Délmagyarország, 1945. november (2. évfolyam, 248-271. szám)

1945-11-18 / 261. szám

Vüáú proletárjai egyesüljetek! fSzegert, 1945 november 18, vasárnap - Ura IOO P 3K' Magyar Kommunista t*Árt délmagyarországi napilapra I- • —- ­Az egyesztendős Délmagyarország Irta: Szirmát István Ma egy esztendeje jelent meg azl nyeként megalakult Szegeden át első nj »Délmagyarország* első száma, a népbiróság. felszabadított Magyai-ország első po­litikai napilapja. Az elsőség nemcsák Idürcndbeli. Elsőnek hirdette, meg a magyar újjászületés akaratát, elsőnek hirdette meg á szabad, független és demokratikus Magyarország program­Ját, a Nemzeti Függetlenségi Front programját. Fbből a programból la­punk első száma meg is valósította az induláshoz szükséges egységet: a Függetlenségi Front lapjaként indult,, három párt vezetőjének, Révai József, Balogh Islván és Érdéi Ferenc nevé­vel A lap mégsem csak a három párté: a Nemzeti Függetlenségi Front mind az őt pártjáé. Dévai József irja a íDélnagyaror­szúg megindulása elé* cimü cikké­ben: »A »Délmagyarország« megindí­tásában báróin párt vesz részt, a •Déimagyárország* mégsem esak' e három párl lapja, hanem az egész Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronté., Hirdetni a nemzeli összefog ís gon­íolalát fogja, azt, hogy a ríe.netek és hvüásbérenceik elleni harcra félre kell lenni mindazt, ami a magyart Il magyartól elválasztja és egyesíteni kell minden németellenes, "hazafias erőt.* Szembeállítani a magyar erő­ket a hiilerizmussal, a német nem­fcc H szociális la hadsereggel, ez volt ak­itor a program élén. Azt akartuk, ha kell, magyar vérrel mossuk le a ránk­kent gyalázatot, vegyen részt n ina gyár szabadság kiharcolásában ma gyar erő is. ' Révai Józsefnek a »Dél\nagyaror­iizág*-ot ulnak inditó cikke túlmegy iz azonnali teendőkön, a távoli célok •tjét is megmutatja. »:A magyar ujjá •zülelés utja — irja — bátor, harcos, gerinces néppé nevelni a magyart.* Erőt és bizalmat akartunk önteni az •lesett magyar nemzetbe, hogv le­gyen ereje szembeszállni Iga ti ellen íégeivel és legyen bizalma a függet­len élethez, áz önállósághoz, /egyen bizalma önnön erejében. Hirdettük a magyar nép boldogabb jövőjét és sz* badságát, biztattuk a felszabadult ma­gyarokat, merjék levonni a kőzrclmult tanulságait. »A nemzeti katasztrófa tanulsága — irja Révai József — íl kell tűnnie a reakciós rendszer­nek, amely egy emberöltő alatt két ízben vitte összeomlásba a neinze­fet. A történelmi osztályok ebben a háborúban végleg levilézlettek. Most t magyar népé a szó. Aki magyar újjászületést akar, aki erős és függet­len Magyarországot akar, annak de­mokratikus, népi Magyarországot kell akarnia. A Magyar Függetlenségi Front ezt akarja, á "DélmagyarorszSg* ezért fog harcolni. Teljesítettük a vállalt feladatokat. A "Délmagyarország* hasábiii a népi áemokrácia harcos gondolatait hirdet­ték Élen járt ebben a harcban, tani­toll és szervezett. Támogatta az ideig­lenes nemzetgyűlés megalakítását, ki­éül a Ncmzeú Bizottságok védelmé­ben, sürgette és Segítette a demo­kratikus magyar hadsereg megszer­vezését. A kormánytól hosszú hetekig ciszakadva az öntevékenységre Ttény­ízerilett Délmagyarorszígoo irányt mutatott, közvetítette a korinány he­lyes intézkedéseit, megkezdte á Har­cot á reakció elten, énnek eredmé­A "Déímagyarórszág* hasábjain kezdtük meg a nagybirtokok felosz­tását követelő törvényjavaslat ismer­tetését, ezeken a hasábokon keresztül szerveztük meg a füMigénylő bizott­ságokat. Figyélemmel kísértük a föld­osztás minden fázisát, sejttettünk mindtiiütt, ahol ennek szükségé