Délmagyarország, 1945. április (2. évfolyam, 73-96. szám)

1945-04-24 / 91. szám

1045 áprflte 24. DfiLM A G Y AfiORSZU S53ESI azt a minisztert, aki a nép érdekeit súlyosan érintő "jogszabály* kezde­ményezője volt. csak ötévi fegyházra lehet Ítélni a népbirósági rendelet szellemében. Ez nem áll. Az ilyen minisztert a népbiráskodás megvaló­sításáról szóló rendelet 11. §-ának 1. pontja alapján haléira lehet liétnt. Ugyancsak halálos Ítélet mondható ki a rendelet értelmében Itajai.s Fe­rencre, Milotay Istvánra és uszító, tömeggyilkosságokra buzditó társaira a 11. §. 4. pontja alapján. Még egyet. Ugyanakkor, amikor a ríkkiró arra buzdilja a Népbiróságot, hogy politizálja ítéleteit, követ hajit rá akkor, amikor az igy cselekszik. A sándorfalvi nyilaspárt pénztárno­kának — mint az idevonalkozó tár­gyaláson az egyik népbiró ki is fej­tette — a legnagyobb büntetés at vott. hogy nein részesülhet a föld­oszlásban •.. Hiszen ezek a szeren­csétlen. kizsákmányolt, földéhcs pro­letárok azért hallgattak a nyilas szi­rénhangokra, mert — földei ígérlek nekft. Most, amikor a demokratikus Magyarország feltámadásának hajna­lán végre azok kapják a. földet, nkik meg is munkálják azt, éppen elég büntetés a földnélküli Nyilas .Tános részérc, hogy nem juthat egvcllen barázdához sem- A 240 pengős pénz­bírság csak formai Héiet voN ... Ha ezeket megfontolja a Délina­íyarország cikkírója, rájön, liogv nem a Népbiróság tagjai szakadtak el a való éledni •.. Tisztelettel Egy néptóré. Szeged hírek Szolgálatos gyógyszertárak Takáls István, Klauzál-tér 3. Tele­lőn: 13—59. huszáry Keresztes Béla dr., Petőfi Sándor-sugárul 41 b. Telefon: 17—77. Nemecz Dezső, Csongrádi-sugár­ut II. Telefon: 13—01. o()o — — Halálozás. Mély Fí jdaloimlmui luciatjuk, hogy szeretett férjeim Schreier Yiímios 1945 január 17-én tragikus kőriU'mlinyc'k közölt elhunyt. Etolékét szeglettel őriz­i /.ük. Schreier Yilinnosnó ős csa­ládja — KüszönetnyHvr'n'ts A Ma­cynr 5. Honved Kerületi Parancs­nokságnak, hogy drágla jő fiam1, Balogh Sándor őraniester tragikus halála alklaktí.lvaf fájdalma nat enyhítem igyekezett, külön köszö­íTftet irrtondok. Fcrenczi Tiyula zász­lós urnák Szép beszédéért és miiind­a/,on rokon és ismerős. jóbarútnak1, ki •virágadományáxal fájda'imlumat enyhíteni igyekezett. A Balogh- és Borbély-család. v A Szegeti Városi Zeneiskola — 'ügyetlenül a többi iskoláktól — folytatja előadásait. Miután az/ is­kola nyári tanfolyamot; tlart, beirat­kozásokat még elfogadunk. . x Orvosi hir. Dr Kőszeg kórházi vezető orvos belbetegeknek rendel hétfőn, szerdán, szombaton •!—5-ig dr. Kádár László rendelőjében, Dugonics­ter II x Az or»rá<os Vaskereskedftk, Vas­iparosok, Gyárak TcrnVeiő, Beszer­ző és Értékesítő Központi Szövet­kezete alakuló gyűléséi április 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja Szegeden, a Kercs'kfodtelmii éis Iparkamara közgyűlési tertnlíben. Az erdekeltek s'.vcs nmgjelcnéscl kéri az előkészítő bizottság. Felhivás Felhívom' a szegedi Fulura Bc­t'ásávlő Kirendeltség voll tisztvi­selőit és alkalmazottait, hogy az uj hivatalos helyiségben, Nemzeli Hitelintézet Szeged. Széchcrtyi-tér 3. sz'nv alatt saját érdekükben je­lentkezzenek. Szlrlos Ferenc, a kirendeltség vezetője Ellenforradalmi dés, ellenforradalmi puccsra készlllífdés ós a földreform véprehallásának eisza!