Délmagyarország, 1945. augusztus (2. évfolyam, 172-196. szám)
1945-08-11 / 181. szám
Szeged, augusztus n DÉLMAGVAR U K S Z A U Tízezer doboz gyulát vett el a szegedi rendőrség egy leketéző társaságtól (Szeged, augusztus 10) Hirt adtunk már arról, hogy a rendőrség a keddi razzia alkalmával milyen nagymennyiségű feketeárut kobozott el. Tegnap aztán még elszomorítóbb „zsákmányt" szerezhetett a rendőrség. Csütörtökön délelölt egy egész teherautó rakomány feketcárut csípett el az egyik szemfüles detektiv. A teherautóról tizenhat hatalmas láda tábtaüveg. három nagy bödön zsir és 75 tucat cérna került elő. Az árut Hódmezővásárhelyen és környékén szedték össze, miközben egy kiló zsírért például 8 >0 pengőt adtak. Csütörtökön délután ujabb hal akadt a horogra. A rendőrségen előállították Vailer Bernát szegcdi lakost, akinél tizezrr 'toboz gyulát találtak. Vailer Fábrr Báltól vette a gyufát és Stein Emiiné Budapest, Bajcsy-Zsilinszky Kndre-ut 21 szám alatti lakosnak akarta eladni. Eáber Pál viszont Silbcrne Istvántól vette a gyufát, aki viszont élelmiszerért cserében a szegedi gyufagyártól vette. Szóval jölszcrvczctt feketéző társaság került a rendőrség kezére. Mindenesetre csodálatosnak tartjuk, hogy amikor a törvényes trafikárusoknak nem jut gyufa, feketézők tízezerszámban szállítják Budapestre a sze gedi gyufát. A rendőrség egyébként a teljes gyufakészlctct lefoglalta. A feketézés elharapódzása arra készteti a rendőrséget, hogy a legszigorúbban járjon c! az elfogott feketézőkkel. Szálasiék bünperében ismert közéleti lérliak és jogászok képviselik a vádat Szeptember 3-án megkezdik a tíz magyar háborús lőbünös ügyének Éargyalasat Zoltán és dr. Gulácst György ügyvédek, a Független Kisgazdapárt nemzetgyűlési képviselői, Horváth Zoltán és Szalal Sándor, a Népszava szer— Ingyenes orvval rendelés szegény gyermekek és hadigondozott felnéllek részére n Nemzeti Segély ambnlanrtáján. A Nemzeti Segély augusztus I-én nyitotta meg ingyenes gyermek-ambulanciáját. A hadigondozottak fokozott támogatása érdekében a Nemzeti Segély vezetősége elhatározta, hogy kiterjeszti az orvosi kezelést és gyógyszerrel való ellátást a hadigondozottakra és családtagjaikra, felnőttekre és gyermekekre egyaránt. A Nemzeti Segélynek bizonyos gyógyszerekre módjában van ingvenes utalványt is kiadni. A rend kedvéért kérünk mindenkit, hogy u megadott időben jelentkezzék. Jelentkezés a rendelésekre naponta 9 10 óráig a Nemzeti Segély Kálvária-utca 10 sz. alatti székházának orvosi rendelőjében. Kivétel vasárnap és ünnepnapok. x (ls. Joacjiiu Ferenc képkiállítás* a kctlorpalotúban. Nyitva délelőtt 10 órától t-ig, délután 3-tól 6-ig. x Felhívás. A Diákiulcrnűlus igaz gatúságu felkéri mindazokat a Belváros területén lakó családokat, akik inindcn ellátás nélkül, tehát csak öltlakásra középiskolás diákokat vagy diáklányokat elvállalnak, sziveskedjenek ezt legkésőbb augusztus 18-ig az internátus Irodájában, Kárász-utca 14., 11. em. 7. bejelenteni. Hivatalos órák: kedden, csütörtökön és szombaton délelölt tt—12-ig. Telefon: 22. — Asztalosok nagyon fontos ügyben szakosztályi ütést tartanak péntek este 5 órakor az ipailcsíúlclbcn. Elnökség x A badspesfi Opera baleitegyttllese a Városi Színházban. Augusztus 10-én. Il-éu, pénteken, szombaton este 6 órai kezdettel és vasárnap délelőtt fél 11 órakor szerepel az Operaház baIcttcgyúttcse Pintér Margit és Zscdényi Károly szólóláncmüvészek felléptével a Városi Színház színpadán, értékes, látványos művészi. műsorral. A szezon ezen kiemelkedő uiüvészi eseménye iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a közönség részéről. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. itarolftlapokat Budapestről jelentik: A honvédelmi miniszter utasitolta a kiegészítő parancsnokságokat, hogy a Zs" jelzésű igazolványlapokat vonja be és azok helvclt uj igazolvánvlapokat állítson ki Ho-jy az uj igazolványi lapokat a regi rendfokozatnak megfelelően lehessen kiállítani, azt az érdekelteknek okmánnyal vagy két honvédszentély nyilatkozatával kell igazolnia. .A 1,e"elrt#lal hfzalls tg ülése. A zeneiskolai bizottság csütörtökön délben ho«y ösztőt ím 'e'állilják a zeneóvódát, ahova 100 munkasgyermeket vesznek fel teljesen ingvenes oktatásra. Mozgásmüvérzel, szaÉot létesítenek a zeneiskola keretében az ősszel pedig lelálUlják a lilnarmonikus zenekart. Budapest, augusztus 10. (Saját tudósítónk telcfonjelenlése.) Rlesz István igazságügyminiszter nyilatkozott, hogy a háborús főbünösök szcpteint»cr 3-án kezdődő tárgyalásán a vádakat nemcsak népügyészek fogják képviselni, hanem elsősorban olyan közéleti szereplők, akiknek történeti és szociológiai tudásuk kénessé teszi őket arra, hogy ezekben a nagyjelentőségű perekben szerepeljenek, ök fogják feltárni, hogy mi történ! az elmúlt korszakbau. Eddig a következők kaptak ilyen meghívást: dr. Nagy Vince ügyvéd, a Károlyi-kormány volt belügyminisztere, dr. Nagy Dezső ügyvéd, dr. Feri Sándor, a Magyar Kommunista Tárt ügyésze, dr. Ptellier késztői. Reméljük — mondotta Riesz —, hogy ezt a névsort még kibővíthetjük olyan közéleli férfiakkal, akik vállalják ezt a szerepet. A lárgyalások szeptember harmadikán kezdődnek és elsőnek a következő tiz háborús főbfinöst szándékoznak népbiróság elé állítani: Szálasi Ferenc, Kavarez Emil, Rajait Ferenc, br. Keméay Gábor, Vajas Ernő, ReméayI-SehueHer Lajos Beregfy (Berger) Károly, Endre László, Baky László és Imrédy Béla. Természetesen nem egy tárgyaláson fognak ezek a bűnösök sorrakerülni. Biztosítsuk téli baromHállományunkaT* Keltessünk és neveljünk ősticsirkéM Vegyük Igénybe a Hagya szegedi bérkeltető állomását Első berakás ang. ' Előjegyzéseket berakásra alkalmas tojásokat átvesz. Hangya, Hona-utca tO-ZO. Színház :-: Művészei Görlök panaszai Szerkesztőségünkbe, ahol- naponta sokféle vendég megfordul, tegnap 8 fiatal hölgy lett látogatást. Kiderült, hogy a szegedi színház női tánccsoportjának tagjai, »görlők«, ahogyan manapság nevezik a táncoslábu ifjú hölgyeket. Azért jöttek, hogy a minapi opcrcllbcmutaróról irt beszámolónk őket érintő részét tegyék kritika tárgyává. Megszoktuk niár, hogy a tulérzékcny művész urak és a művésznők nem fogadják zokszó, nélkül a sajtókrilikát, ezért a gőrl-küldöttség tagjait is meghallgattuk és viszs 7. a térünk ügyükre, mert ugy találjuk, sok tekintetben igazuk van és panaszuk megérdcmlj. g vele yaló foglal kozásl. Először is: rájuk vonatkozó megjegyzésünknek nem volt bántó szándéka. Hogy ők ncin Ziegficld-gőrlók, arról valóban nem tehetnek. Arról sem, ha kezdő létükre nem tudnak még annyit, hogy a világhírű görlcsoport tagjaihoz lehetne közelítőleg is hasonlítani őket. De tehet róla a szinliáz, amcíy nem foglalkozik velük, ugy és annyit, amennyi szükséges volna ahhoz, hogy színpadi tudásuk ne legyen kifogásolható. Aztán arról is a szinliáz tehet, hogy a színpadnak ezeket a leglelkesebb, legszerényebb, legszegényebb