Délmagyarország, 1945. május (2. évfolyam, 97-121. szám)

1945-05-13 / 106. szám

máit kész mondatokban öntve magából a szót, hogy mi »tanulói* szinte elámulva, élvezettel hallgattuk. Hatalmas tudás, lenyűgöző előadásmód jellemezte. Ha ma élne, bizonyosan egyetemi katedrát kapna, de mivel nem él, Immár egész életmüvével hazájának, népének, osztályának szolgálatában áll, nem érdemtelen, ha most az egész egyetemet oda akarják neki adni, hogy nevével, példájával, költészetének minden szépségével és igazságával oktassa az uj magyar Intelligenciát. —oOo— Vlss^afordulíalc. a vagonok Nemsokára egy esztendeje annak, hogy elindultak azok a vagonok, amelyeket a világtörlénelemnek talán legíóboiyullabb gaztette sorakoztatott glédába a gyüjtőállomásokon. A vagonok körül a halál fagyos lehellctc hullámzott. Olvastuk a cinikus nyilatkozatotokat: vagonhiány miatt megoldhatatlan a lakosság Iti/etőanyagrüátása. Dc Endre I.ászlóék szadista örjöngésére annyi vagon állott rendelkezésre, amennyi csak kellett. A fekete mozdonyok vitték a halálra szántakat az taíreretlen borzalmak felé. KI az országból, mintha már ekkor íru' Irgalmazták volna azt a jóval kés jj elhangzó kormánynyilatkozatot, amelyik ördögi vigyorral konstatálta, hogy az ország területén egyetlen zsidónak sem görbült meg egy hajaszála se:n. Es most visszafelé jönnek a vagonok. De ezeket már nem a halál fagyos lehellelc, hanem a feltámadó élet szele csapkodj^. A vagonok nem ugyanazok, ami nem volna baj, dc baj az, hogy utasai sem ugyanazok. Csak elkeverednek néhányan az utasok közé olyanok, akikkel egy evvel ezelőtt ellenkező Irányba futott a fekete vonat. A vértől részegedő fenevad le van terítve, a rém már ncru sanyargatja a világot s akiket a sors kegye kilépeti gyilkos karinaiból, most szá I.igáznak hazafelé. KI ismét vagonba préselve meggyötört testét, ki jószivü emberek szeI "rére kapaszkodva, ki meg csak ugy I valogszerrel, lihegve tapossa az orf. ágút kövét. Jönnek, szálingőznak hazafelé, de hányan lesznek vájjon, akiket nem l vissza a fekete vonat, se a döcögő szekér! De profundis... — Hitted-e, hogy visszajövünk? — kérdezi meglörtfényü szemét rámszeg zve drága jó pajtásom, akivel évtizedeket éltünk testvéri szeretetben. Alig tudom kimondani az őszinte fezót — Nem! I Aztán gyorsan mondom tovább, akaidozva: — Mo f. hogy itt vagytok, éltek, látják benneteket, most már megmondhatom t:oin leheteti reinéhil, hogy •né* va'aha találkozunk. Elmo olyodik. Rettenetes a mosoly lezen az összeszáradt, sárgára fakult arcon — ?i -em hittük, dc Itt vagyunk. 'A sir!" '-i jövünk!... De prornnd:s„. B ('•' ek Budapesten a lakásomba. A ko' égám, akivel együtt lakom, egy In - ongvos. ijesztő kinézésű rsa* 'óvat alkudozik az előszobában. iAfc >m kérdezni, hogy mi van III, luv'l.nr a csavargó rámnéz, előrelép lés szótlanul a nyakamba borul. A fezei éből hullik a könny. A nevemen fezéit. .Megismerem a hangjáról! k — Palil Szentséges Isteni Ez lett belőled! Fo-zladozlk rajta a rongy, pofaBoon' uira rá van száradva a ráncos bőr. "iindlg jól ápolt, vasaltnadrágos, feranv zivü gourmandja volt az életBek.' 4 bécsi iiilernáfótáborhól érkek zelt. Az uséglő! el van csigázva. Karon©ap': ) s mondom, hogy megyünk ebé iflcii'.i Szabadkozik, hogy ő nem me bel lm egy pesti étterembe. Mit szölfeáiial; hozzál Terrorizálom és viszem Irta: dr. Osváth Tibor, magammal, ezt igenis látni kell, ezek a piszkos fosztó rongyok, ez a meggyötöri test kiáltó vádirat tegyen. Ezt nem szabad szégyelnl, ezt mntogatul kell. A pincér kissé meghökkentőn uéz végig bennünket. — Ugye nem az a kimondott belvárost elegancia! — mondom i piacérnek. Már eszmél Is. — Deportált? — kérded. — Nem. Internált II Bécsből — Bitangok — szögezi le. Mi van a sor© könyvében Hazatérő deportáltak vagonjában utazom Szegedre. Lelkükben háborgó hullámverés a torlódó sok impresszió, az érdeklődés, a kllomélerről kilométerre közeledő otthon, ahonnan kiszakították őket s amiből jaj, vájjon