Délmagyarország, 1945. június (2. évfolyam, 122-145. szám)

1945-06-20 / 137. szám

erve IlftLMAG X ARORSZAfl 1945 Jmrtwi rttó. kell a törvényhatósági közgyűlés össze­hívásáról és a közgyűlésnek 15 napon belül dónlenie Kell a rendőrséggel kap­csolatos előterjesztések ügyében, Hétfőn délelőtt Karácsonyi Ferenc ('"ispán a lőrveiivhntcsagi kiizgvűle* (i esel iunins 25 én, hétfőn délelőtt 10 erara'összehívta. A városházán nyom­ban ezután rendkivüli tanácsülés!" tar­tottak, hogy a közgyűlés tárgysorozatát előkészítsék. A hétfői közgyűlés vá I isztja meg a szegedi rendőrség veze­I il és fsgalniazási, (eiagyelőkarbeli tisztviselőit. A megválasztottakat jelölt­ként felterjesztik majd a belügyminisz­terhez, aki aztán kinevezéssel megerő­síti a közgyűlés választását, illetve jelölését. Ugyancsak a hétfői közgyűlés gon­doskodik majd a kisgyűlés, a közigaz­gatási bizottság és az igazoló választ­mány megalakításáról, végül pedig ii - ./választja a törvényhatósági bizott­s ;i tagok létszáma egynegyedének ni' gfelelően a közgyűlési póttagokat. I Az egyetemi igazoló' bizottság határozatai A pénteken délután összeült egye­temi igazolóbizottság letárgyalta többek közölt dr. Kocsis Endre magántanár ii ét is. Dr. Kocsis levélben telt nyi­la ikozat&ban az egyetemi igazolóbizott­tágot nem fogadia el illetékesnek. A bizottság azonban ügyét ettől fúgget­lenül tárgyalta. A vád szerint dr. Ko­csis elhanyagolta az intézet munkáját és a kolokráltatásokat nem végezte az egyetem uivójának megfelelően, az al­ti,/lekkel pedig magánmunkákat végez­te Vtt. Tőbhezer fcnyképezőlemezt, pa­tt megsemmisített, három értékes nyképezőgépet pedig — köztük egy Contnxot — h szemétbe dobatott, amint a tanuk vallották azért, mert nem tu­dott arról, hogv ezek az intézetben vannajr és félt, liogy a beszolgáltatás elmaradása miatt öt bántódás éri. Szá­mos tanú kihallgatása után hozta meg a bizottság ítéletét. Tekintetbe vették, hogy baloldali eszmék mellett kiállt, 04 pl Int adjunclus nem állt hivatása ma islatán, ezért az igazolóbizottság vezető üilásra alkalmatlannak nyilvá­nította. Dr. Jnhász László mb. főiskolai előa lót a bizottság igazolta. Dr. S z a 1 a y István növénytani ad­junktus ügyének tárgyalását saját kéré­s/re etbalasztották egy hétre a meg­felelő tanúkihallgatás céljából. Dr. B o t h Jolán klinikai orvost, •ki MON'E-választmányi tag volt és köz­ismerten jobboldali gondolkozású, a b' ot'.ság összmagatartása miatt állásá­tól megfosztotta. ' Dr. M.e c s é r Ferenc orvos jobbol­dali körökkel állt ugyan harátsagban, de az orosz fronton teljesített szolgá­lata alatt felismerte a németseg valódi arcát és onnan visszatérve már 1943­•ba i bátran kiállt a németek elten. Ez­ért a bizottság igazpttnak jelentette ki. Méiykutiné, P e r t i c h Róza tornata­nárnőt' igazoltnak jelentették. S z a 1 a y László kísérleti fizikai gya­kornok tárgyalását elhalasztották, mert a tanuk vallomása és a rendőrségi BELVÁROSI MOZI Teli házak nevelték vérig .Lillámon Béla kacagtató bohózatát a • .JÓ VRURSZERENCSfcjE c. szívderítő bohózatát. Ezt megelőzi: T* É NZ ÁLL A HÁZHOZ burleszk bohózat. Lalabár, Knváry slb. főszerepében, kedden műsoron. i.i"l in* KezJc.e: J, lainiriTir-y.'d s Ki 7 |f-yelővílel- d. t 