Délmagyarország, 1945. november (2. évfolyam, 248-271. szám)
1945-11-04 / 249. szám
<646 november 4 TAncdélután és rosszindulat Érdekei a Sitgcdt Hírlap rosszindulata, legjobb estiben is gyermekek szeude tájékozatlanságára emlékeztető csodálkozása afölött, hogy a Nemzeti Segétv a ir.ai élstmtszerhi inyos világban zenés táncdélutAnt rendezett a hadigondozottak javára. Gyanús, a valóban demokratikus erők elleni támadás bújik meg azon felháborodás mögött, amellyel ezt a jótékonycélu délutánt illetik A valóság uz, hogy a Nemzeti Segély hideg hűltél és italt nyújtó, tánccal egybekötött délutánjának bevétele azt eredményezte, hogv n súlyos anyagi nehézségekkel küzdő Nemzeti Segély ismét biztosítani tudta a kővetkező' hónapra az általa segélyezett 5W hadigondozott csahUI támogatását. A ..Szegedi Hírlap" kötózködő kedvű cikkirója talán beszerezhetne némi információt, mielőtt véleményt nyilvánít. Üdvös lenne, ha megkrédozné a véleménynyilvánításra illetékes hadigondozott családokat, hogy ellenükre van-e olyan jótékony, teanélküli teadélután, ••tol a tehetősebb emberek az ö javukra, nz ő megsegítésükre költenek szórakozás közben. Dc ha már olv nagy az álmélkodás bizonyos reakciós berkekben, akkor legyen szabad a Nemzeti Segély munkatársainak csodálkozni azon, hogy ugyanaz a réteg, amely most jogtalanul támadja a Nemzeti Segélyt, egyetlen szó erejéig sem hallatta a hangjai • kkor. amikor áldozatvállalásról, hadifogolykörházunk, ingyenes amhulanriánk. napközi otthonunk, hadigondozó irodánk költségeihez való hozzájárulásról és akcióinkkal kapcsolatos munkáról volt és vau szó. Kérdezzük hát, hogy büu-e az, ha a Ncmzcli Segély, amely intézményei révén naponta találkozik az emberi szenvedés és nyomorúság legszomorúbb megnyilvánulásaival, felelősségének és hivatásának teljes tudatában, akár jótékony teadélutánok bevételén keresztül is igyekszik létalapját biztosítani. Vagy- talán vállalja a cikkíró ur a felelősseget azért, ha a Ncmzcli Segély a mai árakhoz viszonyítva nevetségesen kicsiny tagdíjak elégtelensége miatt abbahagyja munkáját és a tél előtt lámasz nélkül nagyja segélyezettjeit? Azért nem kell megijedni, kedves cikkíró ur! Mi nem tesszük le váltunkról a felelősség súlyos terhét, mert tudjuk, hogy jó helyen van nálunk. A legjobb helyen van nálunk dolgozóknál, akik önkéntesen, vagy néha háromhetes késéssel kiutalt csekély fizetés melleit dolgozunk az ország újjáépítésének érdekében. Ezckután még csak annyit, hegy •mennyiben a cikkíró ur cs társai jobb belátásra térnek, ugy lépjenek be a Nemzeti Segcly táborába, hogy fizetésük. vagy akár esetleges kereskedelmi ügyleteik csekély töredékével is a jövőben hozzájáruljanak ahhoz, hogy legalább eggyel több beteg gyermek jusson életet adó ingyen gyógyszerhez. A Nemzett Segély egy munkatársa. 