munkásait aránytalanul gyengén fizetik, úgyhogy a mai drága világban á színpadi festék beszerzése is gondot- okos nekik. Ezenkívül a jövőé vi szerződés gondja is rájuk nehezedik, ebben a tekintetben különben közös a gondjuk magánszereplő kollégáikkal, mert a színház igazgatója kijelölésének késése mialt még most sem tudják, hova szerződnek a Jövő szezonra. Egyszóval: nem öröm ma egy színházi görl élete, tudjuk nagyon Jól. Do a színház feladata, hogy segítsen rajta ahogy lehet. A kritikáé pedig, hogy erre TcThtVja a ff^elmet, amint tettük azt minapi premtcrbcszámolónkban ésf amit jelen sorainkkal is elősegíteni szeretnénk. Megkezdték a szegedi bírói bor tagjainak igazolását (Szeged, augusztus 10) Az igazoló bizottságok elölt megkezdődött a szegedi bírói kar tagjainak igazolása. A III. számú igazoló bizottság ülését dr. Szüis László ítélőtáblai bíró, dr. Ijtholzky Károly ítélőtáblai tanácselnök és dr. Ráday I.ásztő járásbirósági elnökhelyettes igazolási ügyének letárgyalására került sor. Dr. Szüts László ügye került elsőnek sorra. Megállapította az igazoló bizottság, hogy dr. Szüts László ellenforradalmi tevékenységéért megkapta a Nemzetvédelmi Keresztet, tagja volt a Magvar Tudományos Fajvédő Társaságnak, a MOVE-nak, letette az esküt a Szálasi-kormánvra, majd a Szálasikormánnyal együtt nyugatra menekült Az igazoló bizottság ezért Szülrf ítélőtáblai bírót híjugdijqzdsra ítélte. Dr. Szüts fellebbezett 4határfttlrtélWÜ a népbirósághoz. Dr. Lehotzkg Károly ítélőtáblai tanácselnök nem vett részt jobboldali mozgalmakban, de a nyilasok menekülése idején ő is nyugatra távozott, ezért az igazoló bizottság őt megfeddette. Dr. Ráday László járásbirósági elnökhelyettest a bizottság igazoltnak jelentette ki. Megjelent a beiratkozási hirdetmény az egyetem jogi karára (Szeged, augusztus 10) A szegcdi egyetem jogi karának felillitisáróí az utóbbi időben ellentmondó hirek érkeztek. Legújabban ugy látszik az a holyzet, hogy szeptemberben mégis csak megnyílik a szegedi egyetem jogi kara, mert a hivatalos lap szerdai számában megjelent az egyetem hirdetménye, amely a jogi karra való beiratkozásra is felhívja a fiatalságot és kózli az ezzel kapcsolatos szükséges tudnivalókat A jogi karra, a terv szerint nök in beiratkozhatnak. A jogi kar felállítása ügyében ki> lönben dr. Riesz Frigyes rektort Budapestre hívták • kultuszminisztériumba. Párthirek Ol magyar képolsetŐ került a jugoszláv parlamentbe Budapest, augusztus 10. (Saját tudósítón'; lelerpnjelentése) A vajdasági választások során közöltük, hogy 3-5 magyar képviselőt választoltak a vajdasági főbizottságba. Ebből kettő az autonóm Yajdasá» parlamentjének is tagja Most kerű sor a föderációs parlament választására. Ide eddig a Vajdaság tt képviselőt küldött, tuosl pedig 2t>-o4-.1 ÍZ uj képviselő közül öt magyar, mégpedig .Csáll Ptd, Kik Zsigmond. Pótták Sántfpry Szabó György, ós Varga István. A régi Jugoszlávia szkitpsjiná-ában mindössze egy ízben volt* három inaeyur képvisetű, de altkor is rövid* időrr. Most viszont a központi föderációs 'parid: mentben ót magyar képviselő van Házasságszédelgő kurazslót fogott a rendőrség Dr. Gáhar Péter névea mint ervet hétegket gyógykezelt * (Szeged, augusztus 10) A rendőrség őrizetbe vette Gohlforb Ferenc Petőn Sándor-sugárut 31. szám alatt lakó pedikürós, kórházi műtőst, aki dr. Gábor Péter orvosnak adta ki magát és a névvel éa az orvosi mesterséggel visszaélve, a a legkülönbözőbb