1V--I2 órilz és *z elöadis kezdete elStt egy órávtl. m nyomozás adatai kőzött eltérés mntat-1 vagyont menthessen. Szándékát azon­kozott. ban megtudták és ezért a nyilaspártból Szentirmav László gatüiasági hi- ! kizárták, sőt a bíróság zsidóvagyon vatatali tisztviselőt feddésre ítélték, de mentésért el is ítélte, állásában meghagylak és igazrflták. Au- í Szlatarovné, Holló Mária mb. kli­nakidején ugyanis belépett a nyilas I nikai vezetőt az igazolöbizottság igazolt­pártba. de csupán azért, hogy zsidó j nak nyilvánította. Gerő miniszter beszüntette a külkereskedelmi hivatal működését Budapest, junius 19. (A Délmagvar­ország tudósítójának lelefonjelentése) (Verő Ernő közlése lési és kereske­delmügyi miniszter fe ülvizsgálta a kül­kereskedelmi hivatalt és mivel nem tartotta céljának alkalmasnak, meg­szüntette. Felállított egy magyar k i kereskedelmi bizottságot és ennek les', a feladata a jövőben az ügyletek vég­rehajtása, ellenőrzése a kártérítés és a szállítások egységes színvonalon tar­tása. Lippai Imre fürészgyáros a népbiróság előtt Munkásellenes volt-e a „szegedi nábob"? (Szeged, junius 19) Hétfőn délelőtt nagy érdeklődés mellett kezdte meg •a törvényszék épületébe átköltözött népbiróság Lippai Imre ismert fü­részgyáros, a megeűl nábob* nép­ellenes bűnügyének tárgyalását. A tár­gyalás iránt olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy alig fért he a közönség a másodikeineteft 94-rs büntetőtárgyalás! Icrembe. A niájus 7-ike óta előzetes letar­tóztatásban tevő Lippai Imrét azért helyezte vád alá a népügyészség, mert a jogos munkabért kérő munká­sokat • builii* kommunistáknak* ne­vezte. csendőrökkel, internálással fe­nyegette. A vádirat Ismertetése után megkezdődött a vádlott kihallgatása. Lippai Imre kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Munkásaival jót bánt éji jogos bérköveteléseiket mindig teljesítette. Felhozta védel­mére, liogy családja budapesti elhe­lyezése után novemberben visszatért Szegedre, ahol aláirta azt a kiált­vány!, amelyei a város hatósága Bu­dapest lakosságához Intézett az orow megszállásról terjesztett álMrefc meg­cáfolására. A tanúkihallgatások soróe sorra vallottak: Daróczi Vince, Fábián Al­bortné, Szeles György, Förgeteg .lá nos, Havlik Ferenc, Keszeg Ferenc, Fátyol József, Csűri Mihály, Víg Máté, Daróczi János, Arendt Andor, l.ebák Sándor, Király Lajos, Szabó Lajos, Török Miklós, Fnraba l.ajosné, Bezna Margit, Bulik István, Csányi József, Faragé Pál, o Ltppai fürósrtelep mtin kásái és alkalmazottai, akik egyrészt ugy nyilatkoztak, hogy a vádlott jó munkaadó volt, csak nyers és go romba, másrésrt kijelentették, hogy meglette az htfcrhtwttáll nMmlráseite­! nes kifélén léseket éo elzárkózott a ; béremelések einL Dr. Rozsé Ferene tanácsrvezető dél után 2 órakor félbeszakította • tanú­kihallgatásokat és a tárgyalás folyta­tását kedd reggel R órára tűzte ki Kedden reggel folytatták a tanú­kihallgatásokat A dé'letőtt folyamán még tizenkét tanút hallgattak ki. La­punk zártakor » tórgyatás még tart. Építőipari szakmunkássá képeznek át ezer mezőgazdasági munkást Budapest. Junius 19. (A Délmagyar­ország tudósítójának lelefonjelentése.) Az iparügyi miniszterrel tőrtént meg­állapodás alapján az ország