oldja meg az áremelés problémáját. mert az az elv érvényesül az áremelésnél, hogy a kisfogvaszlók kevesebbet fizessenek és a nagyfogyasztók viseljék az egységáremelés igazi terhét. A gyakorlatban azonban ez a terv nem mindig érvényesül. Tudniillik nagyon sok kisember is a nagyfogyasztók közölt kényleien szerepelni, mivel fa hiányában viiiannyal föz és áramfo yasztása ilymódon ugy megnövekédett, mintha 4—5 szobás nagylakást világítana, vagy kisebbfajta ipartelepe lenne. Jellemző példa erre egvik .iisfize tesü vasutas elvtársunk esete. Elvlár-1 síink elpanaszolta, hogy a iegutő.,oi ! számlázáskor a most megállapított! egységárak szerint 49 295 pengő far- ! lozásról szóló számlát prezentált nekia gázgyár. A magas díjtételt elvtar j sunk teljesen lehetetlennek tarlja J mert egyhavi teljes fizetése csupán 37 000 pengő, léhát több mint 10 000 pengővel kevesebb az egyhavi villanyszámlánál. Az eselet szóvátettük illetékes helyen, ahol azt a felvilágosítást kantul-. hogy generálisan nem tebef or vosolni a panaszt, mert ez fetoori (and a mostani cgvségárrerid szert. gKORZO MOZI Tele.on; 624 Nézőtér kellemesen (Ülve van ! November 2csütörtöktől kezdve C arles BOYÉ ! és Katherine HKPiJU.íN szenzációs alakilásávai Eszm ml asszony Azonkivüi: A legfrisebb HETI HÍREK ; E: JaJások Vezde e; lel 3, negyed i é, 6 6ra or. Penrtar deleleU ll.tol li-i.' és aéi u'á-i az elóadísoit kezdete elStt l • érivel SzeoiüViU^arezás n* üzv. Sc'iweíxer Lá^x óné Petőfi Gónilor-sujsra! 1. Mimsziertan ács Budapest, november 23. (Saját tudósítónk telefonjeleulése.) Kedden dé után a kormány tagjai minisztertanácsra ültek össze Tildtj Zoltán miniszterelnök elnöklésévet. A minisztertanács napirendjén több fontos javaslat szerepelt Keresztúri/ Dezső kultuszminiszter 00) millió hitelt kér a nehéz helyzetbeu lévő magyar művészek megsegítéséi a Bán Antal elvtárs, iparügyi miniszter a népruházati csereakcióra ötmilliárdo? hitelt igényeit. Rónai Sándor elvtárs, kereskedelemés szövetkezel ügyi miniszter a szövetkezetügyi minisztérium hatáskörének megállapítására tett javaslatot, Mólnál Erik elvtárs, népjóléti miu.szier pedig a Rimamurányi-Salgótariuni Rt. vas- és bányamunkásai sz:i unra kért százmillió pengőt. Bárányos közetlálásügyi miniszter előterjesztene az 1945. évi termésű kenyérgabona felhasználására szóló rendelettervezetét. Sovány libákat adok luamtokért, vagv férfiszövetért. Tápé, Kükülldutca 13.