Délmagyarország, 1945. április (2. évfolyam, 73-96. szám)
1945-04-19 / 87. szám
2 DCLMAGYARORSZAG 1945. áprtlts 19. amerikai hadsereg teljesen bekerítette Lipcse városát. A városban körülkerített 30 ezer német katona parancsot kapott, hogy a végsőkig védelmezzék a várost, ahol most rendkívül heves utcai harcok folynak. Egyes amerikai kötelékek "már tuí is, haladtak a városon és 30 km-re vannak Drezdától. Chemnit/.ii három oldalról körülfogták a szövetséges csapatok. Az i. és 3. amerikai hadsereg Drezda iránijában már csak 130 km-re van Koniev marsall csapataitól. Nürnbergben véres utcai harcok folynak. A brit előretörés az alsó Elba és Hamburg felé jól halad. Bréma védőinek kivonulási útját egyetlen ut kivételével már teljesen elvágták. Bréma déli külvárosaiban lángszórós szövetséges csapatok harcolnak. Az amerikai 1. és 3. hadsereg 1 nap alatt 141 ezer német katonát ejtett foglyul. Tegnap a brit páncélos kötelékek 22 ezer szövetséges foglyot szabadítottak ki két fogolytáborból. A szövetségesek olaszországi oitenzivájának nagy sikerei London, április 18. Az olaszországi szövetséges offenziva jobbszárnyán a 8. hadsereg csapatai megkerülték Argenlát, T pjebb 20 kilométerre vannak Bolognától. Újzélandi csapatok előretörtek a medicinái csatornáig és egyesültek azokkal a csapatokkal, akik elfoglalták Medicina városát. Lengyel csapatok heves harcok után elfoglalták Castel-SantPietrot és Potgat. Az 5. hadsereg délnyugat felől nyomul előre Bologna felé és elfoglalt több magaslatot, többek között a Monté Moscoso magaslatot is. A szövetséges repülőgépek a Bologna előtti német támadó állásokat bombázzák. A szovjet kormány Lengyelországot is hivja a sanfranciscói értekezletre Alexander tábornok a közeli végső győzelemről London, április 19. A Reuter Troda jelenti: Alexander tábornagy közölvén az olaszországi offenzíva meg• mását, külön nauiDarancsot adott ki: — Közel a végső győzelem tdeje — mondja a napiparancs —, elérkezett az ideje, bogy mi is harcba szálljunk <• megvívjuk az európai háború utolsó nagy csatáját. Alexander tábornagy a lengyel csapatok főparancsnokságához küldött üzenetében a kővetkezőket mondotta: l ismerésscl kell megemlékeznem a 2. lengyel hadlesl nagyszerű erőrenyoinuíásáróf. Kitűnően átkéllek három nagy folyón fs. A harcok során csodálatos elszántságról és harcikedvről lettek tanúságot. Moszkva, április 18. A TASS iroda jelenti: A szovjet kormány felhívta Amerika, Nagybritannia és Kina kormányait, hogy Lengyelországot is hivják meg a sanfranciskói értekezletre. A szovjet kormány felhívásában, mint ismeretes, rámutatott arra, hogy amennyiben a legközelebbi jövőben nem fejeznék be az l ideiglenes lengyel kormány megalakítását, akkor a Varsóban székelő kormányt kell meghívni az értekezletre, mivel ez a kormány Lengyelország egész területére kiterjed. Az Egyesült Álluxnok és Nagybritannia a szovjet kormány felhívására közölték, hogy a lengyel kormány átalakulásának megtörténte előtt nem tartják lehetőnek a meghívást. Kina kormánya eddig nem döntött a kérdésben azzal az indokolással, hogy Amerika és Anglia negatív válaszára való tekintettel gyakorlatilag nincs jelentősége az ő döntésének. A szovjet kormány azonban továbbra is ragaszkodik Lengyelország meghívásához. (MTI) Faragho közellátási miniszter: A budapesti kormánybiztosság nem szűnik meg Faraghó Gábor közellátásügyi miniszter fogadta a napilapok munkatársait és tájékoztatta őket a közellátás kérdéseiről. Hangsúlyozta a miniszter, hogy manapság a közellátásnál csak egyetlen fontosabb van : a hadsereg. Ismertette a nehézségeket, amelyekkel állandóan küzdeni kell. — Mindenképpen hangsúlyozni kívánom, hogy a közeilátás ügye nem lehet politikai kérdés — mondotta. — Budapest élelmiszerellátása biztosítva van. Még nem olyan az ellátás, hogy teljesen kielégítő lenne, de a helyzet folyamatosan javulni fog. — Meg kell említenem a kiskertakciót. Ennek sikere érdekében mindent el kell követni. Moszkva példája álljon előttünk. Az ötmilliós város lakosságát 1943—44. gazdasági évben tulajdonképpen a kiskertakció mentette meg. Minden családnak volt kertje. Itt kell megjegyeznem, hogv nálunk sok a munkakerülő. Érről most nem mondok többet, mert az erre vonatkozó javaslatot a legközelebbi minisztertanács elé fogom terjeszteni. Bejelentette a miniszter, hogy a Szovjetunió husajándékának egy részét élőállatban fogjuk megkapni. Az állatokat kiad|ák a kisgazdáknak, az újonnan földhözjutottaknak. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy az állatok hasznos munkát is végeznek, azonkívül bizonyos szaporulatra is lehet számítani. Nyolc-, kilencezer szarvasmarha leszállítása most folyik. A termelésben fontos a burgonya, kukorica, napraforgó és a kölestermelés szorgalmazása. — A Budapesti Közellátásügyi Kormánybiztosság — folytatta a miniszter — nem fog megszűnni. Nem is volt szándékomban, hogy megszüntessem. Nagy-Budapest másfélmillió lakosának ellátását nem bizhatom olyan szervre, amely eddig nem működött Értelmetlen dolog lenne megszüntetni egy jól működő szervezetet csak azért, hogy másikat tegyünk a helyébe. A miniszter hangsúlyozta még, hogy közte és a közellátásügyi kormánybiztos között a legteljesebb egyetértés van. Azután egyes hozzáintézett kérdésekre válaszolt: — A rr^ázati cikkekkel való ellátás éruekében az első megmozdulás megtörtént. Az iparügyi miniszter már rendelkezett, hogy meginduljanak azok a gyárak, amelyeknek nyersanyaguk van. Ugyanez a helyzet a bőripar terén is. Elrendeltem az országban levő nyersbőrkészletek összegyűjtését, mindenezetre még hosszabb időbe telik, hogy lábbelit készíthessünk. A tényleges helyzet az, hogy jelenleg egyetlen pár bakancsunk sincs, pedig a bányászok részére feltétlenül elő kell teremteni a bakancsot, mert azok nélkül nem dolgozhatnak. Az első 50 ezer pár lábbelit a bányászok, a következő 50 ezret pedig a munkások kapják. A földmunkások nyáron nélkülözni tudják a lábbelit, róluk télire kívánunk gondoskodni. Kötőgépet bármilyen rendszerűt, javitandót is, magas áron veszünk. ZWiCKL, Takaréktár-u. 2. Hangszereket, gramofonlemezeket vásárol Steiner hanjísaw üzem. Szeged, kelemen-u. 1 A 25 főispáni állást arányosan töltik be a pártok jelöltjeivel Hétfőn délelőtt a párlok kiküldöttei a minisz'.erelnökségen Erdei Ferenc belügyminiszter elnökletével pártközi értekezletet tartottak, amelyen megbeszélték a 25 főispáni állás betöltésének körülményeit. Az értekezleten nagy döntöttek, hogy a föispánságokat arányonyosan felosztják a pártok között. A Szociáldemokrata Part 6 főispánságot kapott. Abauj-Torna, Bihar. Fejér, Nógrád, Pest és Zemplén megyéket, a KomÚuunisU Párt Ugyancsak hatol Baranya, Békés, Borsod, Csongrád, Győr és Tolna megyéket, a Nemzeti Parasztpárt 5 főispánsággal szerepel. Nemzeti parasztpárti főispánt kap Bács-Bodrog, Csanád, Komárom-Esztergom, Szatmár és Zala-megye. A Független Kisgazdapárt tagjaival 8 főispáni állást töltenek be, Hajdú, Heves, JászNagykun-Szolnok, Somogy, Sopron, Szabolcs, Vas és Veszprém megyé ben. Miután a pártok végleges névsort még nem állitottak össze, az összes főispánok nevei egyelőre nem ismeretesek, rövidesen azonban minden párt kijelöli főispánját. Csali a hét végét• várható minisztertanács A kormány tagjai a szükséghez képest állandó érintkezésben vannak egymással és egy-egy szakminiszter hosszabb-rövidebb tanácskozásra a miniszterelnökkel esetről-esetre sor kerül. Egyelőre azonban szorosan veti minisztertanácsot nem tartott a kormány, mert várják, hogy a igazságügyminisztérium törvény előkészítő osztályán az igazoltatások uj rendszerére és a népbiróságokra vonatkozó törvénytervezet elkészüljön. Ezután pártközi konferencia lesz, majd utána tartják meg az első minisztertanácsot, amelyre előreláthatólag csak a hét végén kerül sor. Amerikai előnyomulás Joshima szigetén London, április 18. Marina szigetekről felszált órási repülőerődök hat hullámban támadták Japán legdélibb szigetét, Kiusut. Az amerikaik elfoglalták (* Joshima sziget mintegy kétharmad részét a fontosabb repülőterekkel együtt és bekerítették az itt harcoló japán helyőrséget. Német repülők benzinhiány uratt már nem sulinak vei London, április 18 Angol moszkitók az éjszaka ismét Berlint támadták. Az amerikai 8. légi haderő 284 német gépet pusztított cl. Ebből 269-ct a földön tettek tönkre. Innen ugyanis benzinhiány miatt nem tudtak a német gépek felszállni. Ebben a hónapban a szövetségesek 4000 német gépet pusztítottak el. Saját veszteségük 508 gép volt. A tegnapi támadásból, amelyben 1000 amerikai bombavető és 800 vadászgép vett részt, tiz bombavető és 14 vadászgép nem tért vissza. Leginkább csehszlovákiai célp uitokat támadtak és egy olajtelepet Prágától északra, A szövetséges gépek tegnap mintegy 5000 felszállást hajtottak végre. A belga kormány rendkívüli felhatalmazást kér a zugpiac ellen A belga miniszterelnök holnap a parlament elé terjeszt egy javaslatot, amelyben rendkivüli felhatalmazást kér a zugp.xc elleni intézkedések megtételére. Korábban jóváhagyták már ezt a javaslatot, de a szenátus jobboidali tagjai nagyméretű változásokat akarnak tenni rajta. Az uj törvényjavaslatot bizalmi kérdésként kezelik. MühThausen mellett a C amerikai páncéloshadosztály fogságába eseti Gollnow hires nemei nagyiparos, akt a rakétarepülő-épitésnek elismert szakembere. Gollnow néhány héttel ezelőtt elmenekült Steltinbűi az oroszok elől és most egy thüringiai villában az amerikaiak kezébe került. £MTU,