Délmagyarország, 1945. augusztus (2. évfolyam, 172-196. szám)

1945-08-07 / 177. szám

crass DÉL SIAGVA KOKSZA 0 1915 augusztus 73 munkások szorgalmát, a munka ha­ladását. A szegedi kerületi parancsnokság, a tisztikar, legénység és alkalmazottak felismerték, hogy az ország főfeladata ma az újjáépítés. Minden magyar em­bernek részt kell benne vennie és részt kér belőle az uj magyar hadsereg is, ímely már nem állam az államban, nini a régi volt. A szegedi kerületi parancsnokság önkénles rohammunkája is azt bizonyítja, hogy a demokratikus i lugyar hadsereg valóban a nép had­serege akar lenni, in III——IH1— A vidéki futball halálát jelenti a ma élelbcléplctelt szabad­rablási rendelet A MLSz vezetősége uj igazolási ren­Irlelet léptetelt ételbe. Az uj rendelet helyes elnevezése „szabadrabtási" ren­delet, mert lehetővé leszi, hogy a fut­ballista egyesületének megkérdezése és l deegyezése nélkül oda igazoltassa ma­r .1, ahova akarja. A rendelet lehetővé leszi, hogy a gazdag fővárosi egyesüle­lek szélszedjék a szegény vidéki csapa­tokat, amelyek nem tudják, de nem is akarják megfizetni a játékosokat, mert amatőrizmus van. Az uj rendelet tápot ad az álamatőrizmusnak. Máris konkrét adatok vannak rá, hogy néhány bnda­pesti egyesület a legjobb szegedi játé­kosokra pályázik Hornyai-Hesser Tibor, a DLASz al­elnöke a mult héten Budapesten járt, hogy a vidék sportja érdekében pró­bálja megakadályozni a rendelet életbe­léptetését, a korrupt bu lapesti futbalt­dzsungellben, azonban elhalt tiltakozó hangja. Ezzel kapcsolatban az elnök a következő felhívást intézi a szegedi és délvidéki futballistákhoz: — Fiukt Hozzátok szólok, akik a futballista gyermekéveiteket töltöttétek et egyesületeitekben, azokat a vissza nem térő éveket, amelyek megédesítet­ték ifjúkorotokat. Ne hagyjátok el baj­társaitokat, barátaitokat, vezetőiteket és lagtársaitokat. Lehet hogy más egyesü­letben szebben festik le előttetek a jö­vőt, lehet, hogy anyaegyesületetek sze­gény, rongyos, kifosztott és súlyos gondokkal küzd a fennmaradásért és i5n mégis arra kérlek benneteket, ne foglalkozzatok a távozás gondolatával. Az egyesületi vezetők nem tehetnek arról, hogy kifosztva találták a szer­ed, nem volt dressz, nadrág, meg ,abda, de pénz sem volt. De egy volt: a vezetők fanatikus lelkesedése, klub­) üsége és szeretele irántatok és az ( ,'vesület színeiért. Legyűrve minden nehézséget, dolgozlak azért, hogy a ti Kis csapatotok fennmaradjon. Nem ismertek f fáradságot, áldozatkészséget csak azért, hogy vasárnapról vasár­napra ti a pályára léphessetek és küzd­hessetek zászlótok diadaláért. Az or­szág maradék nélkül a miénk, mind­nyájunké, a munkában egyformán ki i oll venni részünket, igy a sportban L. Kötelességeink vannak velük szem­1 ni s aki ilthagy bennünket a romok között megfutamodva, annak nem lesz l ! ve a jövő sport birodalmában. Gondolkozzatok fiuk, most az épitő­t unka kezdetén nem ildomos és sport­i iherhez nem méltó ilthagyni azt a i irkát, amely a viharban biztosan ha­1 ad a pari felé. A ti erös karotokra, i -eg nem alkuvó lelkesedésteltre most \ .ni a klubban a legnagyobb szükség. A'ljalok ki becsületesen a csábítók et­I '.i, vessétek oda a vesztegetőknek a j .ulásjavakat és kiáltsátok nekik félre­; i'Hieíetlenül: mi maradunk a szegény­ében és segítünk a munkában és épi­Aben. A ti példás