mu­tatkozott, közbeléptünk mindenütt, ahol szabötdlás folyt, lelepleztük a késleltető és kijátszásra törő manő­vereket. A békehírek első napjaiban uj har­cos gondolat került lápiuik élére: az ország újjáépítésének1 gondolata, a ro­hammunka dicsőítése1, az ötszáz raoz donyos tervek hirdetése. Egy eszten­dővel ezelőtt hirdettük a nemzeti erők összefogását a németek' ellen, akkor ez volt a magyari nép élenjáró fel adata. Egy félévre rá, a béke első napjaiban a romok eltakarítását, az ország újjáépítését hirdettük, mert az évnek ebben á szakában ez volt a magyar demokrácia élenjáró feladata. Tanítottuk: az ország építésivel egye­nes arányban erősödik a magyar de­mokrácia, a munka eredménye a nép győzelme lesz. Népszerűsítettük Rá­kosii Mátyás igaz szavait: >Magyar kommunisták, álljatok az újjáépítés munkája élére, hogy megrövidítsük a magyar nép szenvedéseit * Az óv dérekán a Kömmüübtá Párt vette át a lap szerkesztéséi. Poli­tikai iránya1 töretlenül a régi maradt, ország megvalósításáért. Nem szolgált csali pártpolitikai cé­lokat, továbbra is a nemzeti egység politikáját képviselte, továbbra is a magyari nép egészének élenjáró fel­adatait hirdette. Az egy esztendővel ezelőtt vállalt feladatok kts része letl csdk megoldva. A Nemzeti Független­ségi Front egy esztendővel ezelőtti programjának megvalósítási a mos! következő esztendő feladata. Ezeknek megvalósítása marad lapunk célja, ezért harcolunk tovább. Harcolunk t«­vább a magyar nép íiralmának bizto­sításáért, a nép kenyeréért, vásárló­értékű pénzért, a közélet megtisztítá­sáért, a megujult koalíció fettételei­nék gyors teljesítéséért. Vállaljuk Déf­ni agyarországon továbbra is az élen­állást a harcban, a boldog, szabat^ független és demokratikus Magyafl­A német megszállásról és a deportálásokról vallanak a tan ük az lmréűf-\ pénteki tárgyalásán (Budapest, november 17)'Az ífnrédy pör harmadik napján, pénteken ls nagy érdeklődés mutatkozott n tár­gyalás iránt. A mai tárgyalásra tanu ként megidézték Jaross Andort, Rálz Jenőt, Hundér Antalt, Szlőjay Dömét és hárciházi Bárczy Istvánt. Elsőnek Jaross Andort hallgatták ki. Előadta, hogy Ijnnédyf 1938 nya rán ismerte meg, amikor a Felvidék cgyrészének visszacsatolása miatt Bu­dapesten járt és Imrédyt egve3 kér désekről tájékoztatta. A visszacsatolás után szoros barátság fejlődött kii kő zötlük. Amikor Imrédy újjáalakította kormányát, felkérte miniszteri tárca vállalására. Ezt elvállaltam — hang­súlyozza Jaross —, mert elvt kérdé­sek tekintetében tökéletes vált ai össz­hang közöttünk, főleg at szociális jel legü reformkér'désekben. Abban az időben még nem Volt nemzett szo­cialista célkitűzésről szó. Majd! arról beszélt, hogy felfogása kzerint a má­sodik zsidótörvény politikai szükség­szerűség vott. — /tmikor 1940 október 21 én meg­alakult a Magyar Megújulás Pártja, német hivatalos körök őrömmel fo­gadták-e létrejöttét? — kérdezte na elnök. — Valószínűnek tartom — vála­szolta a tanu —, bár árra nem fektet­tünk súlyt, hogy a német politika! körök helyeslik-e vagy cem. A tanu eziitán az elnök kérdéseire válaszolva azt állítja, hogy ImrSdyék pártja nem akarta a magyar alkot­mányt megváltoztatni, Jaross a továbbiak során elmondja a március 19-i események történetét. Azt állítja, hogy reggel negyed 8 óra tájban telefonon az egyik barátja kö­zölte vele, hogy német csapatok száll­ják meg áz országot. Kilenc óra táj­ban eljött hozzám Imrédy és nagy megütközéssel közölte velem a tör­ténteket. Hangsúlyozta, hogv egészen uj helyzet állt elő. A pártban kapta a vádlott a telefonértesítést, hogy Weesenmayed kéreti. Ez a név