Délmagyarország, 1945. június (2. évfolyam, 122-145. szám)
1945-06-16 / 134. szám
DÉLMAGTAHOSSZA* Emelik a vasutasok és postások fizetését Gerő Ernő miniszter javaslatára a vasutasok is postások külön státusba kerülnek Megszervezik a halárrendőrsigei Bevonják az ezer pengős bankjegyekai • 2 jmsmummmmaauaumuuammMU• Brémában már iiragalattaff • városi tzcnáfst A' szövetségesek ellenőrző bizottsága Németországban most "symásntán életrehivja a német nép igari demokratikus szervezeteit Így Rrémában most a főparancsnokság engedélyével megalakult az nj városi szenátus, amelynek tagjai sorában három szociáldemokrata, egy kommunista és négy baloldali polgári szenátor foglal helyet A szenátus legtöbb lag|a valamelyik tfvflitőtáborból kerfilt elő. Orvosok, akik a mákéi zsidó fernsstómban dísztelenre vetkőztetett nőket vizsgáltak Népbiróság elé kerülnek a barbár szertartás végrehajtót (Szeged, jnnins 15.) A magyar zsidóság elhurcolásának junius 15-i szomorú évfoadulója ad külön aktualitást annak a gyalázatos bűncselekménynek, amelynek aktái most kerültek Makóról a szegedi népügyészségre A Makóról beküldött nyomozati jegyzőkönyvek alapján a népügyészségen most készül a vádirat dr. Naeaa Mihály makói kerületi orvos ellen, akinek undorító szerepe volt a makói zsidóság elhurcolása körül. Tavaly junius 15-én dr. Bécav Bertalan makói polgármester berendelte a városházára n makói orvosokat és közölte velük, hogy részt kell venniők a másnap elhurcolásra kerülő 17 éven frhili zsidó nők vizsgálatában. Nacsának, mint a tiszti orvosi hivatal akkori vezetőjének az a feladat jutott, hogv irányítsa és ellenőrizze a vizsgálatra beosztott orvosokat. „A viesgálat" másnap reggel öt Arakor kezdődött a zsinagógában, Dr. Mihajlovic* és dr. Bogdán orvosok ónként jelentkeztek a vizsgálat elvégzésére. Mintegy 500 nőt sorakoztattak fel ae oltári emelvényen, az oltár előtt valamint a templom más részein és teljesen ruhátlanra vetkőztetve őket, abból, a szempontból vizsgálták valaniennyiöket, nem rejtettek-e el ékszert maguknál A vizsgálat férfiak: csendőrök, vendőrök. hivatalnokok jelenlétében folyt. Ezek élcelődtek, nevetgéltek, iztéstelén megjegyzéseket tettek és egyáltalán felháborítóan viselkedtek. Dr Nacsa tiszti főorvos kétizben jelent meg ellenőrzés végett a vizsgálat folyamán éa egyszer sem kifogásolta a vizsgálat módját. A vádirat elkészülte után dr. Nacsa Mihály ügyét a szegedi népbiróság most alakítandó, Makóra kirendelendő tanácsa fogja tárgyalni. Ejjyséjjes felmondási rendelet (Budapest, junius 15, a Délmagvarország budapesti tudósilújának lelcfonjelentése.) Az iparügyi min ztérinmban elhatározták, hogv átdolgozzák a felmondási jogra vonatkozó jogszabályokat. A jelenlegi felmondás szempontjából á különböző ipari és kereskedelmi foglalkozási ágakat és egyeseket előnyben részesítenek másokkal szemben. Éppen ezért uj felmondási rendeletet adnak ki. Az uj remetei egységesül a felmondást a* iparban és a kereskedelemben. A felmondásoknál a jövőben a munkakór fontossága és az eltöltött szolgálati idő lesz az irányadó. Vigszinpad műsora: Minden este fél 7 órakor, „ftrtiltekhüza" Akácfát adok Bt^fta faszénért és petróleumért. L*g\,4*J egv férfizakó oladó. Feketesas-u. 13., női szabóüzlet (Budapest, junius 15) A magyar kodmány legutóbb megtartott mlnlsx tertanácsán Erdei Ferenc belügyminiszter a rendőrség szervezésére vonatkozóan tett előterjesztést. A miniszter javaslata értelmében a rendőrség létszáma 34.000 fő lem, ezenkívül halárőrséget Is szérvezuefc, • Tásíry István pénzügyminiszter