klubhűségetekben ! uijanak a fiatalok, a jövő magyar u demokratikus sporluemzedéke. -000— Az. oresz katonai válogatott—SzFIE Libaii mérkőzés elmaradt. Szegeden \ ..sárnap nem volt futballmérkőzés. \z orosz-magyar fulbatlmeccset való­színűleg 15-én tartják meg. I zemi fufbalibajaaki mérkőzések Fél 5: Városi alkalmazottak—Nyom­d ászok. Negyed 7: Tűzoltók—Posta i északiak Szakszervezet] hírek Kedden, augusztus 7-én délután 7 órakor kuüurbizottsági ülés a szak­szervezeti székházban. Felkérjük az összes szakmai szervezeteket, hogy ki­küldötteiket küldjék el az ülésre! Kulturbizoltság. A mérnökszakszervezet augusztus 7-én, kedden délután 6 órai kezdettel a kereskedelmi- és iparkamara nagy­termében taggyűlést rendez, melynek keretében a mérnökség és munkásság együttműködése további kiépítésének kérdése kerül megvitatás alá. Ven­dégekel szívesen lát a vezetőség. A tagok megjelenése kötelező. d. u. 6 órai kezdettel a fodrászmun­kások taggyűlést tartanak a szakszer­vezeti székházban, d. u. 6 órakor a kereskedelmi vál­lalóknál alkalmazott tisztviselők alakuló ütése a székházban. Kérjük az érde­keltek pontos megjelenését. Vezetőség. d. u. 7 órai kezdettel kuüurbizott­sági ütés a székházban. Felhívjuk a kuüurbizottsági tagokat a potos meg­jelenésre. d. u. 5 órai kezdettel a famunkás­csoport vezetőségei és bizalmiainak együttes ülése a székházban. Felhívjuk a következő szakmákat: asztalos, kár­pitos, kefegyári, kocsigyártó, kádár, ko­sárfonó, seprüs, hogy kiküldötteiket pontosan küldjék el az ülésre. Szerdán, 8-án, a fakereskedők áru­beszerzést ügyben értekezletet tartanak Lechner-tér (5. alatt. Apróhirdetések Adás-vétel x Fodrászmestcrck gyűlése kedden 7-én este G órakor az ipartestületben. Tárgy: ármegállapítás és munkabér rendezés. Megjelenése minden ipar jogosultnak kötelező. Mezey. — Cserkészek a hadifoglyokért. A 124. sz. szegedi iparoscserkészcsapat a Nemzeti Parasztpárt gyűjtőakciója keretében a havibucsu alkatmával 4313 pengőt gyűjtött a hadifoglyok ré­szére. Párthirek A Szociáldemokrata Párt belvárosi szervezete (Klebelsberg-tér 3.) 8-án, szerdán este pontosan hét órakor vita­lést tart: „a diktatúráról". A bevezető rKiadást Dombi elvtárs tartja. Vendé­toket szívesen látunk. Oicsé móse építési anyag, vagontételbcn is ZÍMONYI NÁL, Vásárhelyi-sug. 37". Mézédes málna, citrom, narancs és mandarin üdiíő Italok. Olcsó, de tökéletesen sűrített húslevesek Mézeskalács, mézescsók viszonteladónak SZEREDAINÁi, Cserzy Mihály-utca 3. és Káráoz-u. 10. Elhagyott Javak Kormánybiztossága. Tárgy: Elhagyott javak bejelentése. FELHÍVÁS. Felhívjuk a város közönségének figyelmét az elhagyott javak bejelenté­séről szóló 2490/1945. M. E. sz. rendelet 1. pontja 3. sz. bekezdésére, amely sze­rint az elhagyott javak bejelentési határideje 1945 augusztus 8-án lejár. Nyomatékosan felhívom az érdekeltek figyelmét arra, hogy aki eddig nem tett bejelentési kötelezettségének eleget, azonnal tegye meg. Úgyszintén felhívom a házfelügyelőket, hogy a rendelet 3. §. 