mi maradt meg? A koromsötét éjszakában bepréselve a vasúti kocsiba most ts ugy viszi őket a vonat, cthat azokon a tavalyt juniusI éjszakákon, csak az a különbség, hogy most tudják, hova mennek. A vaksötét rettegéssel teli éjszakából — de profundis — haza a napsütéses szabadságba. Csak néhány órányi ut az egész, nündjárt virrad s nemsokára látni lehet a fogadalmi templom karcsú tornyait. A mozdony dohogva vonszolja a hosszú kocsisort s halk mondatok zümmögnek a kattogó kerekek zajában. — Hogy milyen volf ax életünk? — kérdezi a kérdésre az egyik, aki mellettem kuporodik a hátizsákomon. — Nem egyforma. A bécskörnyéki lágerekben veit a helyzet aránylag a legelvlselhetőbb. Az oszlrák nép ugy viselkedett, hogy csak hálával lehet rájuk gondolni. Gyűlölték a nácikat s ahol lehetett, segítettek bennünket'. Valaki bedob egy szót ai éj sötétjébe: ' — Auschwitzi Mintha a halál kaszája suhintott volna bele a levegőbe, ugy zizegett fe szó: Auschwllz. — Hát igen. Auschwitx és Szilézia az más volt. Elszakad a beszélgetés fonala. Aztán vaiaki megint kezdi: — Kinek mi volt beírva « sors könyvébe. A bátyám májusban könyörgött, hogy menjek fel hozzájuk R'eslre. Nem mentem, féltem, ott éreztem a tűzfészket. így kerültem Ausztriába, d» kerülhettem volna Sziléziába is. Minden a véletlenen múlott. A bátyámék az ostrom alalt eltűntek a pesti gettóból. En most megyek haza. Lehetett akkor kiszámítani, hogy melják ut hova vezet? Két nő bújik össze egy közösen használt kendő alatt a kocsi sarkában, — Kegyetlen és reménytelen tiz hónap volt — mondja az egyik. Kártékony duvaddal nem bánnak ugy, ahogy minket kitéplek otthonunkból, ahogy kilöktek az elpusztítás tudató vat a hazánkból, ahogy kifosztottak bennünket. És mégis, akár elhiszi, akár nem, akár hazug póznak veszi, akár indokolatlan szentimentalizmus nak, amikor most elértük Sopront, amikor ismét magyar földet taposhatott a bakancsban véresre feltőrt lábunk, kibuggyant a könny a szememből a boldogságtól. • Odakünn egyszer a Szózatot hallót tam valahonnan messziről rádiőnól Azt hitlem, hogy beleszakad a szivem. A csendőrcsizmák rugdosása, n haiálmenclek. a leplombált vagonok, a gázkamrák, a test és lélek minden gyötrődése nem tudta eln(5milani a lélek sóvárgását a haza után. Ott, ezekben a pillanatokban világosodott mef előttem • náci bánói Hamunak mindén becstelenség©. Most tudtam meg, hogy ml van azon sírnivaló, hogy a ménes ott delelget valahol 1 csárda mellett. Szeged—Siegenfeld ée viasza Az érdeklődés pergőtüze fogad minden hazatérőt: hol volt, milyen volt a sorsuk, kiről tud hirt adni, hogyan Jutott haza, stb. Mert attól kezdve, hogy a mult év Juniusában elindultak a fekete mozdonyok a leplombált fagonokkal, igen kevés megbízható ére tesüTés Jött az összességről ls, meg as egyes személyekről vagy csálé dókról ts. Néhány nappal ezelőtt érkezett haza feleségével és két gyermekévet egy Ismert szegedi kereskedő, ákil tavaly junius 27-én a második transzporttal vittek el Szegedről. 0 meseli a következőket: — A csendőrök puskatussal vertek be bennünket a vagonba. A mi kocsinkban nyolcvanketten voltunk. Beadtak tizenegy kétkilős kenyeret, egy vödör vizet és egy üres vödröt. Igy Indítottak neki a négy teljes napig tartó útnak, amiről senki sem tudta, hogy hová vezet, csak egy volt biztos: mindenre e] lehelünk készülve. — Elmondani nem lehet a^okfel fe szívfacsaró siralmas jeleneteket, amelyek a lezárt vagonban lejátszódtak. A gyengébb Idegzctüek egymásután őrültek meg. Az őrjöngőket a csendőrök kiszedték s kegyetlen brutalitással bedobálták őket egy külön vagonba. De sokan voltak olyanok ls, akikben nem zavarodott meg a lélek, hanem — nem birva elviselni tovább fe szenvedést — kiköltözött fe megkínzott testből. A holttesteket h hordatták vetünk az őrjöngök vagonjába. — A ml "csoportunk Is Lengyelországba volf Irányítva s ugy menekültünk meg ettől a sorstól, hogy • vasúti pályát repülőgépbombák megrongálták s igy Miskolcon megfordították