újjáépítése érdekében elhatározták, hogy a magyar építőmunkások országos szövetsége fel­ügyelete alatt mintegy ezer mezőgazda­sági mnnkátl építőipart szakmunkássá képeznek ál. Az átképzés két helyen folvik. Gondoskodtak a munkások et­szá Másolásáról és élelmezéséről is Amint a rendelkezésre álló keretek megengedik, ujabb csoportokat fognak átképezni. fi telefon, távíró és rád 6 uj djszabása (Budapest, Junius 19) Gerő Ernő kereskedelem- és közlekedésügyi ntiniszler uj távíró-, távbeszélő- és rádiódiiszabást léptetett életbe. A háborus események miatt az ország távíró- és lávbeszélőháló­zata, valamint az egyéb távközlési berendezések legnagyobbrészt, el­pusztullak. A magyar posta a pusz­tulások helyreállítását és fenntar­tását csak ugy biztosithatja, ha az újjáépítés költségeinek egy aránylag jelentéktelen hányadát az előfizetőkre hárítja át. 1945 junius végére az eddig érvényben volt valamennyi távbeszélő előfizetői jogviszonyt felmondják. Akik távbeszélő állomásuk üze­mét folyfalni kívánják, uj előfizető­ként jelentkezhetnek, de újjáépí­tési hozzájárulást és uj belépési dijat kell fizetniük. Az iijjáépitési hozzájárulás Budapesten 1409, vi­déken 700 pengő. Az uj belépési dij pedig 000, illetőleg 300 pengő. Budapesten 100, Pori környéken töO pengő alapdijat kell fizetni. A helyi beszélgelés dija a bu­dapesti egységes hálózatban 1 oencő. vVidéken az átalánvszerü hálózatok előfizetési dija havi 50 pengő, a beszélgetésenként! díj­szabás alá tartozó hálózatokban havi 40 pengő az alapdíj. A belvi lieszélgetés dija vidéken GO fillér. Budapesten 1 pengő 20 fillért, vi­déken 80 fillért kell fizetni a nyil­vános állomásokról folytatott be­szélgetésekért. Interurbán be­szélgetések egvelőrc még nem foly­tathatók. A vidéki táviratok szó­dija 1 pengő, a helyi táviratoké 50 fillér lesz. Magántáviratok egy­előre nem adhatók fel. A rádióelőfizetési dií Budapes­ten és környékén havi 40 pengő, vidéken havi 20 pengő Az uj adó­állomás cpitési költségeihez hoz­zájárulás cimén a belépés alkal­mával egyszersniindenkorra 80, il­letőleg 10 pengőt kell fizetni. Az iij rádiódijszabás junius 1-től, a távíródíjszabás junius 16-tól, a táv­beszélő díjszabás általában junius 16-1 ól lép hatályba.' Megszűnt a hídpénz Budapesten Budapest, Junius 19. (A Délmagyar­ország tudósítójának lelefonjelentése) Budapest székesfőváros polgármestere rendeletben szüntette meg a hídpénz fizetését arra való hivatkozással, kogy a hídpénz beszedése nagy torlódást okoz a forgalomban. HIREK Szolgálatos gyógyszertárak Nyitassy A. bérlő Kotsis Kálmán, Ró­mai-körűt '22, trlefon: 25—49, Barcsay Károly, Tisza Laios-körut 32, telefon: 12—70. Bulc.su Barna, Kálvário-tér 7, telefon : 32-78 —oOo- , — Kfllftnbirotuág a vezetőállásban levők Igazoltatására. A Nemzeti Bizott­ság legutóbbi illésén elhatározta, hogy külön igazoló bizottságot szervez a ve­zetőállásban levő tisztviselők és a tár­sadalmi vezéri személyiségek leigazolta­tására. A különbizottság tagjaiul a kő­vetkezőket jelölték ki a pártok: Szir­mai István (kommunista Párt), Papdf György (Szociáldemokrata l'árt), dr, Donászv Kálmán (Független Kisgazda­párt), rtorváth Lajos (Nemzeti Paraszt­párt), dr. Pap Róbert (Polgári Demo­krata Párt), Pikler Gyórgv (szakszer­vezetek). Á bizottság jogi szakértője dr, Návai Dénes ügyvéd. A bizottság meg­választja elnökét és rövid időn belül megkezdi működését — Népblrásági kirendeltséget lét®, sttenek Makón. Jelentettük, hogv dr. M e c s é r József, a szegedi államügyész­ség vezetője, akit közben ügyészségi alelnökké neveztek ki Budapesten járt a szegedi népúgyészség kibővítése ügyé­ben. Az igazságügy-minisztérium M e­csér alelnök javaslatára a szegedi népügyészséghez rendelte, ki dr. Mi rai Pál és dr S e r é ri v i' György állam­ügyészeket Amint jelentettük, az ügy­menet gyorsítása érdekében szaporít jak a népbirósági tanácsok számát i*. A szegedi népbiróságnak két uj lanáosa lesz a mostani kettő mellett, az egyik Szegeden, a másik Makón, mint a sze­gcdi népbiróság kirendeltsége működik majd. A makói tanács vezetője, szegedi biró lesz, helyettese és a tanács tagjai azonban makóiak, valamint ügyészt is Makóról delegálnak a tanács mellé. — CaerkeszUnnepélv a klaotál­•ImaázlHinhan A szegedi Piarista-gim­názium R2. sz. Zrinyi cserkészcsapat® jólsikerült ünnepélyt rendezett vasár­nap délután a Klauzál-gimnázium ud­varáé Az ünnepség célja egyúttal cserkészavatás é* fögsdalóinujiiá* i< volt. Megjelent a cserkészek között dr. Pálfy György, h polgármester és Ö rí ey-Zoltán ezredes is. A csapat parancsnoka avatóbeszédéből kiemelte, hogv ma elsősorban szor i ; emberre van szükség és ezl akarja a cserkészet ís megvalósítani. A komoly cserkész­fogadalom után vidátn tréfák, kiscser­készszindarabok és kiképzési bemuta­tók szórakoztatták a közönséget A tábortűz keretében népdal, népballada­miisor emelte az ünnepély színvonalát. Külön meg kell ernlékeznünk a népi műsorral szereplő furulya-csoportról és az ügvrs kis bábszínházról. A fiuk mindegyike valóban lelke* odaadással vette ki részét a munkából cs igyekez­tek közel jutni a közönség szivéhez. Az emeletről sajnos néha lenallatszotl a diák-tánciskola idegen szellemű ze­néje, de az udvaron csillogó szemű fiuk mondtak bátran és liilte! a foga­dalom szóvegét: „Teljesítem kötelessé­geimet, melyekkei Istennek, hazámnak és embertársaimnak tartozom...." . — Varréltaemef létesít a Magyar Nők Demokratikus Szőve v ge Tisza I.ajos-körut 57. szám alatti székházá­ban. Vállalnak gyermekruliavnrráit, ru­ha- és fehérneiuüjavitást, valamint stoppolást. — Ki alsóvárosi MaBISf 17-én va­sárnap délulán nagysikerű músoioa ünnepséget rendezett. Szavalatok, ének­számok. vidám tréfák, egyfelvonásos bohózatok és tangóharmouika szamok szerepellek a műsoron Csillag Anna és l'ap Ilona szaimat külön is kiemel­kedtek a többi közül. Nagy sikert ara^ lolt Perjé-i László tangóbartnoniUa száma is. Mindig örömmel üdvözöljük az ifjíiság niüvészi törekvéseit, de. sze­relnénk, ha a langóharmoiiika mellet! igazán népi magyar művészetet is fi­gyelemre méltatnák és a népdalokkal népballadák kai, népi jálékoknal is gyö­nyörködtetnék hallgatóságukat. x Ügyvééi hir. Dr. Deulsch bur® ügyvédi irodáját átmenetileg Tisza L.­körut 19, földszint, megnyitotta. x Orsosi liir. Ur. Szőnyi /oltánSán­dor orvos Szegeden. Margit utca 4. szóin alatt rendel. x Házasság. Forgács IsPán cs .őtb Ida házasságot leütöttek (Minden kü­lön értesítés helyett.;

Next

/
Thumbnails
Contents