ekkor bukkant fel Imrédy megkért arra, hogy kísérjem cl a német követségre, anol már néhány magyar1 politikus esek Béla és Balry László. — Szóval valamennyien nemzeti­szocialisták voltak — állapította meg az elnök. — Weesenmayer azzal kezdte be szódét — folytatta Jaross —, hogy ma­gyar embert nyilván nem' érinthet kellemetlenül az a hir, hogy Magyar­országot német csapatok szállták meg (?) Igyekezett bennünket meg­nyugtatni és arra rávenni, hogy velük együttműködve vegyünk ré?zt a kor­mányalakításban. Tájékoztatást igye­kezett szerezni, miképpen képzelhető el Magyarországon olyan kormány ala­kítása, amely a kormányzó bizalmát is birja és német részről I? rokon­szenvnél találkozik. — Határozottan és egyértelműen tengelybarát volt-e a Magyar Meg­ujulás Pártja? — hangzik' a következő kérdés. Igen — válaszolt JafBis sohasem voltunk háborús pártlat, d'el sorsát ismerem és így nem áll m®­—. MFI fiat, d'el iák tar-' toltuk, hogy Németország melleit fo£ ialjunt állást. — ön szerint Németország véd® vagy támadó háborút folytatott? — A németek életteret akartak ma­guknak biztosítani*, ezzel szemben Ma­gyarország hárpra és félmillió íme gyárt kívánt felszabadítani. Ezt kérdezi ezután a népbiró: — Tudja és érzékeli-e a kütönbsB­gef, amely a maulhauseni Internáló­táborban a baráti nagyhatalom ven­dégszeretetét élvező magyar potilikib sok és ön között van. Tudja-e, hogy ott hetekig nem hallgatták kl ókef, mig ön idöállhaí a mikrofon elé zseb­redugolt kézzel. (Viharos taps.; Jaross nem átall tgy felelni: Nem ismerem azok sorsát, akik Mautftaa­senben voltak (öriásí zaj kk'd ezekef a szavakat. Az elnök rendít teremi s a tanu folytatja.), csak a magam Magyarország erdekében állának tar-1 dómban összehasonlítási fenni. A csendőrség szerepe a deportálásoknál — Endre Lászlónak niilyetí szereke volt a deportálások körül? — kérdi a politikai ügyész. — Annyi szerepe völf, amennyi ez­zel kapcsolatban közigazgatási vona­lon fennállt. A szállítóeszközöket a németek adták, a csendőrség pedig ugy jutott szerephez, hogy volt egy kormányrendelet, amely a zsidóva­gyont regisz'trálla "és tartani kellett attól, hogy a zsidó Ingóvagvonok a közreműködő SS-ka!onák birtokába fognak jutni. Ennek a vagyonnak a biztosítása érdekében kellett a csend­őrségnek jelen lenni. (A közönség za­jongva, gunyos derültséggel fogadja Jaross szavalt.) — Miért nem tiltakozott a némbfek szereplése ellen? — Mert a háborns viszonyok köze­pette nem kívántam a német biro­dalmi szervekkel éies ellentétbe ke­rülni. Végül Imrédy Intéz kérdéseket Ja­ross Andorhoz, Ükl azt az állítást koc­káztatja me'g, hogy Imrédy a zsidó­kérdésben mindig az Intézkedések eny­hítése mellett foglalt állást. Az elnök erre megjegyzi, hogy s vádlott ebben a tárgyban a i'uin isztertanáestin egy­szer setn szólalt fel. Jaross megeskeléséf mellőzik. Hogyan történt Magyarország megszállása Most hárciházi Bárczy István tanu lép a népbiróság elé. Bárczy előadja, hogy Kánya Kál­mánnak az volt a felfogása, hogy nekünk nem szabad kizárólag a ten­gelyhatalmak döntésére bimuslr ma­gunkat. Csáky István olyan értelem­szintén jelen volt, közlük Rálz Jen5,j ben tárgyalt Mussolinival, hogy ujabb Bnszltay Jenő, Rafnlss Farena, Jnr-1 négves összejövetelen t«mí jsVvrránnV Magyarország ügyéről. Itt már német nitrlíiák érvényesültek. Werth Hen­rik le is szögezte jelentésébea, hogy a németek meg akarják büntetni Ma­gyarországot. Imrédy felvetette » ere­itekkel szemben a mozgósítás gondó­tatát. — Teleki levele arról szólt, hogy néjrycs konferenciát a kar tik éredtetí­é

Next

/
Thumbnails
Contents