5. pontja szerint a házfelügyelők külön megbízás és felhívás nélkül kötelesek gondoskodni arról, hogy a bejelentési kötelezettséget mindazok teljesítsék, akiknek birtokában, vagy birlalatában elhagyott javaknak tekintendő vagyon­tárgy van. Újbóli bejelentésre kötelesek azok, akik bármely hatóságtól, vagy közület­től elhagyott javakat kaptak, bejelen­tési kötelezettség terheli mindazon ható­ságokat, vagy intézményeket is, ame­lyek elhagyottaknak minősülő javakat kezelnek. A bejelentési kötelezettség fenn­áll azokra a dolgokra is, amelyekre vo­natkozóan kétség merül fel aziránt, hogy elhagyott javaknak tekintendök-c. Bejelentést tehet mindenki, akinek el­hagyott javakról tudomása van. A részletekről a kifüggesztett plaká­tok adnak felvilágositást, amelyet saját érdekében mindenki olvasson el. Aki a bejelentési kötelezettséget el­mulasztja, az ellen a rendelet y. §. 1. és 2. pontja alapján bűnvádi interná­lási eljárást azonnal megindiltatom. Szeged, 1915 augusztus 4. Hornyai Tibor sk., kormánybiztosi megbízott. Retorla faszén ujabb szállítmányra előjegyzéseket befizetés ellenében vi­szontélárusitók részére is felvesz Sze­nesi Ferenc Vitéz-utca 28. Aranyal, briliánst, ékszereket, ezüstöt, kar- és zsebbelt órákat vásárolok Laczkó, órás és ékszerész, Kárász-u. 14. Modern ebédlőbutort veszek. Sze­ged, nagyállomási resti. Egy éves süldő eladó vagy árpáért, búzáért elcserélhető, Dobó-utca 51. Kombinál! szekrény, üveges képek, strandszék, ülőkád, szobalétra, virág­asztal eladó. Hajnal-utca 27. Eladó egy női- és egy férfikerékpár és egy gramofon, Nádas-utca II. Vesz és elad márkás festményt, képkeretet, porcellánt, ólomkristályt. Képszaton, Takaréktár-utca 8. Ponyvát, keskeny hangos mozigépet benzinmotorral is vennék. Gazdag cir­kusz, Valéria-tér. Ló eladó, Vág-utca 6. Kecske, fejős, eladó Öthatmi-ut 3-al szemben. Két ágy, 1 szekrény, asztal, 4 szék, konyhakredenc eladók Marx-tér 8. Elsőrendű zenekari tangóharmonika sürgősen eladó. Malom-utca 2. Megvételre keresek egy 8—12 HP villanymotort. Székesi József, Apát­falva 366. 300 literes, bornak is alkalmas hor­dók nagyobb tételben is eladók. Kál­vária-utca 21a. Egy nyolchónapos disznó eladó Hattyu-u. 10. szám. Mész minden mennyiségben kap­ható a Munkásszövetkezetben 15 P-s árban. Teherkocsira való külsőköpeny, ugyanott sparherdt és butorrugókna gyobb mennyiségben eiadók. Szaty­mazi-ulca 14. Vágni való kiskecske eladó vagy lisztért elcserélhető. Boszorkánysziget utca 22b. Férfi-) női és gyermekkaptafák min den mennyiségben eladók. Lengyel­utca 26. Keményfa sezlonkerelet veszek. Ge ra. Dóm-tér II. vegytani intézet. Női ruhák, 39-es cipők eladók. Kői­csey-ulca 10., földszint 2, délután. Jókarban levő félháló eladó. Szenl Mihály-utca 3. Kevés here van eladó. Tápé, Kos­sulh-utca 51. Akác tűzifa eladó. Béke-utca 15/a. Eladó paplanlepedő, 37-cs magas­száru és 38-as fél női cipő. Szent Fe­renc-utca 21. Egy szabógép eladó. Szabadsajtó­utca 22. Egyfázisú 110 voltos, 2—6 lóerős motor megvételre kerestetik. Fischer kőipar, Kálvária-utca 3. Szövőszékel, lehetőleg kisméretűt, keresek megvételre, használatra. »Tct­ti!« jeligére a kiadóba. Háromajtós garderobe szekrény, többféle bútor eladó. Margit-utca 4. Kisebb házat keresek megvételre 90 ezer pengőig. Feltámadás-u. 17. Rácz István. Ügynökök kizárva. Búzát, rozsot nLTennényt* minden mennyiségben vásárol a TIS Z A - M A L O M, Vám-tér 6. szám. Darálója Üzemben vanl Csere Cserélek búzáért ráfvasakat. Sál* dor-ulca 25. Zabot cserélek árpáért. Alsóvárö^ Dobó-utca 51, Lakás Keresek 1—2 szobás, féregmenteS lakrészt konyha nélkül. A hozzájuttat' tót megfizetem. Kobrizsa, Vár-u. t: Elcserélném kétszobás, szép kciJ* tes