előterjesztésére a minisztertanács hoz zájárult a közalkalmazottak ftletmé nyeit rendező javaslathoz. Ger* Ernő közlekedés- és kereskedelemügyi miniszter Javaslatára ex a tőt a rendelet alél Mvetléb a vasutasokat és postásokat aszal, hogy ezrt« f be lése külön rendezési Igényel, munkájuk különleges, országos fontossága miatt. A vasutasok, mint közüzemlek. külön státusba kerülnek. A minisztertanács megállapodott abban — Gerő Ernő javaslatára —, hogy a kérdés végleges rendezéséig • a vasutasok tovább kapják azl a pótlékot, melyet egy régebbi minlsstcrlaiiács számukra már megszavazott. A postások illetményeik vóg'ege* rendezéséig e'őlcgekhen fognak részesülni. Ezzel együtt fizetésük márts olyan keréték k»r.őtt fog mozogni, mint a többi köztisztviselőé. A végleges rendezés során mind a vasutasok, mind a postások ennél magasabb fizetést fognak kapni. A minisztertanács a pénzügyminiszter előterjesztésére kimondta, hogy pengőérmét vagy bankjegyei a haláron kívülről behozni rsak a Magyar Nemzeti Bank engedélyévet szabad. Ugyancsak a pénzügyminiszter előterjesztésére kimondta a minisztertanács, hogy 11)45 Junius 14-én 0 óra 1 perctől kezdve aa ecerpengős bnukJegyek megszűnnek törvényes fizetési es»kőzuek tenni Junius 19-tg a* ezerpengős bunkje gyekkel adót tehet fizetni. Junius 26-ig pedig letétbe kell helyezni Ezen időponton tul mér letétként sem fogadhatók et. HVvatafes táfékeatatő az 1«M pengőn bankjegyek bevondaúnak akiről Hivatalos tájékoztató az 1000 pengős banfcie* gyek btttonóiának ofcóró (Budapest, junius 15) A Délmagyarország tudósítójának telefonjelentése szerint illetékes helyen közölték 'a következőket: A nyugatra snálBtoff tekintélyes összegű bankjegy vlsszaözönlésének megakadályozására a kormány rendeletet adott kl a pengőbankjegyek és érmék behozatalának eltiltásáról. Arra való tekintettél, hogy a nyugatra kiszállított bankjegyek legnagyobb része 1000 pengős címletekből áll, a valutapiacnak a törhetetlen spekulációtól való megóvása és a vásárló érték megőrzése céljából keltett ki adni ezt a rendeletet. Jrmlus 14-én 0 órától kezdve kivonták a forgalomból az 1000 pengős bankjegyeket, junius 19-ig adót lehet vele fizetni, ezután pedig 26-ig nyugta ellenében a Nemzeti Banknál vagy a postahivataloknál leiéibe helyezhetők. A letétbehelyezés módozaiairól tájékoztatni fogják a közönséget. A rendelet természetesen nem vonatkozik a Vörös Hadsereg által kibocsájlott bankiégyekre. ím mm m Lisztet és alajai kapnak a vasutasok A Magyar Távirati Iroda jelenti* A Futura elhatározta, hogy harmincezer kilograra lisztet és tizenötezer kilopram napraforgómagot bocsájt Gerő Ernó kereskedelmi miniszter rendelkezésére azzal*, hogy ossza szét azok kőzött a vas-j utasok kőzött, akik kitünö ered-t ménvt érnek el az újjáépítés tnun-J ká iában. •MMMmuummuMMr Szakszervezet! hirek Tanárak é» Tanilék Szabad Szak-j szervezete felhivja a nyugdíjas tagjaiig továbbá azokat, akik a multheti osztás-! kor nem jöttek el, szombaton t6-A«f délután 3—4-ig a Ktanzál-gimnáziunM ban jelenjenek meg. Asztalosak junius 16-én este 5 ör*4 kor fontos szakosztályi ülést tartana* a« ipartestületben. Elnökség. I A mérnöki szakszervezet közgazda^ sági szakosztályt állit fel. Felhivjuk 4 közgazdasági, kereskedelmi és exefcy kel rokon, oklevéllel rendelkezőket^ vagy oklevél nélküli hosszabb tudo^ mányos színvonalú közgazdasági gy«4 korlattal rendelkezőket, bogy kérjél szakszervezetünkbe való felvételüket! Hasonlóképpen felhivjuk azokat a tntl< gán-, illetve közalkalmazott mérnőkö* ket, vegyészeket és münökőket, akik