§ofáSása miatt letartóztatták Bokor Antalt, a szegedi kültelki rendirság vezetőiéi A' szegedi politikai rendőrség he­tek óta tartó tilkos nyomozás után tegnap délután letartóztatta Bokor rend őrk a p i t á ny t ell n forrad a Imii szervezkedés, ellenforradalma puca­ra készülődés cs a nagybirtokok felosztásáról szóló törvényé végre­hajtásának el szabó tál ása mliatt. Az igazolható vádak szerint Bokor Szálasiék ügynöké" A felvett jegy­zőkönyvok 1;ő! mleg' 11apithotő, hogy Bokor Aní»l kr,S"nJl«vv'iiyl szer­vezett és ezt a Szeged környékén nagy számiban talált aulolmala fegyverekkel fet is szerelte. A kü­löniitml.'nyl saját parancsnoksága alá rendelte és dacára a rendőr­ség kötelékén belül alárendelt sze­repének, a kül ön i (meny tagjai pa­rancsot senki mfáístól el. ncuni fo­gadhatlak. A különítmény tag'a'nl a falusi nagygazda! a szervezte bCv a falvaknak azokat a reakciós ele­mleit, akik ellenségei az épülő ma­gyar demokráciának. A felszaba­dulás után a Falvak népe arra várt, hogy a kakastollas csendőrök vi­lága elmultával imiaga fesz falu­jában a rend őre. Bokor kapi­tány azonban a sze^-KÍfíörnyékl faltak régii rcmljríick fenntart é't n«gvv erezte fel. akknríí lertnésze­tesen első feladnirk a szeg'nv pa­rawls't nregféiem1"'!'ce volt. Eziek felfegyverzlelt urai vollak a szc­ged'kömyéki tanyáknak és fal­vaknak és fegyveres hatalmiakkal visszaélve megakadályozták1, hogy a falvakba a demokrácia szelleme behatoljon. A szegcdi rendőrfeiügyelőség tu­domására jutott, hogy a Boíkor­kül öni Imién ytniek Saegeden titkos raktára van. ahová egyelőre js­in'erellen értékeket gyujíöitek ösz­sze és azokat szigorú őrizet alalt tartották. A rendőrség főfelügye­lőjének Bokor a titkos raktárra vonatkozó m'indcn felvilágosítást mlegtagadőtl. majd a ííGümhmóny ta$jn:t telefonon <r'r.d') Mlnnolha helyeztette és azzal' fényr.'jc'.'e me « a város vezetőségiéi, hőgiy ez r fel­Fegyverzeit emberrel szállja irTég a városházát. A riadiőállásbn helyezés telefon­parancsa a politil a: rendőrség tu­domlására juloll. nyembzást indí­tó II és\ a ma imfír rendelkezésre áltó jegyzőkönyvek alapján meg­állapítható, hogv Bekor Anlal ta­nya! rehdöraIak111 a 1 ok elmén fegy­veres elleiKorrahihuii gazdákat szervezőit a falu fasiszta érzielmii iiagygazs! óhől és azok fiaiból, a VcÜk adott jelre nregl-ohanlrlk volna Szegedé! és fegyveres erő­vel magukhoz ragiadiáiW volna Ivaíafnv.il. Az ellenforradalmit puccs mteg­liitisulf. Bokor Antal les I vérbő ty ja deszki földbirtokos. A deszki halárban n. legjobb minőségű í>8 {hold 'földje van. Ez a deszki .1 Ndbirtokoa cgyika volt aN yidlélv ílegvicszedie.lmc­sebb nyilas agitátorainak'. Az (oro­szok bevonulása előtt lenni vszm> tesen mlegszökőtl. A -vidék .szio­génysorsu lakossága a gyűlöli nyi­las Földjére joggal igényt tartott. Bokor kapitány eleinte szóval, fe­nyegetésekkel tarlolta távtól a ny; las birtoktól a környék löldímü­velőil, később .azonban a város által ; beleli fegyveres !»''