fe szerelvényt és Ausztriáim irányították. Amikor Sfrasshofban, ax elosztóállomáson kinyitották a vagonok ajtajait, az élők b megzsibbadt, össregémberedetf tagokkal hullottak kt a kocsikból. — Fürösztés, fertőtlenítés ulán WIener-Neustadtba vittek s itt oszlottak szét bennünket munkára s innen vitték el az egyes csoportokat a már elkészített barakktáborokba. MI negyvenketten a Badentől hétkilomélerre levő Siegenfeld faluba kerültünk, végig olt voltunk s erdőkitermelést végeztünk. Sokat dolgoztunk, nehéz munkát végeztünk. Volt a faluban egy osztrák fiu, aki minden dél ben meghallgatta az angol rádió hi< freit s azokat leírva eljuttatta hozzánk. Ebből a hírszolgálatból mindenről tudtunk, ami a frontokon és a frontok mögött történt. Reszkető lélekkel térkép fölött figyeltük az oroszok közeledését. Április elsején a lágerparancsnok telefonált a már akkor teljesen felfordult Bécsbe, hogy mihez kezdjen velünk. Az volt a válasz, hogy csináljon velünk, amit akar, most más dolguk u van, mint a sietfealeWt negyvenkét zsidóval törődök Erre áf akart adni bennünket a Webre machtnak, de szóba s* álltak vei* Aa ágyuk ekkor már egészen közeli rőt dörögtek. Felügyelet nélkül maradtunk s harmadikán felmentünk WS erdőbe. Itt töltöttük az éjszakát l negyedikén láttuk a hegyről, hogy • Tahiban bent vannak az oroszok. Lesiettünk, szedtük a sátorfánkat éa azonnal nlnab indultunk gyalogszere rel Bádenen keresztül Sopronba. Innen azután ki ahogy tudott, ugy vergődött tovább s négy nap muiva Budapesten voltunk. « ; A rémregény végef ért. Lesoványre dott, megöregedett emberek járna! közöttünk, keresik egymást, kereseM az otthoni, ahonnan olyan kegyrtleall kitaszították őket. Alig "van olyan, akinek mindene el ne veszett volna, aUtt van olyan, aki ne gyászolna, vágj ne várna vissza bizó hitlel, remény kedve, imádkozva valakit. Talán a sors jó lesz hozzájuk. Haza Jönnek. 1 És megkezdődik az uj élet tése a romok fölött. „Gyilkosok" Irta: Kálmán László A -Délmagyarörszágc szömbfet számában megilletődéssel olvfefer tam. hogy a demokratikus egyre teml ifjúság méltó emléket afc© állítani Bogár László emlékéneW Bogár László kollégám és jöbaré tom volt. Egyetemi évei alatt sT káig nálunk lakott. Tragikus sorfej közelről érintett és »Csavargó( cimü regényemben emléket sst retlem vo'na állítani mártíron® ságának. Talán mondanom se© kell, hogy a náci veszélyre 4k kegyetlenségre figyelmet felhív! regény a németimádat büvöletta ben élő politikai rendszer ala| ne.n jelenhetett meg. Most azofefe ban elérkezett az idő, hogy megemlékezzünk a bünős mult fcrre gikus áldozatairól és föllebben*, sük a fátylat az agyonhallgatni és eltussolt bűnökről. Az alábbiakban részleteket közjünk • regényből: A Kártnerstrasse (Az iró az őregyilkosság színhelyét Bécsbe hre lyezte.) emberforgatagában ismre rös arcot vél felfedezni. Szemt* jön vele. Gesztenyebarna, hullta mos haj. Szemüveg. Pirospozsgái arc. Zömök termet. — Szervusz Laci, köszön rá fl| örül, hogy a szerencse egy jta baráttal hozza össze. Bogár a hangra ijedten rezz össze. Szervusz. Hogy kerülsz Wta — Hajón. Kicsi a világ. És t«S Mit csinálsz itt? — Én ... zavartöfet hallgat el il lopva, fürkészve néz körül. — Valami bal Yanf — üldöznek. Állandóan figyel" telnek és mindig a nyomomba© vannnak. — Kik? ^ — A nácik, suttogja Bogár 1| rémület, oktalan pánt félelem vlb" rál a hangjában. Szája szélén kre serü vonás jelenik meg és tekintete — máskor oly világos és értelmes — most elborul. — Nem értem, csóválja fejéi Kárpáti. Miért figyeltetnének tta red? — Te jnég nem tudsz semmit, Senkinek sc szóltam egy szót seot Még Jiaza, az ai\yámnak sem lr> tam meg... Német ösztöndíjjal Berlinbe kerültem. Az ösztöndijai* a hónap végéig s?ól, de nein birv tara tovább, eljöttem. — Mit nem birtál? — Megmérgezték az életem! Érv ted? Erőszakosan ragadja meg Káre páti kabátját. Ujjai görcsösen kapaszkodnak karjába. Tekintete rémült, zavaros. — Érzékeny vagy. Lacikim. Kéi»