ínég nem tagjai szakszervezetünknek!, hogy a műszaki erők egyesítése éa gazdasági érdekeik minél batályöa sabb védelme céljából kérjék felvéx telüket a mérnökök, vegyészek éfi münökök szabad szakszervezetébe, Valéria-tér 10 Elnökség. Szemhafon, junius 16-án délután • órai kezdetlell a kötélgyártó kisiparosok értekezletei tartanak Lechner-té® 6. sz. alatt. délután 5 órakor a papucsos munkát* sok és mesterek együttes bértárgyalás® a székházban. délután 5 órai kezdettel a géprészek értekezletet tartanak a székházban, délután 5 órakor a szakszervezeti ifjúmunkások szervezőbizottságának ülése a székházban. délután 6 órai kezdettel szakszerv®, zeti ifjú munkás taggyűlés. Tárgy: vez®» tőség választás és egyébb. a szervezés® sel kapcsolatos ügyék megbeszélése* Minden tanoncot és dolgozó ifjut várunk. délután 6 órakor a bérfuvarosok v»J zetősegének beszámolója Lechner-té® 6. sz. alatt, eélulán fél 7 órakor a bérkocsisck tartják alakuló ülésüket Lechner-tér áff szám alatt, délután 3 órakor a doh ánykis árusok taggyűlése. I árgy : a forgalmi adó i»J mertetése. Leehiier-tér 6 BELVÁROSI MOZI Szombaton premierben és a következő napokon óriási uj burleszk műsor. >aiamon Béla uj bohózatban: Sugár ur szerencséje Bohózat. Ezt megelőzi: Pénz alt a házhoz , burleszk bohózat. Főszerepekben: l.atahár, Davba Margit. Mily Úrrá, Kiás Manyi, lillicsi. f.loxl.ijoV ke/deit: 3, Máionwfsycd 5 él fél 7 |«,tye!övélel- <1. e 11 —13 iriig ct « clfladis Widet« »l<7tt egy órával. Meskó Zoltán büntelését életfogytiglani fegyházra változtatta a Népbiróságok Országos Tanácsa (Budapest, 1915 junius '.Ti (A Délmagvarország ludósitójénav telefontélentíse) Amint emlékezetes, a népbiróság Meskó Zoltán .volt nyilas képviselőt, a magyarországi nyilasmozgalom kezdeményezőjét nemrég ötévi fegyházra ítélte. Az enyhe ítélet országszerte érthető megütközést keltett, éppen ezért a közvélemény nagy érdeklődéssel várta az ügy felebbviteli tárgyalását, amely csütörtökön folyt le a Népbiróságok Országos Tanáesa előtt. Az országos tanács az elsőfokú bíróság Ítéletét megváltoztatva Meahá /.Aiiani életfogytig tárté fegyházra ítélte. Az ítélet indokolásában kimondotta a felebbviteli biróság, hogy a vádlottnak, mint országgyűlési képviselőnek a háború kitörésekor tiltakoznia kellett volna Magyarország részvétele elten, mert előre kellett volna látnia a háború kimenetelét, Repülőgépen érkezik Szegedre a rendőrség átszervezését végző bizottság 'Budapest, junius 15. A Délma. gyarorszag tudósítójának jelentése.) A rendőrség átszervezése gyors iramban folyik. Jásznagykua, Hajdú, Bihar, Szatmár, Ugocsa vármegyékben néhány nap alatt befejeződik a rendőrség államosítása. Egyidejűleg a belügyminiszter ujabban Csongrád, Bács-Bodrog és Békés vármegyékben, valamint Szegeden indítja még az átszervezést. Az átszervezés gyors ütemű végrehajtására a szövetséges ellenőrző bizottság repülőgépeket bocsájfott a belttgymlnlszlé* rinm rendelkezésére. A repülőgépeken kéttagú bizottság utazik le a vidéki városokba az átszervezés végrehajtására. A bizottság tagjai, akik közül az egyik szakképzelt rendőrtiszt, magukkal vi" szik a belügyminiszter levelét a főispánhoz és s polgármesterhez. A levél a betöltendő állások számára vonatkozólag is inté kedik. Motorosok, kerékpárosok figyelem 1 Mindazok, akik a vasárnap megrendezendő háztömbkórüli motor- és kerékpáros versenyen résztvenni szándékoznak, jelentkezzenek 16-án délelőtt 11 — • 2-ig a szegedi „Aranykerék" motor- és kerékpáros egyesület, Tisza í®jos-körut 7. alatti földszinti helyiségében