.Mbiílmi'ny tagja't rendelte k! a nví'as -lur­kók örizetére- A d'eszk" iTldigénylő bizottság lakjaival fcü-ziílte, lic.'y rfllándeRKli le f!vet. aki a líilakra fiterl tenni a lábát. A - jegyzőkönyvek tanúsága sze­rint Bokor Antal a visszatérő nyi­lasok pártfogója volt és megak'a­dínlyozta a falusi reakció ollenji fellépést. Az (elszökött nyilasok hozzátartozóinak sok engedélyt adott ki bútoraik és gazdaság? berendezéseik ismételt birtokba vé­teléire. A nyomiozis során mteg­állnpitották, hogv Bokor kapitány­nak lt>4* oklúher 12-én csak kiél rossz lova volt, min 18 ló á/1 a* istállőjáhan. ö voll megbízva a város vezetősége rftszérol azzal, hogy a Szeged környékén elha­gyott, gazdátlan lovakat számba vegye és azokat a rászoruló, iga nélkül maradt földművelők kö­zölt ossza szét. Nem véletlen,liogy Bokor elsősorban azoknak julia­lott lovakai a saját Istállóján fel­vÜI, akák a mult rendszar fpriél­len h'vei és ni 'g lm® ?s szenv ben állanak a demokratikus |ii­reky eséMkel. A lovak adományozá­sával ezt a reakciós, ellenforradal­mit falusi réteget akarta imlagához (ka pcsol'nlií A tanuk vallomása szerint Bo­kor rádiót adott ezeknek a fa­siszta elemeknek, akik azon a Sz.á­la»i-rá<.*úő híreit fogták. A rádió. h;rek persze sut lóri nropn „anda formájában terjedték el a falúban. A politika? rendőrség néhány a tanyákra most visszatért gyanús elemet fogott el. akikről a nyo­mozás során kisült, hogy .Szálasi katonpi kémei. Éppen ezért a rend­őrség átadta azokat az orosz l a tonai parancsnokságnak, ahol ki­hallgatásukat folytatták. A nyomo­zás során a jelen volt Bokor An­tal a kihallgatoUaki ak imíentőér­veket súgott és • StMa«i!-fr?,rt**f vallomésaH magívamfsít ;tía. A ta­nya vl'ég po'Jl'kai rewfíireineJt je­lentéselt — miint ez sok esetben megállapítható — Bokor kup t .nv megsémlmiísltelte, hogv a uvmuo­záet megakatfályoTZia. A politikai bűnökön ml a Jegy­zőkőnvvek adatai számos esetben igazolják a letarióiztntott rendőr­tiszt korrupt voltát is- Lopott és csemlpészett holmük kerültek bir­tokába és ezeket soha senkinek számba nom adta. Állandó üzleti összeköttetésben is állott kül<m>t­mlénye nag>rgazd'áival, igazolal"a t nagö'összegü párat talállak nála és nom' tudja igazolni, hojjy a felszabadulás után miilyon pénzből épilkczett. Bokor kapitány szegett n.eptn­rósága előtt felel tetteiért. A rmjk­cLó egy Irendőrruhába hujtsllolt ügynöke ő, aki Szegedről ujalíh ellenforradalmat akart, ut! a indí­tani. Ennek érdekébon szem lüotta a falu gazdag parasztjjt a szegényekkel, felfeg)verer!e 3 gzí ti kat a nf'ncslelének eifen. rddí.'-t adott falusi ügynökeinek, hogy 9 Szálasi-ráfdiő bireivel lázítsa a nyí lasizmustól m'egfertőz It lelkeket Nem száimlitotl arra, hogv- a V"r"s Hadsereg ilyen hamiar Berlinbe int, arra számi: tolt ő is, m''nt míndiúrt nyilas ügj'nők, hogy ui'g lehet­nek hitlcnsla remények és adandó alkalomfmial felfegv-verzett bandá­jával rajtaüt az épülő szegedi do m'nkrácián. Bokor kapitány n-taiioztamstvffi egyidejűleg Leistít-szctesi-n a kfiLő­ni l.miény sok tagját is