magánházam 2—3 szobás, öss® komfortossal. Szt. László u. 12b. Meg tekinthető 10 óráig. Kossuth Lajos-sugáruli 2 szoba* konyha, viz, villany bent, elcserélném 1 szoba-konyhás lakással Alsóvároson, templom körül. Cím Oroszlán-utca 1/b. cipészüzlet. Foglalkozás Különfélék Kérem azt a kél hölgyet és ural, akik vasárnap este 9 óra után a kor­zón a székek között egy barna n5i er­nyőt találtak. Természetbeni jutalom ellenében adják le, vagy tudassák cí­müket Hajnal-utca 18. alatt, vagy a kiadóhivatalban. Megismerkedne házasság céljából 32 éves lisztviselő független hölgy­gyel 40 évig. Jelige: ,Modern*. Belvárosban, forgalmas helyen, üz leihelyiséget berendezéssel is átveszek Valéria-tér 14., I. 6. Rádiójavitás, rádiólámpák vétele, eladása. Amatőrbolt, Kálvária-u. 1. Kártolást vállalok, gyapjút és angó­rát mérsékelt árért. Erdő-utca 10. Disznó lartásra kiadó, fele malacáért, Gém-utca 14. Dézsát, vödröt, zsiroshordót legol­csóbban vesz a készítőnél. Boroshor­dóit sürgősen javíttassa. Hétvezér-u. 7. Utazókat, esetleg nagyobb gyakocj lattal rendelkező főaiegbizotalt elq< nyös feltételek mellett felvesz a Sző* regi Rózsa- és Gyümölcsfatermelőid Terményértékesítő Szövetkezete, Sző* reg, Boldogasszony-utca 315. Ugyan* olt szép, kifogástalan 2—3 gyümölcs* facsemete minden fajban és mennyíj ségben kapható vagy levélben megt rendelhető. Cipészsegédek felvétetnek. Kölcsey* utca 4. Varrónő házakhoz menne. Cim : Ár» viz-utca 12. Házvezetőnőt keresek családtagnak, 2 gyermek gondzúsára Ktebesbcrg-téí 3, Csapó-élelmiszerüzlet. Borbélysegédet felvesz Bálint, Brüs® szeli-körut 2. Laboránsnak fiatal leány felvételiig Török-patika, Csongrádi-sugárul 11, Takarítónőt délelőtt 10-ig kereseld Jelentkezni délután 3-tól: Horthy MiJ utca 4. Déryné. Kapálásra asszonyok, leányok fel* vétetnek. Tartós munka. Vedres-utca 4á ujszegedi templomnál. Megbiziialó bejárónőt felveszünk, Dr. Beretzk, Széchenyi-tér 9., I. 6. Szabósegédet felveszek. Kókai, Káf mán-utca. fO ind róla? Keresem férjemé! Kószó Imre tart tizedest. Szabadkára vonult az 5. élei* mező raktárhoz 1944 szeptember 4-én« Utoljára 1944 október 3-áa irt. Aki tud róla, értesítse feleségét Kószó Imrénél Újszeged. Alsótiszapart 251. sz. Ki tudná velem közölni Kovács Fflló rencné Frankó Erzsébet varrónő, Bot4 dogasszony-sugárut 15. sz. alól tavaly^ a bombázásokkor hova menekült® Pontos címért jutalmat kap Rókáit* lí. szám alatt, az üzletben. Szeged város adóhivatalától. 23.815/1945. vadh. sz. Tárgy: Szemétfuvarosási dij rriegál* lapitása 1945. évre. Hirdetmény Szeged város törvényhatósági kis* gyűlésének 20,031/1945. II. számú hatá* rozata folytán közhírré teszi a városi adóhivatal, hogy a Nagykörúton és aa azon belül eső házak díjköteles helyi* ségei után a szemétfuvarozási dij 194S január l-től kezdődőleg helyiségenkinl évi 36 pengőben állapíttatott meg. A szemétfuvarozási dij megállapításánál díjköteles helyiségnek nem tekinthet® az alkov, padlás, fürdőszoba, veranda^ éléskamra, pince. A szemétfuvarozást dijakat a háztulajdonos a bérlőkre áW háríthatja. Szeged, 1945 augusztus 4. Városi Adóhivatal. » i á Főszerkesztő: Szirmai István. Felelős szerkesztő: GáriTos Sándori Felelős kiadó: Koncz László. Kiadja: Hírlapkiadó KII. Szerkesztőség: Jókai-utca f/^. Telefon: 293, Kiadóhivatal: Kárász-utca a^eíou: 25

Next

/
Thumbnails
Contents