csalásokat követte el. Sok emberrel kapcsolatba került az utóbbi időben. Sokan ismerték dr. Gábor Pétert, aki mint orvos több esetben betegeket gyógykezelt. Menyasszonyától * legkülönbözőbb - űrügyek alatt kicsalta annak családi ékszereit, eladta és az érte kapott Tl ezer pengőt elköltötte. Goldforb Sándor alias dr. Gábor Péter visszaélései egyre feltűnőbbek lettek, több feljelentés érkezeit a rendőrségre a szélhámos műtős ellen, akit most a rendőrség végre lefülelt. Amint a vallatásnál kiderült, szegedi menyasszonyán kivül egy kclebiai leánnyal is eljegyezte magát és házasságot igért egu vásárhelyi leánynak. is. Goldforbnak a címeket állítólag egy ismert szegedi házasságközvetitő adta, A nyomozás során valószínűleg még sok érdekes és nem várt adat kerül A Magyar Kemmaslsta párt ujszegedi szervezete vasárnap délelőtt 11 órakor taggyűlést tart, megjelenés kötelező. Az alsóvárosi pártszervezet péntek este 6 órakor taggyűlést tart, megjelenés kötelező. A mára városi pártszervezet szóm v balon este 6 órakor taggyűlést tart, megjelenés kötelező. Rókusi pártszervezet szombaton esta fi órakor taggyűlést tart, megjelenés kötelező. . ... . , Felsővárosi pártszervezet szombaton este fi órakor taggyűlést tart, megjclo néz kötelező. «' Kecskéstelepi pártszervezet vasárnap délután 3 órakor pártnapot tart, tagok megjelenése kötelező, vendégeket szívesen látunk. A Szabad Nép-gárda hétfőn esle fél fi órakor ülést tart, megjelenés a Szabad Nép-gárdisták részéről kötelező. A Független Kisgazda-, Füldaaakisés Polgárt Párt augusztus 1 '-én 11 órakor Csengelén a Dékány-vendéglöbcn párt gyűlést tart. Szakszervezeti birek A rSvMármek, bazárárusok, kész. ruhaárusok taggyűlése augusztus ll-cu. szombaton délután 5 órakor szövetkezeti ügyben, Lechner-tér 6. sz alat*. A városi tisztviselők bizalmi testületének ülése szombaton, augusztus ll-én délután 5 órai kezdettel a szakszervezeti székházban. Vezetőség. Az egészségügyi alkalmazottak szabad szakszervezete szombaton, augusztus ll-én délután 5 órai kezdettel taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Üzemi bizottsági és bisalml egy ültei ülés a Szakszervezeti székházban augusztus ll-én, délután fi órai kezdettel. Pontos megjelenést kérünk. .A Szakszervezeti Ifjuaaakásesopert "Szombaton, augusztus ll-én fél 7 órakor taggyűlést tart a szakszervezett székházban, Dózsa Gyórgy-utcj 8. sz. A hastaarl munkásak taggyűlést tartanak augusztus 12-én, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel a székházban. Poutos megjelenést kér a Vezetőség, A Kishalászok Szakad Szakszervezete taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Feltétlen megjelenést kér a Vezetőség. A Délvidéki Iparosok éa Kereskoiék Sza hadszervezetének kertész- és faiskoiás majd nyilvánosságra, mert Goldforb < W"1"' T"8*™*? a szélhámosságok és a visszaélések egész sorozatát követte,e). Olcsó befőző papírok. Cnkor nélküli befüzőszerek. Édes gyümölcsíz viszonteladóknak S2ERED4INAL, Cserzy Mibály-u. 3. — Kárász-u. 10. délelőtt 10 örakor taggyűlést tart Ujszegeden a Tutiiusz-vendéglőben Utána tagsági könyvek szétosztása. Minden tag ; megjelenését kéri a Vezetőség. " A allMparesek szövetkezeti alakuló ülése augusztus 12-én délután 3 órakor á Lechner-tér 6. szám alatt. Felhívjak a féayképéM szakmunkásokat, hogy a vcgyiipari munkáso) h szabad szakszervezetében tagfelvétet céljából jelentkezzenek a szakszervezett székházban. Pénztári órák: szombaton