lefarióztfll­lák. Óz Országos Földiilrlokfanács döntése: Nem kell ötszörösére értékelni a szejteú'i városi földeken a kísbérlök álla! telepített szöl löt és gyümöiesöst. A szegedi városi birtokok felosztása során a fölmerült jelentős kérdések egyike az volt, mi történjék az itt év­tizedek óta dolgozó kisbérlők szöllővel és gyümölcsössel betelepített parcel­láival? A földreformrcndelet értelmé­ben a Telosztásra kerülő birtokon a a szöllő és gyümölcsös egy holdja öt hold szántónak felel meg, tehát uz igénylők legfeljebb 3 hold szöllöt kap­hatnak. A törvény merev érlelmezése azon­ban Szegeden azt eredményezte volna, hogy a dolgozó kisbérlők, akik évtize­dek szívós munkájával, esetleg a más­hol ickvö pár holdnyi sajál (öld el­adása árán, szöllő és gyümölcs telepí­tésével adlak nagyobb ériékei a bé­rc!! földnek — most ezt a tisztán saját munkával szerzett értéket nagy-részben elveszítik. Mert bár jogosultak az igénylésre és a földosztó bizottság azt a parcellát juttatja nekik, amelyen eddig is dol­goztai;, mégsem kapnák meg 3 1 hold saját szöltőjüket. ha az ötször annyi holdnak számit és azonkívül még szán­tóföldre is igényt tartanak A szegedi tárgyald tanács döntés végett az Országos Földbirtok rendező Tanács elé terjesztette ezt a kérdést. Az országos lanáes szombati ülésén hozta meg hatarozalát a szegedi kis­hérlőkre nézve oly fonlos ügyben. Meg­állapította, liogv városi birtokon dolgozó, földitenylesre jogasull kis­bériók saját Icíepilésii szőllöfét a ki­oszlás során nem kell ötszörös hohl­száinra érlékeínl, hanem ugy kell ki­osztani a régi kisbérlők közi, iniullia szántóföld volna. A juttatás mértékére nézve a rendeletben megállapított halá­rokon kivül csak az az irányadó, hogy az összes igényeket számításba véve, mennyi föld juthnl egy-egy igénylőnek. Az országos tanács düniése a sze* gedi dolgozó kisparasztság nagyrészére nézve életbevágóan fontos kérdést inté­zett el megnyugtatóan. A földreform­rendelet szelleme ös a termelés érdeka egyaránt ilyen döntést kiránt s így va­lóban érvényesül az elv: azé legven föld aki megműveli. Borlön helye?! ^azslá* bizottság el kenj! Snácz B^a fökapllányhelyeltás ? (Szeged, április 23) Egyik budapesti lapban rendkívül érdekes szege ál vo­natkozású hírre bukkantunk. Rendőr­ségi igazolások alá kerülő, jele ah><$ beosztott főtisztviselők névsorában, ol­vastuk ezt a hirhedt nevet: dr Dvri Itéla tökapilanyliel.velies. Nem lu bizonyosan, azouos-e Szeged, illetve a vidék közismerten nyilas, Gestapo-mep­hizott főkapitányával. Azt sem tudjuk hogy valóban Budapesten tartózko­dik-e az ezrek életéért felelős bandita, hiszen Buócz a háborús bűnösök lislá j:ín is szerepel, de ha ő az, megütkö­zéssel látjuk, hogy a demokratiku* magyar rendőrség igazoló-bizottsága elé kerül, nem pedig a börtönbe, illet­ve a Népbiróság elé. Feltétlenül aján­latos lenne, ha a szegedi rendőrség, illetve a szegedi uépügyészség lépése­ket lenne a budapesti "lapban közölt dr. Buócz Béla személyazonosságának kiderítésére. Kéményseprösegéd azonnal munkát! kap ökrös kéményseprőm esteméi. Kiskun tlorozsmán. j

Next

/
Thumbnails
Contents