0 e i. M a r. Y A neiRSZÁQ Mozik műsora korzó Mozi .Ma és mindennap végnélkül! kacagások ! Kabos—Gázon, Turau Ida—Csikós Rózsi cs Verebes Ernő legmulatságosabb vígjátéka: Es a villa eladó. Műsort bevezeti: A legújabb Heti Hitei. Előadások kezdeté: háromnegyed 6 és rét 7 órakor. Belvárosi Mozi Ma és mindcunap bemutatjuk Charles Hoyer pompás, izgalmakkal telitelt vígjátékát: Éjszaka kezdődőit... Parthere a yóoyörü Jean Arlitr. Ezt meg«5z: a legújabb Heti Krónika. Előadások kezdető: háromnegyed 5 és fél 7 érakor. Telefon; 6-25 Széchenyi Filmsziahix •Mindennap bemutatjuk a legújabb amerikai grand gntgnol filmet, címe: Fantomok háza. A rejtelmek és borsafmak filmjében o főszerepeket Pauiritt Goddard Bob Hopt és Lukács Pál Fterák. Azonkívül: ktaérlattwr. El© adások kezdete: háromnegyed 5 és fel 7 őrekor. *• November ©töt: New Orrltbt*1* anOy®,a' Marlenc Dietfelsővárosi nép kétszobás lakásomat (baromfiudvarral) Jeftjé y"U bcntebbi«rt- „Komfortos* Golyó és kötéláltali halálra Kélték az újvidéki vérengzés megszervezőit Deák Leó vott lőispán, Popovtcs Milán és Bajor Ferenc altábornagy az elitéltek között (Újvidék, november .1) Az újvidéki hadbíróság pénteken hirdetett Ítéletet n délbácskai tömcgmészárlások megszervezésében és végrehajtásában vádoltak ügyében. A hadbíróság Deáti Leó volt bácskai főispánt, Fopovfes Milán volt jugoszláv szenátort és a magyar parlament volt tagját, Krámer Gyulát, a délvidéki magyar közművelődési szóvelség volt elnökét és /emberi Gyulát, az újvidéki rendőrség voll főkapitányát golyóáltali halálra itéltc. Bajor (Baytej Fcrcnc allábornagyot a hadbíróság köléláilali halálra ilélte. (MTI) -OQOWeesenmayeri és Rajnissl is Budapestre hozták már a háborús hünőzőh egy ujabb csoportjával (Budapest, november 3) Pénteken délután cgy kisebb, kétmotoros amerikai katonai repülőgép érkezett a mátyásföldi repülőtérre és igy ujabb csoport háborús bűnöst bozott. A most érkezeitek között sok jelentéktelen névvel találkozunk, iíc van köztük néhány fontosabb személy is. Elhozták többek közóit B*rec* Lajost, Barabás Lászlót német egyenruhában, fsia Istvánt, Jaal Istvánt, Lcnjfyel Gyulát, Márton Mihályt, Nagy Ivánt, Orosz Sándort. Sm^eti Vilmosf, báró Schell Andrást, Itogír Lászlót, 0»© gyesi Lajost, lijthz Ferencet, a volt nyilas kultuszminisztert, Crosx Károlyt. Ugyanazzal a repülőgéppel érkezett Wcesenmaycr, volt magyarországi német követ, aki a Szlójaykormány alalt a nácik magyarországi helytartója volt, valamint Rasxte Kurt, aki szintén Tonlos megbízással tartózkodott annakidején Magyarországon. Mindkettő tanuként szerepel majd az elkövetkező háborús bún© sók pőrében és ezért vált szükségessé Illeni kihallgatásuk. (MTI) oOo Mi ez!? Öttömós község 123 nincstelen és törpebirtokos földigénylői májusban a kisszállást uradalom földjebői mintegy 650 kai. hold területű juttatást kaptak. Es mert • fóldigényiők elnöke sarkán állt, birtokba is vették azt és az elkésett szántási idő után is felszántották és az utolsó barázdálj; megművelték. Szorgalmas munkájuk jó terméseredményt adott kaszásterményekbőt. Pusztamérges 130 nincstelen igénylője már nem volt ilyen szerencsés, mert a bajai megyei tanács állal a számukra kiutalt ezer katasztrális hóid területet (Jánosteleki földek) birtokba venni nem tudták, mert a tompái földigénylők három tagja Raszlig István, a kisszállást fóldigénylő bizottság elnökének segítségévet eltanácsolták a Paszta mérgesről földosztásra odament 54 földigénylőt, mert ők bácskaiak és csak az ő kielégítésük után jut föld, ha marad. A jánostelcki 1000 hold mcgmüocletten maradt még más szórványokban szintén 1000 hold fótdlerüieJtet együtt. De a jánosteleki földön volt őszi vetés, rozs és árpa, egyrésze még augusztus elején is talpon állt, mig másrésze levágva a renden rothadt. Ezek ismerelében azután menyk© csapásszcrüen hat, hogy Ilaszlig István vott uradalmi béresgazda — most agilis kisgazdapárti — egy nyugatróf visszatért kisszállásé Kft. bérlő tagjának 50 kataszteri hold fáidét jutatott. A juttatás azonban nem az elhagyott műveletien földekből történik,'hanem az öttóoiősiek megművelt, karbantartott földjéből szakit le 50 holdat. Az uradalom volt bérescinek, ha azok nem kisgazdapártiak, nem jut iga földjeik megműveléséhez és a községeknek juttatott föld arányában nem osztották ki a gép- és iga erőt. Ezzel szemben a nyugatról vissza"tórt Kft.-tagnak juttatott földet napok alatt felszántották és be is > vetették. Hát mi ez? Az a nyugitról visszatért ur, ha resztvett afe »cllcntállási« mozgalomban, 25 holdig igényjogosult. Dc akkor sem arra, hogy ujbirlokos földjét kapja. Kivétetett, »ellentállási« mozgalomban részes, a földbirtokos hercegnő is és 300 holdat hagytak meg számára. Ei az xe© lentáHásx azonban nem a Inkán ellen nvtívásaJt meg, mini a tények maialják, haaem a ilemekróeia ellea. A magyar dolgozók nem tűrhetik tovább, hdgy áz inseget állandósítsák, hogy á jövő évi kenyeret is elszabotálják'. Nem fehef túrni, hogy Szeged halárának 530 .nagycsaládú föfdigénylöje, Pusztamérges 130 nincstelen családja föld nélkül tengődjön és áz czerholdakban embermagasságú gaz legyen és az né cukorrépát és kendért tcrcmjeh és a 3—4 holdakat végyék vissza és 50 Jzoldal kapjrnak egyesek. X Kisszállások földosztását teljes hatalommal megbízott bizottságok vizsgálják felül. Ezeknek dolga lesz a Pasztigokat és instruktoraikat kiváltat a juttatásokból és a bitangokat az őket megillető munkahelyekre, bányákba, aknaszedésre vinni? Varga Színház Művészei SZEGEDI DOLGOZÓKt A szavazólapon a ©lb kocka a miénk. Oda rajzoljátok • kereszteli Vasiy, Falion!, Fleischer, F© rencsik dirigálják a filharmonikusok hangversenyeit A Délmatyarorszig kiadóhivatalában lehel jelentkezni a FHkarmóaikin F.jyesWelbe való belépésre (Szeged, november 3) A Szegedi FHharmonikusok Egyesülete legutóbb megtartott választmányi ütésén leszögezte az nj szezon •lapvető kérdéseit. Az egyesület a legmagasabb művészi szinvonalat tartja szem előtt, amellett a demokratikus eszmének megfelelő olyan szociális kedvezményeket fog nyújtani az irjusúgnak ós munkásságunk, hogy a zenei nevelés legideálisabb formáját vatósithatja meg. A filharmónikus zenekar száztagú létszáma előtt korlátlan lehetőségek nyitnak. Ebben a szezonban hat nagy és négy kamarazenekari hangversenyt rendeznek a filharmonikusok. , Vaszy Viktor igazgató-karnagy személye garancia, hogy egész rendkívüli művészi élményekben fesz része a koncertek közönségének A hangversenyeken kiváló szólisták szerepelnek ós sikerült megnyerni vendégeknek Faitoni Sergió, Flcischér Antal, Fertnesik János, a budapesti Operaház kitűnő karnagyait. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Délmagyarország és • Szegedi Népszava bonyolítja le a tagfelvételeket és a bérleti előjegyzéseket. HIREK Sz»1tilal*i {yójysxartárak Pósa Balázs, Kálvária-u. 17„ Apró renő, Kossuth Lajos-sngárut 50., Salgó Péter, bérlő Halász Klára, Mátyás-tér 4.. Temesváry József, Klauzál-tér 9' —oOoTis zlogatáe Lapunkban már többszőr aaíunk hirt arról, hogy néhány bem közénk vnló embert kizártunk pártunk tagjai sorából. A kizártak egyszerűen nem bizonyultak alkalmasnak arra, hogy n Kommunista Párt tagjainak mondják magukat. A kizárással kapcsolatban ellenfeleink, körűben ket kérdés merülhet fel. Az egyik, mintha cz a gyengeség jele volna, a másik, hogy V.'davz' tási taktikából tőrtént. Ha kicsit gondolkozunk, nem nehéz rájönni, begy egyik som helytálló. Ha kizárjuk azokat, akik tehertételt jelentenek a pártnak helytelen magatartásukkal, az erősödést jelent kifelé és befelé egyaránt. A pártszervezet egységesebb lesz, pz önként vállalt fegyelem megerősödik. A tagok munkakedve megnövekedik, aminek eredménye nem marad cl. Azok elölt a becsületes demokratáid elölt, akik jóbarátsóggai tekintenek felénk, pártunk tekintélye emelkedik. Mindenütt, de különösen kisebb helyeken a pártot mindig at vezető személyeken keresztül nézik. Minél rokonszenvesebb, közismertebb tagjai és vezetői vannak egy-egy pártszervezetnek, annál nagyobb a politikai befolyása. Köztudomás szerint mi párlankai nem választási apparátusnak épKdfik, hanem a dolgozók harcos szervezett élcsapatának Nemcsak választások előtt, de választások utó" is fontos, hogy állandóan erősödi nck szervezeteink. Felismerésünk t választásokra alkalmazva éppug mini az ulánakövctkcző időkre cgv formán kiállja a próbát. Aki áer. állja még a helyét most, nem fogja megállni később sem. .Végeredményben ézei a kizáró sok kifejezik azt, hogy az ós»zc<pártok közül a mi pártunkban vai meg leginkább az erély és bátorság határozott célirányos intézkedik . megtételére. Így a mi pártunk Iá: szóiagos belügye közüggyé vái. 11a van bátorságunk a nem közénk való elemekkel leszámolni, lesz bátorságunk és erőnk ahhoz is. hogy az egéat nép belső cltenscgclrcl, * többi demokratikus erűk e?yc:<iWscvcl leszámoljon©. i a. -ooKöszönet Igen tisztelt Szcrkcsztőbégl Megköszönöm a Kommunista Pártnak azf "a figyelmet, hogy az elesed hősi ha tol táluknak ctalck-uűvét megkoszorúzta. Ennek a szép megnyilatkozásnak jelentőségét duplán átérzem, mivel édesapám, akit a mult háborúban és férjemf akit a mostani háborúban vesztettem cf, közöttük van. Isteu segiLse a jártat további áldásos munkájában. Orv. Visajei Istvánné, Szappanos-utca 6 Gyiimöcsía. rózsa elsőrendű minőségben kaphnl\ Demeter Ferenc^ Fiai faiskolájában. OjmM Sxőregi-nl 42. Elloptak október 23-án Super Joosou C 32.(63 száma kerékpáromat, porszivógépemet Utóbbit agy fiu az algyői ut elején eldobva megtalált, akit ismer nett, felkérem hozza lakásomra, Vásár helyi-sugárut 12. alá. Magas jutalma! kap érte, a nyomravezető is. „Petrofor" gvorsfőző eladó